Már több mint egy hónapja annak, hogy megjelent az első hivatalos trailer az Episodes from Liberty City-hez, azóta több karakterről láthattunk már bemutató videót, többek között Gay Tony-ról és Yusuf Amir-ról is. Viszont már csak egyet kell aludni és itt következő trailer.
A Rockstar Games hivatalos oldalán elárulta, hogy a második Episodes from Liberty City trailer szerdán jelenik meg, magyarországi idő szerint 19 órakor. A videót megtekintheted majd a GTAPlace.hu-n, hiszen ahogy megjelenik, mi is közzétesszük itt az oldalon.
UPDATE: Most értesültültünk róla, hogy trailer címe "There's Always a Girl" lesz.
Az Xbox 360-as játékok legnagyobb része támogatja az Achievements nevű szolgáltatást, amelynek keretein belül az Xbox LIVE azonosítónkon különféle - játékokhoz kapcsolódó - extra kihívások teljesítésével több-kevesebb pontot érő "elismervényt" kapunk. Eme kis képecskékkel kiegészített extra-kihívások pontjainak összege a Gamerscore, amely gyakorlatilag arra jó, hogy hencegj a haverodnak...
A mai nap fény derült a The Ballad of Gay Tony nevű második GTA IV-es epizodikus tartalom Achievementjeire. Érdekes módon, míg a The Lost and Damned esetében 5, addig a második DLC-nél már 10 elérhető kihívás áll a mindenre elszánt játékosok és fanok rendelkezésére. Lássuk tehát őket:
Ikon | Leírás | Pont |
![]() |
Gone Down Teljesítsd az összes bázisugrást! |
5G |
![]() |
Diamonds Forever Teljesítsd a három személy történetének kereszteződését! (Niko, Johnny és Luis -> Múzeumos küldetés - szerk.) |
5G |
![]() |
Four Play Találj el egy zászlót négyszer golflabdával! |
10G |
![]() |
Bear Fight Nyerd meg a Liberty City Ketrecharc Bajnokságot! |
15G |
![]() |
Catch the Bus Tony mindkét klubjában táncolj hibátlanul! |
15G |
![]() |
Snow Queen Nyerj meg 25 drog harcot! |
20G |
![]() |
Adrenaline Junkie A lehető leghosszabb ideig zuhanj szabadesésben! |
25G |
![]() |
Maestro Teljesítsd a történetet! |
30G |
![]() |
Past the Velvet Rope Érj el minden küldetésben legalább 80%-os teljesítményt! |
45G |
![]() |
Gold Star Érj el minden küldetésben 100%-os teljesítményt! |
80G |
Okosabbak felfedezhetnek néminemű utalásokat az Achievementek neveiben.
Mint ahogy Gege kolléga két hete megírta, a Rockstar Games elindította az "Exclusive Music in Chinatown Wars PSP" hírsorozatot, akkor az Anvil nevű heavy-metal bandát ismerhettünk meg. Most viszont azt a hírt közölték, hogy az DFA Records nevű lemezkiadó zenéi is benne lesznek a Chinatown Wars PSP verziójában, olyan előadók zenéit menedzselik mint például a GTA IV-ben már hallott LCD Soundsystem.
A DFA Records lemezkiadót 2001-ben alapította James Murphy, Tim Goldsworthy és Jonathan Galkin. Többnyire Dance és Punk együttesek zenéit adják ki. Nagy hatással voltak a kiadóra az 1980-as évek olyan együttesei, mint például a Talking Heads,a Blondie és a New Order. De itt az ideje, hogy meghallgassunk egy kis ízelítőt a DFA Records Chinatown Wars-beli repertoárjából, íme:
A Rockstar Games szomorúan értesült arról, hogy a legendás DJ, New York City első rapet sugárzó rádiójának (WBLS és WHBI NYC, 1982-1989) egyik műsorvezetője, és nem mellesleg a Grand Theft Auto Vice City Wildstyle nevű rap-rádió nagydumása, Mr. Magic (John Rivas) tegnap reggel (október 2-án) elhunyt.
A nyolcvanas évek New York-i zenéin felnőtt generáció minden bizonnyal örömmel tekint vissza ezekre az időkre, és mi, GTA rajongók is biztosan tudunk valami Mr Magic idézetet a Vice City rádiójáról... Mr Magic barátja, a Grand Theft Auto IV-ben is szereplő DJ Premier ma reggeli levelében a következőképpen emlékezik meg a rap egyik úttörőjéről:
"Szeretném kinyilvánítani a legmélyebb tiszteletet és őszinte részvétemet John Rivas, alias Mr. Magic emléke kapcsán. Ma reggel, szívroham miatt távozott közülünk... Az igazi hip-hop rajongók tudják, hogy története milyen régre nyúlik vissza, hiszen 1982 és 1984 között ő volt a legelső rap mixshow vezetője a New York-i WBLS (107.5) csatornán Marley Marl és Fly Ty mellett... Később, 1984 októberében a WHBI-hez pártolt, majd visszament a WBLS-hez és a philadelphiai WDAS-hoz 1985-ben. Minden olyan rádióban közreműködött, amelyek hasonló mixshow-kat sugároztak, valamint a Boogie Down Productions karrierjét is fellendítette a "South Bronx" és a "The Bridge is Over" című produkciók demóival. Egyenes, ám gúnyos emberként ismerték, és a legtöbb előadóművésznek az ő segítségére volt szüksége az új felvételeik hírveréséhez... A Whodini formáció még számot is készített neki (Mr. Magic's Wand), amelyben érdekes módon egyik kedvenc előadóm, Thomas Dolby is közreműködött... Köszönet illeti Marley Marl-t és Fly Ty-t a pontos információkért... Nyugodj békében, Mr. Magic - DJ Premier (2009. október 2.)" |
DJ Premier mellett a Rockstar Games is őszinte részvétét fejezi ki az egész Rivas családnak. Akik esetleg már nem emlékeznek a Vice City rap csatornájára, azok számára itt egy kis ízelítő a Wildstyle Pirate Radio műsorából:
A The Ballad of Gay Tony nemrég megújult hivatalos oldalára az eddig megjelent képek mellett felkerült 6 újabb:
Galériánkat folyamatosan fejlesztjük, hamarosan ott is egy nagy frissítés várható! :)
A Grand Theft Auto IV PC verziójának tavaly decemberi megjelenése óta sok víz lefolyt a Dunán, és ezalatt az idő alatt mára már olyan szinten modolhatóvá vált a játék, hogy akár bármelyik elődjével felveheti a versenyt e téren. Kezdetben csak textúrák kicserélésére nyílt lehetőség, majd később ún. ASI szkriptek is megjelentek, amelyek alkalmazásának gyakorlatilag csak a modderek képzelete szab határt. Nem is oly rég pedig végre elérhetővé vált saját készítésű modellek bevitele, azaz más autók berakása a játékba!
Számtalan weboldal jött létre annak érdekében, hogy összegyűjtse a GTA IV-hez készült modifikációk, autók és egyéb fájlokat, ám mind közül talán kiemelkedőnek mondhatjuk a GTA4-Mods.com oldalát, amelyet nem más hozott létre, mint a GTAGaming.com szerkesztői. Az augusztus 18-án megnyílt weboldal már több, mint 1000 letöltéssel büszkélkedhet, ám még számos extra szolgáltatása van. Legutóbb a weboldal nyelvezete lefordításra került német, lengyel, illetve olasz nyelvekre is...
Ennek apropóján felvettem a kapcsolatot a GTA4-Mods.com készítőivel, és segítőkészségüknek köszönhetően lefordítottam a teljes weboldalt magyar nyelvre! Igen, immáron a világ egyik legnagyobb Grand Theft Auto IV moddinggal foglalkozó weboldalra már magyar nyelven is kiszolgálja a nap mint nap fellátogató játékosok igényeit! Szerkesztőségünkben úgy döntöttünk, hogy ily módon nem is készítünk (majd) külön letöltési adatbázist a GTA IV modjai számára, hanem csupán ezt a remek oldalt linkeljük be oldalunkra - reméljük, megbocsájtjátok ezt nekünk... :P
Mielőtt rávetnétek magatokat a magyar nyelvű GTA4-Mods.com-ra, jöjjön egy kis ismertető:
Kellemes időtöltést, jó moddolást kívánok a GTAPlace.hu nevében is!
A Grand Theft Auto: Episodes from Liberty City névre keresztelt csomag, mely mindkettő Xbox 360-as DLC-t tartalmazza, e hónap végén, 29-én érkezik meg a boltok polcaira, egyidejűleg a The Ballad of Gay Tony-val - amely különálló formában az Xbox LIVE rendszerről is letölthető lesz. Ezidáig egy videót kaptunk, amelyet trailernek szántak a fejlesztők, ám most jön a második is.
Akik fel vannak iratkozva a Rockstar Games hírleveleire, azok már megkapták a legújabb levelet is, amelyben többek között a Beaterator megjelenéséről és funkcióiról, valamint a legújabb Episodes from Liberty City / The Ballad of Gay Tony videók és hírek szerepelnek. Ez utóbbi az érdekes számunkra, ugyanis a felsorolás végén ez áll:
Aki esetleg nem tudná magyarra fordítani ezt a roppant egyszerű angol mondatot: a második hivatalos trailer jövő héten érkezik meg.
Ha még nem iratkoztál fel a Rockstar Games hírlevélre, tedd meg most, hiszen azonnal értesülhetsz a remek fejlesztőcsapat legújabb híreiről, és nem ritkán új infókat is felfednek benne - lásd ezt!
Nos, érdemes velünk maradni a további információkért, illetve azért is, mert készülünk egy meglepetéssel számotokra! (Ezúttal 100%, hogy teljesítjük ígéretünket - én nem Shotgun vagyok :P)
Egy hete már annak, hogy a Rockstar Games megnyitotta a The Ballad of Gay Tony hivatalos oldalán az "Exclusive Feature" részt. Eddig csak a fegyvereket volt módunkban megtekinteni, viszont most már a járműveket is megcsodálhatjuk.
Szám szerint 11 új járművet tartalmaz a DLC. Igaz, szinte mindről láttunk már képet, de itt az ideje hogy a nevüket is megtudjuk. A Rockstar Games volt olyan kedves, hogy kategóriákba szedte őket.
Helikopterek:
Motorok:
Hajók:
Autók:
Az azonban érdekes, hogy miért csak két helikoptert soroltatnak föl, hiszen eddig a képeken legalább három újat láthattunk (a vonatos-emelős helikopter például nincs felsorolva).
Az IGN.com egy új videót jelentetett meg az Episodes from Liberty City-ről, amelynek első felében egy eleddig ismeretlen párost ismerhetünk meg: Armando Torres és Henrique Bardas. A nevekből ítélve előbbi Elizabeta, míg utóbbi Mallorie rokona lehet, és minden bizonnyal nekik is szerepük lesz a sztori során.
A videó második felében ezúttal Lost and Damned részleteket is mutatnak, lévén, hogy az Episodes from Liberty City nevű csomag mindkét DLC-t tartalmazza majd.
UPDATE: A Rockstar Games időközben feltöltötte a videót, amely immáron letölthető HD-ben és mindenféle más formátumban is:
És egy kis magyarázat a videóhoz, illetve a szereplőkhöz:
"Armando és Henrique régóta jó barátjai Luis Lopez-nek. Együtt nőttek fel, egy iskolába jártak, és sok bajba is keveredtek együtt. Henrique nem nagy ész, viszont nagy termetű, kemény, megbízható fickó, aki tudja, hogyan kell bánni egy fegyverrel. Armando egy kis ember, aki nagyokat mond, és ő tartja magát a dolgok irányítójának - ami a bűntársai mellett nem nehéz. Armando részben neheztel Luisra, amiért lelépett a környékről és az állásától, de Henrique és Armando mindvégig maximálisan hűségesek maradnak Luis-hoz, és mindig segítik őt.
Luis bármikor felhívhatja őket, ha fegyverre vagy járműre van szüksége, vagy esetleg erősítésre egy küldetés alatt. Armando és Henrique mindig a közelben vannak, hogy segítsenek bármiben, legyen az a klubok látogatása, lazulás a bárban, vagy egy laza golfozás."
Szeptember 29-én megjelent a Rockstar Games zenekészítő játéka, a Beaterator, amely szintén támogatja a Rockstar Social Club rendszerét. A Beaterator játékot használók ide ugyanis feltölthetik saját mixeiket, és a közeljövőben minden bizonnyal még több fícsört találnak ki a fejlesztők.
A Beaterator szekció létrehozása mellett kisebb módosításokat is végrehajtottak a Rockstar Games játékosközösségi oldalán. Ha a Games fülre, azon belül is a Midnight Club-ra, vagy a GTA IV-re kattintunk, láthatjuk, hogy a felső navigációs csík átváltozott. A régebbi nagy képek kisebbek lettek, és külön "Features" illetve "Multiplayer" fülek vannak. Előbbinél minden extra dolog megtalálható, míg utóbbinál csak a Multiplayer játékok során elért statisztikák vannak kilistázva.
Az új navigációs csík
Akik több konzolon/platformon is rendelkeznek egy játékkal, azok a megújult navigációs csík fölött egy egyszerű listában választhatják ki, hogy mely konzol adatait szeretnék megtekinteni: