
Akik régebbi látogatói oldalunknak, azok tudhatják, hogy az idei év elején bekövetkezett szerverproblémának köszönhetően az egész oldal és adatbázis elvesztése miatt a sok más tartalom mellett a galériánknak is búcsút mondhattunk. Az új oldalon már nyár óta fejlesztgetjük az új képtárunkat, amely mostanra elérte azt a szintet, hogy hivatalossá nyilváníthassuk.
A sok ígérgetés után most örömmel jelentjük be a GTAPlace galériáját, ahol kategóriára osztva az összes GTA epizódhoz találhattok illetve tekinthettek meg képeket. Mielőtt megrohamoznátok, egy kis ismertető jöjjön azok számára, akik esetleg elsőre nem igazodnának el az amúgy roppant egyszerű kezelőfelületen. A galériába belépve az összes kategória megjelenik. Egy kategórián belül albumok találhatóak, azokban pedig értelemszerűen a képek. A galéria főoldalán található kategóriáknál mindenütt maximum 2 album jelenik meg. Ha az adott kategória kettőnél több albummal rendelkezik, akkor a kategória jobb alsó sarkában található "Összes album megtekintése" feliratra kattintva jeleníthető meg minden album.
Az albumokon belül minden kép a már korábban is ismert effekttel "ugrik elő", a szkript neve LightView. Egy képre kattintva lehetőség adódik a lépegetésre, valamint az egy oldalon található képek automatikus vetítésére. Apropó: egy oldalon maximum 12 kép jelenik meg, annak érdekében, hogy a lassabb internetkapcsolattal rendelkező látogatóknak se kelljen sokat várniuk a képek betöltésére.
Továbbá, minden kép alatt három gomb található (ezek közül egyelőre az első nem működik, később javítjuk a hibát): automatikus lejátszás, információk és letöltés. Az információk ikonra navigálva egy legördülő menü tájékoztat az adott kép felbontásáról, méretéről, illetve a feltöltésének dátumáról. A kis floppy ikonra való kattintással értelemszerűen az adott képet tölthetitek le, hogy akár háttérképként is lehessen használni.
A jövőben sok újítást tervezünk még bevezetni a galériánkban, de egyelőre kárpótoljon benneteket a látvány, valamint a több mint 2000 (!) kép. Fontos leszögezni, hogy a későbbiekben újabb képeket töltünk majd fel, nem csak az érkező GTA epizódokról, de a régebbi részekről is.
Hogy a képek között némi újdonságot is találjatok, a Grand Theft Auto IV kategória PC képek albumát összesen 211 friss képpel töltöttük fel. Habár ma, azaz december másodikán Amerikában hivatalosan (is) megjelent a Grand Theft Auto IV személyi számítógépekre készült változata, az ebben a hírben fellelhető képek még tegnap kerültek publikálásra, tehát újnak mondhatóak. Nem egy - főleg német nyelvű - weboldal ugyanis letesztelte a várva várt GTA PC-s verzióját, és a tesztek során számos képet készítettek. Ízelítőnek itt láthattok 3 képet, a többihez irány a galéria!
A galériához kellemes böngészést kíván a GTAPlace csapata:
A galéria egyébként teljes egészében wantoo illetve CBool munkája, a képek feltöltésében Shotgun, VISALI és én játszottam szerepet.

A Jeuxvideo.com egyik felhasználója, rere130 jóvoltából a gtalegende.com hozzájutott a Grand Theft Auto IV számítógépes verziójának borítójáról, és annak tartalmáról készült képekhez.
Két fotó készült a borító elülső oldaláról, itt néhány screenshot-ot is megtekinthettek. Továbbá láthatjátok a dobozban található Liberty City térképet, a Lola posztert, a két lemezt és a borító hátsó oldalát. A képek mellett a játék ReadMe fájlja is felkerült a világhálóra. Ezt itt tekinthetitek meg. Érdemes végig böngészni, mivel szó van benne az irányításról, a Video Editor-ról, a multiplayer-ről, az Independence FM-ről és sok más egyéb érdekes dologról is.
Kattints a "Folytatásra" a képek megtekintéséhez...

Egy dán srác már a megjelenési dátum előtt megszerezte a Grand Theft Auto IV eredeti változatát, és erről egy videót is készített a népszerű videómegosztó portálra.
Először is le kell szögezni, hogy a játékot hiába telepíti fel, az csak és kizárólag december 3-a után hajlandó elindulni. A srác egyébként valószínűleg valamilyen videojáték-szaküzletben dolgozhat, így jutott hozzá előbb a játékhoz. Természetesen a fejlsztők az ilyen esetekre is gondolnak azzal, hogy a játék a megjelenés előtt nem indul el. Mindenesetre érdekes lehet a videó, amiből a következő infókat szűrhetjük ki:
Íme a videó:
A végére pedig egy extra információ. A Grand Theft Auto IV-et, Magyarországon forgalmazó Multimédia Holding cégtől megtudtuk, hogy itthon magyar borítóval és kézikönyvvel jelenik meg a játék.

Nem kevés játékos játsza a GTA sorozat epizódjait másolt játékkal. A mai nap a PC Games Hardware jóvoltából megtudtunk néhány információt arról, hogy a Rockstar Games a Grand Theft Auto IV-t hogyan akarja megóvni az illegális másolástól.

Már régóta lehetett tudni, hogy a Grand Theft Auto IV-hez két Xbox 360 exkluzív letölthető tartalom [DLC] fog készülni. Sokáig nem kaptunk róla semmiféle hírt, de a közelmúltban felfedték a The Lost and Damned névre hallgató kiegészítést. Egyedül az árát nem ismertük - idáig...
A GameStop internetes játékportál ugyanis feltette az első DLC-t az adatbázisára. Árként $19.99 dollárt jelöltek meg, amely körülbelül 4000 magyar forintnak felel meg. Ez igazán nem számít soknak, de lássuk a csomag fontosabb jellemzőit:
A $19.99 dolláros ár 1600 Microsoft pontnak felel meg, tehát akár már most el lehet kezdeni gyűjteni a DLC-re.

Egyérdekeses hírt közlünk le olvasóinkkal. Bár minket, magyarokat ez különösképp nem érint. A lengyel Cenega a Grand Theft Auto IV PC-re készülő áltozatának lengyel kiadását jelentette be...
Ez annyit jelent, hogy a játék néhány lengyel nyelvi extrát kap majd. Ezek a következők:
Akik jól értenek legalább egy szláv nyelvet, azoknak ajánlom figyelmébe ezt a speciális kiadást. Tapasztalatból tudom, hogy ha egy szláv nyelvet megtanul az ember, akkor könnyen megérti a többit is.

Ismét egy előzetest publikáltak a neten a már konzolokon is nagy sikert aratott Grand Thetf Auto IV-ről. Ezúttal a 1UP.com weboldalnak köszönhetünk egy összefoglalót, amely a játék multiplayer részét kívánja prezentálni. Ráadásul 8 új screenshotot is mellékeltek a cikkhez.
A tesztelők két játékmódot próbáltak ki a tizenötből: a Team Deatchmatch és a GTA Race futamokat. Az előbbi tesztje alatt négy négy darab, nyolc fős csapat küzdött meg egymással Bohan városrészében. Az utóbbi többjátékos mód játszásakor a maximális 32 résztvevő küzdött egymás ellen. A két szerencsés, akik kipróbálhatták a játékot egyértelműen kijelentették, hogy a nagyobb játkos létszám sokkal élvezetesebbé teszi az online harcokat. Kipróbálták a részletes keresést is, de erről azon kívül, hogy kiválaszthatjuk a keresendő módot és a játékosok számát, nem derült fény több információra. A cikk elején egy pár mondat erejéig még kitértek az egyik single player részt is érintő fontos elemre. A billentyű + egér kombinációval az irányítás olyannyira jó, hogy még a pisztoly is egy komoly, hatásos fegyver lett, az általa leadott pontos fejlövésekkel.

A Grand Theft Auto IV PC-s verziójában lévő beépített videoszerkesztő-funkcióról valószínűleg minden látogatónk tudomást szerzett már, aki mégse, az lapozgasson vissza a hírekben. A Rockstaros srácok már néhány - egész pontosan 6 db - mintavideót is feltöltöttek az erre szolgáló Social Club TV oldalára.
A GameTrailers weboldala most újabb három klippel lepett meg bennünket. Ezek közül kettő egy újabb mintavideó, valamint egy egészen exkluzív, a Video Editort bemutató "tutorial" videó is rendelkezésünkre áll a GT-nek köszönhetően. A szövegelés helyett nézzétek meg a remekül sikerült klipeket, egyet itt, a másik kettőt pedig a "Folytatás" gombra kattintva.
Super Niko![]()
Megújult honlappal várja régi és leendő játékosait a World Wide Gamers – Magyarország! Új külső és újabb lehetőségek várnak mindenkit az új wwg portálon! Ha még nem vagy tagja, csatlakozz te is a wwg közösséghez, regisztráld magad Magyarország első igazi összesítő játékos adatbázisába! Játékok, játékosok, csapatok, közösségi oldalak, minden egy helyen!
Itt a december, jönnek az ünnepek, ezért a wwg is még több, még nagyobb meglepetésekkel, nyereményekkel készül decemberben! Nem érdemes kihagyni! További információk, folyamatosan az oldalon, a wwg.hu címen!

Kis idővel a Grand Theft Auto IV konzolos megjelenése előtt indította el a Rockstar Games a Social Club névre keresztelt ingyenes online rendszerüket, amely a játékosok közt próbál közösséget kialakítani, és egyéb extra tartalmakkal ellátni azokat. A weboldal most azonban új köntösbe bújt...
Az eddigi Flash alapú oldalról - ami sokaknál lassú lehetett - HTML oldallá változott a Social Club, valamint egy sokkal áttekinthetőbb, és egyszerűen elérhető designt kapott. A főoldalon a fenti menüsor alatt egy folyamatosan változó hírtáblát láthatunk, amely a legfrissebb hírekről tájékoztat a klubbal kapcsolatban. Alatta szintén hírek találhatóak, a legfrissebb újításokhoz férhetünk hozzá egyetlen kattintással.
Talán a fenti menüsor a leglényegesebb elem az oldalon. A főoldalt a Home segítségével érjük el, az azután következő, Games menüpont a klubon jelenleg résztvevő játékokat sorolja fel. Jelenleg a Midnight Club: Los Angeles, valamint a Grand Theft Auto IV rendelkezik online statisztikai rendszerrel, azonban a 2009 második negyedévében megjelenő GTA Chinatown Wars is helyet kapott itt - egyelőre Coming Soon felirattal. Következő menüpont a News, ahol a fontosabb híreket olvashatjuk el áttekinthetőbb formában.
A következő két menüpont jelenleg fejlesztés alatt áll. A Friends szolgáltatás valószínűleg a játékosokat próbálja még közelebb hozni egymáshoz, a Message Wall, azaz üzenőfal pedig egyértelmű. A menüsor legvégén lévő TV ikonnal egy kattintással hozzáférhetünk a Social Club TV nevű oldalhoz, ahová játékosok ezrei fogják saját készítésű GTA IV-es videóikat feltölteni.
Az újítások közé tartozik még a "Rockstar Nickname" beállítása, ami nem más, mint egy egyedi felhasználónév kreálása. A XBL Gamertag illetve a PSN ID továbbra is megmarad, sőt a játékkal kapcsolatos szolgáltatások továbbra is ezt használják. A Rockstar Nickname a közösségi funkciókban fog szerepet játszani, mint az előbb említett Friends illetve Message Wall szolgáltatások, de a Social Club TV-re feltöltött felvételeket is a nicknevünk alapján lehet majd beazonosítani. A végére még egy információ: a ZiT szolgáltatás jelenleg nem üzemel.
Röviden ennyi lenne a Social Club 1.1 bemutatása, ha eddig még nem tettétek, kattintsatok IDE az oldal meglátogatásához. Jó böngészést!