Kedden negyedévi értékelőt tart a Take-Two Interactive, augusztus 13-án pedig megkezdődik a Gamescom Kölnben. Mindkét eseményt érdemes legalább fél szemmel figyelnie azoknak, akik PC-re vagy új generációs konzolokra várják a Grand Theft Auto V megjelenését, hátha megtudunk valami újat az ősszel érkező verziókról.
A negyedéves konferencia kiváló apropó lehet a megjelenési dátum, esetleg letölthető tartalmak bejelentésére. A Rockstar már nem először élne ezzel a lehetőséggel, igaz, az elmúlt hónapokban kihagyta ezeket ziccereket. Ha dátumot most sem kapunk, eladási adatokra biztosan számíthatunk.
A Gamescom egy hasonlóan nagy esemény a játékiparban, mint az E3 Expo azzal a különbséggel, hogy ez sokkal inkább a játékos közönségnek nyitja meg a kapuit, nem csak a sajtónak. A rendezvény nagyon jó alkalom lenne, hogy villantsanak valamit fejlesztők, esetleg zárt ajtók mögött megmutassák a PC, PlayStation 4 és Xbox One verziót a magazinoknak.
Ami érdekes, hogy ezen az éven nem szerepel külön a 2K Games a Rockstar Games a kiállítók listáján, csak az anyavállalat. A Gamescom oldalán azt is meg lehet nézni, hogy a Take-Two egymás mellett két standot is állít a 6-os csarnokban, persze, lehet, hogy mindkettőt a 2K játékainak szánják. A Rocksar nem jelentette be, hogy terveznének valamit Kölnben, viszont júniusban az E3 Expón is megleptek minket.