GTA Online - Daily Objectives
A Heist frissítés óta, úgynevezett Daily Objectivesek (napi feladatok) teljesítésére is van lehetőségünk, amellyel rengeteg RP-re és pénzre tehetünk szert. Ez 15-ös szinttől elérhető minden játékos számára. Ha ügyesek és kitartóak vagyunk, komoly jutalmakra számíthatunk, így érdemes elvégezni mindennap ezeket a feladatokat.
Az Interaction Menübe belépve, a "Daily Objectives" menüpont alatt tudjuk megnézni, mi az a három tevékenység, amit el kell végezni. Ezek teljesítésére egy nap áll rendelkezésre, a lista magyar idő szerint, minden reggel 7-kor frissül. Ha addig nem csinálunk meg egy feladatot sem, akkor másnap újakat kapunk. Ha több karakterünk van, PS3-on és Xbox360-on annál jelennek meg a feladatok, amelyiket utoljára használtuk, így nincs lehetőségünk a jutalmak megduplázására. PS4-en, Xbox One-on és PC-n viszont akár mind a kettővel megcsinálhatjuk.
Prev gen-en arra viszont jó lehet egy másik karakter, hogy az elsődlegesnél megtartsuk a sorozatot. Például, ha elutazunk valahova és nem szeretnénk, hogy kárba vesszen az eddigi sorozat, mikor utoljára játszunk, váltsunk át a másik karakterünkre. Ilyenkor másnap ő kap feladatokat, a másiknál pedig a legutóbb teljesített feladatok jelennek meg. Így ha legközelebb játszunk, onnan tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk.
A továbbiakban készítettünk egy listát a jutalmakról és az elvégzendő feladatokról néhány tippel kiegészítve.
Jutalmak
A heti és a havi jutalmak csak akkor járnak, ha egyhuzamban minden nap teljesítjük mind a három feladatot. Könnyen kiszámolható, hogy egy hét alatt 250 000 dollárt, 28 nap alatt pedig 1 400 000 dollárt kereshetünk, ha elég kitartóak vagyunk. Ha van egy másik karakterünk, PS4-en, Xbox One-on és PC-n akár meg is duplázhatjuk ezt az összeget (mind két karakter ugyanazt a kártyát használja, ezért a számlán lévő pénz mindkettőnél megjelenik).
Napi:
Heti:
Havi (28 nap):
Alkalmi (csak egyszer járnak):
- 10 feladat teljesítése után: 10 000 $
- 20 feladat teljesítése után: 20 000 $
- 50 feladat teljesítése után: 30 000 $
- 100 feladat teljesítése után: 100 000 $
Feladatok
A különböző játékmódokban nem kell nyerni, elég csak teljesíteni azokat. Az egyedül is játszható játékmódokhoz kapcsolódó feladatokat, akár egyedül is megcsinálhatjuk. Ha már elkezdődik a játék, de valaki kilép, és emiatt félbeszakad az aktuális meccs, akkor is elfogadja a játék. Viszont, ha mi lépünk ki, már nem ilyen kegyes a játék.
- Participate in a Deathmatch (Játssz Deathmatchet)
- Participate in a Team Deathmatch (Játssz Team Deathmatchet)
- Participate in a Vehicle Deathmatch (Játssz Vehicle Deathmatchet)
- Participate in a Race (Versenyezz brámilyen játékmódban)
- Participate in a Land Race (Játssz szárazföldi versenyt)
- Participate in a Bike Race (Játssz motor versenyt, ez külön kategóra, tehát ha egy versenyen lehet motort vagy biciklit választani, de az alapvetőleg egy "Land Race", nem fogadja el a játék)
- Participate in a Sea Race (Játssz vízi versenyt)
- Participate in an Air Race (Játssz légi versenyt)
- Fly under a bridge in an Air Race (Teljesíts egy "Under The Bridges kihívást egy légi verseny során. Bővebb leírást ezek helyéről ebben a cikkünkben találsz.)
- Participate in a Rally Race (Játssz egy Rally Versenyt)
- Participate in a GTA Race (Játssz egy GTA versenyt)
- Participate in a Non-Contact Race (Játssz egy Non-Contact versenyt)
- Participate in a Capture: Contend (Játssz a következő játékmóddal: Capture: Contend)
- Participate in a Capture: GTA (Játssz a következő játékmóddal: Capture: GTA)
- Participate in a Capture: Hold (Játssz a következő játékmóddal: Capture: Hold)
- Participate in a Capture: Raid (Játssz a következő játékmóddal: Capture: Raid)
- Participate in a Survival (Játssz Survivalt)
- Participate in a Parachute Jump (Teljesíts egy ejtőernyős ugrást)
- Participate in a Last Team Standing (Játssz Last Team Standing-et)
- Participate in a Versus Mission (Játssz Versus Mission-t)
- Complete a Contact Mission (Játssz Contact Mission-t)
- Play a game of Darts (Játssz dartsot, akár egyedül is)
- Challenge a player at Darts (Játssz dartsot egy másik játékos ellen)
- Play a game of Arm Wrestling (Hívj ki valakit szkanderban. Valamiért ezt is külön veszi a játék, pedig egyedül nem lehet játszani ebben a játékmódban.)
- Challenge a player at Arm Wrestling (Hívj ki valakit szaknderban)
- Play a game of Tennis (Játssz egy tenisz meccset)
- Play a round of Golf (Játssz golfot, akár egyedül is)
- Challenge a player at Golf (Játssz golfot egy másik játékos ellen)
- Complete a Flight School lesson (Teljesíts egy feladatot a repülő iskolában)
- Get a Gold Medal in a Flight School Lesson (Szerezz arany medált a repülőiskola egyik feladatán)
- Go for a round at the Shooting Rang (Játssz egy menetet a lőtéren)
- Deliver an Export vehicle to Simeon (Szállíts le Simeon-ak egy autót a kikötőbe. Ez lehet úgynevezett "High Priority Vehicle" vagy SMS-ben kért jármű is.)
- Perform a Stunt Jump (Teljesíts egy különleges ugratást. Bővebb leírást ezek helyéről ebben a cikkünkben találsz.)
- Complete a Gang Attack (Teljesíts egy Gang Attackot)
- Hold up a store (Rabolj ki egy boltot)
- Participate in a 1 on 1 Deathmatch (Játssz egy úgynevezett "One on one deathmatchet". Ez Freemodeban elérhető, ha valaki megöl, ki tudod hívni egy ilyenre.)
- Participate in an Impromptu Race (Hívj ki valakit egy "Impromotu Race-re". Ez freemodeban elérhető az Interaction menü segítségével.)
- Kill 5 players (Ölj meg 5 játékost, bármilyen játékmódban)
- Kill 10 players (Ölj meg 10 játékost, bármilyen játékmódban)
- Kill 20 players (Ölj meg 20 játékost, bármilyen játékmódban)
- Collect a bounty (Szedd le valakiről a vérdíjat)
- Steal 5 vehicles (Lopj el 5 járművet)
- Steal 10 vehicles (Lopj el 10 járművet)
- Steal 20 vehicles (Lopj el 20 járművet)
- Destroy 5 vehicles (Robbants fel 5 járművet)
- Destroy 10 vehicles (Robbants fel 10 járművet)
- Destroy 20 vehicles (Robbants fel 20 járművet)
- Mod a vehicle at a Car Mod Shop (Módosíts egy járművet. Nem kell saját autó és már egy új festés is elég.)
- Ride on one of the Fairground Rides (Ülj fel a hullámvasútra vagy az óriáskerékre)
- Go to the Movies (Menj el moziba. Egyből ki is léphetsz, nem kell végig nézni filmet.)
- Steal a vehicle from the military base (Lopj el járművet a katonságról. Lényegében nem kell elhozni onnan, elég ha sikerül beszállnunk valamilyen járműben a katonaság területén.)
- Fall for 325 feet and survive (Zuhanj 325 láb magasságot és éld túl)
- Parachute from 325 feet (Ejtőernyőzz 325 láb magasságból)
- Parachute from 500 feet (Ejtőernyőzz 500 láb magasságból)
- Parachute from 650 feet (Ejtőernyőzz 600 láb magasságból)
- Parachute dangerously (Ejtőernyőzz veszélyesen. Ez annyit jelent, hogy 200 (vagy kevesebb) láb magasságra a földtől nyisd ki az ejtőernyőt.)
- Pull a parachute 30 meters from the ground (Nyisd ki az ejtőernyőd 30 méterre a földtől. Ezt a Vinewood felirat egyik betűjéről leugorva könnyen lehet teljesíteni.)
- Have a private dance at the Vanilla Unicorn (Kérj egy privát táncot a sztriptíz bárban)
- Evade a 2 star wanted level (Rázz le egy 2 csillagos körözést. Több is lehet.)
- Evade a 3 star wanted level (Rázz le egy 3 csillagos körözést. Több is lehet.)
- Evade a 4 star wanted level (Rázz le egy 4 csillagos körözést. Több is lehet.)
- Evade a 5 star wanted level (Rázz le egy 5 csillagos körözést)
- Perform a wheelie for 10 seconds (Egykerekezz 10 másodpercig. Ezt valamelyik reptérren könnyen meglehet csinálni. Versenyek alatt is elfogadja!)
- Kill a revealed player (Ölj meg egy "Revealed playert". Ehhez valamelyik versus játékmódban (például detahmatch), hívd fel Lester és válaszd a "Revealed All Player" opciót, ezzel minden játékos megjelenik a radaron. Ez 500 dollárba kerül és egy percig aktív. Ez idő alatt kell megölni az egyik ilyen játékost.)
- Kill someone whilst off-radar (Ölj meg valakit úgy, hogy elrejted magad a radarról. Ezt Lesternél tudod kérni, 500 dollárba kerül és egy percig aktív. Ez idő alatt kell megölnöd valakit.)
- Bribe the cops then cause havoc (Hívd fel Lestert és válaszd a "Turn Blind Eye" opciót. Ez 5000 dollárba kerül és 3 percig aktív. Ez idő alatt bármit csinálunk, nem kezdenek el körözni a rendőrök. A feladat teljesítéséhez robbants fel néhány autót vagy benzinkutat.)
- Use some Bull Shark Testosterone (Használj "Bull Shark Testosterone-t". Ez deathmatchek alatt jelenik meg, vagy Freemodeban tudsz rendelni Brucie-tól 500 dollárért.)
- Call a Mugger on another player (Hívj rablót egy másik játékosra. Ehhez hívd fel Lamart és válaszd a "Call Mugger" opciót.)
- Collect an Ammo Drop (Szedj fel lőszer utánpótlást. Ezt a Merryweather Security-től tudod megrendelni 1000 dollárért.
Módosítva: 2019. 05. 31. 10:35 ▪ Szerző:
Rockstar69
Módosítva: 2019. 05. 31. 10:35 ▪ Szerző: Rockstar69