Hozzászólás
Szerző: NikitaDragovich » 2015. 04. 11. 18:15
Tegnap volt öt éve, hogy meghalt a nagyanyám tüdőrákban. Írtam neki egy verset a tiszteletére és az emlékére. Kiteszem ide:
Öt éve már
1. Öt éve már, hogy nem fogod kezemet.
Öt éve már, hogy nem vagy énvelem.
Öt éve már, hogy nem vigyázol rám.
Öt éve már, hogy meghaltál, drága nagyanyám.
2. Ki vigyáz most rám?
Kinek mondhatnám el érzelmeimet?
Kinek önthetném ki szívemet?
Kinek panaszkodnám el gondjaimat?
3. Elmentél, s többet nem láthattalak.
Elmentél, mikor a legnagyobb szükségem volt rád.
Elmentél, mikor kamaszodtam.
Elmentél, mikor végleg megváltoztam.
4. Anyám helyett is anyám voltál.
Te írtad meg sorsomat.
Te főztél rám, neveltél, s szerettél.
Te voltál a reményem!
5. Mégis elmentél; meghaltál.
Egy világ tört össze bennem.
Szilánkokra tört a szeretet,
S mély depresszióba estem.
6. Hol van már a szereteted?
A reményed, s törődésed?
Hol vagy már?
Hol vagy már, drága nagyanyám?
7. Minden egyes nap csak rád gondolok.
Minden egyes nap bánat szeli át szívemet.
Minden egyes nap sírok és szenvedek.
Merre vagy, drága nagyanyám?
8. Ameddig csak élek, te fogsz járni eszembe mindennap.
Ameddig csak élek, emlékezni fogok rád.
Ameddig csak élek, vigyázom emlékedet.
Ameddig csak élek, őrzöm tiszteletedet.
9. S most itt vagyok.
Öt évet öregedtem én is.
Mégis az az öt év életem legrosszabb évei voltak!
Azért, mert nem vagy énvelem, drága nagyanyám!
10. Ha majd egyszer megpihen én lelkem is,
Újra találkozni fogunk a túloldalon,
S többet fájdalom és depresszió nem fog üldözni már,
Mert te velem leszel, drága nagyanyám!
(2015. április 11. Bock Róbert)