A Rockstar most először törte meg a trailer óta tartó GTA V hírcsendet, és hivatalosan megemlítette az új részt, pontosabban azt az újfajta csapatrendszert, amit a Rockstar a Max Payne 3-tól kezdve jövőbeni játékaiban alkalmaz.
Amellett, hogy a Max Payne 3-mal egyaránt kedvezni szeretnének a hardcore játékosoknak és a sorozattal csak most ismerkedőknek is, a fejlesztők meg szeretnék könnyíteni az online csatlakozást és a csapatok, kvázi "klánok" szervezését a többi játékossal. A Max Payne harmadik részében debütáló "Crews" rendszert a Grand Theft Auto V-ben és minden további Rockstar játékban is viszontláthatjuk.
Minderről Dan Houser beszélt az IGN.com interjújában, ahol azt is elárulta, a Crews rendszer lehetővé teszi a játékosok számára, hogy nyilvános nagyobb csoportokhoz, vagy kisebb privát csapatokhoz csatlakozzanak. Ezt a Rockstar Social Clubon keresztül lehet majd megtenni, ahol többek között statisztikákat is láthatunk majd a csapatunk teljesítményéről, sőt akár két játék között is össze lehet hasonlítani az eredményeket.
A többi részben egy rövid részletet olvashattok az interjúból, amiben többminden kiderül erről a rendszerről.
IGN: Hogyan léphetnek kapcsolatba egymással a csapatok?
Dan Houser: Az egyik lehetőség erre a Feuds lesz [magyarul "viszály, konfliktus" — szerk]. A multiplayer játékokban lesz egy Vendettas nevű játékelem – ha valaki kétszer megöl téged, vendettát indíthatsz ellenük, ami azt jelenti, hogy mindenki értesül a bosszúd szándékáról. Ilyenkor neked egy X jelöli a kiszemelt játékost, hogyha éppen látszik a radaron. Ha megölöd ezt a személyt, extra XP-t kapsz. Viszont ha ők ölned meg téged, ők kapják a plusz XP-t.
Mindez érvényes a csapatokra is, tehát van Crew Feuds és Crew Vendettas: így a multiplayer meccsek könnyedén csapatok közti vérre menő küzdelemmé válhatnak. Játszhatsz bármilyen csapatra osztott játékot akár teljesen más játékosokkal, de ha kiszúrsz két vagy több embert, akik a csapatod ellenségei [Feud-jai – szerk], minden kill a két csapat közti számlára fog íródni – ezzel a rivalizálás gyorsan megnő és a bosszúvágy fog motiválni a játékokban.
Számon tartjuk, hogy kikkel és milyen régóta vagy feud-viszonyban, illetve hogy melyik csapat az erősebb [ki ölte meg többször a másikat – szerk]. Extra XP-t kapsz minden olyan játékos megölése után, akik az ellenséges csapat tagjai, és ez a későbbi meccsekre is vonatkozik. Egyszóval szeretnénk még több izgalmat kicsikarni a szokásos multiplayer játszmákból.
És a szépsége az egésznek, hogy a csapatok állandóak és játéktól függetlenek. A Multiplayer egyre fontosabb része a játékainknak, és a Social Clubon keresztül alkotott Max Payne 3 csapatok készen állnak majd a Grand Theft Auto V-re is a megjelenés napjától. Mindez része annak a tervünknek, hogy a multiplayert a jelenleginél mélyebbre és gazdagabbra formáljuk, valamint könnyebb hozzáférést biztosítsunk az újdonsült játékosoknak, és emellett jutalmazzuk a hardcore gamereket.
IGN: A Crews és a Gang Wars – narrációval vegyített multiplayer – szelleme megjelenik majd a Rockstar későbbi játékaiban is?
DH: Megfogadtuk, hogy egy bizonyos ideig nem beszélünk túl sokat a következő játékokról, de igen, a csapatok részei lesznek a Grand Theft Auto V multiplayer módjának is. Hiszünk a third-person multiplayerek lehetőségeiben és a karakterre, sztorira és játékvilágra gyakorolt hatásában. Ezt vesszük figyelembe a Crews rendszer megalkotásakor is, és úgy gondoljuk, ezzel határtalan lehetőségeket nyitunk meg a jövőben. Összefoglalva szívügyünknek tekintjük a multiplayer hangsúlyának növelését, miközben megőrizzük a hagyományos versengést is. — (Forrás: IGN.com)
Ennyit tudhattunk meg egyelőre erről az új rendszerről, amit élesben majd májustól is ki lehet próbálni. A kérdés, hogy a GTA V-ben hogyan fog ez működni, megmaradnak-e a 16-32 fős lobby képernyők, vagy valami teljesen új szisztéma lesz. Kíváncsian várjuk!