Az előző résszel ellentétben ebben a Grand Theft Auto epizódban már bandákkal is találkozhatunk. Vehetjük úgy is, hogy az egész játék erre épül, hiszen a történet során különböző bandáknak teljesítünk küldetéseket. Megtalálható egy tisztelet rendszer is, melyről a cikk későbbi részében bővebben olvashattok. A sorozat második részében összesen hét darab banda található meg, melyeknek megvan a saját területük, bandakocsijuk, jelképük és bandakocsijuk. A játék során folyamatosan ismerjük meg őket, és azzal, hogy az egyiknek küldetést teljesítünk, a másik ellen harcolunk.
Tiszteletrendszer
Ha már játszottál a játékkal, akkor bizonyára észrevetted, hogy a bal felső sarokban megtalálható három kis mérőke. Ezek jelzik, hogy az egyes bandáknál mekkora tiszteletet értünk el. A történet folyamán, ahogy megyünk egyik városból a másikba, a mérők változnak, más banda által jelzett tiszteletet fogja mutatni. Mint a rövid bevezetőben írtam, a csoportok egymás ellen harcolnak, és mi mindegyiknek küldetéseket teljesítünk. Ha egyiknek feladatot végzünk, akkor a másiknál csökken a tiszteletünk. Ezt elérhetjük szimplán azzal is, hogy elmegyünk a területükre és elkezdjük őket írtani. Ha valamelyik bandával rosszban vagyunk, akkor megtámadnak minket az utcán. Most pedig nézzük az egyes bandákat, és hogy kinek melyik a legnagyobb riválisa.
Logó |
Banda neve |
Területük |
Bandavezér |
Bandakocsi |
Hare Krishna | Industrial | Sunbeam | Karma Bus | |
Zaibatsu Corporation | Downtown Residential Industrial |
Trey Welsh Red Valdez Uno Carb |
Z-Type | |
Yakuza | Downtown | Johnny Zoo | Miara | |
Rednecks | Residential | Billy Bob Bean | Pickup | |
SRS Scientists | Residential | Doctor LaBrat | Meteor | |
Russian Mafia | Industrial | Jerkov | Bulwark | |
Loonies | Downtown | Elmo | Dementia |