Legkeresettebb tartalmak:

GTA V csalások | Tőzsde | GTAO: Bikers (MC) | GTAO Szintek | RDR | GTAPlaceTV

GTA V: Kisebb viták a megjelenési dátum körül

2012.08.23 23:52  |  Írta: Visali  |  Forrás: VideoGamer


Ahány webáruház, annyi Grand Theft Auto V megjelenési dátum kering az interneten, de tegnap az egyik népszerű brit online kereskedés, a Zavvi mégis felkeltette a sajtó érdeklődését. Történt ugyanis, hogy a játék profilján 2012. november 23-át megjelölték a megjelenés időpontjaként.

Ez azért is érdekes, mert ez a nap péntekre esik, mint általában az európai megjelenések. A portugál Eurogamer kérésére megerősítették, hogy ez a szállítójuktól kapott dátum, és ha változik, akkor átírják a játék profilján, noha később egy frissítésben cáfolták, hogy bármiféle információt kaptak volna a szállítójuktól.

Eközben a VideoGamer-nek nyilatkozott egy kereskedő, aki nem kívánta felfedni kilétét, és utalt rá, hogy nem valószínű egy idei megjelenés. Ahogy ő fogalmazott:

"Feltenném rá a feleségem, a házam és az életed, hogy idén nem jelenik meg."

A Rockstar Games egyelőre még nem közölt hivatalos dátumot. Ez nyilván akkor fog megtörténni, ha már biztosat tudnak mondani. Mindenesetre a Take-Two Interactive negyedévi jelentéseiben szereplő pénzügyi jóslatok arra engednek következtetni, hogy a játék március végéig a boltok polcaira kerül.

peti9623

Offline
2012. 08. 24. 00:05
hat ja ebben az evben nem jelenhet meg mert akko ma tobb trailert is mutattak volna
kokain2000

Offline
2012. 08. 24. 00:11
Megint egy semmit mondó hír, megimétlése annak amit eddig is megfigyeltünk illetve tudtunk.
n00el

Offline
2012. 08. 24. 00:34
kokain2000: Megint egy tök idióta komment.
Én pl, sokat melózok, nem tudok minden követni, de a GTA Place összegyűjti a fontos infót egy helyre. Számra érdekes cikk volt, mert még nem hallottam efelől.
NERO007

Offline
2012. 08. 24. 00:42
Fúú de nem fogom irigyelni a pasast ha mégis meg fog jelenni még az idén. XDXD
kokain2000:
n00el-nak igaza van sok ember még nem halott ilyenről attól hogy te éjjel nappal a netet böngészed még vannak olyan emberek akik dolgoznak és nem érnek rá a net felett görnyedve ülni hogy mikor lesz már valami érdemleges GTA V hír meg hogy jajj ezt már 1000x olvastam itt és más oldalakon. Személy szerint én örülök az ilyen híreknek is csak ne álljon meg a gtaplace oldal hetekig vagy akár hónapokig is egy hírnél.
PSP

Offline
2012. 08. 24. 02:32
Ez nem mai hír azért... ettől függetlenül jó, hogy közöltétek a "csapattal", mert így nem x meg y ember tud róla, hanem elég sok, aki titeket olvas.

Mellékesen, én eddig számítottam az idei megjelenésre (nem ennek a hír hallatáig, hanem ettől függetlenül) - de nekem már esélytelen, hogy idén megjelenjen.
Ha március végéig megjelenik, már az is nagyon jó. Valljuk be, az annyira nem sok idő, egy ekkora méretű játékhoz. Ja igen, még mindig PS3-ra fog kijönni, és nem PS4-re, mielőtt valaki beszól ide random ezzel kapcsolatban.
Az első trailer óta, amikor még nem voltak a legelső képek, azóta is eltelt félév. Mégis kibírtuk, és iszonyat gyorsan elrepült. Tehát... nincs már hátra.

Adjatok már valami tippet, mit csináljak a megjelenése napján? Bármit, ami emlékezetes lehet, tényleg akármit, bármilyen elborult ötletet meghallgatok privátban (csakhogy ne itt offoljuk a dolgot, bár lehet, hogy akkor legalább nem lennék egyedül majd örömömben )!
Hevy

Offline
2012. 08. 24. 08:21
akkor max le töltjük


Offline
2012. 08. 24. 08:55
Szerintem is csak jövőre jön,mindegy csak ne ebbe a hónapba mert még nem kaptam fizut.Vasalinak lehet igaza valami előzetesnek is kell majd jönnie gamer újságokban mint a GTA4-nél.
Shotgun

Offline
2012. 08. 24. 10:51
n00el: Nagyon kérlek, hogy ne etessétek a ketrecbe zárt trolljainkat!
n00el

Offline
2012. 08. 24. 11:05
Shotgun: Csak megsajnáltam, hogy a jó Isten egy csöppnyi eszet se adott Neki! De ok, nem etetem.
simon7109

Offline
2012. 08. 24. 11:17
Most őszintén,az az Epsilon bejegyzés senkinek nem volt kicsit fura ami itt is le lett fordítva, miszerint "Hamarabb jön mint gondolnád" vagy a
"A világvégén jön" dolog?
Mert nekem ez kicsit felkeltette az érdeklődésem.
Visali

Offline
2012. 08. 24. 11:34
simon7109: Igen, ezt mi is említésre méltónak találtuk, ezért felhívtuk rá a figyelmet a járműves képek elemzésénél, de feleselgesen nem akartunk találgatásokba bocsátkozni.
V GTA V

Offline
2012. 08. 24. 11:36
Még mindig nem értem ezt a 2012-öt? Ki az a barom aki még belekpaszkodik, oké én is szeretnék sokmindent, de más hinni, remélni, meg megint más a tényeket látni!
Nem mondom a GTA V és a R* képes 3 hónap alatt lezavarni egy marketing kampányt, de itt nagyon sok pénzről van szó, ugyhogy jön a jól bevett, iskolákba tanított protokol, szó sincs semmilyen új marketing irányzatról az lesz ami eddig, azaz fél év aktív kampány megjelenés előtt. Ez volt a GTA IV, és a Max Payne esetében is, mégis mit várnak a 2012-esek?

Másik a GTA IV bejelentése után ugyanúgy egy évig kuss volt, utána még egy év volt a megjelenésig, de csak az utolsó 6-8 hónapban volt aktív marketing tevékenység! Ráadásul az, hogy most kiadott a R* 6 képet nevetséges, minden csak nem a aktív kampány! Majd ha jön egy trailer, infók stb lehet számolni a 6 hónapot, de addigra már úgy is lesz hivatalos dátum is! Szerintem Nov. Dec. körnéykén jön a dátum és az infó, addig max még pár képre számíthatunk, talán egy trailer! Ebből március lesz.
isti1998

Offline
2012. 08. 24. 11:49
V GTA V: te bevagy baszva???
a gtaIV-et bejelenteték jöt is az első trailer rá 3 hónapra már a második trailer is kint volt!!!
Visali

Offline
2012. 08. 24. 12:01
isti1998: A GTA IV-et a 2006-os E3 konferencián jelentette be a Microsoft, és 2007 március végén tették közzé az első trailert.
totyak

Offline
2012. 08. 24. 12:14
Gyerekek, én imádom az oldalt, de ha átvesztek egy hírt, próbáljátok meg pontosan idézni. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem a Zaavi, hanem a Zavvi nevű online bolt adta ki a dátumot, illetve az illető a feleségét, a házát és a saját életét tette fel tétnek. Ez utóbbi biztosan csak elírás, de ezt a Zaavi doglot nem először látom így elírva, másik oldalak is átvették hibásan.
Visali

Offline
2012. 08. 24. 12:22
totyak: Bocsi, a Zavvi-t rosszul írtam, biztos rosszul jegyeztem meg. Az eredeti idézet így hangzik: "bet my wife, my house and your life on it not coming out this year".
isti1998

Offline
2012. 08. 24. 12:29
Visali: jah bocs én ugy tudtam h az e3 egy gta-t se jelentetek be
Mr. Stauton

Offline
2012. 08. 24. 13:27
Én nem emlékszem, de volt ekkora felhajtás a IV körül?
Vagy csak a trailer szépsége miatt, mert azért az eddigi konzolgeneráció legjobb grafikájú játékának fogjuk tartani, amint elindítjuk az exe-t vagy a lemezt?
Shotgun

Offline
2012. 08. 24. 13:48
Igen, szerintem nagyobb is volt a Hype.

Rockstaréknál mindegy, mit csinálnak, mert ha van információ, akkor is van hype, és akkor is hype van, ha egy képünk, videónk sincs..
isti1998

Offline
2012. 08. 24. 13:56
gyeekek még 7 hónap és akor már bisztosan játszunk vele
Shotgun

Offline
2012. 08. 24. 14:10
Nem értem, hogy miért lenne hét hónap. A marketing - tetszik vagy sem, már több, mint 8 hónapja zajlik, és a trailerrel kezdődött.
Visali

Offline
2012. 08. 24. 14:13
Shotgun: Igazad van, de a "marketing" alatt mostanság azt az időszakot értjük itt a beszélgetésekben, amikor durván, napi rendszerességgel özönlenek a hírek, képek, információk, ami áltaában fél év. Szószerint nem helyes, de tudjuk miről van szó.
Shotgun

Offline
2012. 08. 24. 14:21
De annyira logikátlan lenne az üzleti negyedév végére, amikor nincs konkrétabb ünnep, stb., időzíteni a megjelenést.

A részvényeseket is felbőszítenék. Egyébként lehet, hogy ma háromkor jönnek a képek.
V GTA V

Offline
2012. 08. 24. 15:00
isti1998 : kultúráljad magad, ha már nem értesz hozzá...
Visali : ami most zajlik az is része a marketingnek, amiről te ebszélsz azt kampánynak hívjuk így Shotgunnak kell igazat adnom!
Pacal66

Offline
2012. 08. 24. 15:11
Kint vannak az új képek
http://www.rockstargames.com/V/
totyak

Offline
2012. 08. 24. 22:17
Visali: De félig igazam volt
Visali

Offline
2012. 08. 24. 22:41
totyak: Persze, ezt nem vitatom.


Offline
2012. 09. 15. 21:13
Lehetőleg még a nyugdíj előtt jöjjön,ha lehet

Hozzászólok

Social
Kövess minket Facebookon, Twitteren és Tumblren, a főbb hírek mellett különböző érdekességeket is posztolunk!



Tumblr
Ki van itt?
Jelenleg 24 vendég böngészi az oldalunkat.
Kiemelt partnereink
Társoldalak