Nem lenne olyan izgalmas garázdálkodni a Grand Theft Auto játékokban, ha nem lebegne folyton a fejünk felett a körözés veszélye. A rendőrök mindig is jelen voltak a sorozatban, ők azok a szereplők, akiket egyszerre szeretünk és nem szeretünk, hiszen nincs fogócska fogó nélkül. A körözés már a GTA1 óta egy ízes macska-egér játék, és bár olykor-olykor, részről-részre valamicskét kísérleteznek vele a fejlesztők, relatíve még mindig ez változott talán a legkevésbé a GTA sorozatban az évek alatt, és jócskán ráfér némi ráncfelvarrás. A GTA V 2013-as megjelenése óta azonban tucat új technológiai eszköz került a rendőrség birtokába, ami a játékba adaptálva jócskán feldobhatná az élményt a GTA VI-ban.
A körözési szintek szabályszerűségét és az üldözés intenzitását a GTA1 fektette le. Sőt, már az útakadályok is megjelentek a széria hajnalán. A GTA2 és a GTA3 ezeket az alapokat új egységekkel bővítette – a helikopterrel érkező egységektől a kommandósokon át a katonaságig, amiből végül sorra vett vissza a GTA IV, a GTA Chinatown Wars és a GTA V, noha utóbbiak az egységek mozgásában, figyelmében, és inkább a körözés lerázásában igyekeztek jeleskedni.
Az egyetlen, ami megmaradt és a GTA V-re kellően idegesítő szintre virágzott, az a legendás PIT manőver. Sőt, gyakorlatilag a legamatőrebb kocsilopásért is elpusztítanak vagy szitává lőnek a rendőrök – olyannyira, hogy ennek a cikknek a szerzője a GTA V 2013-as megjelenése óta egyszer sem találkozott busted felirattal, csak YouTube videókból tudta meg, hogy ilyen egyáltalán van a GTA V-ben is. (WTF) Az sem utolsó, hogy a GTA V-ben a rendőrségi épületeket és egy-két előre lescriptelt helyszínt kivéve nincsenek járőrök az utakon, de ha bármi gikszer történik, a semmiből odateremnek.
Hogy az ezekkel fussunk neki a GTA VI üldözéseinek? Na álljunk meg egy szóra! Összegyűjtöttünk pár új és örökzöld ötletet, amiből bőven meríthetne a Rockstar Games. Lássuk, ti mit gondoltok róluk.
Kezdjünk egy egyszerűbbel. A Spike Strips, azaz a szöges útzár (vagy tüskés útakadály) már régi ismerősünk. A GTA Vice City-ben próbálkozott vele a Rockstar. A járőrök az út széléről dobták le a csapdát, és ha Vice Pointban, vagy az Ocean Drive-on nyomtuk a padlógázt, jobb híján a homokos parton kerülve próbáltuk meg kijátszani ezt a rendszert. A San Andreas-ban aztán csak egy küldetés és egy autóiskolás lecke erejéig tért vissza, a GTA IV-ből teljesen kimaradt, végül a GTA V-ben esetleg a Police Transpoter mellett láthatunk ilyet 3-as körözési szint felett.
A szöges útzárnak azóta lett egy továbbfejlesztett változata, ami távolról vezérelve nyitható és zárható – ez a Prospike. Noha egy defektes kerék mindig bosszantó a GTA-ban, tagadhatatlanul megadja egy-egy körözés ízét némi extra kihívással.
A tüskés akadály nem csak az út mentén várakozó rendőrök segítsége egy-egy üldözésnél, de az Egyesült Államokban elkészítették ennek egy kompaktabb változatát, és rászerelték egyes járőrkocsik elülső lökhárítójára. Ha sikerül oldalról a körözött jármű mellé kerülni, egy gombnyomásra aktiválható, és pillanatok alatt kilyukasztja a másik jármű kerekét.
Hogy mi a baj a PIT manőverrel és a tüskés útakadályokkal? Rettenetesen balesetveszélyesek, és nem csak az üldözöttek részére, de a rendőrökre és az úton, járdán tartózkódó civilekre nézve egyaránt. A megoldás váratlan helyről érkezett: az esti híradó masszív képsorai után egy civil gyakorlatilag megálmodott egy hálót, amit a Mobile Spikerhez hasonlóan a járőrkocsik elülső lökhárítójára lehet szerelni. Körülbelül 8 év fejlesztés után készült el a végleges változat, ez a Grappler Police Bumper. Amikor a rendőrautó a körözött közelébe él, az eszköz lenyílik, és alácsúszik az üldözött jármű hátsó kereke alá. A háló olyannyira belegabalyodik a kerékbe, hogy teljesen leblokkolja azt, így a rendőrautó fékezésével a másik jármű is megáll, miközben mindenki sértetlen marad.
Most, hogy megvan a szuperbiztos alternatíva az éles szögek és a kiszámíthatatlan fizikai reakciók kiváltására, elindulhatunk visszafelé a sorban. A háló az utakra feszítve is ugyangy használható, mint a tüskés útakadály. A hátránya, hogy ezt muszáj előre kifeszíteni, és nem tudják úgy időzíteni az applikálását, hogy biztosan ne fusson rá civil kocsi, de egy-egy fix úttorlaasznál ez sem egy rossz megoldás, hiszen a baleseteket meg tudja akadályozni.
A Grappler ötlete nem teljesen egyedi, ma már van egy másik technológia is, ami ugyanúgy az üldözött jármű lefékezését teszi lehetővé. Ez a CrookHook, ami gyakorlatilag az elől haladó jármű hátsó lökhárítója alá markol és megemeli azt. Hátsókerék-meghajtásnál így a rendőrautó teljesen átveheti a fizikai kontrollt, és mindkét járművet megállíthatja fékezéssel.
Az eddigi eszközök mind a fizika törvényeit állították a rendőrök oldalára, most viszont ideje rátérni a futurisztikusabb megoldásokra. Google Maps, GPS? Ezek ma már közel sem ismeretlenek, hiszen ott van beépítve a telefonunkba, rendkívül kompakt módon. Olyannira pici tud lenni, hogy simán felszerelhető egy körözött járműre. De mi a helyzet egy random üldözéssel? Akciófilmbe illik, de tényleg létezik: A StarChase Dart egy GPS jeladót tartalmazó, kocsira tapadó töltény, amit gépfegyverekhez hasonló átalakított mechanikával lehet kilőni a céljárműre. Ez lehetővé teszi, hogy a rendőrök követni tudják a járművet mindaddig, amíg az meg nem áll. Így megint csak több baleset elkerülhető, hiszen kevésbé kell fókuszálniuk a körözött kocsi megállítására. A hátránya, hogy egy valamirevaló egérút alatt a körözött személy elhagyhatja a járművet.
GPS tracker jelek a kocsin? Miért olyan ismerős ez? Hiszen a GTA Online már javában használja ezt! Szinte bármit próbálunk meg eladni, azon tracker van, és ránk szabadulhat a teljes session. Erre egy kompakt ikon figyelmeztet a radar mellett, és gyakorlatilag semmi akadálya nincs, hogy ez egy rendőrségi körözésnél bármelyik kocsi esetén aktiválódjon, amit a rendőröknek sikerül eltalálniuk.
A StarChase ötletét már 2006-ban elkezdtek kidolgozni, viszont csak az elmúlt években ért révbe igazán az eszköz fejlesztése.
Jöhet az igazi sci-fi? Tessék! Az EMP blokkoló eszközök nem légbőlkapottak a GTA Online-ban, és tényleges rendőrségi eszközök vannak arra, hogy a céljárműre irányítva – ami egyaránt lehet autó vagy hajó –, blokkolni tudják annak elektronikáját, ezzel megállítva a járművet. Igaz, ez a régi veterán kocsiknál aligha tud működni.
Visszatéve az útzárakhoz... Hogy mi az útakadályok királya? A Modular Vehicle Barrier egy katonai fejlesztés, ami néhányjól eltalált fokba állított óriás tüskéből áll. Gyakorlatilag annyira fatális, hogy egy nagy sebességgel belerohanó kamion is szilánkraira tud hullani tőle. Itt már messze nem számít a körözött személy épsége. Azt nem tudjuk még, hogy a GTA VI játéktere le lesz-e rázva a kezdetekkor, de ha oda nem is, szigorúan őrzött létesítményeknél jócskán kitesztelhetnénk egy ilyennel a járművek törését a GTA VI-ban.
A végére pedig jöjjön egy fapados extra, ami valamiért még mindig nem része a GTA játékoknak, pedig a YouTube már régóta tele van olyan instant karma videókkal, amikor jelöletlen, civilnek tűnő kocsiban villannak fel a fények, ha valaki áthajt a piroson, nem ad előnyt, vagy a leállósávot külső sávnak véli. A GTA VI trailer nagyon biztató ilyen szempontból, mert pont látunk egy ilyen Bravado Gauntlet Hellfire-t. Bízzunk benne, hogy nem csak egy scriptelt híradós jelenet erejéig, de szerte a játéktéren.
Természetesen az első kérdés a fentiekkel kapcsolatban, hogy ezek igencsak hatékonyak, azaz mennyire maradhat mellettük élvezhető egy körözés? A saját kocsik a GTA V-ben egyfelől szuperek, de másfelől pont azt a Grand Theft Auto élményt tompítják, amiről a sorozat a nevét kapta. Annak teljesen "normálisnak" kellene lennie, hogy körözés közben kocsit váltunk.
Ettől függetlenül lehet ezeket az eszközöket magasabb körözési szintekhez, egységekhez vagy konkrét küldetésekhez kötni. Márcsaka azért is, mert mi a jó a GTA-ban? Ha valamit a hatósági szervek használahatnak, azt mi lenyúlhatjuk és kedvünkre használhatjuk...
A rendőrök viselkedése a GTA V-ben bőven hagy maga után kívánnvalót. A GTA V sokszor árkádszerű irányításával a körözések kimerülnek abban, hogy a járőrkocsik olyan irreális sebességre gyorsulnak fel, amit nekünk valamiért sosem sikerül reprodukálni, és már akkor szitává lőnek, ha csak "véletlenül" feldobunk egy-két szerencsétlent a belvárosban, ami fényévekre van a valóságtól. Valahol el is veszi a körözés izgalmát, amikor próbálunk túljárni a fakabátok eszén. A körözés élményére és annak lerázására alaposan ráfér már egy jelentősebb innováció. Íme pár lehetőség, amiben reméljük, gondolkodnak is a fejlesztők. :)
A körözési szintek eddig azt vizsgálták, hogy milyen intenzitással garázdálkodunk a játéktérben. Ezeknek azonban vajmi kevés közük van ahhoz, hogy milyen gaztettet követünk el kedvenc bűnöző-szimulátorunkban. Például az a legalapvetőbb elv sem érvényesül, hogy a rendőrök nem lőhetnének, amíg nem próbálunk meg fegyverrel támadni rájuk. A kettő között van valahol a sokkoló bevetése, ami szerepel ugyan a GTA V felhozatalában, az LSPD mégsem használja. Ezzel gyakorlatilag a könnyebb körözési szintek palettáját lehetne érdekesebbé tenni.
A GTA VI első trailere után vitathatatlan, hogy a GTA VI fejlesztői évek óta a YouTube-on lógnak. A játék tele lesz valós mémek sajátos adaptációjával, de a legnépszerűbb Karen videók között hamar felbukkannak a rendőrök is, majd a magukat kiváltságosnak tartó, szakkifejezéssel élve "entitled" emberkék, akik próbálják magukat kidumálni a letartóztatásból.
A körözések eddig mindig egyoldalúak voltak a GTA sorozatban, nem volt lehetőségünk visszapofázni, nem volt semmilyen egyezkedés. A Red Dead Redemption 2 viszont már megágyazott annak, hogy negatív, pozitív, esetleg kicsit RPG szerűen választott válaszokkal eszkaláljunk vagy deeszkaláljunk helyzeteket. A leakek óta tudjuk, hogy ez a GTA VI-ban is megjelent valamikor ez a kommnukikációs rendszer a fejlesztés során, bár voltaképpen már a GTA San Andreas-ban megvoltak a gyökerei, amikor irányt mutathattunk a bandaháborúhoz toborzott tagoknak.
Ha kommunikálhatnánk pár alap dolgot a rendőrök felé akár az üldözés, akár a letartóztatás során, teljesen új ízt adna a körözésnek. Hovatovább, a kisebb stikliknél akár ügyesen kidumálhatnánk magunkat a letartóztatás alól, félrevezetve a rendőröket.
Forgó kör alakú token a ládákban és a sikátorokban? Egészen a GTA Vice City Stories-ig elkísérte a sorozatot a "kenőpénz" gondolata! A csillagokba hajtva vagy sétálva csökkenthettük a körözést, azonban ahelyett, hogy ezt továbbgondolta volna a Rockstar, a GTA IV-nél teljesen kihagyta a képletből.
A GTA Online egy-egy telefonos kontakt esetén már játszik a gondolattal, hogy némi extra pénz ellenében megszabaduljunk a fakabátoktól, de ha ezt összekapcsoljuk a fenti akció-reakció párbeszédekkel, akár tényleges summáért megpróbálhatnánk megkenni a rendőröket. Ki mondta, hogy a busted véget kell érjen a letartóztatással? Nem ez lenne az első eset, hogy az örs felé menet útközben véletlenül kipottyannánk a rendőrautóból...
Ha van olyan rendőrségi tartalom, amit nagyon visszavárunk a GTA IV-ből, az a profi rendőrségi adatbázis! Sőt, a PS5-re és Xbox Series X|S-re feljavított GTA V-ben annyira szépen ki van dolgozva a fedélzeti számítógép, hogy azon sem lepődnánk meg, ha valamelyik frissítéssel egyszer csak hozzáférhetővé válna a GTA Online-ban.
A GTA VI-ben ez ötletesen feldobott egy-két küldetést, és kétféle mellékküldetés is tartozott hozzá, továbbfejlesztve a klasszikus Vigilante küldiket. Ennél azonban mehetnénk tovább is, hiszen a rendszerben turkálva kicsit összezavarhatnánk az üldöző rendőröket. Hogy hogy jutna erre időnk? Még jó, hogy több irányítható karakterben gondolkodunk, akik adott esetben fedezhetik egymást.
Mit gondoltok a fentiekről? Nagyon elrugaszkodtunk, vagy láttok benne fantáziát? MIt látnátok szívesen a GTA VI-ban, vagy hogyan változtatnátok a körözésen? Jöhetnek a kommentek, ez itt az ábrándozás helye! :)