Ciao!
Tessék, elérkezett végre-valahára az első rablás! (Bocs a késésért, de mostanában szarakszik a laptopom.)
Emellett szerintem holnap megírok egy
bérgyilkos mellékküldetést a tőzsdézés miatt! Utána pedig jön a Denarói balhé, s a második rablás! Igen, Billy Colombo megbízásai még nem a második heist, mert itt csak autókat lopnak el a főhősök, míg a másodikban meglopják a Merryweathert.
Emellett fontos kijelentés, hogy ebben a fejezetben olyan visszaemlékezéseket mesélnek el, amelyek velem történtek meg pár hónapja! Természetesen az illetők nevei fiktívként lettek feltüntetve.
Ciao!
22. Fejezet: Wintershore-i bankrablás
- Rebeka - súgtam a fülébe romantikusan.
- Robert, nem akarom, hogy elmenj - válaszolt szelíden. A lánynak gyönyörű aranybarna haja és kékeszöld szemei voltak. Oly erős érzelmeket keltett bennem a látványa, hogy a szerelemnek az izzó tüze eltakarta előlem Afganisztán kopár hegységeit és sivatagjait.
- Muszáj lesz - feleltem beletörődve sorsomba.
- Kérlek, ne!
- Visszajövök, ígérem - vettem egy nagy levegőt simogatva arcát. - Nincs olyan tálib vagy al-Káida, ki elválaszthatna minket - vigasztaltam belenézve gyengéd szemeibe.
- Szeretlek.
- Én is téged, bébi - replikáztam csókot lehelve a fehér pólót és kék farmert viselő Rebeka ajkára, miközben Jozsó figyelt bennünket. Jozsó közepes termetű legény volt, akinek a napban a forró sugarai beragyogták fekete haját. Ő is szintúgy a katonai egyenruháját viselte, akárcsak én, annyi különbséggel, hogy az öltözékemet több címer és kitüntetés díszítette, mint az övét.
- Robi, kelj fel! - szólalt meg Rebeka György hangján. S erre annyi volt a reakcióm, hogy összeestem és felkiáltva felébredtem álmomból.
Az izzadság verejtékezett rajtam. György azonban nevetve végigmért tekintetével, aki egy citromsárga pólót és fekete csőnadrágot hordott. Érdekesség, hogy egy hatvankilences szám volt rátetoválva Gyuri pólójára.
- Ejha, valaki szépet álmodhatott - vigyorgott figyelve a megnagyobbodott hímvesszőmet, mely majd' kilógott a fehér boxeremből.
- Te hülye! Minek keltettél fel?! - méltatlankodtam idegesen.
- Mert Lester szeretné, ha visszajönnél - bökte ki egyhangúan.
- Én ugyan nem fogok. Négy nap múlva, azaz szerdán lesz a születésnapom - álltam ellen a kísértésnek.
- Robi, Michael kérte, hogy szóljak neked!
- Nem érdekel! Michael menjen a francba... megütött...
- Okkal tette!
- Okkal? Aha. Lesmároltad a barátnőmet, te f*sz! Nyilvánvaló, hogy ideges lettem akkor!
- Robi, én sajnálom... - dadogott. - Nem akartam, de Liza annyira szép lány.
- Te barom! Neked ott van Flóra! - vágtam a fejéhez a tényeket. - Bolond vagy te?! Liza gyereket vár tőlem, te meg összejössz a csajommal?!
- Robi, vetesd el a gyereket. Megkapod Flórát, mert nekem Liza kell! Flórát annyiszor dughatod meg, amennyiszer csak akarod - vallotta be vidáman.
- Te f*sz! - tápászkodtam fel az ágyról, s egy orbitálisat bemostam a pofájába. György kifeküdt a padlón, majd mérgemben elkezdtem rugdosni, mire Niko le nem állított Jacobbal együtt.
- Robert, hagyd! Megölöd őt! - kiabált Niko odarohanva hozzám.
- Kinek kell a te kibaszott ribancod, ha?! Baszd meg! Nekem csak Rebeka kell. Nesze, Liza már a tied, viszont a gyerek az engem illet! - rúgtam hátba megállás nélkül.
- Ember, ne bántsd, mert ez egy zseka, érted? - beszélt mellé a jamaicai Jacob.
- Zseka a fejed tokja! - kiáltottam fel abbahagyva a verést. Erre pusztán György egy monumentális vért köpött ki.
- Tegnap este megbasztam Lizát! Véresre kúrtam - heherészett öntelten, míg én idegbajosan megemeltem, s kidobtam az egyik ablakon.
- Úristen! Meghalt?! - pánikolt Roman aggódva.
- A hátam! - ordított György az egyik konténerből, amíg villámgyorsan visszafutottam szobámba, ahol felöltöttem maskaráimat: egy kék farmert, fekete bakancsot és rózsaszín pólót, melyre ráhúztam egy fekete bőrdzsekit. Annak ellenére, hogy utáltam a rózsaszín pulóvereket és ingeket, mégis jóérzés volt felvenni ezt a színt, mely mára már divattá vált.
- Roman és Jacob, hívjatok egy mentőt, mert én elmegyek Nikóval Lester Cresthez, aki segíthet Roman tartozásainak az eltörlésében, oké? - váltottam témát nagy levegővétel közepette.
- Rendben - egyezett bele Niko kilépve az ajtón.
- Ja és - fordultam vissza. - Ha kell kaja, akkor rendeljetek pizzát. A hűtőre rátettem egy cetlit, amin rajta van a helyi pizzéria telefonszáma. Sziasztok - köszöntem el tőlük elhagyva otthonomat, mindazonáltal észrevettem Gyuri zöld Thrust motorját a lakásom előtt parkolni. Gondolkodás nélkül felszálltunk rá Nikóval együtt, s elhajtottunk Acsóba, ameddig György el nem kezdett káromkodni a tartályból.
Harmincperces utazás állt előttünk, noha óvatosan kellett haladnunk a havas utak végett. Adrwingtonban amúgy is sok a baleset a figyelmetlen és idióta emberek miatt. Leginkább a kamionok okozzák a legnagyobb károkat és a folyton-folyvást telefonozó sofőrök. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben rengeteg volt az áldozatok száma az autópályákon. Bár Adrwington nem a nyugalomról és a békéről híres, hanem az erőszakról, a korrupcióról és a kevés munkahely lehetőségről, amely ahhoz vezet, hogy a fiatalok elhagyják az országot. Én jogosnak gondolom eme tendenciát. A nagyanyám halála előtt és egy kicsivel utána, tehát tíz-tizenegy évesen mindig is arról álmodtam, hogy szeretnék kiutazni húszévesen az egyik amerikai városba, Chicagóba a keresztapámhoz, Stevenhez. Aztán tizenhárom évesként rájöttem, hogy gyerekes voltam... semmi értelme elmennem oda szakma nélkül, meg az egész mozgatórugója, annyira abszurd volt. Ettől eltekintve több év elteltével mégis kijutottam Amerikába, de ez már egy másik történet... Mindeközben szóba elegyedtem Nikóval, aki elkezdte mesélni az Európában és Liberty Cityben történő kalandjait.
- Niko, mondj valamit magadról. Hosszú még az út... - törtem meg a csendet, Niko pedig boldogan válaszolt.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdezte.
- Mesélj az életedről. Hogyan kezdted el ezt az egészet? - rukkoltam elő kíváncsian.
- A bűnözést?
- Igen.
- Nos, Jugoszláviában születtem. Apám, Karmalaf Bellic egy visszaeső alkoholista volt, míg anyám, Milica boldogtalan volt akkoriban, mert kénytelen voltam felnőni ezen a kemény helyen. Emellett sajnálatos módon a bátyám, Josef meghalt a Délszláv háborúban, ugyanis 1998-ban ellenséges erők megtámadták a tizenöt fős osztagomat, akik velem azonos szülővárosúak voltak. Elvesztettem Gorant, Mijót, Dragant, Dmitart, a bátyámat és az egyik gyerekkori szerelmemet, Milát is. Továbbá Mila nem halt meg! - mesélte visszaemlékezve depressziós hangon.
- Ez nagyon megható! Sajnálom a bátyádat és a barátaidat is. Amúgy mi lett Milával? - faggatóztam meglepetten.
- Mila szülei meghaltak, mert egy Rodrigo Burner nevű katona kiadta a parancsot, hogy bombázzák le Mila apjának a földjeit. Milával szerencsére elmenekültünk, azonban elválasztottak tőle, mert engem elvittek a katonák, Mila pedig elment Amerikába tanulni. Később a csapatom meghalt, s csak én, Florian Cravic és Darko Brevic éltük túl ezt a szörnyűséget. Ámbár rájöttem, hogy Florian és Darko voltak a besúgók, így őmiattuk támadtak meg bennünket - vett egy nagy levegőt. - A háború befejeződött. Apám, bátyám, nagynéném és nagybácsim meghaltak, Roman pedig szintúgy átköltözött a lehetőségek földjére. Anyámmal egyedül maradtunk, mindazonáltal lecsuktam engem, majd a szabadulásomat követően elkezdtem dolgozni Ray Bulgarinnak az Adrián, csakhogy a hajó elsüllyedt, ekképpen elmenekültem Olaszországba, mivelhogy Bulgarin azt hitte, hogy elsüllyesztettem a hajóját - várt egy kicsit. - Eközben 2008 ősze volt. Roman csábító üzeneteket küldött nekem, hogy jöjjek el Liberty Citybe, mert nagyon jó élete lett ott. Természetesen mindenről hazudott, de én barom hittem neki, így hát Hossan Ramzyval két hónapot töltöttem a Platypus hajón, mely becsempészett Libertybe.
- Ejha! - szóltam közbe tátott szájjal.
- Ezután kiderült, hogy Roman mindenről hazudott. Nincsen semmiféle villája, csupán egy alacsony keresetet hozó taxicége és teljesen eladósodott. Tudod, szentül hittem, hogy boldog leszek végre-valahára, de tévedtem! Dolgoztam rengeteg gengszternek. Gyilkoltam is. Sőt, ami a legmeglepőbb, hogy találkoztam Milával is, aki időközben új nevet váltott magának. Phoenix lett belőle... - törölte meg homlokát. - Phoenix megházasodott és született neki egy fia, ámde a férjét megölte Jon Gravelli emberei, Phoenix pedig a fiával Vice Citybe vándorolt, majd visszatért, s ekkor futottam vele össze. Szerelmes voltam belé, de ő már nem érzett irántam semmit... Barátokként eltettük láb alól Dimitri Rascalovot és Jimmy Pegorinót, aki megölte kedvesemet, Kate McReary-t. Végleg abbahagytam Pegorino halála után a bűnözést. Normálisan éltem Romannal, Jacobbal, Brucie-vel, Dwayne-vel és Kate bátyjával, Packie McRearyvel. 2009-ben Packie elkóborolt Los Santosba, majd Phoenix is követte őt. 2013-ban Phoenix visszatért Libertybe, hogy segítsek neki megmenteni Henry Platzot és bajtársait egy Monk nevű fickótól. Végezetül 2014-ben Phoenix meghalt, a gyermekét viszont a srác keresztszülei nevelik még ma is. Ennyi lenne a történetem - fejezte be mondandóját drasztikusan.
- Niko, most eléggé sokkolt állapotban vagyok... Hogy mik vannak! - sóhajtottam. - Részvétem Phoenix miatt.
- Te nem mesélsz magadról? - érdeklődött folytatva a társalgást.
- Hát... izé... - akadoztam meg.
- Minek verted meg azt a szőke hülyegyereket az előbb?
- Gyurinak hívják azt a hülyegyereket - válaszoltam kurtán.
- Igen, ő az. Minek utálod őt ennyire? - informálódott, ennek dacára leállítottam a motort egy közeli Burger Shot étteremnél.
- Niko, én ma még nem reggeliztem. Nem vagy éhes? - tértem el a tárgytól.
- Én ettem egy kicsi kolbászt egy szelet kenyérrel a lakásodnak a konyhájában, de még most is éhes vagyok, úgyhogy elfogadom a meghívást - fogadta el leszállva a motorkerékpárról.
Ezt követően beléptünk a gyorsétterembe, ahol leadtuk a rendelésünket helyet foglalva az egyik asztalnál. Én egy Torpedo Meal menüt választottam, míg Niko egy Money Shot Meal-t. Csorgó nyállal vártuk a hamburgereket, mígnem egy kövér hamburgersapkás asszonyság letette a tálcákat az asztalunkra. Az én ételem egy croissant volt, mely finom marhahúst és salátát tartalmazott különböző szószok kiegészítésével. Niko pusztán megelégedett egy hamburgerrel és ropogós sültkrumplikkal. Emellett mindketten kaptunk ajándékba egy műanyagpoharas kólát egy piros szívószállal megfejelve. Ettől a ponttól kezdve beleharaptam a croissantba, ámbár éreztem az ízén, hogy konzerváló- és színezőszereket foglalt magába a kaja, hiszen falusiként megmásíthatatlanul észreveszem, hogy milyenek a házilag készített táplálékok és zöldségfélék, ezzel szemben mégis laktató volt. Pár perccel később Niko visszatért az eredeti témára, s úgy gondoltam, hogy neki is kiöntöm a virágzó szívemet.
- Robert, akkor elmeséled? - mondta halkan.
- Igen - egyeztem bele. - Györgyöt akkor ismertem meg, amikor elkezdtem járni a Tolkavi Gimnáziumba, ahol Antal Donero bemutatta nekem az osztálytársait és egyben legjobb barátait, Kristóf Pecázt, György Petersont és Richárd Petersont.
- Várj, két Peterson? Ők ikrek? - hökkent meg Niko.
- Igen, azok. - Folytattam nyújtózkodva. - Őszintén szólva nekem Gyuri egy rövidke idő alatt szimpatikussá vált, s azt akartam, hogy barátok legyünk. Viszont a többiek nem érdekeltek, csak Gyuri! Tudod, pár hónap múlva kezdett kialakulni közöttünk egy bizonyos barátság, csakhogy Gyuri 2013 februárjában összejött egy nála egy évvel fiatalabb lánnyal, Flóra Hajdúval, kit lesmárolt a helyi ebédlő ajtajánál, én pedig láttam őket. Abban a pillanatban megállt bennem a vér. Persze nem vettek észre, sőt, otthon még sírtam is emiatt! - Leguggoltam felvéve szalvétámat a földről. - Bocsi, leejtettem. Tehát sokáig tűnődtem ezen a dolgon, hisz Gyurit egyre ritkábban láttam Flóra miatt. Egyfolytában Flórával volt, esélyem sem volt Györggyel találkozni egyszer sem.
- Robert, minek sírtál ezért? Irigy voltál rájuk? - tudakolt belekortyolva az italába.
- Ahogyan az előbb elmondottam, Flórával több időt töltött, mint velem, s részben irigy is voltam Flórára.
- Értem - vállat vont.
- Egy hónappal később rájöttem, hogy nem Gyuri a barátom, hanem az osztályomban lévő fiúk és lányok, mint például Kinga, Barbara, Enikő, Gergő, Máté és a padtársam, Patrik. De ennél szerintem az sokkal fontosabb, hogy Márk Kemény megkérdezte Patriktól, hogy én szoktam-e rosszakat mondani róla, mert a napokban bejelöltem őt Lifeinvaderen és ő visszajelölt. Patrik természetesen rávágta, hogy nem, majdan kíváncsiságból feltette azt a kérdést, hogy miért. Erre pedig Márk azt válaszolta, hogy Antalék kinevetnek és kibeszélnek, s így jobb lenne, ha elkerülném őket. Patrik ezután meglepődve megígérte Márknak, hogy elmondja ezt nekem annak ellenére, hogy rosszul fog majd esni a lelkemnek. Így is lett. Patrik megüzente ezt a titkot Lifeinvaderen, s másnap felkerestem Márkot, aki elmondta, hogy Gyuri, Richárd, Kristóf és Antal használnak ki engem.
- Kitalálom, azonnal odarohantál Gyuriékhoz és megverted az összeset, azután igazgatói ügy lett belőle, ugye? - kérdezett vissza ötletelve.
- Majdnem - mosolyogtam rá. - Találkoztam Antallal, akit mindenki szeme láttára bezavartam az egyik toalettbe, ahol leordítottam őt és Kristófot. Közben Gyuri is bejött, de őt azonnal kizavartam.
- Szép - nevetgélt. - Mi lett utána?
- Otthagytam mindegyiket, s továbbá az osztályom kérdezősködött az eseményről, de én nem válaszoltam, hanem otthon írtam erről egy kisregényt az osztályomnak a Lifeinvaderes csoportjában, s ily módon mindenkinek tetszett a rövidke történet, azonban az egyik faszfej osztálytársam átküldte ezt Gyurinak, aki azt írta, hogy akar velem beszélni a holnapi nap folyamán.
- Tudnál idézni a regényből?
- Persze. Ezt hallgasd: "
S a napnak a sugara beragyogja Gyuri szálkás, korpás és szőke haját, melyet már három hete nem mosott" - motyogtam emlékezetből.
- Úristen! Ez jó - nevetett fel.
- Olyant is írtam, hogy: "
Antal a kezét a szájára helyezte, akárcsak egy fürdőskurva vagy egy beszívott apáca."
- Fürdőskurva, beszívott apáca. Ez hatalmas! Régen nem nevettem ilyen jót - nyerített fülsértően.
- Igen, szép a fogalmazási készségem - kacagtam.
- Robert, Gyuri bántott a történet miatt?
- Dehogy. Gyuri megbocsátott nekem, mondván, hogy ő nem használ ki és mindig is a barátom marad, csakhogy... - hebegtem. - Bevallotta, hogy megmutatták a róluk írt regényemet a tanárnőjüknek, aki az osztályfőnökük...
- Sejthettem volna - biggyesztette le az ajkát -, hogy nem fogja annyiban hagyni.
- Hát ja. Igazából ez a tanárnő engem nagyon szeretett. 2012 novemberében írtam egy karácsonyi verset, melyet betett a Népújságba, s ez a Gyuris dolog őt váratlanul érte. Jóllehet valójában tetszett neki az irományom az osztályával együtt, de akkor is rossz érzés volt ezt átélni. Hál' Istennek nem bántott engem a tanítóm, hanem vigasztalt és megígérte, hogy nem mondja el a többi pedagógusnak.
- Akkor jól végződött minden, nem?
- Nem - reagáltam.
- Hogyhogy? - csodálkozott el.
- Pár hét múlva elutaztam Németországba, mert a falumban, Bongohazéban az a szokás, hogy az ottani gyerekek meglátogatják a Schlitzben élő családokat. Ez idő alatt pedig teljesen elfelejtettem Gyuriékat, sőt, nem is voltam már utána depressziós, csakhogy öcsém, Gerry lányosztálytársai megkérdezték, hogy miért utasítottam vissza Anita Ribanocz ölelését, merthogy ez a lány 2012 végén át akart engem ölelni, azonban én visszautasítottam. Nos, a lányokkal való beszélgetés azt eredményezte, hogy miután visszatértem Adrwingtonba, odaadtam egy Berlinből származó képeslapot Anitának és egy finom csokoládét is, ennek tetejében a levelezőlapra még egy szép verset is ráírtam, melyet fürdőzés közben találtam ki. Első látásra elpirult, mivelhogy az unokatestvérem, Tess és annak barátnője, Redzsio Kalabria biztattak, hogy udvaroljak tovább Anitának, ámde ez a hülye k**va két nap elmúlásával másokkal üzente meg, hogy hagyjam őt békén, illetve megmutatta az egész osztályának a versemet - fabuláztam minden fájdalommal fűtve.
- Hát ez gáz.
- Az - vihogtam szomorúan.
- Szerintem felejtsd el Gyuriékat és Anitát. Úgyis már régen volt, mára már semmit sem számít! - bölcselkedett vigasztalva.
- Niko, bevallom neked, hogy ezzel az Anitás üggyel még nem oldódott meg semmi sem, mert 2013 májusában és júniusában újból fájdalmat okoztam magamnak - álltam meg egy pillanatra. - Az osztályomból a lányok bántottak engem. Lehordtak mindennek, s én ezt komolyan vettem az érzékenységem miatt. Ennek pedig az lett a következménye, hogy írtam Eszternek egy üzenetet Lifeinvaderen - kaptam elő telefonomat. - Eszter ezt válaszolta: "
Na jó. Akkor szerintem most már elege lett mindenkinek abból, amit csinálsz. FOGD FEL! Nem egy középkori mesehős vagy, akinek meg kell váltania a világot. Fogadd el, hogy te más vagy, mint mi. És próbálj alkalmazkodni. Képtelen vagy eldönteni, hogy mikor viccelünk és mikor nem. És ez nemigen magas intelligenciára utal. Összekevered a barátokat és az osztályközösséget, holott a kettőnek kurvára semmi köze nincs egymáshoz. Nem veszed észre, hogy mi nem bántunk, hanem csak viccelődünk. Inkább az a kérdés, hogy TE kinek képzeled magad?! Nem gondolod, hogy veled van baj, ha állítólag mindenki ellened van?! Gondolkozzál már el!" - olvastam fel mérgelődve.
- Ribanc - jelentette ki együtt érzően.
- Számból vetted ki a szót - mosolyodtam el.
- Miket írtál neki?
- Ezeket - olvastam tovább a mobilomról. - "
Miért nem lehet engem békén hagyni, s elfogadni?! MINDENKI ellenem van?! Bárcsak az lennék, akinek TI képzeltek! Bárcsak annyi mérgem lenne, hogy mindnyájatokra felhasználhassam! Bárcsak az lennék, akinek TI gondoltok! De én nem vagyok olyan! Én jófiú vagyok!"
- Szépen fogalmazol - dicsért meg megemésztve hamburgerét.
- Kösz. Folytatom, ha nem baj - kezdtem bele újból. - Másnap Eszter megmutatta ezt az egyik barátnőjének, Petra Pilának, aki kibeszélt engem az összes lánnyal együtt. Én pedig hallottam őket, de nem mentem oda. Hagytam, hogy élvezkedjenek a kurvák! Azonban letámadtak engem az osztályban. Kiabáltak velem, de én visszaordítottam. Petra és Eszter dühösen óbégattak, amíg Eszter majd' el nem sírta magát. S én a szemeiből láttam, hogy Eszter sírni fog, mert az általánosban sok gyerek buzerált és mindig behívtam anyámat, Catelynt, hogy állítsa le őket. Anyám meg a tanárok rikácsoltak a rosszcsontokkal, akik zokogtak miattam, és Eszter szemeiből azonnal láttam, hogy pityeregni fog, ezért hagytam rájuk a dolgot. Egy nap elteltével Eszter nem jött iskolába, s Petra és Alexandra Szemetes megkértek, hogy beszéljem meg velük a dolgokat. Ám az összes lány és Gyuri haverjai is odajöttek... Ennek ellenére kibékültem velük, viszont faszfaj Gyuri megutált, mert b*zi Eszter a veszekedést követően odarohant Gyurihoz és elmondta neki, hogy irigy voltam rá Flóra miatt és hogy folyton kérdezősködtem utánuk. Igaz, beszéltem Gyurival, de ez a hülye páva nem bocsátott meg nekem, sőt, egy szót sem szólt hozzám! Nem is köszönt, mikor találkoztunk. Aztán a legutolsó tanítási napon énekóra volt, s az énektanár megengedte, hogy zenéket tegyünk be az Electrictitről. Persze a lányok mindenféle undorító mocskot hallgattak meg velünk, amíg meg nem kérdeztem az oktatótól, hogy én is betehetnék-e valamit. Ezután a tanár engedélyezte, s ilyen módon beírtam az egyik híres sorozat, a Trónok harca főcímdalát és az abból származó Castemere-i esőket is. Mit gondolsz, mi lett?
- Nem tetszett nekik, ugye?
- Pontosan. Mindenki leszarozta a tanár úr kivételével, ki megvédett engem és megígérte, hogy nézni fogja a sorozatot, mert rohadt jó a zenéje is! Ezután vége lett az iskolának, épp a Tolkavi központban vártam a buszomat, csakhogy ez a szajha Szandi Szemetes odarohant hozzám azzal a ténnyel, hogy kössem fel magam a zeném miatt. Mindenki hallotta, hogy hogyan beszélt velem ez a k**va! Habár visszaszóltam neki, de felesleges volt... Visszaélt azzal is, hogy egy ATG függő vagyok, mert mindig azzal játszok. De istenem, én más videojátékkal is szoktam szórakozni, ebből kifolyólag nem vagyok ATG függő! Az a ribanc azt hitte, hogy az ATG: Andreas Sannal játszok, pedig én már akkoriban az ötödik részét és az ATG Online-t nyomattam. Végezetül felszálltam a buszra, majd otthon mérgemben összetörtem egy poharat, s így kellett nekikezdenem a nyári szünetnek. Ennyi a történetem... Ironikus, hogy mindegyik hónapra tudtam magamnak csinálni fájdalmat. Februárban Flóra csókolózott Gyurival, márciusban Antalékat a budiba zavartam, áprilisban Anitánál beégtem, májusban Eszter beköpött Gyurinak és júniusban a Trónok harca miatt csúfoltak ki. Kellett ez nekem? Mire volt jó? Még most is depressziós vagyok, Niko.
- Robert, nem tudom, hogy miért van ez, de erős szimpátiát érzek irántad. Hallottam Romantól, hogy megmentetted őt a maffiától és most segíteni akarsz, hogy kifizesse az adósságait. Ez nagyon nemes cselekedet tőled! Én azt mondom, hogy nem vagy rossz ember! Sőt, kedvellek is, tehát jó embernek tartalak. Lehet, hogy kialakul közöttünk egy barátság. Emellett a lányokkal és Gyuriékkal ne foglalkozz. Gyuri kivételével úgysem látod őket többé, nincs joguk bántani egy ilyen csodálatos embert, mint téged! - öntött belém lelket barátságosan.
- Niko, jólesnek a szavaid. Én is kedvellek téged, s remélem, hogy hamarosan barátok leszünk - vidámodtam meg.
- Amúgy, ha akarsz velem kikapcsolódni egy kicsit, akkor hívj el - nyújtotta át névjegykártyáját.
- Köszönöm. Mindenképpen felhívlak majd - fogadtam el ránézve a mobiltelefonom képernyőjére. - Niko, szerintem induljunk, hogy segíthessünk a rablásban Lesteréknek.
- Robert, én már 2008 óta felhagytam a bűnözéssel, de csakis Roman miatt állok vissza egy rövidke ideig, ámbár amint Roman kifizette a tartozásait, visszatérek Jacobbal és a kuzinommal együtt Liberty Citybe. Roman családapa, foglalkoznia kell a családjával! - komolyodott meg.
- Megértem. Egyébként veletek jöhetnék én is? - tettem fel a váratlan kérdést.
- Nekem mindegy. De miért is akarsz eljönni velünk Libertybe?
- Mert meg kell találnom László Hiller gyilkolást, Mary Valvonát.
- Fogadd meg tanácsomat: ne keveredj bele a maffia ügyeibe! - prédikált tapasztaltan.
- Niko, megölte a barátomat! Bosszút kell állnom.
- Egykor én is harcoltam a maffiával, de Pegorino halála óta a maffiózók leszálltak rólam.
- Tudom. Hallod, mennünk kéne! - sürgettem.
- Jó, menjünk - hagyta rám visszatéve tálcáinkat egy műanyagkukába.
Ez idő tájt visszainvitálódtunk a mocira, s már hagytuk is el Wintershore városát. Egy rövidke kirándulás befejeztével elértük Lester búvóhelyét. Óvatosan betoltam a Thrustot egy garázsba, mely az oroszoknak volt biztosítva. Ekkortól fogva fellépcsőztünk a nappaliba, ahol megtaláltuk barátainkat egy kisebb fehér színű táblánál, mely a falra volt rászerelve. A táblácska mindenféle fényképpel és FIB-s arcképekkel volt kidíszítve.
- Lester! - zavartam meg őket.
- Robert, György meggyőzött, hála az égnek! - könnyebbült meg összecsapva tenyereit.
- Igen, viszont történt a hátával egy kicsike baleset, s most jelenleg a kórházban ápolják, ha minden igaz - mormoltam monoton módon.
- Lehet, hogy találkozik Trevorral - somolygott az afroamerikai Franklin egy fekete öltönyben. Rajtam és Nikón kívül mindenki fekete öltönyben és piros nyakkendőben tündökölt, valószínűleg a rablás miatt.
- Kétlem. - Néztem Franklin szemeibe gonoszan.
- Robert, ki ez a fickó melletted? - kíváncsiskodott Michael.
- Ő Nik... - Belekotyogott a kopasz Packie, azt eredményezve ezzel, hogy nem tudtam végigmondani a mondanivalómat.
- Niko kibaszott Bellic? - tudakozódott leesett állal.
- Packie? Packie McReary? - Niko végérvényes meglepődöttséggel ölelte át egykori barátját, Packie-t. A két pasas irtózatosan örült a találkozásnak annyi év elteltével.
- Istenem, Packie. Miért nem szóltál arról, hogy elmész Los Santosba...? Veled tartottam volna... - pityergett Bellic.
- Egyedül akartam otthagyni Libertyt... Nem bírtam elviselni Kate halálát...
- Megértem. Szerettem Kate-t... Gyönyörű volt, bárcsak élhetne még... - itatta az egereket a szerb figura
- Aha! Niko Bellic! Maga volt az a férfi, aki felforgatta Liberty City életét. Látod, Michael. Róla beszéltem neked az ékszerrablás előtt - örvendezett Lester kezet fogva Nikóval. - Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Niko. Sokat hallottam magáról! Nem szeretne csatlakozni a csapatunkhoz? Rablásokat hajtunk végre.
- Épp ezért vagyok itt. Robert mesélte, hogy maguk tudnának pénzt szerezni.
- Persze. Éppen egy bankrablásnak a terveit beszéljük meg - ismerte be Lester nekinehezedve egy sétabotnak.
- Lester, Niko kuzinja tartozik Jon Genovese-nek - nyögtem ki őszintén.
- Genovese? Miért pont neki?! Ő egy veszélyes ember. Egy kaszinót üzemeltetnek a városban és vannak területeik Liberty Cityben és Los Santosban is - mérgelődött.
- Segítenünk kell Nikóéknak! - kurjongattam kiállva a nézőpontom mellett.
- Pedig a mostani rablásnak az összege lett volna a Merryweather jutalma és a visszaút Amerikába. Kérnem kell még egy kis időt Don Percivaltól... Francba! - Lenézett a parkettára visszaülve tolószékébe.
- Most akkor segítünk neki? - tájékozódtam.
- Persze! Szerinted minek kérek Percivaltól halasztást?
- Köszönöm - köszönte meg Niko.
- Térjünk a tárgyra - tért a tárgyra Michael mutogatva a táblára. - Robert, Lesterrel kiválasztottuk, hogy ennek a rablásnak a B részét hajtjuk végre, merthogy ezt könnyebb megcsinálni. Arról lenne szó, hogy két Burrito furgonnal behajtunk a Salandra kerületben található Wintershore Bankba, ahol berúgjuk az ajtókat és kirobbantjuk a széfet. Viszont az egyik hackerünk kikapcsolja a kamerákat, így a rendőrök nem fognak minket észrevenni. Azután visszaszállunk a Burritókba és visszavisszük a pénz a rejtekhelyre. Ennyi lenne.
- Michael, tegyük fel, hogy a rendőrök mégis észrevesznek bennünket, akkor nem tudunk sokáig menekülni Burritókkal - szólt közbe a kövér Elvis.
- Jó meglátás, barátom. Erre a problémára mi is felkészültünk. A Burritók tartalmaznak szögesdrótokat, melyeket kibocsáthatunk a zsarukra és van egy Benson teherautónk is, amelynek a dobozában elrejtőzhetünk. Más kérdés? - demonstrálta De Santa.
- Igen, lenne egy kérdésem - kezdett bele Lester unokaöccse, a szőke Brendon. - Honnét veszed, hogy a teherautó elbír két Burrito súlyával?
- Hidd el, hogy elbírja, nigga - kotnyeleskedett bele Franklin.
- Jól van.
- Más kérdés? - kérdezett Michael ismét.
- Mi lett a csapatunknak a neve? Most Flóra és Gyuri Fan club vagy Mami szerelmei bűnügyi család vagyunk? - kérdeztem, annak ellenére, hogy tudtam a választ.
- Tigris Team Gang - válaszolt Michael, s én erre eléggé elpirultam.
- Jöjjenek a rablásnak a csapattagjai. - Felállt Lester a botjával. - Robert, ha Nikót is beleszámoljuk és Gyurit kivesszük a listából, akkor tízen fogunk bankot rabolni. Te, Én, Michael, Franklin, Noél, Niko, Packie, Elvis, Brendon és Rickie Luckens.
- Oké, és mi van Borodinnal, azzal a motoros dagadékkal és a nagydarab négerrel? - szóltam bele.
- Őket majd a következő rablásoknál alkalmazzuk. Rengeteg emberünk van még.
- Emberek - folytatta a szót Michael. - Niko, Packie, Robert és Noél megy a fekete furgonnal, míg Én, Franklin, Elvis és Brendon a fehérrel. Aztán Rickie Lesterrel marad a hackerkedéshez. Kérdés?
- Könntest du das genauer erklären? (Lehetne egy kicsit pontosabban?) - értetlenkedett Noél németül.
- Ich werde dir helfen (Majd én segítek) - ajánlotta fel segítségét a göndör hajú Rickie Luckens, ki egy zöld hipszteres pólóban és egy fehér nadrágban pompázott.
- Szerintem ez is megoldva - vett mély levegőt Michael. - Az autóban találtok magatoknak bukósisakokat, s amint odaérünk a bankhoz, mindenki vegye fel magára és mehet az akció. Indulás! - utasított bennünket.
Nem sokkal ezután mindnyájan betoppantunk járműveinkbe és már vettük is az irányt Wintershore felé. Sajnálatos módon fennállt az a keserű helyzet, hogy másodjára is harminc percet vett igénybe az út, ennek ellenére valamiért mégis élveztem a kiruccanást, mert Niko és Packie Liberty Cityben és Los Santosban történő kalandjaikat vitatták meg. Ezt letisztázva én voltam a sofőr, Noél mellettem ült, Niko és Packie pedig hátul.
- Ember, el sem tudod hinni, hogy miken mentem keresztül Los Santosban - reflektált Packie hahotázva.
- Nekem az életem gyökerestül megváltozott. Romannak és Mallorie-nak született egy gyereke, aki Kate nevét kapta, merthogy lány lett a csöppségből. Most jelenleg hétéves a leány, de annyira aranyos és szeretnivaló, egyszerűen imádom! - érzékenyült el Bellic.
- Niko, neked nincsen gyereked?
- Nincs, pedig már harmincnyolc éves vagyok... És neked, Packie? - közölte a középkorú Niko.
- Nekem sincs. Bár ki tudja, annyi nővel volt már dolgom. Sokat voltam prostituáltakkal LC-ben és LS-ban - viháncolt McReary rácsapva kockás hasára.
- Mesélj a kalandjaidról, Packie - manifesztálta érdeklődően.
- 2013-ban a Vagos egyik tagjával kiraboltunk egy boltot, ám szerencsére az a pasi, aki előbb kiadta a parancsot, elfuvarozott minket a bázisunkra, s megígértem neki, hogy segítek a rablásaikban. Így is lett. Kiraboltunk egy ékszerboltot, egy bankot Paleto Bayen, betörtünk az FIB épületébe és elloptunk az Union Depositorytól 201 millió értékű aranyat. Hatalmas rablások voltak ezek! Olyan gazdag vagyok mára. Sőt, van egy luxusvillám Los Santosban - regélte derűsen.
- Ennek nagyon örülök, barátom. Amúgy minek jöttél Adrwingtonba?
- Lester felkeresett engem, mert újabb rablásokat terveznek és úgy gondoltam, hogy repülővel átutazok az Atlanti-óceánon. Amúgy, ha végzünk a rablásokkal, visszatérünk LC-be? Szeretném meglátogatni az édesanyámat és a bátyámat, Gerryt. Rajtam kívül már csak ők élnek a családból. Derrick meghalt természetes halálban, Francist lelőtte valaki, Kate-t az a seggfej Pegorino meggyilkolta, apám öngyilkos lett, Gerry börtönben, anyám pedig haldoklik. Hiába vagyok gazdag, ha a családom nagy része már meghalt. Szar az élet, Niko... - mondta elcsukló hangon.
- Egyetértek. Ma már a szex és a Lifeinvader, meg a Bleeter a fontos... Szar ez a generáció!
- Niko, hallottál Johnny Klebitz haláláról? - váltott új témát az ír cimbora.
- Igen. Bleeteren olvastam róla.
- Trevor Philips megölte őt Sandy Shoresban. Széttörte a koponyáját! Én még dolgoztam is Trevorral a rablásokban. Állítólag hamarosan felépül és ő is fog segédkezni nekünk.
- Johnny annak ellenére, hogy elrabolta Romant, rendes volt. Szimpatikus volt számomra. Sajnálom, hogy meghalt. Isten nyugosztalja! - tette össze kezeit Niko imádkozva.
- Srácok, Johnny még mindig él! Megmentette az életemet az Angels of Death motorosaitól. Most jelenleg börtönben van - ismertem el joviálisan.
- Ez lehetetlen! Kizárt - kételkedett Packie és Niko egyszerre.
- Pedig él. Majd meglátogathatjuk a börtönben - tréfálkoztam nevetve, de a nevetésem hamar véget ért azzal, hogy elérkeztünk a bankhoz.
(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=THitiLxUOUs) )
Ez idő alatt felvettük sisakunkat és Michael már rúgta is be a bejárati ajtót. Az emberek pánikolva kifeküdtek a padlózaton, amíg Michael egy M4-es gépkarabéllyal el nem lökte az épp ott tartózkodó idős rendőrt, akit egy második ütéssel elküldött egy szebb világba. Eközben pedig Michael, Franklin, Packie és Niko a széfhez rohantak ráhelyezve egy C4-est, melyet pár pillanat leforgása alatt aktiváltak is. Hatalmas robbanással kinyílott a páncélszekrény, amelyből kivették a megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt beletéve táskáikba. Ezalatt a többi társammal figyeltük a félő polgárokat, azonban egy röpke percre elkalandoztam, s egy kopasz idegen hátulról kivette Noél Vintage Pisztolyát a farzsebéből eltaszítva magától az ifjoncot. Noél nehézkesen megpróbált feltápászkodni, mialatt bajtársaim kieresztették karabélyaikból a golyókat. Az ismeretlen rohamosan odafutott lányához, aki egy kék farmert, sárga inget és fekete öltönyt viselt. A kisasszony megfogta apukája kezét és rohantak a kijárat felé kikerülve a fegyverekből áradó tüzet. Ezután éppen a kijáratnál voltak a menekülök, mikor az apa felém fordult és kacsintott nekem egyet. Maximálisan lesokkoltam abban a pillanatban. Lőni sem tudtam. Kiesett az AK-47-em merev kezeimből. Az apuci egy barna nadrágban és egy fekete São Paulói ingben díszelgett, melyre rá volt húzva egy sötétszürke öltöny. Sammy Bottino volt az illető a lányával, Antoniával.
- Miért nem lőtted le? - harsogott Elvis folytatva a rablás munkálatait, mindazonáltal az egyik nőci megnyomta a riasztót.
Ezek után bepakoltuk a lét a furgonokba és már hagytuk is sorsára a civileket, mindazonáltal a rendőrök csakhamar utolértek bennünket. Idegeskedve kiengedtem egy-két szögesdrótot az üldözőkre, akik elvesztették az egyensúlyukat és nekicsapódtak a többi autónak megkönnyítve ezzel dolgunkat, viszont rendőrhelikopterek is becsatlakoztak. Szerencsére Noél egy Micro-SMG-vel valamilyen módon kilőtte a repcsi pilótáját, s így a repülőgéb nekiesett az Anud Tower ikertornyainak. A tornyok összedőltek maguk alá temetve a sünöket és a másik kettő rendőrhelikoptert is, noha nekünk sikerült kikerülni az irodaházakat. Végezetül Rickie és Lester elért bennünket a Benson teherautóval, melynek dobozában bújtunk el a két furgonnal megspékelve. Az események elteltével újabb harminc percet hagytunk magunk mögött, mire visszatértünk a főhadiszállásra. Az oroszok kinyitották a doboz ajtaját kiengedve bennünket a zárkából.
(Eddig tart)
- Ezt megcsináltunk! - örömködött Michael összeütve tappancsait Franklinével.
- Remek volt, srácok. Büszke vagyok rátok - gratulált Lester sétálva a botjával.
- Ez tényleg jó volt. Nosztalgikus érzés kapott el, hogy visszatértem a bűnözésbe - idézte fel a múltat Niko.
- Nem gondoltam volna, hogy élve megússzuk. Sokkal jobb, hogy kibaszott Gyuri nem vett részt a rablásban, mert kinéztem volna, hogy az az öreg rendőr megölte volna egy sokkolóval - gúnyolódtam éljenezve.
- Bizony, és a második rablásnál már én is segíteni fogok! - hangoztatta röhécselve Borodin rátéve mancsát vállamra.
- A k**va életbe! Nagyon megijesztettél! - ijedtem meg hisztizve.
- Fiúk, több mint tizenötmillió tnirofot szereztünk, és az unokatesód mennyivel is tartozik a maffiának? - számolta össze a összeget a szemüveges Crest.
- Négymillióval - vágta rá a választ Niko.
- Jó, akkor el tudjuk majd osztani igazságosan egymás között. Holnapra mindenkinek elutalom a bankszámlaszámára a zsozsót és Jon Genovese is megkapja a jutalmát - morogta Lester.
- Lester, az ennyimét szerdára utald el, mert akkor lesz a születésnapom. Jó? - kértem meg humorosan.
- Robert, te még ma megkapod a lepedőt, mivel szeretném, ha tőzsdéznél egy kicsit és végrehajtanál merényleteket számomra.
- Legyen - fogadtam el ásítva.
- Emberek, köszönöm az együttműködést! További kellemes napot, sziasztok - köszönt el belépve a panelba, ekképpen az összes bankrabló elhagyta a területet engem, Nikót és Michaelt kivéve.
- Robert, szeretnék bocsánatot kérni a múltkoriért. Sajnálom - kért bocsánatot megbánva tettét.
- Nem baj, Michael. Gyuri megkapta a büntetését...
- Mit csináltál vele? - kérdezte megvakarva állát.
- Kidobtam az ablakon és valószínűleg eltörhetett a gerince. Nagyon felidegesített... - meséltem bosszúsan.
- Akkor egy darabig ő sem fog rabolni velünk.
- Jobb is... - vállat vontam.
- Robert, békülj ki Lizával, mert egy partit akarunk a szülinapodra tervezni - állt elő tervével.
- Meglátjuk. Gyere, Niko. Menjünk vissza Romanhoz. Szia, Michael! - búcsúztam el tőle beülve egy taxiba Niko kíséretével.
Összességében élveztem az első rablásomat, csak egy kicsit furcsálltam Bottino megjelenését, viszont tudtam, hogy beszélnem kell vele Valvona miatt is. De hát azért boldog is voltam a pénz, Michaellel való kibékülésem és Gyuri megverése miatt, s már egyből éreztem, hogy Rebekát szeretem, nem pedig Lizát.
Az idő megy tovább, semmi sem változik... „Az élet bonyolult. Embereket öltem. Embereket csempésztem. Embereket adtam el. Talán itt a dolgok másképp alakulnak majd.” -Niko Bellic
GTA Online
Grand Theft Auto V
Chinatown Wars
Grand Theft Auto IV
Vice City Stories
Liberty City Stories
Advance
San Andreas
Vice City
GTA III
GTA2
London 1969
Grand Theft Auto
]