
Az elmúlt, illetve elkövetkezendő időszakot tekintve már igen sok Grand Theft Auto V információt kaptunk, illetve kaphatunk, melynek köszönhetően bőven van miről olvasni a sorozat elkötelezett rajongóinak. A hét fontosabb híreiről ugyan tudósítottunk titeket, azonban oldalunk minőségi tartalmát tekintve úgy döntöttünk, hogy a kisebb, jelentéktelenebbnek tűnő híreket inkább hétvégente fogjuk felsorakoztatni számotokra, így pedig a híres szólás szerint „a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad”.
Érkezzenek hát a legújabb résszel kapcsolatos e heti hírek.
Elfogyott az összes Collector's Edition
Egy héttel a hivatalos bejelentés után, úgy tűnik, hogy a Grand Theft Auto V – Collector's Edition névre hallgató csomagjai már mind előrendelőre találtak – állítja legalábbis a BehindGames.com.
A jelenség lényegi háttereként az szolgál, hogy az olyan nagyobb online viszonteladók, mint az Amazon.de, már nem adnak lehetőséget a játék gyűjtői kiadásának előrendelésére, csupán az alapjátékra, illetve a Special Editionre.
Viták a játék méretéről
Nemrégiben tettük közzé a hírt, mely szerint a ComputerandVideoGames szakijai összeállítottak egy igen rendezett kis térképvázlatot a Grand Theft Auto V fiktív Los Angeleséről, és annak környező területéről.
A térkép – annak ellenére, hogy teljesen légből kapott, és csak az ugyancsak nemrégiben kiszivárgott hivatalos képek alapján készült – nagy port kavart fel a rajongók köreiben, mivel a város méreteit tekintve igen kicsinek találták a játékosok által bejárható területet.
Ezt megelégelte néhány GTAForums.com, illetve Reddit júzer és együttes erővel, az eddig megjelent képeken, illetve videókon szereplő nevezetességeket felhasználva állítottak össze egy sokkal pontosabbnak vélt térképet.
18 millió eladott példányra számítanak az első évben
A The Coven Group szakemberei 18 millióra becsülik a játék első évében bezsebelhető eladásainak számát. Erre bizonyítékként a Grand Theft Auto IV mai napig eladott 25 millió példányával dobálóznak, valamint felemlegetik, hogy a konzolok akkori felhasználótábora immáron több, mint háromszorosára nőtt, így hamarabb kapkodhatják el a játékot az eladók polcairól.
Emellett sejtelmes volt a múltkori konferencián adott Zelnick válasz is, mely azt sugallja, a játék előrendelései „nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jól” haladnak.
Érdekes feltevés. Várjuk a fejleményeket.
Kreatív HUD tervek a rajongóktól
Az internet számos bugyrában találhatunk Grand Theft Auto rajongót, aki már olvasott a legújabb résszel kapcsolatban megjelent előzetesekből. Ennek köszönhető talán, hogy a mai nap során már egy igen tetszetős kis vázlatra tehettünk szert, a játék HUD-ját illetően.
Íme a képek.
Tetszetős render a játék iPhone hasonmásáról
Ugyebár senkinek sem kell bemutatni a Rockstar kreativitását, ha éppen a valós márkák játékba ültetéséről van szó. Nos, a játék iFruit névre keresztelt iPhone-ja megihletett egy kívülálló csapatot, akik hobbiból, felkérés nélkül készítettek egy nem pontos, de általuk valószínűnek vélt rendert a telefonról, majd ebből „reklámvideót” csináltak.
Fontos megjegyezni, hogy a játékbeli verzióhoz ennek SEMMI köze sincsen – néhány oldal hamis híreivel ellentétben.
Ennyi lenne így erre a borongós szombati estére. Reméljük sikerült kielégíteni hírszomjatokat, és a továbbiakban is minket fogtok látogatni, a hiteles, nem elferdített hírek olvasásának éredkében.

Elkészítette a Grand Theft Auto V lehetséges térképét a CVG, az egyik legnagyobb angol nyelvű videojáték orientált online magazin.
A térképet az eddig kiadott képek, videók, blueprint térkép, rajongói észrevételek, saját eyes-on tapasztalataik és a valódi Los Angeles földrajza alapján készítették el. Fontos, hogy ez nem egy teljes és hivatalos térkép, további észrevételek alapján bővítik, javítják majd a jövőben.
Összesen huszonnyolc orientáló helyet válogattak ki. A Griffith Obszervatóriumból indultak ki, majd fokozatosan haladtak Los Santos belvárosán és Vinewood Hillsen át a Vespucci Beach felé, majd újra a belvároson át a vidékre.

Több irányítható főhős és zombik kellenek a játékosoknak Strauss Zelnick, a Take-Two Interactive vezérigazgatója szerint. A Grand Theft Auto játékok kiadásáért felelős cég vezetője a Cowen and Company Technológia, Média és Telekommunikációs Konferencián mondta ezt.
A rendezvényen Zelnick arról beszélt, hogy a különböző MMO játékoknak nincs nagy keletje az Egyesült Államokban, azok inkább Ázsiában népszerűek, ezért is ebben a régióban indították el a Tencent segítségével az NBA2K Online és Civilization MMO játékokat. Amerikában igazából csak a WoW és az EverQuest tudott sikeres lenni, miközben Kínában tíz-húsz is jelentős.
A játékipar jövőjét a több irányítható karakterben látja, amivel legelőször a Grand Theft Auto V-ben találkozhatnak a játékosok.
"Úgy gondoljuk, a Grand Theft Auto V újraértelmezi majd a nyílt világú játékokat. Arra számítunk, hogy több irányítható főhős lesz a következő videojátékokban, és mi éppenséggel tudjuk, hogy ezt hogyan kell megoldani. Ezt nagyon, nagyon nehéz lesz megvalósítaniuk a versenytársainknak, de egyszerűen muszáj lesz megpróbálniuk" - mondta Zelnick.
"Ez lesz az első videojáték, ahol akadályok nélkül válthatsz majd a főhősök között, és ha jól meg gondolod, az egyik legnagyobb probléma a játékokban az, hogy egy személynek kell eljátszania az összes érzelmi szerepet a történetben: a jófiút, a rosszfiút, az áldozatot, a rendőrt, a zsarut, a hőst. Most először három karaktered is lehet, és lényegében ez viszi majd előre a sztorit."
Emellett kiemelte, hogy a zombikat mindenki szereti, a Red Dead Redemptionnél is kedvelték a játékosok, és legszivesebben mindenhová zombikat tenne.
Végül a használt játékokkal kapcsolatban is kifejtette a véleményét. Szerinte ha a Microsoft megalkotta a módját, hogy hogyan húzzon hasznot belőlük, akkor a játékfejlesztőknek is meg kell találniuk. Nehezen tudja elképzelni, hogy ha a Microsoftnak részesednie kell, akkor a fejlesztőknek miért nem?
Ugyanakkor ő nem a játékosok büntetésében látja a helyzet megoldását. A Take-Two sokkal inkább arra koncentrál, hogy minél jobb minőségű tartalmakat hozzon létre, és később hetekig újabb és újabb letölthető kiegészítőket tesz elérhetővé, gyakran ingyen - ezzel igyekezve megakadályozni azt, hogy a vásárló továbbadjon a terméken.
Mindebből kicseng a cég elképzelése a jövőt illetően. Vélhetően nem sok MMO-t látunk majd tőlük, azokat is inkább Ázsiának, főleg Kínának fejlesztenék majd. A jövőben több olyan játékra számíthatunk, ahol több szereplőt irányíthatunk. Alkalomadtán valamilyen úton-módon zombik is felbukkannak majd a játékokban (lásd: Red Dead Redemption: Undead Nightmare, GTA IV multiplayer), és játékaikhoz sok apró, akár igyenes DLC lesz elérhető a megjelenés után.

Újabb frissítés érkezett a Grand Theft Auto III iOS változatához. A javítás a következő lehetőségeket adja a játékhoz:
A hírért köszönet misiizsainak!

Orosz újságíróknak mutatta be Grand Theft Auto V-öt a Rockstar, illetve a 1C-SoftClub, a játék helyi forgalmazója. A cikkekből a következő információkat tudjuk meg:
Források: AliveGameZone, BehindGames
A GTAForums.com-on találtuk:
UPDATE: Igencsak rejtélyes a screenshot megjelenése. Egy OneNewScreenshot nevű felhasználó regisztrált ma a GTAForumson, aki először egy torzított képet tett közzé, majd később frissítette a posztját, és belinkelte a teljes képet. És azt ne is említsük, hogy ma véletlenül május 24. van...

Az eredeti poszt a GTAForumoson
Még mindig folyik a vita, hogy a kép fake-e vagy sem, de az egy rajongónak sikerült betájolnia a képet a térképen.
A Rockstar Games ma bejelentette, hogy nem egy, de rögtön két speciális kiadással is készülnek a hardcore rajongók számára, melyeket már mától elő lehet rendelni a részt vevő boltoknál.
Azok, akik előrendelik a játékot (legyen az a Special, Collectors vagy a sima játék) szeptember 17-ig, a játékban irányíthatják majd a több képen is látott Atomic léghajót. (Az Atomic egy játékbeli abroncsgyártó cég, termékeiket az LS Customs tuning garázsaiban meg lehet találni.)

A: Ne aggódj, mivel nem lehetett tudni, hogy jön a gyűjtői változat, ha változtatni szeretnél a rendeléseden, a legtöbb bolt készségesen segít ez ügyben. Csak vedd fel velük emailben a kapcsolatot!
A: Nos, úgy néz ki igen, ha teljes egészében élvezni akarod a GTA V in-game tartalmait, akkor jelenleg négy lehetőséged van:
Az is várható, hogy megint kiadnak egy Rockstar Pass névre hallgató "jogosítványt", amit ha megveszel, olcsóbban kijössz, mintha egyenként vennéd a későbbi DLC-ket. Így volt ez a Max Payne 3 és az L.A. Noire esetében is.
De ha extrém türelmes vagy és lecsengett a GTA V hype, akkor valószínűleg kiadnak majd egy Game of the Year Editiont (hasonlóan a RDR-hez és az LA Noirehoz), ami minden kiadott DLC-t és extra tartalmat magában foglal az alapjátékon felül.
UPDATE: A magyarországi boltok újra elérhetőek a hivatalos oldal előrendelési szekciójában.
A Manhunt első része után a Rockstar másik kultjátéka, a The Warriors is hamarosan felkerül a PS2 Classics kollekciójába a PlayStation Store-on.
Az 1979-es hasonló című, bandaéletet bemutató film alapján készült játék 2005-ben jött ki PlayStation 2, Xbox One és PSP platformokra. Európában, így tehát hazánkban is május 29-én kerül fel a PSN adatbázisába, ahonnan röpke 9,99 euróért már tölthető is.
Ezzel együtt tehát az alábbi Rockstar által fejlesztett PS2 Classics címek játszhatóak már PS3-on (és remélhetőleg majd PS4-en) is:

Jó szokásához híven továbbra is folytatja a Rockstar a Social Clubon keresztül szervezett közös multizásokat a rajongókkal, a hétvégén ráadásul mindezt tripla XP szerzési lehetőséggel is megspékelik.
A tripla XP természetesen csak Max Payne 3-ban és Red Dead Redemptionben érvényes, de ezen kívül terítékre kerül a GTA IV, EFLC, Midnight Club: LA, sőt még a Table Tennis is. (Megvan ez a játék egyáltalán valakinek?)
Szokásos módon lesz live stream és chat a Social Club Multiplayer Events oldalon, ahol az események alatt a pontszámokat is lehet követni. Továbbá nyereményjáték is lesz, az alábbi szuperkúl GTA IV ajándékcsomagot nem nyerhetjük meg itthonról:

Aki esetleg külföldről olvas minket, azok számára leírjuk a csomagok teljes tartalmát:
(Valószínűleg a Rockstarnál a WC papíron is R* embléma van – najó nem, mert Saints Row.)
Szombaton, azaz 25-én pedig hat órán keresztül hat különböző játékban lesznek online a Rockstartól, az időpontok magyar idő szerint:
Aki a Max Payne 3-ra pályázik, csatlakozhat a GTAPlace.hu saját csapatához is, hogy javítsa a kicsit gyengélkedő statisztikánkat. ![]()

Információs szekcióval bővítette a Rockstar Games a Grand Theft Auto V hivatalos oldalaát A felső menü "INFO" menüpontjára kattintva most már egy kisebb ismertető is elérhető.
"Los Santos: egy burjánzó napsütötte metropolisz, tele önjelölt vezetőkkel, sztárokkal, és bukott hírességekkel, egy irigy nyugati világ most próbál életképes maradni a gazdasági bizonytalanság és az olcsó valóságshowk korában.
Minedezek kellős közepén három bűnöző úgy dönt, hogy összefog a túlélés és a siker reményében: Franklin, egy egyszerű utcai szélhámos, aki érdeklődik az igazi lehetőségek és a komoly pénzek iránt; Michael, egy nyugalmazott profi, akinek a visszavonulása nem olyan rózsás, mint azt gondolta; és Trevor, egy elvetemült mániákus, akit a könnyű siker esélye és az újabb nagy durranások motiválnak. Jobb híján a csapat mindent kockára tesz a merész és veszélyes rablásokkal, ami az egész jövőjüket megalapozhatja.
A legnagyobb, legélethűbb és legváltozatosabb nyílt világban, amit valaha (videojátékban) készítettek, a Grand Theft Auto V új formában kapcsolja össze a sztorit és a játékmenetet azáltal, hogy a játékosok újra és újra belecsöppennek, majd kilépnek a játék főhőseinek mindennapjaiból.
A korszakalkotó sorozat összes klasszikus védjegyével, beleértve az elképesztő odafigyelést a részletekre és a modern kultúra kifigurázására a Grand Theft Auto-ban, egyúttal a nyílt világú multiplayer teljesen új és ambíciózus megközelítésével.
A sorozat szülőatyja, a Rockstar North fejlesztésében, a Grand Theft Auto V világszerte szeptember 17-én érkezik Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra." - olvasható az oldalon.
A honlapon ezen kívül más kisebb-nagyobb újítás is felfedezhető. A közeljövőben vélhetően több apró ráncfelvarrás lesz még az oldalon, és rövidesen a végleges hivatalos oldal is elindul majd.