Mi derült ki a GTA VI-ról a spanyol El País előzetesében?
2026.09.01 01:40
A Grand Theft Auto VI zárt ajtók mögötti bemutatón egyedüli spanyol nyelvű médiumként vett részt az El País. Megjelent cikkükben kicsit más részletekre tér ki a szerkesztő, mint a többi a többi előzetes szerzője. A fókuszba a Grand Tehft Auto VI összehasonlítása került a Red Dead Redemption 2-vel, az ördög pedig az interakciókban rejlik.
A menetrend ugyanaz volt, mint a többi magazin esetében: megnézték előzetesen az Extended Look bemutatót, majd Rob Nelson, a fejlesztés vezetője mutatta be élesben a játékot, miközben beszélgettek.
Nelson az El País-nak is megemlítette, hogy tisztában vannak azokkal a kritikákkal, amik a GTA V-öt és a Red Dead Redemption 2-t érték. Ugyanakkor azt sem tehetik meg, hogy mindig mindenkinek megfeleljenek, mert az nem vezetne sehová. Nelson úgy nyilatkozott: ha túl sokat gondolnak a nyomásra és az elvárásokra, hibákat követnének el. Inkább arra fókuszálnak, hogy mi at eredeti koncepció. Ha mindent megpróbálnának beletenni a játékba, ha mindent megpróbálnak kijavítani, a végeredmény már jellegtelen lenne.
Az El País egy érdekes becslést is beemelt a cikkébe. Eszerint Amerikában a GTA VI megjelenésének napján több mint 1 milliárd dollárra teszik a gazdasági teljesítmény csökkenését a játék iránt érdeklő dolgozók kiesése miatt.
A játék készítésében összesen mintegy 4000 személy vett már rész.
Nelson az El País szerkesztőjének a Red Dead Redemption 2-vel hasonlította össze a GTA VI-ot, és elmondása szerint Leonida sokkal interaktívabb lesz a Red Dead-nél, beleértve a mindenféle felvehető tárgyakat, kacatokat.
Például amikor kiiszunk egy dobozos üdítőt, nem muszáj rögtön eldobnunk a dobozt. Akár tovább a kezünkben tarthatjuk ,és eljátszhatunk vele unalmunkban.
A szupermarketek magazinokat is kínálnak, amiket átlapozhatunk.
Még a szemétkosarakhoz is tartozik majd interakciós lehetőség.
Az épületeken nem csak látszódnak a golyónyomok, de degradálódnak is a találatoktól.
A közelharcban hasznát vehetjük a környezetünknek. Ez azt jelenti, hogy az Extened Look-ban bemutatott tűsarkús quick time event, nem feltétlenül előre megírt egyszeri játékelem. Ilyesmivel bármikor találkozhatunk, például egy közeli ajtót is hasznosíthatunk közelharc céljából.
A Leonidában történő események véletlenszerűek, de már-már egy előre megírt küldetés hangulatát keltik. Az El País szerkesztője annak voltak a szemtanúja, ahogy egy őrizetbe vett, megbilincselt csaj kitöri a rendőrautó ablakát, és menekülőre fogja. Végül ez sikerül is neki, amikor a rendőr véletlenül a partnerét találja el a sokkolóval. A R* célja az, hogy a játék rendszerei képesek legyenek önmaguktól történeteket generálni azzal, ahogy véletlen történések egymásra épülnek.
A GTA VI-ban nem csak mi kezdeményezhetünk interakciókat a járókelőkkel, de ők is megszólíthatnak minket. Ez lehet szimpla csevegés, puszta flört, vagy szándékos figyelemelterelés, mert valójában ki akarnak minket rabolni.
A HUD akár teljes mértékben kikapcsolható. A R* egyébként is arra törekszik, hogy a feladatokról inkább a világ instruáljon.
Egyes járműveknél a telefonunkkal tudjuk meghackelni a biztonsági rendszert, ha azt el akarjuk kötni.
A körözési csillagok mennyisége csak egyféle jelölője a rendőrség intenzív fellépésének. Az ellenünk bevetett eszközök részben nem is ettől függenek, hanem az elkövetett bűncselekménytől. Itt jön képbe a több előzetesben említett Criminal Profile.
A GTA VI inspirációi között van Bonny & Clyde története mellett a The Getaway és Michael Mann filmjei valamint Elmore Leonard, Charles Willeford vagy Edward Bunker krimi könyvei is.
A bemutatott demó alatt Nelson egy kollégájával jegyeztette azokat a hibákat, észrevételeket, amiket a demo közben felfedezett és még finomításra szorulnak. Ezek azonban már nem bugok voltak, csupán apró részletek, amik tökéletesebbé tudják tenni a játékot, és valószínűleg észre sem vennénk őket.
A magazin húzott egy merészet, és a játék körül kialakult botrány okán megkérdezte Nelson-t, hogy mit gondol, a videojátékok jövője vajon csak digitális?
Nelson erre azt felelte, hogy nem tudja. Ő csak annyit tud, hogy ez a döntés most több időt hagy nekik a munkára, finomításra.
A Grand Theft Auto VI idén november 19-én érkezik PS5 és Xbox Series X|S konzolokra.