Legkeresettebb tartalmak:

GTA V csalások | Tőzsde | GTAO: Bikers (MC) | GTAO Szintek | RDR | GTAPlaceTV

GTA V: Újabb artworkök, megerősített megjelenési dátum?

2012.10.30 11:58  |  Írta: Shotgun  |  Forrás: IGN.com

 

A múltkor kiszivárogtatott, állítólag hivatalos artworkön, illetve megjelenési dátumon felbuzdulva, az Egyesült Királyságban található brightoni GAME üzletének dolgozói is felfedtek pár új, eleddig sehol nem látott reklámanyagot. Céljuk ezzel nem titkoltan az volt, hogy felszólítsák a játékosokat az előrendelésre, emellett pedig valamelyest megerősítsék a sokak által kacsának tartott, 2013 tavaszára eső megjelenési dátumot.

A képeket Twitter oldaluk segítségével osztották meg. A tweet eltűnt, ám az IGN lelkes dolgozóinak köszönhetően a képek ismét elérhetőek. Az artworkök megjelenése ismét érdekességként hathat, ugyanis az előző alkalomhoz hasonlóan, ismét érdekes játékelemekre figyelhetünk fel rajtuk.

Az eddig kételkedők tehát már-már megnyugodhatnak, ugyanis bebizonyosodni látszik, hogy a múltkori plakát is hivatalos volt. Továbbra is érdemes minket látogatnotok, hiszen bátorkodunk nem elhamarkodott kijelentésekkel, az igazunkról hitegetni titeket...

UPDATE: Egyből látszik, hogy quad biztos lesz a játékban, illetve a sorozatban először női rendőrök is. Érdekes viszont, hogy csak PS3 szerepel a plakáton, ellentétben az előző kiszivárgással.

Estilo

Offline
2012. 10. 30. 12:02
Elmehetnek a ....-ba, hogy csak a f*stos konzolokra adják ki
Shotgun

Offline
2012. 10. 30. 12:03
Mennyiszer kell még elmondani, hogy a GTA játékok eddig mindig konzolra jöttek először? A PC port később jön.
isti1998

Offline
2012. 10. 30. 12:04
Estilo: pontosan, pc-re is adják ki!
dvflls

Offline
2012. 10. 30. 12:04
Igen! Nagyon is reméltem hogy igaz mert izgultam a Quad Bike visszatérése okán!

PS: És végre lesznek női járőrök!
isti1998

Offline
2012. 10. 30. 12:05
na de legalább vannak infók
asd14asd

Offline
2012. 10. 30. 12:05
Ha az előző nem volt elég hihető, akkor ez már annál inkább, már csak azért is, mert ez nem egy kartonpapírra van ráragasztva,hanem sokkalta igényesebb.
Estilo

Offline
2012. 10. 30. 12:06
Tudom jól, hogy később jött mindig, de miért nem lehet felhagyni ezzel? Mindig az szív, akinek PC-je van... Konzolon nekem nem is élvezhető XBOX kontrollerem meg van a géphez is...
Shotgun

Offline
2012. 10. 30. 12:19
Feltételezem azért ennek üzleti alapjai vannak. Még ha egy időben is folyik a fejlesztés a konzolos verzióval - amit erősen kétlek -, valahogy be kell jöjjön pénz... azért a fejlesztés alatt is igen nagy összeg megy el. Arról nem is beszélve, hogy jobban megéri nekik először a konzolos verziók kiadása, mert warez ide vagy oda, PC-n jóval könnyebb "ingyen" megszerezni a játékokat. Nagyon sok érv van... a választ csak ők tudják.
Mr.Vercetti

Offline
2012. 10. 30. 12:25
elmennek a @-ba a portjaikkal! Csinálják meg normálisan a játékot és a kiadást! A max payne 3-at meg tudták csinálni normálisan,ezt meg csak nem. meg azért szerintem jóval többen vennék pc-re ha nem szórakozgatnának itt a fél éves késéssel a gta IV pc-n is eladási rekordokat döntött,pedig nem tettek érte semmit: késett fél évet,és még fél év telt el,mire játszhatóvá vált a 8.-ik patch-el csalódtam bennük,nem ezt vártam volna
Amúgy ezeken a plakátokon még az Xbox-ot sem látom

ON: első képen női nemű rendőr van! És nézem azt a csajt,akit a rendőrnő letartóztat,talán az lehet a főhős? (vagy csak egy "örömlány" ) nagyon titokzatos ez a játék,már nagyon várom a novemberi infóáradatot

a második képen egy kaktusz van a háttérben,ez talán egy sivatagos terület,esetleg sivatagi kisváros lehet
Estilo

Offline
2012. 10. 30. 12:32
Mr.Vercetti: Ha megjelenik PC-re, biztos megveszem, csak ez kicsit szivatás a részükről...
Azért nem látod az Xbox-ot, mert ez PS3-as borító, ha jól megnézed.
totyak

Offline
2012. 10. 30. 12:35
Erre már nem tudok mit mondani, lehet, hogy tényleg valódi artwork-ök. Mindenesetre furcsa, hogy a Rockstar semmit nem reagál, meg továbbra is túl közelinek találom ezt a dátumot. De ne legyen igazam. Egyébként jók a képek. Szerintem az első képen a hölgy nem prostituált. Inkább úgy néz ki, mint ha gyorshajtásért állították volna meg és az autón támaszkodna. A másik kép meg egyértelműen a sivatagos részen van, látszik egy kaktusz is a háttérben.
Akhim

Offline
2012. 10. 30. 12:36
100% hogy üzleti alapja van a későbbi kiadásnak, de egyszer igazán megcserélhetnék, és mi pc-sek hamarabb kapnánk meg, vagy ami sose fog létrejönni, hogy bevárják a pc-s verziót és egyszerre kapja meg mindenki.
Sebaj csinálják, és hamarosan látni fogjuk a végeredményt
Rockstar69

Offline
2012. 10. 30. 12:43
Jó lenne, ha hivatalosan is kiadnák ezeket az artwörköket, mert szívesen megnézném teljes méretben is!
M3RC3N4RY

Offline
2012. 10. 30. 12:46
Jóslataim között lehet szerepelt ez is,hogy vagy nem fog,vagy későn fog kijönni pc-re.Az elsőre évről évre egyre nagyobb az esély.Lehet hogy a 4 eladási rekordot döntött,de az 2008-9 volt,ez meg majd 2013-ba jön.Vagy a pc ha egyáltalán kijön lehet hogy 2014-be ..
Nikofan

Offline
2012. 10. 30. 12:49
jó lenne már valami trailer is már, Nov 8-at nagyon várom már az infok miatt.

Legjobb az lenne ha már kiadnák
isti1998

Offline
2012. 10. 30. 12:52
M3RC3N4RY: persze..... 2014-ben pc-port? az baszna be
Master P

Offline
2012. 10. 30. 12:54
De basszus miért ilyen a borító? Miért nem marad meg a hagyományos osztott képekkel ellátott előlap?

Szt PC-re meg rá kb 6 hónapra jelenik meg
Rockstar69

Offline
2012. 10. 30. 12:58
Az első képnek az is lehetne a címe, hogy "Igy kezdődik egy leszbi pornó!"

Master P: Nem ez lesz a hivatalos borító, mérget vennék rá, hogy megmarad a régi stílus az eredeti borítónál!
Mr.Vercetti

Offline
2012. 10. 30. 13:01
Master P: ez még biztos nem a borító,ez inkább egy "szórólap" szerűség lehet,de a borító nem ilyen lesz! az osztott borító a sorozat végjegye a helikopterrel a bal felső sarokban,ezt biztos meg fogják tartani most is!

a tavaszi megjelenés korántsem lehetetlen,ha novemberben akarják elkezdeni a marketinget,mert akkor még van rá 7 hónapjuk -általában fél évig szokott tartani a marketing-

Gege

Offline
2012. 10. 30. 13:04
Hint: GTA III óta (2001) fél év késéssel jön a PC verzió. Azt hiszem ezen nem kell meglepődni.


Offline
2012. 10. 30. 13:06
Ó de jó kis képek ezek! Remélem van valóságalapjuk
Ááá... kiscsaj a yard tisztára mint Michelle Rodriguez!
Hogy miért nincs már tavasz...
balazska2

Offline
2012. 10. 30. 13:18
Nagyon várom már PC-re a játékot, bár lehet csak jövő ilyenkor jelenik meg majd
V GTA V

Offline
2012. 10. 30. 13:20
Én továbbra is kételekedem! Szerintem stilusukban más a frissen kiadott artworkok, persze attól még lehet hivatalos! Spring továbbra is hülyeségnek tartom, legalább egy hónap lenne megnevezve ha tényleg fél éven belül jön.

Ugyanakkor sajnos lehet ez egy újabb remek R* marketing része, karácsonyi szezon előtt kis szivárogtatás, hogy ne költsenek túl sokat más játékra, inkább rendeljenek be! Pre order to avoid dissapointment tipikus R* szöveg . Persze lehet azért más az artworkok stílusa mert többen is készíthetik őket! Tavasz meg továbbra is beleillik abba az érthetetlen titkolózásba amivel nagyon jó hypeot épített ki a R* a játék körül!

Most 50-50% adom, ha igaziak akkor meg tutira szándékos marketinggel állunk szemben, karácsonyi dömping előtt jaj pénz beszél...
insanity06

Offline
2012. 10. 30. 13:27
ezaz ezaz ezaz R* szerintem logikusan teszi ha nem reagál rá semmit! Ez egyfajta: " a kecske is elfogy, és a káposzta is jóllakik"gondolkodás. Nem kell kiadniuk semmi infót, mert a játékosok ezeken csámcsognak! Majd ha kiadnak, pedig mondhatják, hogy "hát nekünk ahhoz semmi közünk". Megy az ilyennel is az idő
am tényleg nem értem miért rinyáltok minden egyes cikknél a pc miatt! Ki lesz adva bakker, nem kell rinyálni!(szerintem sokan örüljetek neki hogy csak fél évet kell csak várni mert ha tőlem függne én ki se adnám pc-re!)


Offline
2012. 10. 30. 13:30
V GTA V: A május is tavasznak számít nem?
Estilo

Offline
2012. 10. 30. 13:34
insanity06: De hála az égnek nem rád bízzák, hogy mire adják ki
Mr.Vercetti

Offline
2012. 10. 30. 13:40
Estilo:

a kiszivárgott képre visszatérve: mi lehet ez? szórólap? borító?
totyak

Offline
2012. 10. 30. 13:43
insanity06: A kecske is elfogy és a káposzta is jóllakik Egyébként azért rinyálnak, és egyet is értek velük, mert nem csak a konzolosok seggét kéne nyalni. Az én pénzem nem épp annyira jó, mint az övék? Lehet itt példaként felhozni a warezt, csak ez azokon a pc-seken nem segít, akik igenis megvennék a játékot, de ki kell várniuk a fél évet. Ezek után nem nagyon kell csodálkozni, ha tényleg nem fizetnek érte. Ha már megvárakoztatnak, akkor ingyen is játszhatok. Egyébként én akkor is megveszem. Max Payne-t miért tudták majdnem egy időben kihozni? Persze még nincs megerősítve a PC-s késés, de lefogadom, hogy úgy lesz. Pedig pont ennél a játéknál óriási eladások lennének még PC-n is.
Rockstar69

Offline
2012. 10. 30. 13:46
Estilo: Csúnya dolog másokat sértegetni!
Hessa

Offline
2012. 10. 30. 13:49
Jaj, attól hogy ezek pont konzol plakátok, még nem azt jelenti, hogy a PC-re már nem nyomtatják ugyanezeket! Más nyomólemez kell, talán más stanca forma is. És akkor még szó sem esett az anyagkeveredés miatti biztonságról, amiért talán napokkal, hetekkel később nyomtatják a PC-et. " Ez nem jelenti azt, hogy nem egyszerre jön ki minden platformra.
Kiscserko

Offline
2012. 10. 30. 14:04
Nekem ezek sokkal hihetőbbnek néznek ki, mint az előző képen lévő kutyás. Ez jobban hozza azt a stílust. Erre már 65% valószínűséget adok.
Megérné a Rockstarnak ma kiadni valamit, hiszen ma jelenik meg Amerikában az AC III, ami elég sokat kaszál, ilyenkor egy nagyobb hírbombát kell bedobni.
MolGabi

Offline
2012. 10. 30. 14:07
Azt azonban nem értem, hogy mi értelme a nagy titkolózásnak, ha különböző boltokban vagy akárhol, akárki nyílvánosságra hozhatja ezeket a képeket ?
Bár nem látok bele a játékiparba, de ilyen fotókhoz csak hivatalos úton tudnak/tudtak hozzájutni ezek az emberek, nem ?
Visali

Offline
2012. 10. 30. 14:11
totyak: A Max Payne 3 azért más, mert az végig PC játék volt, nem tehették meg, hogy nem adják ki azonnal. A GTA V más, mert elsősorban PlayStation exkluzív játék.

Azért arra vigyázzunk, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez, attól még senki sem lesz fogyatékos, mert mást gondol. Azt viszont nem értem, hogy egyes PC játékosok miért sírnak mindig valamin. Régen még attól félt mindenki, hogy a GTA IV ki sem jön PC-re, na akkor volt ijedség. Most meg azért szidjátok a Rockstar-t, mert később adja ki rá?

Ezek a képek nem borítóképek, csak reklámplakátok. Mondjon nekem valaki egy olyan játékot, aminek a borítójára rányomták a "Pre-Order Now" feliratot, és ráírták a megjelenési dátumot. Azt viszont reálisnak tartom, hogy úgy ragasztják rá egy kartonlapra vagy valami másra, hogy kvázi azt a hatást keltse, mintha egy játék doboza lenne.

Én inkább arra vagyok kíváncsi, hogy hogy kaphatott ilyen hamar értékelést a játék a PEGI-től. A GTA IV-re annó az ESRB másfél hónappal a megjelenés előtt szabta meg a korhatárt, és úgy rémlik, a PEGI és a többi rendszerint ezután jön.
insanity06

Offline
2012. 10. 30. 14:12
Estilo: Nem láttam, hogy sértegettelek volna! De részemről ennyi!

totyak: Nem konkrétan a te pénzedről van szó, hanem a pc játékosok nagy részének a pénzével akik nem adnak érte pénzt! Ez a fél éves átportolt pc kiadás pedig nektek szól, azoknak akik adnak érte pénzt és tisztességesen megveszik! Szerintem tényleg annak kell örülni ami van, mert a végén úgy is dönthet a R* hogy najó, akkor nincs pc! Akkor is a konzol a szar,meg az ócskavas? Mikor konkrétan ezek az "ócskavasak" erre vannak kitalálva míg egy pc-t kétlem hogy CSAK azért árusítanának, hogy a 8 éves kis torrent huszárok ha gondolnak egyet letöltenek egy CS-t és arra verik! Ne haragudj, de ha ez az ára hogy csak várnod kell x napot,hetet,hónapot, akkor még jól is jártak a pc-sek!
Kiscserko

Offline
2012. 10. 30. 14:27
Visali: Ez eszembe se jutott volna, jó észrevétel, elgondolkodtató.
hunnicobellic

Offline
2012. 10. 30. 14:34
Ezek a képek nem plakátok, ezek az előrendelésekhez tartozó borítóképek. Amelyik üzletben a játékot elő lehet rendelni ott szokták ezeket a képeket tokba rakni és kirakni a polcokra vagy esetleg a kirakatba.
(Ha valaki nem értené: amikor kijön majd a teljes játék annak más borítója lesz.)

Aki játszani akar vegyen konzolt. A GTA4 pc portja annyira szar, hogy négy éves a játék és még mindig nem fut rendesen a gépemen.
(szerintem korszerű gépem van)
4 magos AMD processzor (Phenom)
8 GB DDR3 memória
512 MB-os ATI videókártya (GDDR5 memóriával ráadásul)
(GTA4 eredeti természetesen)
totyak

Offline
2012. 10. 30. 14:35
Visali: Azért a hőskorban még a GTA is PC-s címnek indult, csak nagyon elkanyarodott a kiadó a konzolok felé. Nem véletlen, hogy az első 3D rész már konzolon jelent meg előbb, abban látták a pénzt. Szóval szerintem ezzel nem magyarázható, hogy a Max Payne miért jött majdnem egy időben minden platformon. Hiszen azt is kiadták konzolra is. A sírás dologra visszatérve. Igen, sírunk, mert velünk mindig minden kiadó kitol. Naná, hogy megy a rinya, ha úgy tűnik, hogy nem jön PC-re. Szerintem ez természetes. Aztán nagy kegyes bejelentik, hogy mégis jön, de fél év csúszással. Akkor ennek most örülnöm kéne? Majd, ha egyenlő partnernek tekintik a PC-s játékost is, akkor nem lesz rinya. Meg egy ilyen játéknál eladások is lesznek.
Visali

Offline
2012. 10. 30. 14:36
hunnicobellic: Az 512MB videómemória kevés.
Mr.Vercetti

Offline
2012. 10. 30. 14:39
Visali: ez tényleg elgondolkodtató,mert ha besorolást kap,az azt jelenti,hogy már legalább 99%-ig készen van a játék.
hunnicobellic

Offline
2012. 10. 30. 14:43
Visali:
Közepes beállításokhoz elég. (kb 400 MB elég neki)
Visali

Offline
2012. 10. 30. 14:50
totyak: A Max Payne 3 viszont nem a Rockstar sorozata, nem tehetnek meg vele akármit. A PC vitában meg legyen igazad, valamilyen szinten tényleg szemétség kicsit, ha szándékosan késleltetik a PC verzió megjelenését.

hunnicobellic: Közepes beállításokhoz jóval gyengébb gép (egy jobb kétmagos processzor, 9600GT 512MB videómemórioával és 2-3GB RAM) is elég. Csak azért nem tudsz nagyobb beállításokat alkalmazni, mert kevés a videómemória.
NikitaDragovich

Offline
2012. 10. 30. 15:04
Na végre lesznek rendőrnők is .
hunnicobellic

Offline
2012. 10. 30. 15:08
Visali:
Igazából nem az a bajom, hogy csak közepes beállításokon megy a játék, hanem mert nem képes normálisan futni.
A Max Payne a Rockstar sorozata, azt csinálnak vele amit akarnak. Az első kettőt nem ugyanazok készítették mint a harmadik részt.
dvflls

Offline
2012. 10. 30. 15:18
Azért remélhetőleg (?) nem egy konkrét story-karaktert jelöl a rendőrnő. Úgyértem hogy nem csak ebben az egy szereplő formájában lesz hanem a járőrautókban stb.. Annak idején Tenpenny-ről is készült artwork, és mint kiderült egész Kaliforniában (!!) ő volt az egyetlen fekete rendőr..
kokain2000

Offline
2012. 10. 30. 15:26
Hogy ha ezek az artwork-ök igaziak, akkor a R* küldte a különböző játékboltoknak. Biztosra veszem van annyi eszük, hogy ezt előre látták. (ki fognak szivárogni) Minden GTA fan csak erről beszél. Ez csak egy úgymond marketing, mért könnyebb így a R*-nak, mért nem ossza meg hivatalosan?
Master P

Offline
2012. 10. 30. 15:30
Én annyira nem bíznék a rendőrnős dologban. Mi van ha ez is csak egy olyan tipikus ismeretlen nő mint a többi GTA-s borítón? Akárcsak a Vice City vagy San Andreas borítón is vannak ilyenek és egyáltalán nincsenek benne a játékban. De nem lenne rossz amúgy
Intenso39

Offline
2012. 10. 30. 15:58
*másik Grand Theft Auto portálra való hivatkozás*
Luar23

Offline
2012. 10. 30. 16:00
Én megértem a pc-seket vhol, de milyen eladásról beszélnek? Elmegy belőle 5-6 millió. És? Konzolok meg 20. Annyira szeretem amikor néha jön pc-re olyan játék ami 3-4 millió példányban fogy és már minden pc-s elvan szállva. Amikor konzolok minden 2. középszer játékból egy kis túlzással elmegy ennyi.
totyak

Offline
2012. 10. 30. 16:24
Luar23: De most akkor szerinted mit mondjunk mi, akik megveszik a játékot? Igazad van Rockstar bácsi, szarjál le minket PC-seket, mert nagy a warez? Mondjuk azért megnéznék egy olyan felmérést, ahol nem csak az van leírva, hogy adott játékot hány PC-s meg hány konzolos töltött le. Alapjaiban szerintem konzolon is van akkora warez, mint PC-n, csak sokkal többen is játszanak konzolon már, mint PC-n. Így nem nehéz nagy eladásokat produkálni.
Shotgun

Offline
2012. 10. 30. 16:33
Intenso39: Egyrészt értékelném, ha nem linkelgetnél más GTA-s oldalakat, másrészt arról a részről is tömény spekuláció minden, hogy hivatalosak-e a képek, vagy sem.

Félre lehet informálni az embereket úgy is, hogy mindent megcáfolunk, és úgy is, hogy mindenre ráaggatjuk a "hivatalos" jelzőt. Ezért van az, hogy mi nem szoktunk konkrétumokat írni ilyen esetekben, csak sejtetni dolgokat.

Egyébként jó nagy a fejlécük... na meg az arcuk.
Emperror

Offline
2012. 10. 30. 16:42
Azért sztem a rendőrnős dologba ne nagyon éljétek bele magatokat, http://images4.wikia.noco...art-Artwork.jpg a San Andreasnál is... (Normál méretű artworköt nem találtam hirtelenjében, sry)
Mr.Vercetti

Offline
2012. 10. 30. 16:48
egy utolsó offolás:

idézet a pcguru egyik szerkesztőjétől: egyik nagy visszavágás a pc ellen az szokott lenni, hogy „de bezzeg PC-re mindenki csak letölt, megölik a játékipart, blablablabla”. Persze, tény, hogy PC-n nagyobb arányú a warez, de ennek ellenére a legtöbb nagyobb játék kijön számítógépekre is… na vajon miért? Hát persze, hogy az alacsony költségek miatt! Egy játék konzolról PC-re portolása gyerekjáték, alig kerül párezer dollárba, így egy konverzió hamar visszahozza az árát és már termeli is a profitot. Emellett konzolon is van ám kalózkodás, csak ott az online szolgáltatásokkal ezt sikerült visszaszorítani. Például egy flashelt Xbox 360-nal rizikós Live-ra csatlakozni. Ráadásul a warez és a PC nem a platform okán járnak kéz a kézben, sokkal inkább a magas (nem egyszer konzolosokhoz mérhető) játék- és hardverárak okolhatók miatta, na meg az egyre több hülye ötlet, mint a DRM, vagy a méregdrága DLC-k. Érdekes, a steames leárazásokkor rengetegen vesznek játékokat, és az indie-szféra is köszöni, jól érzi magát a PC-n. Így aztán ez a warezos érv abszolút irreleváns.

na jó,innentől részemről inkább lezárom a platformok kérdését, a hivatalos infókig legalábbis

a kiszivárgott plakátok viszont szerintem már egyértelműsítik hogy lesznek női rendőrök,nem hiszem,hogy csak úgy rárakták volna. meg a trailerben is volt egy női rendőr.
Gaby86

Offline
2012. 10. 30. 17:04
PC-seknek annyiba rossz hogy tényleg lemaradnak, vagyis későn kapják meg A JÁTÉK-ot. Így tényleg nem a pc-seknek szól az amit a Rockstar mond, hogy: "Nem akarunk sokat mutatni a játékból, előre lelőni dolgokat." Mert konzolos megjelenés után pár héttel már mindent tudni fog a pc-s is a játékról úgy, hogy még nem is játszott vele. Mert tele lesz az internet spoiler-ekkel gameplayekkel Easter Egg-ekkel Amit egy fan úgy se bír ki, hogy ne nézzen meg.

Sokan bíztak/bíznak abban, hogy így amikor már a Max Payne 3 egy időben meg jelt mindenre akkor majd a GTA V is egy időben jön majd minden platformra.
(Jól emlékszem, hogy még itt az oldalon is volt hírbe megjegyezve, hogy a Rockstar megváltoztatta volna az üzletpolitikáját? De lehet külföldi oldalt olvastam. Az is bizakodásra adott okot.)
Meg így, hogy a jelenlegi konzolgenerációk mennek kifele egyre több cég ad ki PC-s verziót a játékából, így többen bizakodtak. Meg ott vannak a nagy játéksorozatok ami eladási rekordokat döntenek és szinte minden platformra megjelenik egyszerre. Egy pc-s verzió nem nagyon rontja le a konzolos eladásokat. Egy hónap pc-s késés még nagyon elfogadható lenne.
A lényeg egyszer már vettem konzolt RDR miatt, amit kijátszottam és el is adtam. Megint nem akarok. Kivárom az az 1 évet még, csak a MP3-ra vett VGA-m elavul addigra.

HIVATALOS! http://www.rockstargames....wswire
totyak

Offline
2012. 10. 30. 17:25
Most direkt megkerestem a gugliben "2009 legtöbbet letöltött játékai"-t. Mivel a GTA IV-et PC-re 2008 decemberében adták ki, így csak ezt az adatot találtam. Az első 5-ben sem volt benne a játék, vagyis 1,85 milliónál (ennyi volt az 5. letöltése) kevesebben töltötték le PC-re 2009 decemberéig. Bár valószínűnek tartom, hogy ez a szám nem egészen reprezentatív, illetve azóta is nyilván töltötték még le jó páran, mégis azt mondom, hogy nem olyan óriási mennyiség ez. Még X360 adatokat találtam, igaz ott sem volt benne az első 5-ben, tehát ott maximum 0,72 millióan tölthették le, ami szintén nem lenne kevés. Nem akarok vitát kirobbantani, de ilyen számok alapján felesleges a PC-swarez-ra hivatkozni. Sajnos azt nem találtam meg, hogy hányan játszanak a világon kb. konzollal és PC-vel, pedig az is érdekes lett volna.
Egyébként kíváncsi lennék, hogy mi történne, ha Rockstar gondolna egyet és előbb a PC verziót adná ki, majd rá fél évvel a konzolokat. Gondolom a konzol játékosok szépen csendben tűrnének és kivárnák a fél évet, nem lenne zúgolódás. Kár, hogy ez csak utópisztikus gondolat.
DanielBellic

Offline
2012. 10. 30. 17:27
kismercse

Offline
2012. 10. 30. 17:29
Háh! Akkor már biztos a tavasz!
DanielBellic

Offline
2012. 10. 30. 17:31
4-5-6hónapot csak ki lehet bírni.....
wweraw

Offline
2012. 10. 30. 17:36
totyak

Offline
2012. 10. 30. 17:37
Hivatalos bejelentés a tavaszra Rockstar bácsitól: http://www.rockstargames....pring-2013.html
Gaby86

Offline
2012. 10. 30. 17:39
DanielBellic

Offline
2012. 10. 30. 17:41
még iPhone a csajnál
wweraw

Offline
2012. 10. 30. 17:44
DanielBellic: Az IFruit DD hát ez mekkora
Gaby86

Offline
2012. 10. 30. 17:49
A Teke-Two oldalt ez elírás? Rockstar Games, a publishing label of Take-Two Interactive Software, Inc. (NASDAQ: TTWO), is very proud to announce that Grand Theft Auto V is expected to launch worldwide during spring 2013 for the PlayStation®3 computer entertainment system and the Xbox 360® video game and entertainment system from Microsoft.
kokain2000

Offline
2012. 10. 30. 17:49
Gaby86: Rossz ötlet volt eladni, de nekem mindegy várjál csak meg fejlesszél több 10ezerét egy játék miatt.
Gaby86

Offline
2012. 10. 30. 17:56
kokain2000: Nem tetszett, hogy a GTA IV beszagatott box-on nagyobb körözésnél, meg a látótávolság!

Hozzászólok

Social
Kövess minket Facebookon, Twitteren és Tumblren, a főbb hírek mellett különböző érdekességeket is posztolunk!



Tumblr
Ki van itt?
Jelenleg 50 vendég böngészi az oldalunkat.
Kiemelt partnereink
Társoldalak