Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Kitalált GTA sztorik.
Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 11. 17:27

Helló mindenkinek!
Elérkezett az új történetemnek az első fejezete! Jó olvasgatást. Köszönöm Noxnak és Kiscserkónak a segítségét, valamint Stannek, hogy elkészítette a borítókat!

Borítók:
http://kepfeltoltes.hu/130419/csoprot_w ... es.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/130419/csopORT2_ ... es.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/130419/csoport3_ ... es.hu_.jpg

1. Fejezet: A hős kezdése
Hogy miért lettem katona? Már nem tudom. Talán a legjobb barátom miatt, esetleg egy új élet reménye is szerepet játszott benne, de leginkább a depresszióm okozta ezt az egészet. Fiatal voltam és tapasztalatlan. Bár bevallom, nem bántam meg, hogy csatlakoztam a hadsereghez, mivel társaimmal szembeszálltunk a mindent elsöprő Iszlám Állammal és a nagy fenyegetést jelentő arab terroristákkal, akik megpróbálták leigázni a világot. A háború után azonban abban reménykedtem, hogy normális életem lehet a feleségemmel és a gyermekeimmel együtt, ám történt valami... de inkább az elejétől kezdem...

2017. szeptember 26-át megelőzően Warwick Eduárd professzor, avagy ismertebb néven T.Y. Warwick eltanácsolt az egyetemről azzal az okkal, hogy fellázadtam a rendszer ellen, azonban ez nem így történt. Nem én lázadtam fel a rendszer ellen, hanem a kisemmizett és meggyötört adrwingtoni emberek. Én csak csatlakoztam az ellenálláshoz, hogy együtt megtörjük a gonosz politikusok hatalmát. Sajnos tendenciáim végett kicsaptak, utána pedig kénytelen voltam csatlakozni egy lázadáshoz. Délután négy óra lehetett, mikor a bajtársaimmal részt vettünk egy gyűlésen, ahol tiltakoztunk az Adrwingtonban lévő zsarnoki rendszer ellen. Nagy zavargások törtek ki Wintershore-ban, és nagy volt a szegénység. A rendőrséget sikeresen levertük, majd megpróbáltuk bevenni a Parlamentet, ám egy váratlan dolog csúszott bele számításainkba.

– Jöjjön ki, maga seggfej! Nem bújhat el! Ha kell, betörünk! – ordította az egyik társam, miközben a tömeg megpróbálta betörni a vasajtót.
– Hallja?! Adja meg magát! Nincs esélye. Tönkretette az országot, ezért megfizet! – szólalt meg egy másik lázadó. – Nyissa ki azt a rohadt ajtót, Radomił! – Válasz azonban nem érkezett, ezért a férfi egy kővel kidobta az egyik díszes ablakot.
– Radomił, takarodj! Radomił, takarodj! Radomił, takarodj! – mondták egyszerre a dühös polgárok, táblákkal a kezükben.
– Gyáva vagy, Radomił, gyáva vagy! – kiáltotta egy hajléktalannak tűnő szakállas alak. Majdnem felrobbant a méregtől.
– Radomił, takarodj! Radomił, takarodj! Radomił, takarodj! – Az emberek újból kiáltozni és őrjöngeni kezdtek, mígnem megjelent az erkélyen maga a miniszterelnök, a bajuszos Radomił Emánuel, mikrofonnal a kezében.
– Wintershore tisztelt polgárai! Haladéktalanul megkérem Önöket, hogy távozzanak. Hagyják abba ezt a példátlan viselkedést, és térjenek haza!
– Soha! Egy patkány vagy, Radomił! PATKÁNY! – üvöltötte az aljanép most már hangosabban.
– Kérem, hölgyeim és uraim!
– NEM! Takarodj ebből az országból! Éljen a haza! Éljen Adrwington! – A mondat végére mindenki elkezdte dobálni a zsarnokot kövekkel, téglákkal és üvegekkel, sőt néhányan molotov-koktélokat is használtak, hogy megfélemlítsék az elnököt.
– Azonnali erősítést kérek! Erősítést! – Radomił ijedtében visszafutott az odújába.

Páncéllal és fegyverekkel felszerelt rendőrök érkeztek a helyszínre. A polgárok megtámadták őket, minek köszönhetően egy véres küzdelem tört ki. Mivel nagyon féltem a haláltól, ezért menekülőre fogtam a dolgot. Megpróbáltam elrohanni a területről, azonban körbekerítettek. Kénytelen voltam belátni, hogy nem volt esélyem a menekülésre, ezért inkább szembeszálltam támadóimmal. Egy tettre kész, bátor rendőr lépett elém. Mélyen szemeibe néztem, majd egy gonosz mosollyal az arcomon pisztolyt rántottam. Mire a férfi moccanni tudott volna, holtan esett össze. Társai erre tüzet nyitottak felém. Gyorsan elkaptam egy előttem lévő zsarut, akit élőpajzsként használtam. Az áldozat testét kemény lövedékek találták el. Azonnal meghalt. Egy laza mozdulattal eldobtam magamtól a holttestet, és pisztolyommal hirtelen lelőttem három másik célszemélyt. Amint a földre hullottak, egy izmosabb és erősebb rendőr közelebb lépett és megpróbált lelőni. Reflexből odamentem hozzá, hogy ne tudjon lelőni, de ő sem volt rest! Egyik kezével elkapta pisztolyomat, másikkal pedig a nyakamra siklott. Erős fogásától alig bírtam levegőt venni, de tudtam, mit kell tennem: megfejeltem, majd egy erős mozdulattal megragadtam a nyakánál fogva és elhajítottam társai felé. Az erős ürge testével beterítette ellenfeleim nagy részét. A maradék tiszt csak tátott szájjal leste, hogy hogy voltam képes elhajítani ilyen könnyen egy melákot. Természetesen ezt a kétszáz centimnek köszönhettem.

Noha kaptam pár lövést ezt követően, sikerült aktiválnom egy közelben lévő bombát, mely nagy károkat okozott a helyszínen. Az a kevéske rendőr, akik életben maradtak a csata során, elmenekültek. A rendnek az őrei rendesen megdolgoztattak engem a győzelemért, de legalább nyugodtan lelégezhettem fel.

A kaput betörték, Radomił Emánuelt pedig elfogták és kivonszolták az épületből, hogy megkapja méltó büntetését. Így ért véget látszólag a véres forradalom. Gúnyosan odaléptem az elnökhöz, hogy szóljak hozzá pár szót.

– Vesztett, Radomił. Mi, Wintershore nemes polgárai legyőztük a zsarnoki uralmát, ezzel pedig új élet kezdődik el Adrwingtonban. Én, Róbert Bock hősiesen küzdöttem maga és korrupt rendőrei ellen. Elfogtuk magát! Hamarosan megkezdődik az igazságszolgáltatás.
– Menj a pokolba! – mondta vérben forgó szemeivel, majd arcon köpött. Mérgemben akkorát bevágtam neki, hogy az öregember elterült a földön. – Most persze kemény vagy, szaros!
– Ó, igen? – Lábaim megfeszültek, ahogyan negyvennyolcas bakancsom segítségével fejbe rúgtam a gazembert. Radomił nehézkesen megpróbált volna felkelni, de én erősen megragadtam őt és gonosz szavakat suttogtam neki. – Bongohaze szülötte vagyok, és megölöm mindazokat, kik ártottak nekem vagy a barátaimnak! Az idő megy tovább, semmi sem változik! – Az öreg megdermedt és rázkódott a félelemtől. Büszkén felálltam és már indultam volna el, ugyanakkor riadóztatta fennmaradt osztagait a féreg.
– Haky, támadjatok! – A parancsot hallva gépfegyveres emberek a tömegbe lőttek. Kegyetlenül lemészároltak mindenkit, köztük ártatlan polgárokat is. Emánuel csak nevetett és nevetett, akárcsak egy őrült.
– Keressétek meg Róbert Bockot! Ő a legmagasabb közülük! – utasította a mészárolókat az a bizonyos Haky. Első ránézésre nagyon alacsonynak tűnt rövid, fekete hajjal és barna szemekkel. Sajnos nem láttam őt tisztán a nagy tömeg és a pánik miatt. A hangja viszont ismerős volt valahonnan, de nem volt időm ezzel foglalkozni, hanem helyette felszálltam az egyik társammal egy PCJ-600-as utcai harcos motorra, és megindultunk a csapatom búvóhelyére.

Viszonylag hamar leráztuk üldözőinket. Nem is nevezném ezt olyan nagy üldözésnek, mert csak néhányan próbáltak meg minket elkapni, mikor felszálltunk a motorra. Én és barátom, Leandros megkönnyebbülve hagytuk magunk mögött a véres Parlamentet. Alig vártuk, hogy visszaérjünk a rejtekhelyünkre, és beszámoljunk a történtekről a mesterünknek. Amint hazaértünk, nem mindennapi látvány fogadott bennünket: a főhadiszállásunkat lángok ölelték körbe és az ott lévő társaink holtteste a felismerhetetlenségig összeégett. A finom és lágy bőrük leégett kormos testükről. Megborzongtam a látványtól és gyorsan leszálltam a motorról Leandrossal együtt.

– Róbert, várj! – kiabált utánam Leandros, miközben zihálva vette a levegőt a kimerültségtől és a sokkoló látványtól.
– A mesterünk odabent van! Ki kell őt szabadítanunk, Leandros! – Minden erőmet latba vetve berúgtam az ajtót.

A bent tapasztaltak sokkal elkeserítőbbek voltak, mint a kintiek: vérfolt a falakon és a padlókon, égő holttestek és törmelékek a folyosókon. Ha ez még nem is lenne annyira elszomorító, akkor ott volt az a tény is, hogy a tűz perzselő ereje elborította az egész házat, így közlekedni is alig lehetett. Tenyeremet a számra tapasztottam, hogy ne érezzem a bent áradó szúrós füstöt, és így indultam meg megtalálni mesteremet. Leandros óvatosan haladt a hátam mögött, közben pedig erősen köhögött a füsttől. Nagyon figyelmesen kellett haladnunk, nehogy megégessünk magunkat. Szinte teljesen átkutattuk a földszintet, de az emeltre nem tudtunk már feljutni a törmelék miatt. Megálltam, és szóltam pár szót Leandroshoz.

– Leandros, nincsen sehol – mondtam elszomorodva. – Az emeletre meg a törmelék miatt nem tudunk feljutni, valószínűleg ott lehet.
– Mutatok valamit. – Leandros egy laza mozdulattal leemelt egy magas polcról egy vaskos könyvet. Egy titkos ajtó azonnal kinyílt a polcnál, amely egyenesen az emeletre vezetett bennünket.

Fent, az emeleten megtaláltuk bölcs tanítónkat. Szegény öregember a földön feküdt tehetetlenül. A törmelék maga alá temette, de még volt benne egy kis erő az élethez. Gyorsan odarohantunk hozzá, hogy leemeljük alóla a téglákat és a faoszlopokat.

– Achilles! – kiáltottuk egyszerre Leandrossal.
– Róbert, Leandros! – Az öregember hirtelen megkönnyebbült. – De jó, hogy itt vagytok, barátaim.
– Mentor, kimentünk innen, meglátod – fogadkoztam, majd elkezdtem levenni róla a téglákat.
– Menjetek, még visszajönnek! – figyelmeztetett, aztán mondta tovább mondandóját. – Engem nem tudtok kimenteni, mert a törmelék maga alá temetett. Leandros, vigyázz Róbertre, attól tartok, nagy veszélyben vagytok. Róbert, térj vissza apád farmjára, csak ott vagytok biztonságban. Győznötök kell! Haky itt járt az embereivel, megöltek mindenkit, én pedig szembeszálltam velük, ugyanakkor rám dőltek az oszlopok.
– Mentor, segítek neked, nem hagylak itt!
– Hagyd, Róbert! Az én életem nem fontos! Meneküljetek! – adta ki a parancsot komoly és nyugtalan hangon.
– De az apám tanyája nagyon messze van, sokat kell utaznunk! – Bepánikoltam. Szerencsére Achilles bátorított.
– Figyelj, nem vagy rossz ember. Gyermek voltál, mikor megismertelek, de most igazi férfi vagy, FÉRFI lett belőled! Ha szeretsz valakit, engedd el! Kérlek, menjetek! Leandros, vigyázz rá! Lehet, hogy nem leszek veletek, de fentről mindig vigyázok rátok, elvégre a mesteretek és a barátotok voltam. Szóval, menjetek! – mondta büszkén, majd elismételtünk Rendünk szent szavait.
– Az idő a legnagyobb ellenfél... Az idő csak robog, az élet temető... Az idő megy tovább, semmi sem változik...

Mentorunkra hallgatva kisétáltunk, én mégis visszafutottam, hogy megmentsem becses életét. Egyre több és több faoszlopot és törmeléket emeltem le alóla, azonban fentről újabb farakás esett le, így elvesztettem az egyensúlyomat és összeestem. Leandros abban a pillanatban megragadott és kivonszolt a romokból, miközben mesterem felejthetetlen nevét kiáltoztam. Achilles csakis annyit tudott mondani utoljára, hogy szeret minket és vigyázni fog ránk.

Kiugrottunk az ablakon, az épület pedig összeomlott.

– Te mi a francokat csináltál? – kérdezte idegesen, amíg nehézkesen feltápászkodott.
– Megpróbáltam megmenteni – reagáltam minden dühtől fűtve. Irgalmatlanul felidegesített a semmittevésével.
– Meghalhattál volna! Többé ezt ne csináld! Most pedig mennünk kell az apádhoz! – parancsolgatott, de én visszaszóltam neki.
– Embereket öltem a Rend miatt! Gyilkos lettem! Ez egy rémálom; egész Adrwington engem akar a ti hülyeségeitek miatt!
– Mégis mit képzelsz magadról?! Nem szégyelled magad?! Nem a szabadságért és az igazságért küzdöttünk egész végig? – mordult rám. Szinte csepegett belőle a méreg.
– Na, idefigyelj, ha még egyszer azt mondod nekem, hogy nem szégyellem magam, a saját kezemmel öllek meg! – fenyegettem meg stresszesen. – Ez a szó idegesít, és a jövőm is odalett! Kirúgtak az egyetemről, érted? Mit fog szólni az apám meg az anyám? Gyilkos lettem! – Mérgemben leültem egy közeli padra, hogy megnyugodjak.
– Jó, sajnálom, hogy kicsaptak, de nézd a jó oldalát: az igazságért tetted, és ez sokat jelent – váltott lágyabb hangnemre, miután leült mellém.
– Mindegy, hazamegyek. Bár már este van; elfáradtam, Tolkav megye pedig messze van. Addig meg kéne valahol szállnunk. Nincs valami ismerősöd, aki szállást adhatna? – kérdeztem rá kimerülten. Nagyon fáradt és éhes voltam.
– Hát... izé – dadogott. – Van, de ő egy öregasszony és drogos... röstellem kimondani... nagyon furcsa egy boszorkány...
– Mondd ki nyugodtan! Hogy hívják?
– Mami a neve – vágta rá nevetve.
– Hol lakik?
– Nem messze innét, Mwenye Udo körzetben, azaz a „Sunstreakerben”.
– Na, én oda nem megyek! Eléggé rossz híre van a helynek, ennél fontosabb számomra az életem... Gengszterek és bűnözők uralják azt a körzetet! Sőt, ha egy öregasszony is ott lakik, akkor abból jó nem származhat!
– Jaj, ne félj már! Mami vezeti őket, nagyon kedves vénlány, és finomak a főztjei. Gyere el, mert a rendőrök a nyomunkban vannak! – biztatott vigyorogva. Különös, hogy az előbb még boszorkánynak szólította.
– Rendben, elmegyek, de engem nehogy lemérgezzen a főztjeivel, mert ha drogozik, akkor biztos, hogy belekever az ételbe valami hülyeséget! – egyeztem bele gyanakodva, azután pedig elindultunk Mamihoz.
A hozzászólást 41 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 07. 27. 13:14-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Avatar
Stan98
Díler
Hozzászólások: 908
Csatlakozott: 2012. 10. 29. 20:20

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Stan98 » 2013. 05. 13. 12:28

Jó lett nagyon;) és nincsmit:)

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 13. 14:24

Köszi. :D Hamarosan megírom a következő részt. Ígérem, jó lesz. :)
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 03. 18. 16:42-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Avatar
Kiscserko
Epsilonista
Hozzászólások: 1489
Csatlakozott: 2012. 04. 28. 21:03
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Kiscserko » 2013. 05. 13. 21:10

Bocs, hogy nem olvastam még egyszer végig, csak azokat, amiket változtattál bele-bele néztem. Én már várom a következő részt ;) Mármint, ha lesz rá időm olvasni :)
GTAV is a dream come true.

The best f*cking game ever f*cking made.

"You forget a thousand things every day. Make sure this is one of them."

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 13. 23:23

Ha minden igaz, akkor csütörtökön lesz a következő rész. :)
Tényleg, ha elkészültem vele, akkor küldjem el neked PÜ-ben? :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 03. 18. 16:44-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Avatar
Niko Bellic1300
McReary testvér
Hozzászólások: 546
Csatlakozott: 2013. 01. 10. 14:56

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Niko Bellic1300 » 2013. 05. 14. 13:34

Excellent work TheGTAKING
I can't waiting for to the next part
XD
Majd beugrom és aláírom a szerződést rendben,a hullákkal nem érdemes foglalkozni-Trevor Phillips

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 14. 16:49

Thank you, Niko! :)
Hát, valószínűleg csütörtökön jön a következő rész, vagy pénteken. :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 03. 18. 16:46-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Hessa
The Lost tag
Hozzászólások: 690
Csatlakozott: 2012. 06. 15. 11:53

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Hessa » 2013. 05. 14. 19:11

Ne haragudj, Kingi, de rohadtul el vagyok havazva... :( Csak most tudtam elolvasnia végleges verziód. Remek rész, várom a folytatást és persze MAMIT! XD

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 14. 20:25

Hessa írta:Ne haragudj, Kingi, de rohadtul el vagyok havazva... :( Csak most tudtam elolvasnia végleges verziód. Remek rész, várom a folytatást és persze MAMIT! XD
Semmi baj, Hessi. :D A Mami hatalmas lesz, még most is nevetek, annyira viccesre írtam. :D Kingi? Ezen jót röhögtem. :D
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 03. 18. 16:49-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Hessa
The Lost tag
Hozzászólások: 690
Csatlakozott: 2012. 06. 15. 11:53

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Hessa » 2013. 05. 14. 21:04

Nevess csak, de a Hessi miatt innentől így leszel megnevezve! :D XD Várom, hogy én is nevethessek a Mamin. xD

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 19. 21:13

Helló mindenkinek!
Elérkezett a következő rész, melyen rengeteget dolgoztam. Összesen tizenöt oldalas lett; ilyen hosszú fejezetet még sosem írtam. :D Jó olvasgatást. Remélem, sokatoknak tetszeni fog. :)

2. Fejezet: A véres forradalom
Elloptunk Leandrossal egy szürke Aseát, tudniillik motorunkban már nem volt elég gázolaj, így kénytelenek voltunk szerezni egy autót. Útközben fáradtan ránéztem karórámra, és nagyon meglepődtem, mivel csakis fél hetet mutatott a kijelző.

– Mikor érünk már oda? – kérdeztem ásítozva.
– Tíz perc – vágta rá egyhangúan, azonban egy csapat rendőr vett minket üldözőbe. A sziréna hangosan szólt.
– Taposs a gázra! – Elővettem pisztolyomat, és sortüzet indítottam az üldözők felé.
– Ne pocsékold a lőszereidet, mert még kelleni fognak!
– De akkor elkapnak! – kiabáltam rá értetlenkedve.
– Ezt figyeld! – terelte el figyelmemet vidáman, ahogy behajtottunk egy Pay ’n’ Spraybe. Két másodperc után már el is felejtettek bennünket kergetőink.
– De hát látták, ahogyan bementünk... – értetlenkedtem tátott szájjal. – Ez lehetetlenség! A szemük láttára mentünk be, és csak az autó színe változott meg!
– Hát, a városokban ilyenek az emberek – várt egy kicsit, majd hangos nevetésbe tört ki. – Azt nézd! – hívta fel figyelmemet egy csövesre, aki éppen be akart köpni engem és Leandrost a zsaruknak.
– Hé, ott vannak! Nem látják?! Kapják el őket! – árult be minket idegesen a hosszú ősszakállas hajléktalan, ugyanakkor a tisztviselők csupán továbbmentek, mintha mi sem történt volna.
– Én ezt nem értem... ti városiak eléggé furcsák vagytok!
– Miért? Talán a falusiak különbek? – vágott vissza sértődékeny hangon, bár ez engem nem izgatott, így megparancsoltam neki, hogy menjen gyorsabban.

Megérkeztünk pár percen belül. Leparkoltuk az autót és kiszálltunk. Összeszorult a gyomrom, mikor megpillantottam a rossz állapotban lévő lakóházakat: omladozó vakolatok, falfirkák a falakon, kitört ablakok, rozsdás vasajtók és szétszórt szemetek a járdákon. Az ott lévő suhancok füveztek, ittak és beszélgettek, kezükben kések és baseballütők voltak. Én csupán követtem barátomat, mert nem akartam lemaradni, hiszen ezek a gazemberek engem figyeltek gonosz mosollyal az arcukon.

– Kövess! Nagyon veszélyes ez a hely; figyelj, hová mész! – suttogott bizalmasan Leandros, mégis belebotlottunk egy-két huligánba a kapunál.
– Ti meg mit kerestek ilyen későn Sunstreakerben? Azonnal menjetek el, ha jót akartok magatoknak! – figyelmeztetett nagyképűen egy alacsony növésű, barna bajuszos férfi. Nem tűrtem el fenyegetését, ezért behúztam neki egy orbitálisat. – Az orrom! Ezért meghalsz! – ordított, majd kést rántott. Megpróbált engem leszúrni, de én gyorsabb voltam. Kicsavartam szálkás és izzadt kezéből a fegyvert, és nekidobtam a bejárati ajtónak.

Egy öregasszony nyitott ajtót. Nagyon csúnya és ráncos volt már. Ezüst színű haját egy lila kendő borította. Ásított is egy nagyot; a zajok ébreszthették fel.

– Jesszus! Ti meg mit csináltok odakint, és ki ez a magas férfi?
– Mami, én vagyok az, Leandros – vett egy nagy levegőt –, ő pedig a haverom, Róbert. Csak egy éjszakát szeretnénk eltölteni nálatok. Ugye nem lenne baj, ha itt maradnánk?
– Dehogy baj! Gyertek csak. Az embereimmel ne törődjetek, nagyon hülyék – nevetett fel bolondozva, de én ezt nem tartottam viccesnek.

Átléptem támadóm testét, és bementem a házba.

– Fiúkák! Hoztam vendégeket! Ő itt Leandros, a gorilla pedig Róbert – mutatott be minket, csakhogy a „gorilla” szó kiverte a biztosítékot. Kénytelen voltam beszólni a banyának.
– Gorilla az anyád, ribanc – válaszoltam kurtán, majd leültem egy székre.
– Na, de... ilyet nem mondunk egy öreglánynak... – dadogott Leandros illemtudóan.
– Hagyjad, fiam! Ő csak egy paraszt, látszik rajta! – csipkelődött Mami, de ezt mégsem hagyhattam szó nélkül.
– És ha az vagyok? – kérdeztem ingerülten. – Igen, az apám paraszt, én is az vagyok, de csak szólok: ha a falusi ember nem termel, akkor a nagyember nem zabál! Így véssétek ezt az eszetekbe, városiak! – mérgelődtem felháborodva.
– Jaj, tetszem neked, igaz? – pirult el a vénlány szerelmesen.
– Dehogyis! Isten őrizz! Majd mindjárt egy százéves öregasszonyba leszek szerelmes... Tudod, mikor... – undorodtam el hánykódva.
– Először is: nyolcvanhét éves leszek. Másodszor: látom rajtad, hogy szűz vagy, így egy lehetőséget kínáltam, de ha nem, akkor nem. Ennek ellenére nem mondok le rólad! – kacsintott elepedve. Én mindössze nyakától fogva megemeltem a boszorkányt, és nekihajítottam a hűtőnek, amelyből kiesett az SPANK nevű drog. Erre a reakcióra gengszterek keltek fel helyükről, és támadópozícióba álltak. Legnagyobb szerencsémre egy kanadai férfi lépett ki az egyik szobából.
– Hozd ide a drogom, vagy levágom a karod – mondta az idegen. A feje tele volt sebekkel, a testét pedig pattanások borították. Fekete haja már kopaszodott.
– Azonnal, angyalom! – Mami sietve felkelt, és a szétvert frizsiderből kivett egy csomag kábítószert, melyet átadott a kopaszodó ürgének.
– Ez nem kell nekem! Tiszta lyukas! Vidd innét! – A férfi visszadobta a narkotikumot Maminak, akinek az arca poros lett a dobás miatt.
– Ezt most miért? – méltatlankodott bosszúsan.
– Mert csúnya vagy! – vigyorgott, majd felém fordult. – Ki vagy te?
– Hogy ki vagyok én? A fiú, aki mindjárt felgyújtja ezt a kócerájt, ha nem adtok egy kibaszott szállást!
– Jó, kapsz egy éjszakát! – egyezett bele Mami a félelemtől.
– Köszönöm, és ha megbocsátanak, akkor én elmennék aludni, ugyanis a zsaruk a nyomomban vannak, holnap pedig sokat kell utaznom hazáig. – Ránéztem a közeli ágyakra, de az undortól elborzongtam. – Sőt, választom a kanapét! Gondolom, abban nincsen drog, mint a többi ágyban. – Éppen leültem volna, azonban egy öregember befutott az ajtón.
– Barátaim! A Crushersök támadnak! Majdnem megöltek, de hála Kraffnak, megmenekültem! – A hippi imádkozni kezdett.
– Jaj, Truthom. Mondj el mindent. De előbb zárjátok be a kapukat, mivel senki sem mehet ki vagy be! – parancsolgatott az öreglány az embereinek, akik azonnal kimentek az udvarra és bezárták a körzet kapuit.
– Ez most mi? – kérdeztem mérgesen, Mami pedig válaszolt.
– A Crushersök a legnagyobb ellenfeleink! Kék ruhában rohangálnak, mi pedig feketében. Tehát mi vagyunk a Wintershore-i Rascalsok. És gondolom, hogy az előbb leszűrted, hogy én vagyok a vezetőjük – állt meg egy szösszenetre. – Segítened kell, Robikám. Kérlek, utána aludhatsz! – könyörgött, miközben csókolgatta a negyvennyolcas bakancsomat.
– Egy: ne csókolgasd a lábamat. Kettő: felejtsd el, boszorkány. Három: nem vagyok a Robikád.
– Kérlek, ha te nem segítesz, akkor megölnek minket! – sírdogált boci szemeivel.
– Na, legyen! De ha meghalok vagy elkapnak a rendőrök, akkor neked és a kis bandádnak vége, értve vagyunk?
– Rendben. – Mami megkönnyebbülve felsóhajtott.
– Ja, és még valami! Ezért még meg fogtok fizetni, ha átvertek! Na, mondjátok a tervet.
– Köszi, Robikám... – szórakozott a boszorkány, azonban kifelé jövet az egyik szobából megzavarta a beszélgetést egy halottnak hitt férfi, Elvis, azaz Billy Bob Bean, akit Claude Speed ölt meg 2013-ban Anywhere Cityben.
– Billy Bob Bean? – mondtuk egyszerre, míg Mami szégyenkezni kezdett.
– Jó, bevallok mindent. Elvis az egyik szexpartnerem, ő is epszilonista, én mentettem meg az életét.
– Mi van? Szexpartner? Hát nem velem jársz, te hülye?! – A hippi akkorát bemosott a banyának, hogy az elterült a földön, ő pedig befutott az ismeretlen csákó lakrészébe sírni.
– Ez kemény volt – kacagott az idegen.
– Hogy hívnak téged? – kérdeztem visszafogott hangnemben.
– Miért áruljam el, mikor te sem mondtad meg? – A mondat végére suttogásba fulladt. – Róbert Bock vagy, igaz?
– Honnét tudtad?
– Hogy honnét? Henry Platz haverom téged emlegetett egész végig. Egyébként engem Trevor Philipsnek hívnak – nyújtotta a kezét az ismerkedés jeleként. Lekezeltem vele.

Megvacsoráztunk. Mami viszont még mindig nem tért magához. Amint végeztem a vacsorával, megfogtam egy pohár hideg vizet, melyet ráöntöttem a szipirtyóra. Mami felébredt és kiabálásba fojtotta le dühét, mielőtt el nem kezdtük volna megbeszélni a tervet.

– Tehát, a Kis Udo utca utca a Nagydombtól választ el minket, azaz ott tartózkodnak a Crushersök, és ott találunk egy csibetelepet is – magyarázta Leandros egy térképre mutatva. – Szóval, valaki felmászik a Nagydomb egyik fájának a tetejére, ahonnét leugrik a vízbe, onnét pedig átúszik a Kis Udo partjára, ahol az ellenfelek mit sem sejtenek a támadásunkról. Ezután észrevétlenül megöli a kapuőröket és kinyitja a Nagyajtót, amely elválasztja az egész területet. Így sikerülni fog nekünk is átjutni, oké?
– Ó, valamit nem értek... – szólalt meg a kövér Elvis, aki egy fekete bőrmellényben, egy fekete napszemüvegben és egy fekete nadrágban pompázott. Erélyesen göndör haja volt, mely szintén fekete színű volt.
– És mit nem értesz? – kérdezett vissza Leandros.
– Miért támadjuk meg őket? Nem értek semmit. Valaki magyarázza el, hogy mi ennek az egésznek az értelme!
– Talán azért, mert forradalom van! És te pedig túl kövér vagy ahhoz, hogy részt vegyél az akcióban! Sőt, emlékeztetsz az egyik ismerősömre, Benedict Elliotra. Olyan kövér, mint te – gúnyolódott Trevor. Elvis lehajtotta fejét a szégyentől. Megsajnáltam egy kicsit.
– Benedictet én nagyon szerettem; annyira hiányzik. Kár, hogy nincs itt – szólt közbe Mami szomorkodva. Egy kis idő után elővette szatyrát, melyben a földiepreit tárolta. – Fiúkák, hoztam nektek epret, kértek? – kínált meg minket mosolyogva. Egyből rákiáltottam.
– Nem, soha! Ebben is drog van! – zsörtölődtem.
– Jaj, Robikám. Ne légy már ennyire bolond! Hogy lenne már benne drog? Csaknem gondolod, hogy ebbe is kábítószert raknék? – vigyorgott. – Na, akkor kimegyek a konyhába, megmosom és teszek rá egy kis tejszínhabot – kacsintott, de én mégis nekiálltam veszekedni vele.
– Mi most nem a konyhában vagyunk?! – mérgelődtem, erre a reakcióra a banya csak kifogásolt.
– Hupsz... de hülye vagyok! Tényleg a konyhában vagyunk. Látjátok, öregszem – nevetgélt vörös arccal.
– Persze. Lefogadom, be vagy szívva – lepleztem le, ugyanakkor ezt már nem hagyhatta szó nélkül.
– Elég! Olyan vagy, mint Henry Platz! Őt is gyűlöltem, és téged is gyűlöllek! Inkább örülnél, hogy befogadtalak, és jegyezd meg, ha még egyszer sérteni mersz engem, esküszöm, hogy rád uszítom a bandámat! – ordibált. Érdekes módon megfogadtam tanácsát, mivel nem akartam balhét.
– Jó. Bocsánat, Mamika – mondtam halkan és esetlenül. Mami összevonta a szemöldökét, és mérgesen méregetett engem.
– Tehát, miután kinyíltak az ajtók, megtisztítjuk a területet, azaz kiszabadítjuk a foglyokat, megöljük a támadókat, és így tovább... rendben? – komolyodott meg Leandros. – Amúgy ki szeretné végrehajtani a kapu kinyitását? Róbert, vállalod? – kérdezett rá, de szóhoz sem tudtam jutni. – Persze, vállalod! Átadom akkor Trevornak a szót – nyelt egy nagyot, majd visszaült a helyére.
– Új vagyok a városban és barátokat szerzek, rendben? Rengeteg barátot. Úgy értem, a dolgok nagyon csúnyára fordulhatnak! – viccelődött, de senki sem nevetett, csak ő maga. – Mindegy. Szóval, lényegében felszabadítjuk az embereket és megöljük a Crushersöket, valamint megdugunk pár nőt – mondta, csakhogy a csúnya beszéde végett nem akartam figyelni –, DE ennek az egésznek az a lényege, hogy megmentsük a haverjaimat, Michaelt és Franklint, illetve az ő családtagjaikat, ugyanis véletlenül rossz jegyeket vettünk, így Wintershore-ban szálltunk le. Őszintén szólva Adrwington egy nagyon gagyi ország! Tiszta unalmas; semmi sincs itt, csak Mami meg pár idióta birka, akik ezt az egészet irányítani akarják, azaz én semmi pénzé’ sem laknék itt! Má’ alig vá’om, hogy megmentsük őket, és elutazzunk Vice Citybe. Ennyi a terv! Felszabadítjuk a várost, kinyírjuk a zsarukat és a többi barmot, utána pedig végleg itt hagyjuk ezt az egész kócerájt. Na, mit szóltuk édeseim? Yeah. – Az utolsó megjegyzését nagyon irritálónak tartottam, ekképpen egy szót sem szóltam.
– Hát, fegyver is kéne, nem gondolod? – szólt az egyik zsoldos kínosan.
– Az éppen van, cimbi! – morgott egyet, és rámutatott egy táskára, melyet villámgyorsan kinyitott. – Mamié ez a cigarettapisztoly, Leandrosé a sörétes, a zsoldosoké egy-egy AK-47, Benedict 2.0 pedig kap egy kotont, mert gondolom, ilyet még sosem kapott az életben. – Röhögőgörcsöt kapott a vicctől, amíg Elvis elszégyellte magát.
– És én mit kapok? – avatkoztam közbe a társalgásba, mert úgy éreztem, mintha „elfelejtettek volna”.
– Ja, te pedig kapsz egy csókot Mamitó’! – vetette oda csipkelődve. Megpróbáltam besózni neki egyet, de Leandros rám tette a kezét, mondván, hogy ne törődjek vele, ezért inkább visszaválaszoltam flegmán.
– Mami-tó nem létezik, már bocs. Lehet, hogy egy vonatra, nemzetségre, tésztára, repülőre, autóra, vagy egy fegyverre gondolhattál, esetleg egy személyre. – A mondat végére Mami annyira ideges lett, hogy előrántotta cigarettapisztolyát.
– Most lelőlek! – becélzott, de nem talált el, mert elhajoltam. Dühösen kivettem a kezéből a fegyvert és nekivágtam a földnek. A cigarettapisztoly ripityára tört.
– Ne! Ezért megöllek! Na, most idehozom a tükrömet, és véged! – rohant ki a fürdőbe. Elég gyanúsan viselkedett. Gondoltam, hogy valamiben sántikálhatott, hiszen a többiek figyelmeztettek, hogy vigyázzak, és álljak az ajtó elé.
– Robi! Állj az ajtó elé, vagy fussál ki! Durva dologra készül, meg is halhatsz! – aggodalmaskodott Elvis, de Mami gyorsabb volt, és egy kulccsal bezárta a nyílászárót, továbbá elhelyezte a tükröt az asztalon.
– Most meghalsz! Volt választásod, de te elszúrtad... Ég veled, Róbert! – sziszegte a tükörbe nézve, majd háromszor elismételt egy nevet. – Bloody Mary, Bloody Mary, Bloody Mary! Öld meg Róbert Bockot!

Ebben a pillanatban magától lekapcsolódtak a villanyok. Mindenki megpróbált kifutni a helyiségből, még Mami is, aki sajnálatos módon beletörte a kulcsot a zárba. Közben egy szellem összefirkálta a falat piros alkoholos tollal, és nyitogatta a csapokat. Mami sikoltott, mint az őrültek, bezzeg hamar felénk fordult a szörny, aki belenézett az öregasszony szemeibe, melyek a félelemtől szikráztak. Minden erőmet latba vetve Mami elé álltam, és dinamikus sebességgel tökön rúgtam, majd lerántottam a maszkot a démonról.

– Truth? – mondtam csodálkozva.
– Minek lepleztél le? Meg akartam leckéztetni ezt a kurvát! Elcsesztél mindent, fiú – szomorodott el bánatosan.
– Truth, ez az Epsilon Program törvénye, hogy hetente több partnerrel kell szeretkeznünk. Sajnállak, ha ezt nem érted meg! Így szakítok veled – sírta el magát a boszi.
– Jaj, Madeleine. Ne haragudj! Jó, elfogadom.
– Köszi – nyújtotta a nyelvét, mindazonáltal megzavartam a „romantikus” jelenetet.
– Ebből elég! Fegyver kell, hiszen harcolni megyünk, vagy tévedek? Mr. Truth, van fegyvere?
– Jaj, miért nem mondtad előbb? Persze, hogy van! Várjatok, hozok is a szekrényből. – Az idősödő Truth beiszkolt az ágyához, ahonnét kihozott egy hadseregnek elegendő fegyvert, amelyeket el is osztott.

Szinte mindenki megelégedett a fegyverekkel, még én is, mivelhogy az egyik kedvenc fegyvereimet kaptam: egy Desert Eagle-t és egy M14-et.

Indultunk volna a csatára, de Mami feltett egy érdekes kérdést.

– Truthom, hogyan lettél láthatatlan, és hogyan nyitogattad a csapokat? – kérdezte mosolyogva.
– Hoppá... az nem én voltam – ismerte be kacarászva.
– Várjunk csak! Ha nem maga volt, akkor ki csinálhatta ezt az egészet? Ugye nem...? – kételkedett félve Leandros.
– Bloody Mary! – ordítottam fel, miután megjelent egy Maminál is csúnyább, fekete hajú, koromfekete szemű, piszkos testű zombinő.

Elvis a félelmében behugyozott és csapkodta a kijárati kaput. Mami erőt vett magán, hogy meg tudja menteni az életünket, ezért nehézkesen felemelt egy rakétavetőt, mellyel megpróbálta elpusztítani a kísértetet. Mami sajnos nem bírta el a fegyvert a súlya végett, így a plafont találta el, amely ráomlott az egész épületre. Hál’ Istennek kirúgtam a szabadság ajtaját, kifutva a poklok poklából.

– A pokolban még meghúzlak! Yeah! Add meg a számod, oké? – jegyezte meg Trevor az udvarról. A szemünk láttára omlott össze a ház, és a hírhedt gyilkos, Bloody Mary meghalt.

Megindultunk a Nagydombhoz egy hadsereg kíséretével. A csapatom elhelyezkedett a Nagyajtónál, én pedig felmásztam egy fára, és gondolkodtam, hogy leugorjak-e a vízbe. A sorsdöntő helyzet közepette eszembe jutott, hogy tériszonyom van, így bepánikoltam, azonban legyőztem a félelmemet: egy gyors mozdulattal leugrottam a faágról, és az esés közben teljesen belassult körülöttem az idő. Láthattam a levegőből a Kis Udo undorító és büdös partját, valamint azt is, hogy a korrupt rendőrök hogyan végzik ki a Rascalsok elfogott tagjait.

Öt métert zuhanhattam körülbelül. Az eséstől hevesen dobogott a szívem. Nagyon jó érzés volt legyőzni a félelmemet. A hideg víz felfrissítette az ereimben csörgedező vért. Bátornak és erősnek éreztem magam, így behúztam egy pecázó Crusherst, akit megfojtottam a víz alatt. Utána halkan kiúsztam a partra, ahol a sövényben elrejtőzve zajt csaptam. A célpontom megindult felém, fegyverrel a kezében, mindazonáltal nem számított rá, hogy a sötétben elvágom a késemmel a torkát. A férfi a földre esett, én pedig bedobtam a holttestét a folyóba, majd megindultam a hídhoz, ahonnét lelöktem az ott sétáló őrt.

Egy hatalmas vízeséshez értem. Vettem egy nagy levegőt, és elrugaszkodtam nekifutásból. Szerencsére egy fából készült emelvényre estem, ahol az ott járőröző ürgét is megöltem észrevétlenül, eltüntetve az ő hulláját is.

Miután végeztem az őrséggel, felmentem egy lépcsőn. Egy vezérlőpulthoz értem, ahol megtaláltam a Nagyajtó ajtajának a húzókarját, ám nem húztam meg a kart, mivel hallottam, hogy egy csapat rendőr és Crushers közeledik. Szélsebesen elbújtam az egyik dobozban, kihallgatva őket.

– Frederic, kérlek, adj még egy kis időt, és ígérem, kifizetjük a tartozásunkat – kérlelte egy középkorú Crushers vezető. Nyakán egy rózsafüzér lógott.
– Nem! Megvolt az időtök rá, a rendőrség nem ad több haladékot! Fizessetek most, vagy beszéljétek meg a problémátokat Necrosmoke-kal! – kiabált rá a spanyol származású hadnagy. Az ipse kereken harmincéves volt, és látszólag izmos lehetett. Rövid, barnásfekete hajából és akcentusából észrevehető volt, hogy spanyol.
– Kérem, Mr. Raul. Adjon még egy kis haladékot, ígérem, kifizetjük! – mondta remegve. Nagyon félt szegény.
– Mike, ilyenkor nem adunk haladékot, mivel el kell kapnunk Róbert Bockot és a haverját, Leandrost! Viszont, ha előkerítitek nekünk, akkor nem kérjük a tartozást, okés? Még ma keressétek meg! – adta ki az utasítást.
– Raul, ennek mi értelme van? Mi nem huligánokat rabolunk, hanem a Rascalsokat próbáljuk elpusztítani és azt a boszorkányt. De ha ezt kéri, akkor teljesítjük a feladatot! Holnapra biztos, hogy elkapjuk őket – könnyebbült meg, ellenszenvet okozva ezzel a tisztnek.
– Ők nem huligánok! Elfoglalhatják az egész várost! Ez a Róbert pedig nagyon veszélyes...!
– Még gyermek.
– Nem, már nagykorú! Sőt, hamarosan húszéves lesz vagy tizenkilenc, tudom is én! Még ma kapjátok el! Ha nem találjátok meg, akkor megöllek a bandáddal együtt. – Raul mélyen Mike szemébe nézett és folytatta. – Ja, és még valami. Ezért vérrel kell fizetnetek; valaki meghal a bandádból. Mi nem tűrjük el, ha tartoznak nekünk.
– És ki lesz az? – Leolvasható volt az arcáról a félelem, bár nem gondolta volna, hogy a vezetőt, azaz őt fogja kiválasztani.
– Te leszel az! – Ebben a pillanatban megfogott egy kést, amellyel hasba szúrta a fickót. A férfi összerogyott. Ugyan megpróbált felkelni, azonban a rendőr megfogta őt, és ledobta a vízesésbe, utána pedig ráparancsolt a többi Crushersre. – Ti is így fogtok járni, ha még ma nem találjátok meg őket! Élve akarom mindkettőt, ugyanis a miniszterelnök szeretne velük végezni! Most pedig húzzatok vissza, és végezzétek ki a többi Rascalsot!

Raul elhagyta a területet a társaival. Megfordult a fejemben, hogy kövessem-e, de a polgárok kiszabadítása fontosabb volt, ezért megvártam, hogy elmenjenek, aztán jeleztem Mamiéknak a headseten. Utána kibújtam a dobozból, és felhúztam a kapcsolótáblát, mely megengedte a csapatomnak, hogy bejussanak a kapun és megtámadják a Crushersöket.

Egy nagy bandaháború következett. Emberek százai rontottak egymásra, míg a gépfegyverek zaja felverte a csöndet. Sajnos megláttak engem a szomszédos őrtornyokból. A mesterlövészek becéloztak, de én hamar végeztem velük az M14-emmel, majd lelőttem az előttem lévő támadókat is. Jó sokan voltak, ezért különféle dobozokat használtam fedezékként. Elég sokáig tartott a lövöldözés, de végül én jöttem ki győztesen.

Befutottam egy raktárba, ahol kiszabadítottam az elfogott civileket és a Rascalsokat. Nagyon hálásak voltak nekem. A Rascalsok felvették a halott Crushersök fegyvereit, hogy ők is részt vegyenek a csatában. Most már előnyben éreztem magam a Crushersökkel szemben. A civilek természetesen meghúzódtak vagy a kijárat felé mentek, hogy ne essen bántódásuk.

Időközben felfigyeltem rá, hogy rakétákat lőnek az osztagomra az egyik őrtoronyból. Megmentésük érdekében a torony felé vettem az irányt. Útközben egyértelműen belebotlottam néhány ellenfélbe, de ez nem volt nagy fenyegetés, mert hamar végeztem velük, főleg, hogy hátulról fedeztek engem. A rakétás sem volt ám rest, tudniillik a hátam mögött lévő társaimat egy-két lövésből elpusztította. Nekem szerencsém volt, mert én kikerülgettem a robbanásokat. Ez a kis akció végül a rakétás halálával ért véget, akinek küldtem a fejébe egy golyót a Desert Eagle pisztolyommal.

Öt perccel később még mindig öldösték egymást a bandatagok, csak most helikopterek is csatlakoztak a harchoz. A helikopterekből a NOOSE kommandósai szálltak ki. Nem tehettem mást, minthogy felfutottam a torony tetejére, felvettem a rakétavetőt és lelőttem a repülőket, amelyek nekicsapódtak a környező házaknak és a lent harcoló embereknek. Ezzel pedig végleg megsemmisült a Crushers banda, és a rendőrök, illetve a fennmaradt zsoldosok elmenekültek.

Elfoglaltuk a Crushersök főhadiszállását. A forradalom győzött; a Rascalsok az uralmuk alá vették Wintershore-t Mami vezetésével, aki a város irányítójává vált.

A harc végével Trevor megtalálta a barátait és azoknak a hozzátartozóit. Kíváncsian figyeltem a beszélgetésüket.

– Trevor? – szólt egy idősödő férfi a piros ingében és a kék nadrágjában. Elegánsan nézett ki. Haja fekete színű volt.
– Michael, Franklin! Szentséges atyaúristen! Végre megtaláltunk titeket! Ígérem, többé nem hagylak el benneteket – örömködött Trevor, miután eloldozta ismerőseit.
– Trevor, te öreg róka. Nagyon féltettünk ám téged, de szerencsére nem történt semmi – mosolygott az ötvenegy éves Michael De Santa, mielőtt át nem adta volna a szót az afroamerikai Franklinnek, aki mindössze csak huszonnyolc éves volt. Franklin Clinton fiatal és erős fiú volt. A nők haldokoltak érte Los Santosban. Furcsa, hogy Franklin a fehér nőket szerette, annak ellenére, hogy ő fekete.
– Trev’, még szerencse, hogy nem hoztuk magunkkal a rottweiler kutyámat, Chopot, mert biztos, hogy megölték volna ezek a marhák. Ennek ellenére hiányoztál, nigga – ölelte át a néger Franklin, csakhogy Mami megzavarta a kommunikációt.
– Szíveim, ezt nézzétek! Találtam fagyit. – A nyanya odarohant egy fagylaltosdobozzal, mégis úgy viselkedett, mint egy óvodás. Nagyon szánalmas volt. Szerencsére Michael negyvenhat éves neje, Amanda elvette tőle az édességet. Amanda egy igazi szépség volt. Kora ellenére puha és ránctalan bőre volt. Hosszú, barnásfekete frizurája csillogott a sötétségben.
– Köszi, ez az enyém – vette el tőle mogorván, majd folytatta. – Én azt mondom, hogy azonnal húzzunk el innét! Már rég Vice Cityben kéne lennünk, csak ez az idióta rossz jegyeket vásárolt – oktatta ki a férjét, aki lesütötte fejét szerényen.
– Hagyjál már! Mindenkivel előfordulhat... Tényleg, ki ez a magas fiú itt?
– Róbert Bock vagyok, uram – hajoltam meg előtte.
– Ó, tehát előkelő vagy?
– Nem, én csupán egy egyszerű falusi parasztember vagyok – mondtam halkabban.
– Nem baj, akkor is hős voltál, azonban valahonnét ismerős a neved... talán Henry Platz haverom emlegetett téged. Na, mindegy. Ha nem baj, akkor bemutatom a lányomat, Traceyt, a fiamat, Jimmyt, a feleségemet, Amandát és a keresztlányomat, Lizát.

Tracey édesanyja magas, finom vonalú arccsontját és barnásfekete haját örökölte, amely Tracey esetében szőkére volt festve. Jimmy ezzel szemben apjára ütött. Haja göndör volt és barna, arca hosszúkás és kövér. Liza mégis gyönyörű volt. Szemei erélyesen kékek voltak, akár a tenger, a haja pedig barna. Ez nem volt igazságos a másik két gyerekhez mérten. Liza tudott táncolni és énekelni. Dalszövegeket írt. Divatos ruhákban járkált és színészkedett is Solomon Richards filmjeiben. Sőt, ami még rosszabb, szebb volt a szőke Traceynél.

– Örvendek a találkozásnak – hajoltam meg a három ifjú és a szépséges Amanda előtt, de amint rápillantottam Liza szemeire, elpirultam. – Hölgyem. – Megcsókoltam udvariasan a kezét. – Hogy hívják Önt?
– Liza Snow. Kérlek, tegezzél – kért meg rá kedvesen. Jobban elvörösödtem.
– Örülök, hogy találkoztunk. Mesélnél magadról egy pár szót? – próbáltam meg bókolni. Legnagyobb balszerencsémre Elvis belekotnyeleskedett az udvarlásomba.
– Hé, kislány! Én Elvis vagyok, ismertebb néven Billy Bob Bean, de szólíts csak Elvisnek, oké?
– Sajnálom, de már másé vagyok – sajnálkozott. Hangja lágy volt, akárcsak egy csók.
– Látod, ennyi vagy, Elvis! Ő csak az enyém lehet! – keménykedtem beképzelten, de a lány bevallotta, hogy eljegyezték.
– Sajnos már eljegyeztek... A férjem Vice Cityben vár rám, bár Michael bácsi rossz jegyeket vásárolt. De amiről a férjem nem tud, az nem fáj neki. Köszönöm a beszélgetést, Rob. – Hozzám hajolt, arcon csókolva. – Harcosom.
– Baszd meg! Miért mindent ez a pöcs kap, mikor én egy híres énekes vagyok? – siránkozott.
– Talán azért, mert nem az eseteim a negyvenéves pasik, tehát köztünk nem lesz semmi, úgyhogy takarodj innét, lúzer. Ja, és csak tudd, én egy színésznő vagyok! – vallotta be gúnyosan.
– Menj a pokolba! – Elvis ekkor elsétált szégyenében.
– Hát ezt jól megmondtad. Ó, te nem vagy olyan, mint a többi lány. Én még nem láttam ilyen nőt, aki visszavág ezeknek a szatíroknak. Tetszel nekem, ha nem baj – törtek ki belőlem a szavak, holott 2015-ben volt nekem egy gyerekkori szerelmem, Juliet Collins, akivel egy születésnapi bulin jöttem össze. Sajnos annyira feledékeny barom voltam, hogy megpróbáltam megcsalni őt Lizával, de hát Julietről megfeledkeztem az utóbbi egy évben.
– Én nem vagyok olyan, mint a többi ringyó. Mindig is én voltam a kivétel, és te is tetszel nekem; többször is találkozhatnánk – tette fel a csábító ajánlatot, amelyet kénytelen voltam elfogadni.
– Hát... izé... persze, csak a férjed ne tudja meg... – dadogtam.
– Nem fogja, nyugi. Megadod a telefonszámodat?
– Nincs telefonom; elromlott – keseredtem el.
– Semmi baj, tessék. Ez már a tiéd. – Átadott nekem egy zöld iFruit telefont, mely érintőképernyős volt. – Benne van a telefonszámom is, úgyhogy beszélhetünk.
– Köszönöm.
– Nincs mit, harcosom. – Előrébb hajolt, és megint csak megcsókolt. – Ha kell valami, csak hívj – mondta, majd a keresztszülei felé vette az irányt, de Elvis újra bepróbálkozott.
– Kellesz nekem! Nem mondok le rólad! Nem járhatsz ezzel a falusival! – Elvis megkísérelte megfogni Liza seggét, csakhogy a nő kitekerte a kezét és egy gyors mozdulattal behúzott neki egyet. Elvis a földön feküdt, miután Liza közelebb hajolt hozzá.
– Ha még egyszer megfogod a seggem, megöllek! Csakis Rob foghatja meg, te soha! Értve vagyunk? Most pedig takarodj! – Elvis az utasításra feltápászkodott és kifutott az erődből. Kénytelen voltam megdicsérni második szerelmemet, mert nagyon ügyesen tudott verekedni.
– Ügyes, hol tanultál így bunyózni?
– Hát, egy Los Santos-i színésznőnek kell ilyeneket tudnia, hogy megvédje magát az ilyen férgektől.
– Értem. Na, akkor ég veled, és köszönöm a kedves perceket, amikkel bearanyoztad az estémet.
– Én köszönöm. Tudod, mit? Itt maradok egy pár napig. Nem hiszem, hogy Amanda néninek és Michael bácsinak kedve lenne ilyen későn elmenni, mivel este van, és aludni kéne ilyenkor.
– Ó, akkor jó. Majd hívlak. És ha nem veszed tolakodásnak, akkor adnál még egy csókot? – néztem rá szenvedélyesen.
– A szádra akarod, mi? A férjem erről nem tudhat! – A kishölgy ebben a pillanatban hozzám hajolt, és szájon csókolt. Ezzel a csókkal megpecsételtem Juliet iránti hűtlenségemet. A pikáns smár csak égett az ajkamon, amíg bele nem vettük a buliba a nyelvünket is. Fincsi volt, ahogyan a szánk összeért a szerelem kapujában. Soha életemben nem éreztem még ilyen jó érzést, sőt még Julietnél is jobban csókolt!
– Majd én úgyis elmondom neki! – fenyegetőzött Trevor, félbeszakítva ezzel együttlétünket.
– Próbáld meg és véged, Trevor! – fenyítette meg Liza az irigy Trevort. – Akkor ég veled, bébi.
– Hiányozni fogsz, várni fogok rád! – kiáltottam, miután a lány távolabb került tőlem.
– Én is várni fogok rád!
– Fejezzétek már be; aludni szeretnék! Ja, és Mami, pusztulj meg! Nem fogsz hiányozni! És ez itt az én búcsúajándékom! – Trevor megfogott kacarászva egy pompás almás pitét a földről, melyet nekivágott a banya arcának. Mami ledöbbenve tapasztalta, hogy az arca pités lett, míg Trevor gyorsan elrohant.

Csak annyit tudtam mondani, hogy felizgultam. A hímvesszőm eléggé fogta az adást, így erekcióm lett, és rózsaszínben kezdtem látni a világot.

– Felizgultam – jegyeztem meg halkan, mégis Leandros meghallotta.
– Akkor felállt, igaz? – kérdezte Leandros nevetve.
– Igen – válaszoltam, majd odaléptem érdeklődő tekintettel egy Bolton nevű tábornokhoz, hogy megkérdezzem a következő feladatot.

Michael Bolton negyvenhét éves volt. Rövid, barna haját borzolta a közelgő esti szél. Gondosan nyírt szakállában már fehér szálak is virítottak. Bolton nagyon elegánsan öltözködött. A barna kabátja fehér prémmel volt díszítve. Tetszett az ízlése.

– Mr. Bolton.
– Róbert, mit szeretne? – kérdezte színpadiasan.
– Uram, nagyon hálás vagyok, hogy segíthettem maguknak. És azt is köszönöm, hogy ilyen jó feladattal bíztak meg – hálálkodtam, de ő egyhangúan kiábrándított.
– Maminak köszönje, ő akarta elpusztítani a Crushersöket.
– Igen, tudom – nyeltem egyet. – Tábornok, én... szeretnék egy újabb feladatot, hiszen jó napom van.
– Egy ilyen nő után mindenkinek jó napja lenne, ugye? – váltott mosolyra.
– Hát persze! – vidámodtam meg.
– Valójában tényleg kéne segítenie, ugyanis nem irtottuk ki a Crushersöket. A másik főhadiszállásuk, a csibetelep még talpon van. És ha elfoglalja a Parlamentet, akkor az egész ország Mamié lenne, de higgyen nekem: nem lenne jó, ha ez a vénasszony lenne a miniszterelnök, úgyhogy magának kéne lennie. Ha maga nem segített volna, akkor nem nyertünk volna.
– Uram, még gyerek vagyok... – utasítottam vissza.
– Nem, maga nem gyerek... erősebb mindannyiunknál! Ilyen embert, mint magát, sosem láttam! Képes lenne az egész országot elfoglalni! – büszkélkedett elismerően.
– Mit akar, mit tegyek?
– Ölje meg Radomił Emánuelt!
– Az elnököt? – sóhajtottam. – Mr. Bolton, én ezt nem tehetem! Nem tudok behatolni a Parlamentbe, és már így is gyilkos lettem...
– Mindenki gyilkos ebben a világban, még a gyerekeid is azok lesznek, ha egyáltalán születnek gyermekeid. Tedd meg! A mestered is ezt akarná, és egy a lényeg: Mamié nem lehet a trón, ha követeli az irányítást, öld meg!
– Nem ölhetem meg az elnököt és Mamit. Mamit meg pláne nem, mivel ő a Rascalsok vezetője. Tegye meg maga, én ilyet nem vállalok! – utasítottam el. Szokatlan, hogy honnét tudta, hogy volt egy mesterem.
– Megszerzem neked a csajt, ha elvégzed. Jó, a banyát nem szükséges megölnöd, de az elnököt igen! Tehát, ha kell a csaj, akkor nyírd ki Radomiłt. Ígérem, kiiktatom a férjét.
– Jó, legyen. De hogyan jutok be a Parlamentbe? – egyeztem bele felkavartan.
– Tessék, ez a kártya kinyitja a Parlament ajtaját. Én egy kettős ügynök vagyok; titokban a United Adrwington Especiát szolgálom, azaz a helyi rendőrséget. És ne feledd: öld meg őt, és tiéd a csaj, és ha nem kell a trón, akkor én átveszem, így enyém lesz egész Adrwington, rendben? – nyújtotta át nekem a kártyát.
– Rendben, köszönöm. Szóval, én megyek a Parlamentbe, maguk pedig a csibetelep területére?
– Igen. Most elmehet. Vigyen magával annyi embert, amennyi csak kell – motyogta nagylelkűen. – Róbert, sok sikert.
– Köszönöm! Magának is, Mr. Bolton. Viszlát! – köszöntem el tőle, és megindultam bajtársaimmal a Parlamentez.

Útközben Mami megállított bennünket, mondván, hogy észrevett két homokos fazont csókolózni.

– Fiúk, nézzétek őket! – hívta fel a figyelmünket ijedten.
– Jesszus, két homoszexuális pasi – hangoskodott Elvis.
– Jaj, Bryce-om. Látod, újabb heterók – panaszkodott egy szőke rózsaszínruhás alak, miközben ölelgette partnerét.
– Hagyjad, Bernie-m, majd leállítom őket. – Odalépett hozzánk Liberty City egykori alpolgármestere, Bryce Dawkins, aki a pasijával, Bernie Crane-nel utazott el Wintershore-ba, tudniillik itten jobban elfogadták a ferdehajlamúakat, mint Liberty Cityben és San Fierróban. – Hogy lehet így kinézni? Úristen! Váltsatok már stílust, így nem vagytok az eseteim – lamentált az öltönyös Bryce.
– És ki nem szarja le? – vágott neki vissza Leandros.
– Jó, elismerem, ez a magas pasi még mindig jól néz ki – mondta, majd nevetni kezdett az arcomba.
– Ezt bízd csak rám, Bryce-om. Menj innen – avatkozott bele a meleg Bernie. Rám szegezte tekintetét. – Ó, de jó vagy. Huncut Picur néven találsz meg Lifeinvaderen, majd chatelhetnénk egyet. – Bernie megfogta a kezemet, magához húzott és nézegette a barna szemeimet. – Gyönyörűek a szemeid. Felállt a szerszámom, nem tagadom – vetette oda derűsen, de ezt nem hagytam szó nélkül.
– Ha így folytatod, buzikám, utoljára fog fölállni! Hmmm... k**va anyád! Beléd maximum csak a pendrive-omat dugnám fel! – gyalázkodtam felpaprikázva.
– Micsoda szavak! Ne nézz így rám! Komolyan mondom, nem értelek titeket, heterókat... – lepődött meg a válaszomra, azonban Mami megvédett engem.
– Hagyjátok már békén Robikát, olyan undorító emberek vagytok ti!
– Hát te mindjárt sokkal csúnyább leszel! Kemény vagyok? – Bernie ránézett Bryce-ra, aki csak morgott egyet, jelezve, hogy nagyon félelmetes a szeretője. – A te pasid azzal a szakáccsal beszélget, huncut falat... – mutatott rá az öreg hippire.
– És akkor utána bele kell rakni a babérleveleket. Szerintem írok erről egy könyvet – mormogta Truth az egyik járókelőnek.
– Nagyon cuki hallgatni... Már alig várom, hogy elkapjam – kacsintott Bernie az idős Truthnak. A vén Mami megpofozta a homokos udvarlót, de a két homár nem hagyta ám magát! A fúria azonban ügyesebb volt. Egy szempillantás alatt felfutott egy villanyoszlopra, és a levegőből lerúgta a támadóit. Mozgékony csaj volt.
– Ez volt a gurulómorzsa technika! Yeah! – ijesztgette őket, és a két homó elmenekült az utunkból.
– Jönnek az ufók, és elrabolják a spermáinkat! – harsogta Bryce, miközben szeretőjével együtt futásnak eredtek.

Noha eljutottunk az Országházhoz, Bolton felhívta Mamit, hogy siessen a csibetelepre, mert nagy bajban vannak. Mamiék visszaindultak, de én maradtam, hogy szembeszálljak Radomił Emánuellel.

Nagyon sokan járőröztek az Országháznál, ezért egy bordó ferdehátú Blista Compact mellett bújtam el, ahonnét fütyültem egy biztonsági őrnek, akit megfojtottam és elhelyeztem a tetemét a kocsiban. Utána átszaladtam egy másik fedezékhez, és lopakodva megöltem egy újabb őrt, mi több rászereltem egy hangtompítót a Desertemre, majd céloztam és lőttem. Két férfi összeesett a bejáratnál, azonban a harmadik észrevett, de egyhamar lelőttem őt is.

Halkan odaosontam a hatalmas kapuhoz, melyet kinyitottam a kártyával. Beléptem és körbenéztem. Díszes festmények, finoman festett falak, gyönyörű bútorzat és gazdag díszítés jellemezte a Parlament belsejét. Sajnos a gyönyörködésemet hamar megzavarta néhány politikus, akik az egyik teremből távoztak. Gyorsan befutottam a vécébe, ahol a késemmel kinyírtam egy rendőrt, aki éppen a kezét mosta a csapnál. A holttestét begyömöszöltem az egyik vécéfülkébe, majd megkönnyebbülve sóhajtottam, csakhogy észrevettem egy szellőzőnyílást a plafon tetején. Felálltam hát a vécédeszkára és bemásztam a szellőzőbe. Miközben kúsztam a túloldalra, észrevettem egy másik szellőzőnyílást. A nyíláson keresztül figyelmes lettem Frederic Raulra és egy ismeretlen szemüveges öregemberre, akik bizalmas dolgokról beszélgettek.

– Frederic, elfoglalták a Kis Udót! Vesztettünk... Mami irányít mindent! – közölte a hírt az őszülő öregúr teátrálisan.
– Donald, mi a francról beszél?! Mégis hogy történhetett ez meg?! Csak egy órára mentem el, és elfoglaltak mindent?! Átkozódj meg, Róbert Bock és csapata! Pusztulj meg, bárhol is vagy! – ordítozta nevemet pengeéles, hideg hangon. Legszívesebben megöltem volna őt, de nem leplezhettem le magam, merthogy Radomił volt a célpontom.
– Figyelj, ez csak egy gyerek. Nem pusztíthatja el a várost. Nincs annyi ereje... Bízz bennem, megtalálom és megölöm! – biztatta, csakhogy én felismertem az illetőt. Korábban a Love média vezetője volt, aki rejtélyesen eltűnt 2001-ben. Ráadásul Liberty City polgármesterjelöltje volt 1998-ban. Meglepő, hogy Donald Love Amerika után Adrwingtonban szállt meg.
– Attól tartok, elfoglalja a várost... és ha megostromozza a Parlamentet, akkor nincs menekvés, mindnyájan meghalunk! – vett egy nagy levegőt. – Ez az én hibám... jobban kellett volna figyelnem... Gondolom, azokban a dobozokban bújhatott el... – Rault erősen bántotta a lelkiismerete. – Donald, van még fejleményed?
– Igen. Michael Bolton megtámadta a csibetelepet.
– Akkor odamegyünk! Készítsd elő a tankot, egy kicsit tűzijátékozunk! – nevetett fel, és rögvest kirohant a szemüveges Donalddal együtt a teremből. Donaldnak ősz haja volt.

Kirúgtam a szellőzőnyílást, egyenesen az elnök lakosztályánál találtam magam. Gondolkodás nélkül elhelyezkedtem az ajtófélfánál, és elővettem Desert Eagle-met. Körültekintően figyeltem Radomił és két ismeretlen rendőrtiszt eszmecseréjét.

– Hát itt vagytok... – lélegzett fel Radomił megkönnyebbülve.
– Elnök úr, rossz híreink vannak – kezdett bele Haky csalódottan.
– Igen, hallottam. Róbert Bock elfoglalta a Kis Udót. Tudok róla... Donald elmondott mindent...
– Talán csalódottnak tűnik, de erősítést hívtunk a csibetelepre. Tankok fognak érkezni, és szétzúzzák Bolton seregét – közölte egy robotkezű hadnagy. A fickónak rövid, fekete haja, zöld szemei és őszülő körszakálla volt. Látszólag szigorú volt. A gonoszság csak áradt belőle, és több mint valószínű, hogy a negyvenes évei végén lehetett.
– Veszíteni fogunk, érzem... Necrosmoke, menjen el Afganisztánba, és keresse fel Rodrigo Burnert, csak ő segíthet... Haky, maga pedig meséljen Róbert múltjáról és arról is, hogy maga pedofil-e vagy sem.
– Uram, kínosan hangzik, de tényleg pedofil vagyok. Évekkel ezelőtt több gyereket is zaklattam, Róbert volt az egyik – szégyellte el magát, miközben eszembe jutott, hogy mit tett velem még annak idején. Ő volt az, aki tönkretette a gyerekkoromat, ő bérelte fel az elrablókat és ő rontotta meg a bátyámat. Haky eléggé alacsony volt. Nem lehetett több százötven centiméternél. Rövid, fekete haja volt. Ránézésre sunyi és bunkó lehetett.

Előreléptem, rájuk szegeztem stukkeremet.

– Fegyvereket letenni! És forduljanak hátra a falnak, most! – sietettem őket. Minél hamarabb végezni szerettem volna velük. Mind a hárman odaálltak a falhoz, amíg elmondtam a véleményemet az egész ügyről. – Annyi év után újra találkozunk, Haky! Tönkretetted a gyerekkoromat! Vidám gyermek voltam, de te elszúrtál mindent a sok zaklatásoddal, a basztatásaiddal, az elrablásaiddal, és még sorolhatnám... milyen ember az ilyen?! Van egy lányod, tudod te, milyen érzés, hogy folyamatosan bántalmazod a gyerekeket? Pedofil állat! Az ilyennek a rácsok között kell lennie! És mégis, miért tetted ezt? – vádoltam meg könnyezve. Merev ujjaim remegtek a ravaszon, alig bírtam ki, hogy ne húzzam meg.
– Hogy miért? – kuncogott fel. – Gyűlölöm a gyerekeket, és te voltál, aki ellenkezett! Feljelentettél engem... kaptam pár évet, aztán nem nyugodtam bele, így felbéreltem embereket, hogy öljenek meg, de mindet szétverted! Nagyon erős ember vagy. Nem láttam még, hogy valaki ilyen idősen ennyi embert megvert, példátlan...
– Tizennégy-tizenöt éves lehettem, sőt fiatalabb is voltam! Igaz, rég volt... Emlékszel ennek az előzményeire? – emlékeztettem.
– Persze, sosem fogom elfelejteni. Kis idióta voltál – röhögött. – Nem ártottál nekem, viszont nem ok nélkül mondtam neked azokat a szavakat... bár mégis folytattam a baromkodást, nem hagytalak békén... Őszintén szólva kellemesen csalódtam benned. Sokat fejlődtél mind szellemileg és mind fizikailag is!
– Szép tőled, hogy akkoriban pozitívan csalódtál bennem, és az is, hogy úgy gondolod, hogy fejlődtem is valamennyit, azonban ez nem mentség arra, amit tettél! Milyen ember az ilyen? Több gyereknek is okoztál kárt! Utolsó féreg! Temiattad lettem lelkileg beteg! Megfogadtam, hogy bosszút állok, és lám-lám, megtaláltalak. – Erősebben tartottam a pisztolyt.
– Igen, már korábban bosszút álltál! Nem is rajtam, hanem az egyik cinkosomon. Gyermeke született volna, de temiattad ment el a baba... – hibáztatott, ekképpen lelkiismeret-furdalásom lett.
– Igaz, így volt. Nem akartam neki rosszat, őt akartam megleckéztetni, de nem gondoltam, hogy a nője zavarban jön, és elmegy a babája. Őszintén sajnálom, de nem kellett volna basztatnia! – sajnálkoztam, bár tudtam, hogy erre nem volt mentségem.
– Érdekes vagy, de nagyon... Mindegy, most legalább visszafizeted a tartozásodat! Ölj meg, és fiaid is gyilkosok lesznek! – átkozott meg, de én nem hallgattam rá.
– Nem, még nem öllek meg! Majd egyszer, de most nem! A sors majd megöl a tetteid miatt, de az nem ma lesz! – nyeltem egyet, folytatva tovább. – Feküdjenek a földre, kezeket tarkóra! – A túszok így is tették, azonban nem figyeltem Necrosmoke-ra, aki megnyomta a riasztót.

Őrök érkeztek, akik tüzet nyitottak karabélyaikból. A túlélés érdekében kiugrottam az erkélyről, rázuhanva egy szemétszállítóra, ekképp sikerült megmenekülnöm.

Öt perccel később leugrottam a kukásautóról, és elloptam egy kék NRG 900-as versenymotort, mellyel elszáguldtam a csibetelepig. Sajnálatosan egy rövid időn belül megszomjaztam, így kénytelen voltam megállni egy Sprunk automatánál. Szaporán megittam az italomat, viszont összefutottam egy kövér biztos úrral, akit véletlenül leböfögtem, minek köszönhetően hatos szintű körözést adott.

– Uram, bocsásson meg! Véletlen volt! – esdekeltem, de ő mégis ordítozott tovább.
– Ez itt az új egyenruhám, te pedig leböfögted!
– Nem lesz semmi baja – vigasztaltam, miközben tenyereimmel tisztogattam a piszkokat az egyenöltözékéről.
– Dehogyisnem! Hatos körözést rá! – értesítette a társait, miután beleszólt az adóvevőjébe.
– Mi van? Egy kis böfögés miatt hatos csillagot kaptam?!
– Igen, ez olyan nagy bűn, mintha embert ölt volna! – tréfálkozott, de én akkorát bevágtam neki, hogy kifeküdt a járdára.

Sietve visszaszálltam a motoromra, és már menekültem is a rendőrök elől. Viszonylag hamar leráztam üldözőimet, tudniillik átugrattam egy hidat, sőt bevetettem Leandros idióta technikáját: bementem átfesteni a járművemet egy Pay ’n’ Spraybe.

Jobban nézelődni kezdtem a városban, hogy egy kicsit megnyugodjak. Egy nagyon meglepő dolgot tapasztaltam útközben, ugyanis véletlenül egy zsákutcába keveredtem, ahol egy férfi és egy prosti éppen szeretkeztek. Vicces volt ugyanakkor ez az egész szeretkezés, mivel csak ültek az autóban és adták a hangokat, ennek ellenére élvezték. Egyből Liza ugrott be a képzeletembe, és rájöttem, hogy nem volt jó ötlet összejönni vele, mert el volt jegyezve, és veszélybe is sodorhattam.

Visszaértem a haverjaimhoz, habár a hadseregem a pusztulás szélénél állt. Láttam, ahogyan a tankok bevonultak, és azt is, hogy Bolton az utolsó erejével nekirohant a pusztító gépezeteknek, akik a szemem láttára lőtték agyon a hadvezért. Bolton halálával elfutottam Leandrosékhoz, akik tájékoztattak a fejleményekről.

– Róbert, hála az égnek! Mi történt a Parlamentben? – faggatózott Leandros idegesen.
– Elmenekültem, nem öltem meg senkit, azonban szembeszálltam Hakyval, és kihallgattam Donald Love beszélgetését – meséltem neki hadarva.
– Értelek, de most segítened kell! Valamit tennünk kell, mert nem bírjuk tovább! Sőt, Mami már gondolkodott azon, hogy feladja-e a küzdelmet. – Az utolsó mondatot hallva átvillant az agyamon egy remek ötlet.
– Leandros, figyelj rám. Kérjétek el a nyanyától a rakétavetőket, elvileg három lövésből felrobbannak a tankok – álltam elő a teóriámmal lelkesen.
– Rendben. – Leandros elnyargalt a boszorkányhoz, aki mégsem engedélyezte a rakétáknak a használatát, DE én mégis makacs voltam.
– Na, idefigyelj! Több százan halnak meg odakint, te pedig itt nyalogatod a sebeidet, de ha odaadnád a rakétákat, akkor nem kell félned, mivel felrobbantom a tankokat, okés? – próbáltam hatni rá, sikertelenül.
– Nem, szó sem lehet róla! – tiltotta meg, ragaszkodva a tendenciáihoz.
– Jó, akkor szevasz! – Egy erős ütéssel jutalmaztam meg. Mami összeesett, én pedig elvettem a rakétákat, mellyel becéloztam a harckocsikat.

(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=Wi3GYa26PeM )

A három tankból kettőt sikeresen kilőttem hat lövésből, de elfogyott a lőszerem, ezért két háztetőre felfüggesztett kötélen lecsúsztam, hogy rá tudjak ugorni az utolsó tank tetejére. A pisztolyomat rá kellett tennem a kötélre, hogy ne súrolódjon a kezem csúszás közben.

Ráugortam a lánctalpas tetejére, amelyben Donald és Frederic tartózkodott. Egy szempillantás alatt beugrottam a tank belsejébe, ahol ökölviadalba keveredtem a bűnözőkkel. Én adtam az első ütést, miközben Donald vezette a páncélost. Fredericet pofán csaptam, míg Donaldot eldobtam az irányítópulttól; a harcjárműt nem vezette senki, és sajnos a tank egy szakadék felé tartott, viszont nem volt időm irányítani a szerkezetet, hanem folytatnom kellett a verekedést. Frederic megpróbált megütni, de lehajoltam, majd arcon ütöttem, Donaldnak pedig megrúgtam a hímvesszőjét, hogy összerogyjon.

Már csak Frederic volt harcképes, akit a nyakától fogva megfogtam, és kidobtam a tankból, mégis sikerült megkapaszkodnia egy csövön. Idegesen ugrottam utána, felmászva a tetőre. Frederic látszatra elfáradt, ezért minden erejét latba vetve előkapta SNS pisztolyát, amelyet kirúgtam a kezéből, utána pedig hasba ütöttem rosszakarómat. Frederic összeesett, mígnem többször is megrugdostam, azonban Donald a szakadékhoz irányított bennünket, evégett egy laza mozdulattal visszaugrottam, és fejbe rúgtam. Donald legnagyobb balszerencsénkre nekiesett a kapcsolótábláknak, ebből pedig az lett, hogy a rendszer meghibásodott.

Leandros eközben utánam jött egy lóval. Amint megláttam őt, vidáman visszamásztam a tetőre, és már készültem is az ugrásra, de Frederic feltartott, ezzel pedig arra kényszerített, hogy beüssek neki egy utolsó kenetet, amelynek köszönhetően leesett a lánctalpasról, csakhogy a keze beragadt egy apró résbe, ahonnét már nem tudott szabadulni. Frederic Raul az izzadságtól verejtékezett, mialatt súrolta a talpát a talaj. Zihálva vette egész idő alatt a levegőt.

Belenyúltam farzsebembe, és kitéptem egy gránátot, melyet berepítettem a harckocsi belsejébe, ahol Donald kezdett magához térni. Nagy lélegzés ideje alatt átugrottam a lóra, miközben a jármű leesett a szakadékba, felrobbanva a két ellenlábassal.

Jókedvűen leszálltunk a táltosról és kifeküdtünk a kissé homokos talajra. Leandros és én abban a percben éreztük, hogy most egyszer az életben igazán elfáradtunk. Hősiesen viselkedtünk, akárcsak egy afganisztáni katona.

Végül visszanyertük erőnket, és követtük Mamiékat, mert a színtéren állítólag több mint ötvenmillió tnirofot rejtettek el a Crushersök. Csak hát ez egy úgynevezett mítosz volt, hiszen csakis csibéket leltünk, pénzt nem. Mamit azonban megtámadták a kotlósok. Az öregasszony élvezte a csípéseket, sőt Truth letépte magáról a ruhákat, és szeretkezett a baromfikkal.

Mosolyogva kiléptem az ajtón, mint aki jól végezte a dolgát. Előttem azonban megjelent Necrosmoke, aki leütött erős fémkezű öklével.

– Megvagy – mondta. Arcán látszódott sunyi mosolya, és körülöttem elsötétült minden.

(Eddig tart)

Az idő megy tovább, semmi sem változik...
A hozzászólást 98 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 07. 27. 13:15-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Avatar
Stan98
Díler
Hozzászólások: 908
Csatlakozott: 2012. 10. 29. 20:20

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Stan98 » 2013. 05. 20. 10:15

Na ennek mire a végére értem már szószerint elfáradtam. Dícséretes munka! respect Robi:D

Hessa
The Lost tag
Hozzászólások: 690
Csatlakozott: 2012. 06. 15. 11:53

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: Hessa » 2013. 05. 20. 11:24

Loooool... XD XD Tényleg fárasztó volt, de nem a hossza miatt! XD Szegény Mami... XD De hogy Trevor is még mellette van... XD Jaj... Még most is röhögök. XD XD

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 05. 20. 12:54

Stan és Hessa: Köszi. Még nekem is fárasztó volt, sőt írás közben majdnem elaludtam. :D Mamis részek nekem is nagyon tetszettek, főleg a Bloody Marys lett a legviccesebb. :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 03. 18. 16:53-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Avatar
NikitaDragovich
Őrszem
Hozzászólások: 2257
Csatlakozott: 2011. 12. 07. 20:10
Tartózkodási hely: Wintershore, Adrwington
Kapcsolat:

Re: Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

Hozzászólás Szerző: NikitaDragovich » 2013. 06. 01. 16:16

Itt a következő rész. Majdnem ugyanolyan hosszú, mint az előző, :P csak hát kevesebb benne az akció; itt inkább a romantikára tértem ki. :D

3. Fejezet: A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője
Álltam és csak álltam a The Camel’s Toe piramis tetején, és néztem az embereim halálát és az uralmam megszűnését. Az egész város lángokban állt; éreztem, hogy hamarosan vége a zsarnokságomnak. Több napig véres lázadások és polgárháborúk zajlottak a városomban. Egyértelmű volt, hogy a lázadók megtörik a hatalmamat, engem pedig letaszítanak és megölnek. Már a gondolattól is összeszorult a gyomrom.

Egy fiatal fiú lépett a hátam mögé. Erős és nagydarab volt. Rövid, barna haja és barna szemei voltak. A fiú megszólított hangosan.

– Róbert parancsnok! – szólított meg tisztelettudóan.
– Áh, végre itt vagy – mondtam mereven.
– Adja meg magát! – parancsolta. – Hagyja abba a szörnyűségeit! Kérem, ebből legyen elég! – könyörgött, azonban ezt nem vettem figyelembe, így eltértem a témától.
– Hol vannak a testvéreid? Hmmm...? – kérdeztem egy kicsit gúnyosan.
– Figyeljen, hagyja ezt abba! Nincs joga, hogy irányítsa az embereket, maga itt nem király!
– Én vagyok itt az egyetlen király! – kiáltottam fel, és mindketten előrántottuk lézerfegyverünket.
– Nem mondom még egyszer, adja meg magát! – figyelmeztetett, miközben jobban megszorította fegyverét.
– Soha! – Egy gyors mozdulattal megpróbáltam lelőni, azonban ő sokkal gyorsabb volt; kilőtte a pisztolyt a kezemből. – Áh, ez példátlan... ügyes vagy! Apád fia vagy – kacsintottam. Ellenfelem felmérgesedve nekem futott. Lábai minden egyes lépésnél megfeszültek a durva szövésű nadrág alatt. Felkaptam fegyveremet, és lelőttem. A támadóm összerogyott. – Nem vagy gyenge, azonban nincs erőd megállítani engem! – Egy kést rántottam, mellyel megpróbáltam megölni.

A legény minden erejével küszködött. Zihálva vette a levegőt, miközben egyre jobban a mellkasa felé irányítottam a kést. Legnagyobb meglepetésemre golyóálló mellényt viselt; nem érezte meg a lövést. Egy szempillantás alatt kiütötte a bicskát a kezemből, majd felállt és ökölharcba keveredett velem.

Én ütöttem elsőnek, de ő kikerülte és eltalálta az arcomat. Vért köptem az erős ütéstől. Természetesen én is megsebeztem őt párszor, de ez sovány vigasz volt, mert már kezdtem öregedni. Régebben sokkal jobban tudtam verekedni, mint idősebb koromban. Az ifjonc mégis legyőzött. Megfogta a nyakamat, és a földhöz vágott. Kifeküdtem, ő pedig rám tette a lábát, így képtelen voltam felállni. Hátáról levett egy MEC 6876 típusú sörétest, majd becélzott.

– Egy MEC... nagyon jó fegyver! Van ízlésed, kölyök. Ha nem csal az emlékezetem, akkor ez erős áramsugarakat lő. Okos... ezzel megölhetnél – nevettem fel gonoszan.
– Meg is foglak! És jegyezd meg, ezt anyáért kapod! – nézett bele mélyen barna szemeimbe. Láttam rajta a fájdalmat és a bosszút.
– Az utamban állt, ahogy te is a testvéreiddel – feleltem pengeéles, hideg hangon.
– Az utadban álltunk? Milyen ember vagy te? Gazember! Utolsó féreg! Megölted az anyánkat...! Gyűlöllek, és immár elérkezett a bosszú! Utolsó kívánság?!
– Igen, menj a pokolba! – Azzal pedig kivettem a farzsebéből a lézerfegyverét, mellyel mellkasba lőttem. Noha nem érezte meg, volt esélyem a menekülésre.

Futottam egyenesen a Szphinx felé. Mikor odaértem, az ifjú követett engem. Nyilván le akart lökni az építmény tetejéről, ezért úgy döntöttem, hogy a szobor legtetején szembeszállok vele. Főellenfelem a sörétesével becélzott, én pedig őt a lézerrel. A két lövedék összecsapódott, és nagy robbanás keletkezett. Mindketten elkábultunk; szó szerint nem láttam semmit.

Magunkhoz tértünk néhány perc elteltével. A támadóm utolért, és a mélybe vetett magával. Abban a pillanatban éreztem, hogy meghalok, és tudtam, hogy a fiú sikerrel fog járni. Így is lett. Mind a ketten beestünk egy medencébe, ahol nagy nehezen feleszméltük a harcot.

Utolsó erőmmel kirohantam a medencéből, és a földről felvettem a sörétest, melyet a kétségbeesett gyermekre szegeztem.

– Ég veled, Matthew Snow! – mondtam egy igazi ellenség maró hangján.
– Ég veled, Őrült Király! – Matthew megnyomott egy detonátort, aktiválva ezzel a hátam mögött lévő bombát, melyet egy toronyra helyeztek rá.

Hátrapillantottam. A torony az én irányomba dőlt. Ott álltam tétlenül és tehetetlenül. Meg sem tudtam mozdulni, mert sokkos állapotba kerültem, de a srác kihasználta a helyzetet, ahogy megfogta a kezemet és behúzott a vízbe. Kapkodtam a levegőért, de ő kíméletes volt hozzám. Kivette a farzsebemből a családom kését, melyet belemélyített a hasamba. A késből sárga és kék sugarak törtek ki; az ördögi készítmény elpusztult, amely egykor megbolondított.

Végül a tárgy darabokra tört, belőlem pedig kiszállt az átok, ugyanakkor elérkezett haldoklásom ideje.

– Ne reméld, hogy megcirógatom a pofidat, és beismerem, hogy tévedtem. Azon sem fogok rágódni, hogy mi mindent veszítettem. Megérted, remélem. Egyfajta módon azért büszke vagyok rád. Van benned elszántság. Erő. Bátorság. Csupa nemes jellemvonás... Rég meg kellett volna öljelek – mondtam halkan, majd lecsuktam szemeimet, miközben kileheltem magamból az életet.
– Ég veled, apám.

Ekkora faszságot álmodni... – mondtam magamban, miután felkeltem az illúzióból. Egy koszos cellában aludtam át az éjszakát. Kék pólómat és barnászöld rövidnadrágomat bepiszkolta a vér és a kormos parketta. Eléggé lefárasztott a tegnapi akció. Úgy tűnt, hogy kellett egy kis alvás, igaz, egy franciaágyban jobb lett volna aludni, de hát ez van.

Abban a pillanatban figyelmes lettem a szüleimre és Necrosmoke-ra.

– Na, végre felkeltél! – mérgelődött édesanyám. Hosszú, fekete haja és finom arcvonalai voltak. Negyvenegy éves létére gyönyörű volt.
– Anya, apa... én... – dadogtam összezavarodva.
– Mégis mit képzeltél? Milyen ember vagy te? Embereket gyilkolsz?! Hát mi így neveltünk apáddal?! – kiáltozott nyugtalanul. Csak foszlott belőle a méreg.
– Kathleen, hagyd már a gyereket! – védett meg édesapám. Kissé göndör haja volt, melyben fehér szálak díszelegtek.
– John, a fiúnk embereket gyilkolt! El tudod te ezt képzelni?!
– És? A rendszer ellen tette! Nincs is ennél nagyobb becsület, hogy az élete árán is harcolt az igazságért! – mondta, majd felém fordult. – Büszke vagyok rád, fiam! Ne törődj anyáddal, minden rendben van! Győztünk; a rendszer elbukott, Radomił pedig lemondott.
– Mi? Még véded?! Komolyan mondom, nem értelek titeket! Ebből elég, hazamegyek! Nem bírom tovább, nem akarlak látni, soha! – ordítozott, megtörölte keserű könnyeit és elrohant a fegyházból. Rossz érzés volt, hogy anyu megutált, viszont az meglepett, hogy apu megvédett, pedig ő nagyon konzervatív volt. Korábban nem volt valami jó kapcsolatom apámmal.
– Necrosmoke hadnagy, engedje el a fiamat! – utasította a vaskalapos hadnagyot, aki összevonta szemöldökét.
– Attól tartok, ezt nem tehetem. A törvény az törvény, a fiát és a társait ki kell végezni!
– Na, azt nem hagyom! Most azonnal engedje ki őket! Kifizettem az óvadékot, tehát most azonnal nyissa ki a rácsot! – idegeskedett. Nagyon ragaszkodott az apai szeretethez.
– Rendben. – Necrosmoke nagyot sóhajtott, és kinyitotta a zárkát. Miután kiszabadított a tömlöcből, átöleltem apámat.
– Apa, én nem akartam! Kérlek, a többieket is engedjétek el, kivéve Mamit, ő meghalhat – öleltem át pityeregve.
– Nyugodj meg, hazaviszlek, és a társaid is szabadok lesznek.
– Nem, ők nem lehetnek, még ma ki fogjuk őket végeztetni a banyával együtt! – szólt közbe a hadnagy, de ezt már én sem tűrhettem el szó nélkül.
– Figyeljen rám, Necrosmoke! Engedje ki a barátaimat! Engem végeztessen ki... ők nem hibásak! Én öltem meg a tiszteket, nem pedig ők! Ja, és a telefonomat kérem vissza! – szálltam vele szembe.
– Nem – vigyorgott. – Telefon? Aha. Tudom, mire gondol. És csak egy szám volt benne? Esetleg barátnő? Hmmm...? Liza Snow? Nagyon romantikus... Hogy is történt ez? – gúnyolódott feszülten.
– Ne törődjön a magánéletemmel, ő csak a telefont adta, és nem ő a barátnőm. Már egy éve járok egy lánnyal, de magának ehhez semmi köze, seggfej – vettem egy nagy levegőt. – Na, de térjünk vissza a tárgyra. Mamit megölheti, engem ő nem érdekel, de a bajtársaimat engedje ki!
– Vicces ember maga, Róbert... de tudja, ez nem így megy... Beszéljünk inkább Hakyról, rendben? Hogy is történt a múltja?
– ELÉG! Hagyja békén a fiamat, és ne kritizáljon bennünket, értve vagyunk?! Maga nem ismer engem, de én pontosan emlékszem magára, hadnagy! Én vagyok az, John Bongvács, tudja? Még együtt harcoltunk a háborúban... Remélem, még rémlik valami – várt egy kicsit. – Ha nem engedi el a srácokat, esküszöm, hogy elárulom az FIB-nek és az IAA-nek, hogy kapcsolata volt az al-Káidával, és arról is tudni fognak, hogy hogyan szégyenítették meg! Ugye nem akarja, hogy ezt megtegyem?! – fenyegette meg. Necrosmoke ideges lett.
– Kegyetlen vagy, John. Rendben, kiengedem őket, de űzni, hajszolni foglak, Róbert Bock! – egyezett bele zsörtölődve. Nagy kő esett le szívemről.

Kiengedték a haverjaimat. Necrosmoke egész idő alatt engem bámult. Zöld szemeiből éreztem a haragot és a bosszút. Mosolyogva ránéztem és kacsintottam neki. Már akkor tudtam, hogy ő az ellenfelem, és hogy hamarosan újból találkozni fogok vele.

Beszálltunk édesapám kisteherautójába, egy fehér Burritóba, mellyel elszáguldottunk egy Burger Shot étterembe, ahol elkezdtünk megreggelizni. Leültünk egy asztalhoz – elég piszkos, koszos és undorító volt, ennek ellenére kénytelenek voltunk helyet foglalni –, mialatt kényelembe helyeztük magunkat. Fater leadta a rendelést, és vártunk, ameddig azon kezdtem el gondolkodni, hogy ki lehetett az a fiú az álmomban. Talán tényleg olyan ember lennék, aki bántaná fiait és családját? Kizárt! Sohasem bántottam senkit, és nem is akarok! Mondjuk, érdekes, hogy az ifjú egy anyáról beszélt... Lehetséges, hogy Lizára gondolt? Biztosan. Matthew Snow volt a neve, és Liza is Snow, tehát csak ő lehet az anyja. De hogyhogy nem az én nevemet viselte? – gondoltam magamban. Gondolataimat azonban megzavarta egy fehér-piros inget és egy hamburgersapkát viselő kövér hölgy, aki nagyon hasonlított a kaliforniai dagi nőkre. Túlságosan csúnya és öreg volt már, ezért kénytelen voltam nevetni. Az asszony rémülten átnyújtotta az ételeket, és elrohant az asztalunktól. Elvis elpirult, és azzal hencegett, hogy szerelmes, míg Mami és Truth dobálták a gyerekmenü ételeit a mellettünk ülő pávákra és elhízott kockákra. Sok homoszexuális hapsi, hájas kockák, elkényeztetett pávák és hipszterek jártak kajálni a Burger Shotba, a Cluckin’ Bellbe és a CLF-be. Ezek voltak a világ leghíresebb gyorséttermei, ahova a buta emberek szívesen bejártak. Elcseszett generáció...

Apámat rendkívül idegesítette a két beszívott öreg viselkedése, így íztelenül kellett elfogyasztania a marhahúsát, amíg Leandros fürgén felfalta a salátás kajáját. Lassacskán én is elhabzsoltam egy baconökből és húsokból álló menüt.

Fizettünk és visszaültünk a kocsiba, ugyanakkor az elhízott öregasszony követett minket egy robogóval.

– Sziasztok, fiúkák – köszöntött bennünket, majd egy cuppanós csókot küldött Elvisnek.
– Jaj, ez már megint itt van! – háborodott fel Leandros.
– Azt hiszem, szerelmes vagyok – mondta az énekes, akinek egy szempillantás alatt erekciója lett.
– Ó... felizgultam – pirult el a nőci. – Kevesen tudják, hogy egyszerre férfi és nő vagyok.

Az asszonyt Reni Wassulmaiernek hívták. Valójában transzvesztita volt. 1952-ben született Németországban. Reni a nyolcvanas években vándorolt be Amerikába, ahol többször is átoperáltatta magát. Korábban férfi volt, de aztán nő lett, aztán megint férfi, és végül megint nő. Reni meglepő módon meghagyta a farkát. Ő sokkal idegesítőbb volt Maminál. Mindemellett a filmiparban is részt vett. Nagyon gagyi filmeket készített. Painttel megvágott pornófilmeket forgatott, melyeket az IDDMB-n egyre értékeltek a tízből, mi több Solomon Richards beperelte őt szexuális zaklatás miatt 2005-ben. Azért az érezhető volt, hogy Solomon sokkal jobb producer volt, mint Reni. Solomon filmjeit az egész világ szerette. Akciófilmekből és sci-fiből sem volt hiány nála, ellentétben Renivel, aki a legrosszabb pornófilmeket csinálta. Még normálisan sem lehetett maszturbálni rájuk. Szégyen!

– Reni! – Mami indulatosan kiugrott a furgon hátuljából, és lepofozta a szajhát, aki leesett a motorjáról. Természetesen megálltunk, és néztük a bunyót. Reniről az esés közepette lepottyant a sapkája, felfedve ezzel a vörös haját. Festette a frizuráját, hogy ne lássa az öregedés jeleit, sőt arckrémeket használt ráncai eltüntetésének érdekében. – Ribanc! Bántottad Hectoromat! Dögölj meg!
– Te pedig lemérgezted az apámat! – óbégatott Reni, megrúgva a boszorkányt.
– Az apád egy idióta, vén s*gg volt! Te pedig egy fattyú vagy! Fattyú! – ismételgette Mami zabosan, közben elcsánkázta támadóját. Reni beverte az állát. Szerencsére apám közbeavatkozott; lefogta Mamit, akinek beadott egy injekciót, amitől elaludt.
– Köszönöm, monsieur – hálálkodott a gyogyós bige, miközben csókolgatta apu cipőjét. Mikor én ezt megláttam, lefogtam a prostit és megmondogattam neki.
– Mégis mit képzelsz? Szórakozol apámmal és provokálod Mamit?! Ki a te apád?! – ragadtam meg a nyakánál fogva, és fojtogatni kezdtem. Egy rövid időn belül elengedtem, hogy tudjon beszélni.
– Te... te... egy állat vagy, már bocsi, szívem... – Nehézkesen elhadarta. Alig tudott beszélni a fojtogatástól. Kellett egy kis idő, hogy válaszolni tudjon. – Az én apám Joszif Visszarionovics Sztálin.
– Mi? Akkor megértem a banyát, hogy lemérgezte. Sajnálom, de a te apád az igazi állat! – mondtam tompa hangon. Egyáltalán nem éreztem együtt Renivel. Sajnos időközben Mami felkelt, és folytatódott a viszály.
– Aha, már Robikával is kikezdesz! Hülye csitri! Megöllek! – Mami előrántott egy kést a zsebéből, és hadonászni kezdett. Apám gyorsan megragadta az öregasszony karját, és kivette a kést a kezéből, melyet nekivágott a földnek.
– Ha még egyszer veszekedtek, esküszöm, itt hagyom mindnyájatokat! Maga férfi és nőkeverék, mondja el, miért követett minket, és azonnal takarodjon! – Apáról leolvasható volt az indulat. Ideges lett a két zizis miatt.
– Rendben! – rikácsolt. – Csak meg akartam magukat hívni egy One Direction koncertre, mert szerettem volna örömet szerezni, de ez a ripacs megtámadott! Megölte az egyetlen apámat! Tudja, hogy ez milyen nagy veszteség? – sírta el magát.
– Jesszusbasszus, menten tökön bököm magam! One Direction? Maga tényleg ennyire gyogyós? – zsémbelődtem lenézően.
– Akkor Jüstin Bübür? Szerintem ő jobb, nem? – tette fel második ajánlatát tréfálkozóan.
– Ekkora buzit... – vetette oda Leandros, miközben a fejét fogta a szégyentől.
– Már hogy lenne jobb? Magának elgurult a gyógyszere?! Jüstin Bübür egy gyökér! Mindenki utálja őt! – feleltem vérben forgó szemeimmel.
– Hát én szeretem. De térjünk vissza az eredeti témára – vett egy nagy levegőt. – Megölte az apámat ez a k**va! Igazságszolgáltatást akarok!
– Nem is ismerted őt, te idióta! Egyéves voltál, mikor lemérgeztem! Hogy lehet valaki ennyire hülye?! – Szinte csöpögött a méreg Mamiból.
– Te pedig belekeverted az ételébe a patkánymérget! Nem szégyelled magad? Ja, és kíváncsi vagy, hogy ki küldött, hogy találjalak meg?
– Ki?
– A nővéred – válaszolta Reni büszke és egy kicsit nagyképű hangon.
– Nővérem? De hát miért? Miért akar engem megtalálni? – Mami egyértelműen összezavaródott. Sokkolta őt a hírek.
– Mert a pasijára, Lavrentyij Pavlovics Berijára kented Sztálin meggyilkolását.
– Ez lehetetlen! De mégis minek randizott idősebbekkel? Ez nem lehet! – kételkedett könnyezve.
– Látod, ilyen az élet. Összefogtam a nővéreddel, és örülni fog, hogy megtaláltalak. Most pedig felhívom! – vihorászott, mint egy mocskos fürdős k**va.
– Nem hívod fel! Próbáld meg, és a halakkal alszol!
– Majd meglátjuk, Madeleine.
– Reni, maga tényleg férfi és nő is? – szólt közbe Elvis kíváncsian.
– Persze, talán tetszem neked? – kacsintott elepedve. Elvis azon nyomban lehányta, ameddig apámmal és Leandrossal együtt beszálltunk a furgonba, és elhajtottunk.
– Várjatok meg! Nem akarok ezekkel maradni! Kraff, segíts nekem! Adj szárnyakat! – Truth megpróbált utánunk futni, azonban elfáradt, így hangos káromkodásba kezdett.

Mindhárman megnyugodtunk, és nagyokat éljeneztünk, mivel örültünk, hogy megszabadultunk Mamiéktól. Végre elfelejthettük azt az idióta Mamit és társait!

– Hú... halljátok, ez a nő nagy tolvaj volt. Ellopta a pénzemet, nincs meg a pénztárcám! – jajgatott Leandros. Apám csak nevetett, én is szintúgy.
– Tényleg furcsa volt! Jobb is, hogy megszabadultunk tőle – kacagtam egy vad mosollyal. – Amúgy látom, hogy akarsz valamit mondani, apa.
– Igen, jól látod, fiam – biccentett helyeselve. – Munkát találtam neked, új életet kezdhetsz. – A hír meglepett, hiszen azt gondoltam, hogy a forradalom után már senki sem akar felfogadni egy gyilkost.
– Miről lenne szó? – kérdeztem izgatottan.
– Tegnap megkeresett engem az a Michael haverod, és egy testőrt keres a keresztlánya férjének, ugye elfogadod? – tette fel a csábító ajánlatot. Furcsa volt, hogy Michael megtalálta az apámat, pedig azelőtt nem is ismerték egymást.
– Persze, az nagyon jó lenne. Michaelt amúgy honnan ismered?
– Amikor Wintershore-ba jöttem anyáddal, véletlenül belefutottunk Michael családjába, és megkérdeztük, hogy nem ismernek-e egy Róbert Bock nevű fiút. Egyből rávágták, hogy egy erődítmény területénél láttak téged utoljára. Elmentünk hát oda, de előtte Michael megadta a telefonszámát, mert szerezne neked munkát. Aztán az erődítménynél valamiféle gengszterek elmondták, hogy elmentél az új barátaiddal megtámadni egy csibetelepet. Azonnal odasiettünk, és legnagyobb meglepetésünkre belefutottunk abba a seggfej Necrosmoke-ba. Lényegében ennyi – mesélte vidáman.
– Az igen. Mindenesetre örülök, hogy nem haragszol rám, és hogy megismertétek Michael családját. Szerintem nagyon kedves és aranyos család.
– Igen, azok. Most viszont elviszlek a bérházadba, aztán én visszamegyek Bongohaze-ba. Délben már kezdhetsz is, azaz van még két órád a készülődésre. Igyekezz! – demonstrálta a feladatot megkomolyodva. – Találsz egy öltönyt a szekrényedben. Remélem, minden menni fog.
– Természetesen menni fog, mint a karikacsapás. Szóval, leraksz minket a házamnál, te pedig hazamész, igaz?
– Igen, sok a munka otthon, és anyádat vigasztalnom is kell. – Azzal pedig le is rakott minket a háznál.
– Akkor vigyázz magadra! Helló – búcsúztam el tőle. Apám elment, én és Leandros pedig beléptünk a puccos, kissé unalmas lakásomba.

Két férfi számára remek otthon volt ez. Volt egy fürdőszoba, egy nappali, egy kisebb konyha, két hálószoba és egy padlás is. A fürdőszobában egy zuhanyzó és egy vécé hevert, a nappaliban egy kistévé és néhányan bútordarab, a hálószobákban ágyak és kisebb-nagyobb polcok, a padláson pedig a régi csapatomtól szerzett fegyvereim és dokumentumaim.

Levettem a rövidnadrágomat, és leültem egy fekete fotelre, miközben iszogattam bajtársammal egy kis whiskyt. Csak a kék pólóm és a fehér bokszergatyám volt rajtam.

– Róbert, nem tartasz Liza férjétől? – súgta a fülembe Leandros.
– Hát nem igazán...
– Én a helyedben félnék! És ha valami gengszter a fickó? – aggodalmaskodott.
– Nem hiszem. Lefogadom, valami dagadt ürge lehet, aki egész nap a székében ül, és nem csinál semmit – kortyoltam egyet az italból, és mondtam tovább. – Lizával erős kapcsolatom van... Tudom, csak egy csók volt, de hiszem, hogy azt szenvedélyből tette.
– Szerintem nem volt szenvedélyes! Látszott, hogy érdekből tette.
– Ne kritizáld Lizát! Szeretem őt. Ilyet senki sem mondhat! Tudom, hogy ő is szeret engem! – álltam ki igazam mellett. Igazából elég nagy hülyeséget mondtam. Fogalmam sem volt, hogy miért csaltam meg Julietet. Nekem ő volt az igazi...
– Te szerelmes vagy – leplezett le elvigyorodva.
– Igen, az vagyok.
– De hát ő az első! Az első szerelemből nem szokott semmi sem lenni! – darálta a szavakat élményrombolóan.
– Leandros, ő a második... – ábrándítottam ki, majd lehúztam a poharat.
– Hogy mi? – csodálkozott el. – Akkor Anita volt az első?
– Nem, vele nem jöttem össze. Anita egy k**va, Felícia meg tíz évvel idősebb nálam!
– Akkor meg ki volt ő?
– Emlékszel, hogy meséltem neked a cigány maffiáról? – emlékeztettem.
– Rémlik valami.
– Egy éve történt! Emlékezz, haver. Te is ott voltál Achillessel, Rurekevvel, CMYlozzal és Oktyeppel együtt. Segítettetek megmenteni nekem egy amerikai lányt, Juliet Collinst a cigányoktól. Ővele csókolóztam Gyuri és Richárd születésnapi partiján. Így már rémlik?
– Ja, most már emlékszem! Említették nekem, hogy voltál valami lánnyal, de azt nem tudtam, hogy csókolóztatok is.
– Pedig de. Megtörtént. Megcsókoltuk egymást – hadartam el, mert nagyon elpirultam. – Még születésnapi partit is szerveztünk neki, és te is ott voltál!
– Ja, emlékszem már. És akkor most megcsaltad őt?
– Meg. Elbasztam mindent... Tesó, ezt... elkúrtam! – szégyelltem el magam, megbánva tettemet.
– Miért nem beszéltél eddig erről?
– Mert nem tartottam fontosnak. Nézd, a gimnáziumban engem kihasználtak, mert naiv és őszinte voltam. Sohasem hazudok, mindig az igazat mondom, és ezért használtak ki. Leandros, én depressziós vagyok. Még mindig.
– Még mindig Gyuriék miatt?
– Amiatt is.
– Robi, felejtsd már el őket! – öntött belém erőt.
– De nem tudom! Beárultak a tanárnőnek, és megutált engem mindenki! Ez nekem nagy fájdalom volt!
– Robi, már régen leérettségiztél... Már érvényét vesztette az egész...
– Tudom, de ez nem ilyen egyszerű. Nem tudom elfelejteni a múltamat! Ideges vagyok, mert megcsaltam Julietet, pedig megígértem neki, hogy hűséges maradok hozzá – motyogtam mérgesen.
– Sajnálom, haver, de tényleg... Erre nem tudok mit mondani.
– Még én sajnálom, hidd el.
– És most mi lesz?
– Semmi. Minden megy tovább. Elfogadom a munkát. Találkozgatok Lizával, és elfelejtem a múltamat. Ennyi.
– Gyuriékon is továbblépsz?
– Megpróbálok. Sohasem szeretnék visszamenni Tolkavba és Bongohaze-ba sem. Utálok ott mindenkit! – lázongtam morcosan.
– Elhiszem. Megértem, hogy nagy stressz volt neked végigcsinálni a gimnáziumot, főleg, hogy utáltak a saját osztálytársaid és az A-sok is. Megértem.
– Váltsunk inkább témát, oké?
– Oké. – Leandros belekóstolt az italába. – Robi, tudtad, hogy a Merryweather kapott engedélyt Adrwingtonban?
– Nem. Ők meg kicsodák?
– Egy privát katonai milícia, akik Irakból jöttek, de vannak területeik Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Európában és a Közel-Keleten. Ők az amerikai kormánynak dolgoznak, és ezért is mennek ki Irakba, hogy onnét szerezzék a sok olajat Amerikának. Rengeteg muzulmánt megöltek már a Közel-Keleten. Mostanában gyakran járnak Afganisztánba is valamiféle rejtélyes dolog miatt, de még senki sem tudja, hogy miről van szó. Szerinted mi lehet az, ami miatt Afganisztánban is kaptak engedélyt? – mesélte titokzatosan.
– Fogalmam sincs. Nem szoktam ilyeneket olvasni a neten. Nem nézek fel mindig a hírekre, Lifeinvaderre is ritkán megyek fel.
– Tök durva, hogy ártatlan embereket és gyerekeket is megölnek az olaj miatt, nem? Rohadékok az amerikaiak! Haljon meg az összes!
– Ez nem izgat annyira, már bocs.
– Azért hallgass végig – parancsolt rám. – Emlékszel még arra a Mohamed sejkre, akit tavaly öltél meg? Nos, neki van egy unokatestvére, akit Abu Ahmed bin an-Omarnak hívnak. Ő a fiaival, Abu Fahad bin an-Omarral, Abu Marwan bin an-Omarral és Abu Musztafa bin an-Omarral harcol a terroristák ellen, beleértve az Iszlám Államot, a tálibokat és az al-Káidákat. Ehhez mit szólsz?
– Semmit. Nem érdekelnek engem a muzulmánok. Szarok rájuk, már bocs. Most a saját gondjaim jobban érdekelnek.
– Majd akkor fognak érdekelni a muzulmánok, mikor eljön ide az Iszlám Állam, és kinyírják mindannyiunkat! – figyelmeztetett.
– Jól van, sok sikert nekik. Remélem, Gyuriékat is kinyírják – hagytam rá, ugyanis akkor még nem foglalkoztam az iszlamistákkal, pedig nem is gondoltam volna, hogy egy évvel később én leszek Afganisztán hőse.

Bementem a fürdőbe, ahol levágtam a szakállamat, hogy fiatalabbnak látszódjak. Majdnem tizenkilenc éves voltam akkor, mégis meg kellett szabadulnom a szakállamtól. Már gimnazistaként is folyton zaklattak, hogy vágjam le. Én szerettem azért a szakállamat, mert tényleg idősebbnek tűntem négy-öt évvel. Végül is nem volt túl sok értelme levágnom, mert egy-két héten belül úgyis visszanőtt.

Visszaültem vele társalogni, de ő csakis a muzulmánokról áradozott. Ahogy telt-múlt az idő, éppen el akartam neki mondani a különös álmomat, de telefonom csörgése megzavart bennünket.

– Helló?
– Helló, én vagyok az, Liza.
– Ó... helló, már hiányoztál – vörösödtem el izgatottan. – Apám mondta, hogy találtál nekem munkát, ez komoly?
– Igen, a férjem megérkezett Vice Cityből, de nyugi, Trevor egy szót sem szólt.
– Remek, akkor jó, de kérlek, egy szót se szólj a csókról, rendben?
– Rendben. Gyere el hozzám. Jason nincs otthon, így egy pár percet „kávézhatunk”, ha érted a humort – bohóckodott. Tisztán értettem, hogy mire gondolt. Ez egy tipikus vicc volt az amerikaiaknál. Mégis nem voltam felkészülve egy ilyen kalandra, ezért megpróbáltam óvatosabb lenni.
– Figyelj, még nem vagyok felkészülve. Ígérem, ha az alkalom úgy engedi, akkor csinálhatjuk, de még ne, kérlek! – magyarázkodtam dadogva. – Amúgy hol laksz?
– Rendben, de ha sokáig megváratsz, kivágom a golyóidat – marháskodott. – Gyere a Benedict Hotelbe. Kétszázharminchármas szoba. Várni foglak, harcosom.
– Hát, ha gyereket akarsz, akkor ne vágd ki – nevettem a saját viccemen pár másodpercig, majd folytattam. – Már indulok. Öltönyben jövök, ha nem baj. Ég veled, gyönyörű – bontottam a vonalat, és haveromhoz fordultam. – Indulnom kell, már vár rám.
– Na, mit mondott?
– Meghívott egy kávéra, de én visszautasítottam – vallottam be az igazat szégyenlősen.
– Mi van? Miért? A kávé a legjobb! – fintorgott.
– De nem akarok szexelni! Még nem! Én Juliettel akarok. Megígértem, hogy tőle fogom elveszteni.
– Mindegy, akkor menj. Kell óvszer?
– Nem fogok vele lefeküdni! Na, szevasz. – Épp léptem ki volna, de ő megállított.
– Öltöny?
– Francba, elfelejtettem. – Sebtében ráhúztam egy fekete zakót a kék pólómra és egy fekete öltönynadrágot a bokszeremre, és már el is indultam a helyszínre.

Megérkeztem a hotelbe, ahol fellifteztem Lizáék lakosztályba. A párom már várt rám Amandával együtt. Mikor megláttam, átöleltük, és megcsókoltuk egymást, míg Amanda merev tekintettel figyelt minket a lépcsőről. Amanda egy fekete női kabátot, egy piros nyakláncot és egy kék farmert viselt, a haja pedig kontyba volt kötve. Ezen kívül Liza egy rózsaszín pólót, egy kék farmert és egy fekete tűsarkút hordott. Mellesleg az ő haja is kontyos volt.

– Lizám, már hiányoztál – jegyeztem meg romantikusan, miközben mélyen néztem kék szemeit. Amanda mindössze robbanékonyan sasolt engem, hogy mit művelek egy eljegyezett nővel.
– Levágattad a szakálladat, harcosom?
– Igen, temiattad. – Csókot leheltem ajkaira.
– Amanda néni, mi most felmegyünk a szobámba. Kérlek, ne zavarjatok minket – kérte meg keresztanyját, mialatt én totálisan elpirultam. – Ja, és Jasonnek egy szót se! – S azzal el is lépdegéltünk az emeletre, elhagyva a lépcsőt.
– Rendben. Remélem, te nem lesz olyan férfi, mint Michael. Utálom a férjemet! – sóhajtott. – Na, akkor én elmegyek, veszek magamnak egy PS4-et, és beszerzem az Auto Theft Grand V-öt, azaz az ATG V-öt.

Lizával gyönyörű perceket töltöttem el ezután. Nevetgéltünk, ölelkeztünk, csókolóztunk, a végén pedig nem bírtunk vágyainkkal. Megtettem. Lefeküdtem vele. Előbb a számmal próbáltam, de utána belevittem farkamat a játékba, és ezzel elvesztettem szüzességemet. Erős izgalmi állapotba jöttem, ahogy finoman simogatni kezdtem a testét, és ingerelni az erogén zónáit. Jó volt, de tényleg. Noha elsőnek nehezen ment, de aztán belejöttem, főleg, hogy egyre jobban mélyebbre és mélyebbre hatoltam a gyönyör kapujában. Zihálva kellett vennünk a levegőt, mert annyira nagy orgazmus, majd petting alakult ki közöttünk. Számomra talán az volt az egészben a legjobb, hogy ujjaimmal egyaránt ingerelhettem a vállait és a melleit is.

Végül egy-két óra után elaludtunk. Liza a karjaimban aludt el. Szerelmes voltam belé, és szerintem ő is szerethetett engem. Juliet előtt sajnos nem volt senkim. Utáltak a lányok, mert nem voltam izmos és páva. Az akkori lányok a rosszfiúkat szerették, akik kockás hasúak és pávák voltak. A rendszerváltás után mintha megváltozott volna Adrwington. Liberalizmus lett: megnőtt a bűnözések száma, a gyerekek udvariatlanok lettek a tanárokkal szemben, senki sem járt dolgozni, a cigányok sok adrwingtoni embert megöltek és a politikusok korrupciót folytattak, mint például Radomił Emánuel megpróbálta bevezeti az internetadót, de szerencsére ez a tendencia elbukott. Végül pedig Adrwingtonban szegénység lett. Azért számomra a legfájdalmasabb dolog az volt, hogy az adrwingtoni oktatás szar lett. Sok volt a lexikális anyag, és a fiatalokat lefárasztották ötvenórás közmunkával és egyéb hülyeségekkel. Én komolyan mondom, nem értem ezt a világot!

Talán az egészben egyedül azt bántam, hogy nem Juliettől vesztettem el. Én megígértem neki, hogy megvárom őt, és hogy tőle fogom elveszteni a szüzességemet, de ez nem így lett. Nem értettem semmit. Én Juliettől akartam gyereket. Azt akartam, hogy a feleségem legyen, mert szerettük egymást, és mégis megcsaltam. Juliet olyan volt, mint én. De hát hűtlen voltam...

Jason felhívott engem, mondván, hogy szeretné látni Lizát.

– Drágám, a férjed akarja, hogy vigyelek el hozzá – közöltem vele, miután felébredtünk.
– Nem akarom őt látni! Veled akarok maradni, harcosom. – Megcsókolt erősen.
– Liza, muszáj lesz. Ígérem, megszöktetlek, DE előbb találkoznod kell vele! – magyaráztam céltudatosan.
– De ha egyszer utálom?
– Megértem. Szar lehet, hogy a jegyese vagy, de meg kell tenned, érted?
– Beszéljünk inkább valami másról, jó? Mondjunk kettőnkről – tért el a tárgytól. – Kissé feszült voltál szex közben. Miért?
– Nem tudom. Talán azért, mert ez volt nekem az első. Fogalmam sincs. – Pontosan tudtam, hogy Juliet miatt voltam feszült. Bántott a lelkiismeretem.
– Amúgy te hány éves vagy? – kérdezte kíváncsian.
– Tizennyolc. Két hónap múlva leszek tizenkilenc. És te?
– Én huszonkettő. Decemberben leszek huszonhárom.
– Tehát idősebb vagy nálam, gondoltam... – fogadtam el a helyzetet, és visszahúztam bokszeremet. – Végül is engem nem zavar. Szeretem az idősebb nőket.
– Engem sem zavar, hogy négy évvel vagyok nálad idősebb. Nem sok az. – Mosolyra derült a leányzó.
– Liza, lehet, hogy nem kellett volna lefeküdnünk. Te el vagy jegyezve, én pedig nem illek hozzád. Nem hiszem, hogy én vagyok az eseted – zsörtölődtem.
– Ne beszélj baromságokat! Miért ne lennél az esetem? Kedvellek, Robi.
– Depressziós vagyok, érted? Nem az vagyok, akinek gondolsz. Embert öltem – ismertem be bosszankodva.
– Tudom. Te mentettél meg minket tegnap. Nem zavar, hogy embert öltél.
– Nem arra gondolok. Tizenhét és fél voltam, mikor elsőnek öltem embert. Tehát tavaly történt.
– Elmeséled?
– Áh, nem. Azt most nem akarom. Nehéz lenne elmesélni – tiltakoztam. – Depis vagyok sokszor.
– Miért vagy depressziós?
– Hosszú.
– Mondd már el, kérlek! – Liza megszorította kezeimet, hogy bízzak benne.
– Csak a depresszióm egyik okát mondom el, a másikat nem.
– Rendben! – rázta meg fejét, mire felöltöttem ruháimat. Ő csak egy lila melltartóban volt.
– Nem volt jó gyerekkorom. Hiába volt meg mindenem, nem élveztem az életet. Szar volt minden. 2010-ben meghalt a nagyanyám tüdőrákban, 2011-ben depressziós lettem, és teljesen megváltoztam. Rengeteget stresszeltem. Nem voltak barátaim se. – Felkeltem, és az egyik polcról levettem egy borosüveget, majd töltöttem a poharamba. – Kérsz?
– Nem kell. Mondd csak tovább.
– Jó. Tehát, sokszor rossz volt nekem minden. Utáltam az óvodát, az általánost és a gimnáziumot. Óvodában például az óvónők nem szimpatizáltak velem, mert élénk volt a fantáziám. Más voltam, mint a többi, érted? Én folyton a fegyverekről és a katonákról beszéltem, ők meg azt hitték, hogy engem vernek otthon, és hogy gyilkos leszek. Sajnos a gyilkosban igazuk volt, a többiben nem – kortyoltam bele a borba. – Mindenféle faszságot beszéltek rólam, aztán elküldtek egy pszichológushoz, mikor hatéves voltam. Apám kint várt minket, miközben anyámmal beszélgettünk a pszichológussal. Egy kövér, szőke hajú nő volt, aki kiküldte anyámat. Beszélgettem vele, majd játékokat adott. Voltak ott katonák, állatok meg barbibabák. Én a katonákat és az állatokat választottam. Azt játszottam, hogy a katonákkal lelövöm az állatokat. Ő erre kérdezte, hogy minek választottam a katonákat, és hogy mit csinálnék az állatokkal. Én mondtam, hogy megenném őket, és hogy a katonákkal kinyírnám őket. Erre az a ribanc kiküldött, és visszahívta anyámat. Anyámnak megmondta, hogy bolond vagyok. Engem vernek otthon, és hogy én a katonákhoz meg a gyilkoláshoz vonzódom. Sőt, intézetbe akart engem záratni. Anyum idegesen megmondta neki, hogy én nem vagyok bolond, és nem vernek engem, majd azonnal otthagytuk azt a nőt, és leszartuk az óvónőket – meséltem neki tragikusan.
– Ez durva. Nagyon sajnálom – érzett velem együtt bánatosan.
– Nem tehetsz róla. Engem azért utáltak, mert élénk volt a fantáziám. Én hatévesen sokat tudtam a bűnözésről. Tudtam, hogy vannak terroristák meg maffiózók, és ezért mondták, hogy bolond vagyok. Pedig ez hülyeség. Én csak érdeklődtem ezekért a dolgokért, de azért embert nem akartam ölni. A sors hozta, hogy embert öljek. Megérted, ugye?
– Megértem. Azért az a nő sem volt százas! Azért intézetbe küldeni egy gyereket, mert élénk volt a fantáziája... Nos, kapja be!
– Tőlem sok mindent megtiltottak otthon a b*zi óvónők miatt. Nem beszélhettem többet a fegyverekről és a katonákról... Szar volt! – A mondat végére elfogyasztottam az italt, de a helyzet miatt megint megtöltöttem a poharat. – A bor segíti levezetni az indulatot. Mindegy.
– Milyen volt neked a gimnáziumban?
– Szar. Azért jobb volt, mint az általános, mert ott tényleg köcsög osztálytársaim voltak, de a gimnáziumot nagyon megutáltam kilencedikben. Jó osztálytársaim voltak a gimiben, de tavaszra megutáltam őket. Lassacskán kezdtem feldolgozni a depressziómat, de 2013 márciusában ez újra visszajött. Volt egy másik évfolyam, ők voltak az A-sok. Az A-sok hatosztályosba mentek, míg az én osztályom négybe. Mi voltunk a C-sek, ők meg az A-sok, illetve voltak a B-sek, de velük nem volt konfliktusom. Az A-ból ismertem egy fiút, Antal Donerót. Szemüveges és magas volt. Kicsivel volt nálam magasabb. Őt nyolcadikban ismertem meg, de miután odamentem a gimibe, bemutatott engem a haverjainak, a kövér Kristóf Pecáznak és a két ikerfivérnek, György és Richárd Petersonnak. György kivételével egyikkel sem szimpatizáltam, de Gyuri más volt. Én... én... rajongtam érte, érted? Bébi, én kedveltem Gyurit. Szőke haja volt, és laza srác volt. Kedveltem őt. Olyan akartam lenni, mint ő, de sajnos nem tudtam velük sokat beszélgetni, mindig csak köszöntünk egymásnak. Aztán 2013 januárjában Achilles mesterem – aki tegnap halt meg –, elmondta nekem, hogy kihasználnak Gyuriék. Megmutattam neki Lifeinvaderen Gyuri profilképét, és ő azonnal látta, hogy nem szeret engem az a kölyök. Én leblokkoltam. Nem akartam hinni neki, de később igaza lett. Achilles elutazott hosszú időre Srí Lankába, én meg megpróbáltam hinni neki, de nem tudtam. Február 21-én pedig megőrültem a fájdalomtól, ugyanis láttam, hogy Gyuri csókolózik egy lánnyal, Flóra Hajdúval a helyi ebédlő ajtajánál, mikor én kijöttem a mosdóból. Ott szétnyalták egymás száját. – Lehúztam rögvest az innivalót. – Irigy voltam rájuk. Tudtam, hogy Gyuri többet fog Flórával foglalkozni, mint velem. Nem vagyok b*zi, ne érts félre, csak nekem nem voltak barátaim, nem volt önbizalmam és az önértékelésem rossz volt. Gyuriban kerestem a barátot. Egy hónappal ezután megváltozott minden. Rájöttem, kik az igazi barátaim. Az egyik osztálytársam, Patrik lett a legjobb barátom, meg voltak még páran. Patrik megtudta Gyuri egyik osztálytársától, a mitugrász Márk Keménytől, vagy ismertebb néven Szilárdtól, hogy Gyuriék kinevetnek engem és kihasználnak. Patrik és Szilárd elmondták ezt nekem. Ideges lettem, ezért Antalt bezavartam az egyik WC-be, ahol leordítottam őt és Kristófot. Később Gyuri is bejött, de őt kizavartam. Majd elmentem. Otthagytam őket, és írtam erről egy rövid novellát az osztályomnak a Lifeinvaderes csoportjában. Mindenkinek tetszett. Az osztálytársaim mondták, hogy jó író vagyok, és hogy szeretnek. Boldog voltam, csakhogy valaki elküldte a regényemet Gyurinak, aki visszaírt nekem a chaten. Mérges volt rám, és megmondta, hogy erre ő nem számított tőlem, mert kedvel engem – álltam meg egy picit. – Gyurival másnap beszéltem. Megbeszéltük a dolgot, és kibékültünk, de közölte velem, hogy ezt elmondták az osztályfőnöküknek, Gabriella Budavárinak, aki tanított engem történelemből, nyelvtanból és irodalomból. Annak a tanárnőnek én voltam a kedvence! Büszke volt rám, mi több az egyik versemet betette a népújságba. El tudod te ezt hinni? Betette a népújságba, és mindig ötös voltam nála, de mikor Gyuriék megmutatták neki a történetemet, csalódott bennem! – zokogtam. – Csak barátokat akartam, erre mindent elkúrtam! Szerencsére a tanárnő nem bántott engem. Vele is megbeszéltem mindent, de utána már nem tekintett rám úgy, mint régen...
– Robi... – osztozott az érzelmeimben. – Sajnálom. Ez tényleg szemétség volt tőlük, de már nem jársz iskolába. Nem kell őket látnod.
– Igen, pont ez vigasztal egyedül – töröltem meg könnyeimet. – Pár héttel ezután rájöttem, hogy kik az igazi barátaim, csak az A-sok utáltak. Egyedül Jozsó szeretett az A-ból. Jozsó a barátom. Ővele még Lifeinvaderen ismerkedtem meg. Ő nem olyan, mint az osztálytársai. Őneki mindig kiöntöttem a szívemet, és ő sohasem árulta el a dolgaimat másoknak... Ő az én igazi barátom! Kedves, aranyos és vidám fiú. Sokan kedvelik, ellentétben az osztálytársaival. Az A-sokat sokan utálták. Sok osztály verekedett már velük. Azt mondták ők, hogy az A-sok nagyképűek, és én ezzel egyetértettem. Örültem, hogy nemcsak én gondoltam így! – nevettem el magam. – Gyönyörűm, ezután még annyit szenvedtem. Elmentem Németországba, és az utazás alatt elfelejtettem Gyuriékat. Megváltoztam. Nem voltam már depressziós, sőt nem éreztem már semmit sem Gyuriék iránt. Mégis tetszett nekem egy lány az A-ból, Anita Ribanocz. Vettem neki egy csokit meg egy képeslapot Németországból, melyre ráírtam az egyik versemet, és odaadtam neki. Két nappal később visszautasított. Elmondott engem mindennek Lifeinvaderen, és megparancsolta, hogy hagyjam őt békén, mert van már barátja. Szerinted ez milyen érzés volt nekem? Ja, és a legjobbat még nem mondtam! Ez a k**va megmutatta az osztálytársainak a képeslapot, melyre ráírtam a versemet, és kiröhögtek. Jozsó mondta, hogy Anita Gyurinak is megmutatta. Mindegy – vettem mély levegőt. – Ez történt 2013 áprilisában. 2013 májusában megint elbasztam mindent. Néhány osztálytársam, Eszter Folyósi, Petra Pila, Fruzsina Bulen, Alexandra Szemetes és Redzsio Kalabria szórakozott velem. Bántottak és kigúnyoltak, ezért írtam Eszternek Lifeinvaderen, aki másnap kibeszélt engem az összes lánnyal tesiórán. Majd szünetben szajháknak neveztem őket, így Eszter és Petra letámadott. Veszekedtem velük. Kiabáltunk és elmondtuk egymást mindennek. Végül annyira elfajult a dolog, hogy szólni akartak az osztályfőnökömnek és az igazgatónőnek, mert anyám be akart jönni az iskolába. Kibékültem velük. Megbeszéltük a dolgokat, mégis hallottam, ahogyan az összes kibaszott-leány-ribancok kibeszélnek engem. Én az ebédlő vécéjében voltam, ők meg a folyóson. Gúnyolódtak és csúfolódtak rajtam, illetve Eszter annyira nagy b*zi volt, hogy beköpött Gyurinak, hogy irigy voltam rá Flóra miatt, és hogy folyton kérdezősködtem utánuk. Gyuri megutált. Nem beszélt velem többet! – Mérgemben a poharat nekivágtam a földnek, Liza erre felriadt. – BASZD MEG, TE SZAROS PÁVA! Kívánom, hogy dögölj meg Flórával együtt!
– Robi, nyugi – csillapította indulataimat.
– Bocs. Ideges lettem. Ne haragudj. – Megtöröltem izzadt homlokomat, mely verejtékezett az idegességtől. – Végül idegroncs lettem, de ugyebár kellett még egy kenet június 14-én, az utolsó tanítási napon. Énekóra volt, és az Electrictitről tettünk be zenéket. A tanár úr megengedte, hogy én is betegyek egy zenét, mert a lányok sok szarságot nyomattak. Én a Trónok harca főcímdalát és abból a Castemere-i esőket tettem be. A tanár úrnak tetszett, viszont az osztálytársaimnak nem. Azok a seggarc lányok kinevettek, és megmondták, hogy kössem fel magam, mert hogy mertem egy ilyen szar zenét betenni. Mit éreztem szerinted akkor, amikor ezt közölték velem? Leszarozták a világ legjobb sorozatát, a Trónok harcát!
– Az tényleg jó sorozat. Az ismerőseim is szeretik.
– Persze, hogy az, csak ezt nem lehet megértetni a mai lányokkal. Mindegy. Ennyi volt, bébi. Elbasztam mindent kilencedikben, ezért tizedikben, tizenegyedikben és tizenkettedikben elkerültem Gyuriékat, és nem foglalkoztam az osztálytársaimmal. Azért jó hír, hogy tizedikben lettek új tanáraim. Történelemből egy fiatal férfi tanított, aki korábban játszott az ATG-vel és szerette ő is a Trónok harcát. Ő nekem négyeseket és ötösöket adott. Én örültem neki, hogy leváltották Budavárit, mert ez az új tanár úr és az új nyelvtan- és irodalomtanárom jobban tanított. A tanárnőt Evelin Kocboklernének hívták, a töritanáromat meg Péternek. Jól tanítottak mindketten. Na, jól van. Szerintem ennyi elég lesz. Menjünk a férjedhez. És bocs a pohár miatt. Én örülök, hogy elmondhattam ezeket neked. Őszinte vagyok mindenkihez, látod? Én tényleg nem vagyok ilyen, csak az élet kurvára szar, bébi!
– Nem haragszom. Örülök, hogy egy ilyen őszinte pasit fogtam ki. Megértem, hogy eleged lett Gyuriékból, viszont nem kell már többet látnod őket. Minden jobb lesz, meglátod – mondta, majd csókolóztunk egyet.

Liza is felöltözködött. Visszahúzta a rózsaszín pólóját, a kék farmerjét és a tűsarkúját is. Csinos volt. Szerelmes voltam belé is. Furcsa, hogy akkoriban egyszerre két nő iránt vonzódtam, de hát kanos voltam, és a kamaszkorom elején és a közepén nem is volt senkim.

Beszálltam Liza pasijának, Jasonnek a fekete limuzinjába, mellyel elsuhantunk a célállomáshoz.

– Nos, a férjed már vár, egy szót se a kapcsolatunkról! – mondtam bizalmasan.
– Nem mondok semmit, nem vagyok hülye.
– Akkor jó. De tényleg óvatos legyél! Szeretlek, és nem akarlak elveszteni, ugye érted? – Miután befejeztem a mondatot, átölelve megcsókoltuk egymást.
– Tedd ezt el. Ha Jason bántani mer minket, csak öld meg! Ne habozzál! Húzd meg egyből a ravaszt, bármi is történjen – adta át a pisztolyt a piros kistáskájából.
– Örömmel.

Öles léptekkel beléptünk az ajtón. A lépcsőt őrök őrizték, akik átengedtek minket, és mikor benyitottunk az étkezdébe, nem mindennapi meglepetés várt bennünket. A helyiség gyönyörű volt. Szép, csempés falak bútorokkal és díszes székekkel díszítve, az ételek pedig nagyon ínycsiklandozóak voltak. Láthattunk ott pörkölteket, húsfogásokat, gyorsételeket és a vegetáriánusoknak zöldségféléket is.

Közben kifigyeltem a munkaadómat, aki egy asztal mögött állt, és épp az ablakon nézett ki. A férfi egy kék pulóverben, egy halványbarna nadrágban és egy sportcipőben tündökölt, hasonlóan énhozzám, annyi kivétellel, hogy az én kék pólómon egy fekete öltöny is volt. Tüskés és barnásfekete haja, zöldeskék szemei és dús szőrzete volt. Udvariasnak és illemtudónak tűnt első látásra, azonban tudtam, hogy ő egy gazember, ezért megpróbáltam óvatosabb maradni. Jason Brown különben kigyúrt volt. Kidolgozott kockái voltak, velem ellentétben. Én nem voltam izmos. Nem voltam egy görög isten. Mégis szívem az volt. Én csak egy depressziós fiúcska voltam, aki barátokra és családra vágyott, amely hiányzott előző életéből. Nagyanyámat szerettem a legjobban. Ő volt nekem a mindenem, és sohasem tudtam neki elmondani, hogy őt szeretem legjobban az egész világon, mert meghalt. A rák vitte el... Ma sem bocsátottam meg magamnak, hogy megbántottam őt harmadikosként. Elmondtam őt mindennek, pedig nem tudtam, hogy megbántottam őt ezzel. Nem is értettem, hogy minek mondtam rá olyan szavakat, amelyeket nem is érdemelt meg. Ő finom ételeket csinált nekem. Én voltam a mindene, és mégis meghalt 2010-ben. Sokan mondják, hogy az élet jó, pedig ez egy rohadt nagy baromság! Az élet kurvára nem jó! Mindenki meghal egyszer, akit szerettél valaha is, és előbb-utóbb teneked is meg kell halnod. A fiatalságból öregség lesz. A kockás has semmit sem ér, mert öregkorodra úgyis elveszted! Mindenkinek tisztában kell vele lennie, hogy az élet mulandó! Ezért mondom mindig, hogy az idő a legnagyobb ellenfél, az idő csak robog, az élet temető és hogy az idő megy tovább, semmi sem változik.

Egy fehér szakácsruhát viselő ipse jött be, aki zöldségféléket és rákokat hozott egy tányéron. Jason odalépett hozzám, és jobban szemügyre vett engem.

– Nem mondtam, hogy tizenkettőre hozd ide az asszonyomat?! Te pedig kettőre hoztad! – köpte oda rikácsolva. Ezzel mutatta meg igazi arcát. Ő valójában egy idegbeteg gyilkos volt.
– Főnök, elnézést a késésért! Dugóba tévedtünk, útközben pedig leállt a kocsi – mentegetőztem szerényen. – Nagyon sajnálom... őszinte bocsánatkéréssel tartozom! – Meghajoltam előtte, de ő annyira tuskó volt, hogy nevetni kezdett.
– Azt hiszed, hogy ezt el is hiszem?! NEM! Tudom, hogy basztatok! – ordibált az arcomba, majd Lizához fordult. – Megcsaltál! Érzem a pasidon a parfüm illatát, és az izzadságot is! Hát így hálálod meg a férjed? Hülye ribanc! – Az ingerült hapsi megfogta az asztalt, és felborította, Lisának pedig bevágott egy pofont.

Mikor megláttam, hogy a második szerelmemet bántalmazza, az öklöm megtalálta az arcát. Jason kifeküdt, és rugdosni, majd ütni kezdtem. Ő csak ordítozott a fájdalomtól. Ideges és dühös voltam rá. Hasonló helyzet volt például, mikor Juliet elrablóit, a cigány maffia vezetőit öltem meg.

Ebben a pillanatban hátulról megtámadtak a szakácsok. Az egyik egy poroltóval fejbe akart vágni, de én lehajoltam, és tökön rúgtam. A másodiknak kiütöttem a fogait, a harmadikat kidobtam az ablakon, a negyediket megdobtam egy vázával, a végén pedig csak az undok férj maradt, aki pajzsnak használta szeretőmet, és egy Colt Python pisztolyt szegezett rá.

– Add fel, ha akarod még dugni a kurvát! – Galambom szeméről leolvastam a félelmet. Jelenleg úgy látszódott, hogy feladom. Éppen letettem a földre a fegyveremet, mikor a fickó közelebb hajolt, és egy pontnál fogva visszavettem, és lőttem. Támadóm kifeküdt, Liza pedig átölelt engem, és lassan odasétáltam a földön fekvő ellenfelemhez, megszólítva őt.
– Öld meg! – biztatott Liza, miközben szorosan belém karolt.
– Ölj meg, és nem leszel különb nálam – röhögött. – Annyiszor megcsaltam már a te Lizádat. Milyen jó is volt. Ó, istenem!
– ELÉG! – kiabáltam. – Ne kritizáld Lizát! Mától ő az enyém; én veszem el feleségül, és tőlem lesznek gyerekei. Ha életben akarsz maradni, szépen békén hagysz minket, és visszamész Vice Citybe, oké?
– Ennyire bénának hiszel? Rengeteg embert öltem már! Kapcsolatom van az öt maffiacsaláddal! Kinyírunk téged! A Cosa Nostra vadászni fog rád, cimbi!
– Neked kapcsolatod van a maffiával? Baszd ki!
– Pontosan, Robika. Az embereim mind a maffiától vannak! Megölünk téged, a csajodat és a gyökér, paraszt apádat is!
– Ne beszélj így az apámról, te f*sz! Ő többet ért el az életben, mint te valaha is el fogsz érni!
– Leszarom! Köpök a gyökér parasztokra!
– A k**va anyád! – Annyira eluralkodott rajtam a hév, hogy becéloztam a mocskos pofáját. Eldördült egy lövés, de nem az én pisztolyomból, hanem hátulról Mami sokkolójából. Elsötétült körülöttem minden, és Liza sikítására lettem figyelmes.

Órák teltek el. Egy székhez kötözve tértem magamhoz, de Lizát nem találtam sehol, csak Mamit meg pár öltönyös maffiózót az egyik maffiacsaládból. Nem tudtam egyáltalán, hogy melyik családhoz tartoztak. Nem ismertem még akkor őket. Díszes kalapjuk, öltönynadrágjuk és szmokingjaik is voltak.

– Hol van Liza?! HOL?! – kiáltoztam feltüzelten. A banya kezeiben egy baseballütő hevert. Gyengéd karjai megfeszültek, ahogyan megrántotta az ütőt. Három fogammal kevesebb lett. Felordítottam a gyötrelemtől, és vért köptem. Utána annyira nagy volt bennem az adrenalin, hogy mérgesen néztem bele szemeibe. – Utoljára kérdezem, hol van?! – vártam a választ, de ő nem volt hajlandó válaszolni. – Elvitte a cica a nyelvedet? Vagy tán süket lettél?
– Mindjárt elviszem én a nyelvedet, ha nem hagyod ezt abba! Fent van az IGAZI férjénél! Te csak egy kolonc vagy, nincs rád szükség, de nekem szükségem van rád. – Mami becsukta szemeit, aztán lassacskán megpróbált megcsókolni. Nagyon förtelmes volt, ezért arcon köptem. – Ezért most nagyon megfizetsz! – Megtörölte pofikáját egy zsebkendővel, majd felegyenesedett és az embereihez fordult. – Hozzatok ide egy villamosszéket! – szólította fel az olasz smasszereket, csakhogy az egyik szakács kijelentette, hogy kész az élet.
– Mami királynő, készen van az ebéd, tálalhatom? – kotyogott bele a krapek, bár elképedtem a királynő szó hallatán.
– Persze, drágám.
– Királynő? Mi van? – esett le az állam.
– Jól hallottad. Radomił Emánuel lemondott, így én lettem Adrwington új miniszterelnöke, bár vicces módon úgy akartam, hogy királynő legyek, így az lettem! Tehát térdre, és parancsold: Mami királynő.
– Hogyan boruljak térdre, mikor egy kibaszott székhez vagyok kötözve, ha? – káromkodtam most már hangosabban.
– Jó, nem bántalak. Jöhetsz ebédelni velünk, de akkor viselkedj jól, és talán Jason neked adja Lizát, rendben? – Bólintottam a javaslatra, minek köszönhetően elengedtek, és felmehettem Jasonhöz, aki molesztálta drágaságomat. Noha Mami megtiltotta, mégis beleavatkoztam az ügybe.
– Jason, engedje el Lizát! Engem megölhet, őt ne! Ő nem tehet semmiről! Egyedül az én hibám volt, hogy összejöttem a jegyesével! Kérem, öljön meg, de Lizának ne essen bántódása!
– Nem, Mr. Bock. Tudom, hogy az asszonyom csókolta le magát. Igazam van, Elvis? Jöjjetek be! – hívatta be Elvist és a Rascalsok többi tagját.
– Mi a franc? De hát tegnap segítettem nektek megszerezni az irányítást, és ti erre így háláljátok meg?! Hálátlan dögök! Tűzzel fizettek meg ezért! Felégetek mindenkit! Jason, meg foglak ölni! Az idő megy tovább, semmi sem változik, seggfejek!
– Róbert... Róbert... Róbert... nem kell senkit sem megölnöd. Odaadom neked Lizát, cserébe meg kell valamit tenned. – Kacsintott, és megvakarta kecskeszakállát.
– Mit akarsz?
– E pillanatban megkapod Lizát, hogy érezd, hogy nem verlek át. Menj a pasidhoz! – Liza sebesen elinalt hozzám. Édes csókok csattantak el közöttünk, miközben szorosan magamhoz öleltem.
– Milyen furcsa dolog a szerelem – undorodott el a kövér Elvis.
– Most pedig mit akar, seggfej?
– Srácok, hozzátok a kaját! – intett az embereinek a főgonosz, akik behoztak egy megsütött embert tálcán kínálva.
– Reni? Megöltétek Renit? – ámultam el a látványtól, és úgy éreztem, hogy elhányom magam.
– Igen! Szórakozott, így megöltem, aztán Jason felajánlotta, hogy megsüti, de csak akkor, ha eláruljuk az igazat arról, hogy Liza csókolt meg téged előbb. Mellesleg kiírtam az Epsilon Program oldalára, hogy minden epszilonistának kötelező embert ennie évente egyszer – mutatta fel a kiírt bejegyzést a mobilkészülékével a vénasszony. Tele volt helyesírási hibákkal. Például a hülyét pontossal írta, valamint a jót röviddel. Borzasztóan írt ez a Mami! – Tessék, edd meg! Ha megeszed, tiéd a csaj.
– Nem, nem vagyok kannibál! Undorító! – iszonyodtam el, miközben a hányinger kerülgetett.
– Hmmm... várj, megkóstolom előbb én. Trevor, hozd ide a bauxitfőzeléket, azzal szaftosabb lesz – rendelte el Trevornak, aki egy szakácsingben belépett, és cipelte a gusztustalan moslékot.
– Trevor? Már te is? Ne! Azt gondoltam, hogy te normálisabb vagy, de tévedtem – szégyenkeztem, mivel tudtam, hogy Trevor egy őrült, de nem gondoltam volna, hogy ilyenre is képes lesz.
– Nyugi, én csak az ételt hozom, mert jó pénzt ígértek nekem, de még sehol semmi! Mami, kérem ide a lóvét!
– Nincsen!
– Akkor menj a pokolba! – Trevor letette a lábost az asztalra, és távozott.
– Mindegy, hülye volt. Na, most megkóstolom. – Mami levett az asztalról egy kést, és ráöntötte a főzeléket. – A farkát kivágom. – A késsel kivágta Reni ropogós péniszét, és bekapta. Gusztusos, finom, ízletes és ínycsiklandozó volt. Csak foszlott a hímvessző íze Mami szájában. Csúszósnak, ropogósnak, szaftosnak és egészségesnek tűnt. Ízlett neki nagyon. Egy kis mártással, esetleg hagymapaprikával jobban mutatott volna. Egy igazi sült pöcs jó a szervezet számára. És ezt Mami is tudta, főleg, hogy a kukik fenséges eledel a prostituáltak számára, és megsütve maga a mennyország! – Finom, szaftos és nagyon omlós – vallotta be a nyanya böfögve, mialatt megitta rá Reni vérét egy pohárkából.

Mikor ezt megláttam, szó szerint hányni kezdtem. Hál’ Istennek mindenki Mamira figyelt, így angyalommal megpróbáltunk kiosonni az étkezdéből, mindazonáltal észrevettek bennünket. Pár perces gondolkodást követően meglöktem Mamit, aki ráesett az asztalra, kiborítva ezzel a moslékot, és már vágtattunk is.

– Mindkettőt öljétek meg! MINDKETTŐT! – kiáltotta Jason idegesen. Üldözőbe vettek minket a Rascalsok és a maffiatagok.

A folyosónál azonban az utunkban állt egy néger csóka. Liza előresietett, és eldobta a tűsarkúját, én pedig behúztam a színes bőrű támadómnak, ugyanakkor elölről elkapta egy gengszter a szeretőmet. Megálltam, majd nagy levegővétellel fejbe rúgtam negyvennyolcas cipőmmel a Rascalsot, aki hátrafelé legurult a lépcsőn. Biztos, hogy eltörhette a bordáit – futott át agyamon a gondolat.

Miután eltávolítottam mindegyik őrt a kijáratnál, véletlenül kidobtam Trevort a barna, pickup típusú Bodhijából, és rátapostam a gázra.

– Idióta! – kiáltott fel Trevor. – Szerencsére bomba van benne. Aktiválom – mondta a férfi röhögve, azonban egy rövid időn belül rájött a szörnyű igazságra. – k**va életbe, Róbert és Liza van a kocsiban, Michael megöl engem!
– Bébi, vedd át a kormányt! Én hátramegyek, és lelövöm őket. Kérlek, gyorsan vezess, és siess, mert bomba van a kocsiban!

Liza lesokkolt, de tudta, hogy ha nem indulunk, akkor mindketten meghalunk, ezért átvette a volánt, és már repesztettünk is. Átmásztam a hátsó ülésre, ahol találtam egy AK-47-et, amellyel lőni kezdtem az üldözőket. Négy Baller és nyolc Patriot terepjáró próbálta felrobbantani a lassú járműt. A karabéllyal sikerült kilőnöm az egyik Patriot sofőrjét, aki keresztben nekicsapódott a rendőröknek, ekképpen a zsaruk is beleavatkoztak a hajszába. Már csak ez hiányzott – mondtam magamban. Eközben kilőttem egy Ballernek a hátsó kerekeit, amely végül azt eredményezte, hogy a dzsip irányíthatatlanná vált, és úgy csapódott neki egy oszlopnak, mint víz a tengerpartnak. Az ütközés egyértelműen megölte őket.

Sóhajtottam egyet, majd soroztam tovább az ellenfeleket a lövedékek záporával. Felrobbantottam két Patritot és két Ballert. A végén pedig csak hat gazfickót kellett megölnöm a rendnek az őreivel együtt. Mindenképpen nagy szerencsénk volt, hogy egy benzinkúthoz érkeztünk, mikor is elhaladtunk mellette. Céloztam és lőttem. Nagy robbanással megsemmisült a maradék bűnöző is.

Már majdnem sikerült megmenekülnünk, csak egy gond volt, mégpedig a bomba egy percet mutatott, tehát ki kellett valahogy ugornunk.

– Vezess gyorsabban! És ugrasd át azt az épülő hidat.

Természetesen nem érthette, hogy mire készülök, de megnyugtattam, hogy tudom, mit csinálok.

Sajnálatosan kifogyott a lőszerem, és a NOOSE egyik kommandósa ráugrott a verda hátuljára. Felmászott, és ökölviadalba keveredtem vele. Ütöttük egymást, míg Liza el nem érte a hidat.

– Ugrass!

A leánygyermek ugratott. Belassult körülöttem az idő. Láttam, ahogyan a pokolgép eléri az öt másodpercet, és azt is, hogy Lizával együtt kiugrunk a járgányból, sőt mi több a tiszt a robbanás áldozatává vált. Mikor a híd teljesen szétrobbant, egyetlenemmel leestünk az Anud folyóba. Fáradtan kiúsztunk, és smároltunk.

– Végre! Vége van a rémálomnak – mondta Liza megnyugodva, miután ráfeküdt a testemre.
– Igen, most már az enyém vagy, én pedig a tiéd vagyok, szerelmem – leheltem nyelves csókot ajkára. Már egyáltalán nem törődtem Juliettel.
A hozzászólást 77 alkalommal szerkesztették, utoljára NikitaDragovich 2016. 07. 27. 13:17-kor.
„Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic

Válasz küldése