Visszatértek a GTA III óta ismerős taxis küldetések. Most már a GTA Online-ban is taxisnak állhatunk, és akár saját taxit is vásárolhatunk a fuvarok teljesítéséhez.
Új tartalmak
Elérhetővé vált a Taxi Work küldetés, amelyben a GTA III óta megismert formula tér vissza. A-ból B-be kell kuncsaftokat szállítani, akik a fix tarifa mellett jelentős borravalót is adhatnak az eltelt idő és az elszenvedett ütközések függvényében. A küldetéseket a Downtown Cab Co. épületéből lehet elindítani, vagy az újonan megvásárolható saját taxinkból is, amelyet 10 egymás utáni fuvar teljesítésével lehet olcsóbban megvásárolni. Aki rendelkezik az Arena War szponzorációval megszerezhető taxival, azt is használhatja a fuvarok teljesítéséhez.
A PlayStation 5 és az Xbox Series X|S verziókon elérhető lett a sztori módhoz hasonló trip skip (fast travel), azaz taxiban ülve egy fix összegért azonnal a célhoz teleportálhatunk. Ez viszont csak 10 előre beállított célponttal működik, és két fast travel között el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy újra használni lehessen azt.
Megvásárolhatóvá vált az MTL Brickade 6x6 és a hozzá járó Maibatsu Manchez Scout C is, így a First Dose küldetések teljesítése nélkül is belevághat az Acid Lab üzletbe, aki szeretne. A Brickade 6x6 természetesen továbbra is ingyenesen elérhető marad mindenkinek, aki teljesíti a First Dose küldetéseket.
Február 8-ig érhetők el a First Dose küldetések Hard fokozat kihívás jutalmai:
Bármely First Dose küldetés teljesítése Hard fokozaton: Green Fooliganz Brickade 6x6 festés
Három különböző First Dose küldetés teljesítése Hard fokozaton: Safari Ranger Entity MT festés
Bármely First Dose küldetés teljesítése Hard fokozaton 10 perc alatt: Speed Demon Cypher festés
Bármely First Dose küldetés teljesítése Hard fokozaton halál nélkül: Kisama Drifter 300R festés
GTA Online bónuszok január 25-ig
2X GTA$ és RP jár a First Dose küldetések teljesítéséért
2X GTA$ és RP jár a Special Vehicle Race versenyek teljesítéséért
1.5X GTA$ és RP jár a Special Cargo eladások teljesítéséért
Mindenki, aki a héten belép a GTA Online-ba, egy Traditional Painted Rabbit maszkot, valamint Rabbit és Zodiac Animals tetoválásokat kap ajándékba
Mindenki, aki a héten belép a GTA Online-ba, 188.888 GTA$ ajándékot kap a holdújév alkalmából
50% kedvezménnyel vásárolhatók meg a Biker, Animal és Diamond Casino Heist maszkok
A Gun Van kínálata a héten: Railgun, Heavy Rifle, Heavy Revolver, Pump Shotgun, Advanced Rifle, Up-n-Atomizer, Baseballütő, Knife (kés), Knuckle Duster, Molotov, Pipe Bomb, Tear Gas
A héten a Pegassi Osiris és a Dinka Jester RR tekinthető meg a Luxury Autos autószalonban
A héten a Pfister 811, a Karin Sultan RS Classic, a Pegassi Ignus, a Dinka Sugoi és a Dewbauchee Champion próbálható ki a Premium Deluxe Motorsportban
A héten a Pfister Growler, a Karin Futo GTX és a Karin Calico GTF autók próbálhatók ki az LS Car Meet-en
A héten a Shitzu Hakuchou Drag HSW autó próbálható ki az LS Car Meet-en PS5 és Xbox Series konzolokon
A heti Prize Ride Challenge jutalma a Pegassi Torero, amiért három napon keresztül kell Street Race versenyeken az első 3 hely valamelyikén célba érni
A pódiumra az Överflöd Autarch autó került, most ez pörgethető ki a Lucky Wheel szerencsekeréken
GTA Online kedvezmények január 25-ig
Offices (Irodák)
-30%
Dynasty8 Execuitive
Maze Bank West: $1.000.000
Arcadius Business Center: $2.250.000
Lombank West: $3.100.000
Maze Bank Tower: $4.000.000
Maze Bank West: $700.000
Arcadius Business Center: $1.575.000
Lombank West: $2.170.000
Maze Bank Tower: $2.800.000
Office (Iroda) módosítások, renoválások és kiegészítések
-30%
Dynasty8 Execuitive
Executive Cool Style: $415.000
Executive Contrast Style: $500.000
Old Spice Classical Style: $685.000
Old Spice Vintage Style: $760.000
Old Spice Warms Style: $950.000
Power Broker Conservative Style: $835.000
Power Broker Polished Style: $940.000
Power Broker Ice Style: $1.000.000
Organization name (Név): $250.000
Money Safe (Széf): $335.000
Gun Locker (Fegyvertár): $520.000
Accomodation (Lakosztály ággyal és gardróbbal): $795.000
Executive Cool Style: $290.500
Executive Contrast Style: $350.000
Old Spice Classical Style: $479.500
Old Spice Vintage Style: $532.000
Old Spice Warms Style: $665.000
Power Broker Conservative Style: $584.500
Power Broker Polished Style: $658.000
Power Broker Ice Style: $700.000
Organization name (Név): $175.000
Money Safe (Széf): $234.500
Gun Locker (Fegyvertár): $364.000
Accomodation (Lakosztály ággyal és gardróbbal): $556.500
Pegassi Osiris
-30%
Legendary Motorsport
$1.950.000
$1.365.000
Pfister 811
-30%
Legendary Motorsport
$1.135.000
$794.500
Kosatka kiegészítések
-30%
Warstock Cache & Carry
Sparrow: $1.815.000
Sparrow: $1.270.500
Sea Sparrow
-30%
Elitás Travel
$1.815.000
$1.270.500
GTA+ havi kedvezmények február 15-ig
$500.000 játékbeli pénz
Ingyenes Taxi
Ingyenes Acid Lab Equipment Upgrade
Ingyenes Taxi gyorsutazás, 5 perces időközökkel
Ingyenes White Prismatic Pearl és Dark Holographic Chameleon festések
Ingyenes CEO és MC President képességek (pl. Bribe Authorities, Ghost Organization, stb.)
Ingyenes járműlekérések az Interaction Menüből
A Gun Van mindig látható a térképen
Trippy Knife és Baseball Bat festés
40% kedvezmény a Gun Van-ban árult páncélokra
A Noh Painted Rabbit Mask és a Yeti Year of the Rabbit Tee bekerül a gardróbba
Exkluzív bónusz: 2X Taxi Work Tip összegek
Exkluzív bónusz: 2X GTA$ és RP a Special Vehicle Race versenyek teljesítéséért
Ingyenes italok a bárokban és ingyenes Penthouse Members Party
Vajon a teljes ötlettelenség jegyében most akkor a GTA6 hivatalos bejelentéséig az összes, a GTA trilógiából ismert "hétköznapibb" munkalehetőséget vissza hozzák 1-1 DLC-vel, kvázi hamarosan lesz majd mentőzés, tűzoltózás meg rendőrös/katonás járműves feladatok a taxizás visszatérése után? Ezek alapból nem rossz dolgok, illetve azok számára, akiknek anno kimaradtak a klasszikus részek biztosan jópofa újítások, de szerintem a hozzám hasonló öreg motorosok számára ez is csak egy semmilyen DLC, hiszen mi már unásig toltuk anno ezeket a feladatokat a trilógiában, ahol ráadásul a pénzszerzésen túl is volt értelme (mondjuk a taxizásnak pont nem), hiszen pl. a mentős küldetések teljesítése megnövelte az életerőnk, a tűzoltózás ellenállóbbá tett a tűzzel szemben stb. Szóval ez így most nekünk nagyon ingerszegény. Bár tény, hogy már jó ideje nem minket szólít meg a Rockstar, utoljára több mint 4 éve tett csak így. 10 taxis megbízást megcsináltam, de számomra ebben az egészben ennyi volt, a saját taxit sem vásároltam meg, mert felesleges. Még ha játszanék is ezzel a móddal, akkor is csak a belvárosi taxivállalatig kell elmennem és már kapom is ingyen a taxit. Szóval nem is éri meg a sajátot megvenni, hacsak nem ad valami komolyabb kifizetési bónuszt, de azt gondolom nem ad, vagy ha mégis, az annyira minimális, hogy tulajdonképpen nem is számít.