Legkeresettebb tartalmak:

GTA V csalások | Tőzsde | GTAO: Bikers (MC) | GTAO Szintek | RDR | GTAPlaceTV

PC és PS4 verzióra utaló jelek a GTA V forráskódjában

2013.09.15 21:14  |  Írta: Gege  |  Forrás: CinemaBlend

Biztos sokan tudjátok már, hogy pár napja felkerült a Grand Theft Auto V mindkét verziója a netre, és kicsit kockább emberek már a fájlszerkezetben is turkáltak. Ott pedig érdekes dolgokat lehet találni.

A 4Chan mindenre elszánt júzerei el is kezdték a játék reverse-engineering folyamatát, azaz megnézték, hogy mit rejtenek a fájlok. Egy Redditen megjelent posztban egy olyan XML config fájlra linkelnek, ami a játék Xbox 360-as verziójából való és PC illetve PS4 nyomait tartalmazza.

De előbb nézzük, mi is ez a fájl. A legtöbb nagy játéknál ahelyett, hogy külön lefejlesztenének kisebb egységeket az egyes platformokhoz (jelen esetben a 360 és a PS3), egy általános config fájlban határoznak meg olyan fontos értékeket, amelyek eltérőek lehetnek a két platformon. Értjük ezalatt például a részecskék számát, a látótávolságot, és egyéb renderelési lehetőségeket. (Ezt most mind úgy írtam, mintha értenék hozzá, pedig nem – szerk.)

 

Ha belegörgettek a fájlba, megtaláljátok a "pc" és az "orbis" nevet is. Előbbi evidens, utóbbi pedig köztudottan a PS4 fejlesztési kódneve volt. Na most, ha ezt összeadjuk azzal, hogy a Sony "elszólta" magát a PS4-ről, valamint mindkét verzió felkerült a német Amazon-ra és a francia Amazon is listázta a PC verziót, már nem kell sok fantázia.

Lehetséges lenne, hogy a játékba beleölt rengeteg munkaóra nem azért volt, hogy megragadjanak a jelenlegi konzolok hardverénél? A Rockstar hivatalos álláspontja szerint jelenleg nem tervezik a next-gen verziót, de idővel nagyon is elképzelhető, hogy ki fogják adni az új gépekre is. PC-re legalábbis biztosan, a kérdés csak az, hogy mikor.

Petya

Offline
2013. 09. 16. 11:03
Én örülök,ha mindenkinek jut belőle mert a cél közös,és az nem más,mint a szórakoztatás!
Garrett

Offline
2013. 09. 16. 11:11
AZ új generáció hajnalán nem öltek volna dollár milliókat a GTA Onlinba, ha csak ps3, és xbox 360 jelenik meg. Sima multit kapott volna azt csá. Ellenben, valami nagyon komoly multit hoztak össze, de minek? Senki nem fog visszajárni az új generációk idején a régibe h gta multizzon kicsit. Pedig látszik hogy hosszútávra terveznek a multival. Egyértelmű, hogy PC-re és ps4/xobox one ra lett tervezve.
Baluka

Offline
2013. 09. 16. 11:27
Hát nem tudom engem sokkal jobban érdekel a sp mint a multi. GTA 4 ben hatalmas csalódás volt a multi (nem volt rossz de kb 2 hétig tudott lekötni)Még a kampányt 3 * kitoltam
HDReady

Offline
2013. 09. 16. 11:41
A jelenlegi konzolok kapacitasa miatt nem is lepodnek meg a PS4 es Xbox One konzol verziok eseten, a PC az mar egyertelmu hogy mar keszul es hamarosan be is lessz jelentve,ahogy Garrett is irta dollar milliokat koltottek a game be, es hat bisztos vagyok benne hogy a R* tobbet akar kihozni a GTAV bol es nem csak a jelenlegi generaciokbol.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 11:44
Srácok, azon gondolkoztam, hogy ha van letölthető verzió is, és én megveszem a lemezeset, akkor miért nincs a lemezesben egy serial kód amivel letölthetem a PSN-ről a játékot. És akkor végül is mind1 hogy lemezről, vagy HDD-ről megy a cucc. Értitek?


JA ÉS 12 óra van hátra!!! Hajjaj
Benito94

Offline
2013. 09. 16. 11:46
Annak örülnék a legjobban ha bejelentenék, nem kell dátum, hogy mikor jön csak, hogy lesz PC-re. Nem értem miért kell ezt húzni..
HDReady

Offline
2013. 09. 16. 11:52
Benito94: A PC sosem vol kerdes hogy lessz e vagy sem, mert bisztos hogy lessz de ahoz meg kell varni egy kicsit hogy bejelentsek a R* - nal ez mar egy tradicio
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 12:12
Már van fent pár cheat kód, ha esetleg valakit érdekelnek majd holnaptól.
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 12:13
HDReady:

Ehhez én is csatlakoznék. 100%, hogy lesz. Nagyobb kérdés, hogy pénz lesz e egy aktuális PC-t összedobni ami maximum beállításokkal elviszi majd.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 12:15
Adam Yahya:
Hát én nem vagyok az a PC-s mókus de ha valami olyan szörny gépet rakna valaki össze annak a hűtése már olyan szélt kavarna, hogy az embernek megszárítaná fürdés után a szőrt a seggén
krecko

Offline
2013. 09. 16. 12:16
Még meg se jelent XBOX360 és PSN3 -ra.. xD várjatok a PC-vel egy kicsit. 17. után kuss lesz, de még nem jelentik be mert októberbe jön a gta Online. Na azután nincs mivel előjönni, tehát onnantól akármikor bejelenthetik!
vigo1

Offline
2013. 09. 16. 12:17
.
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 12:22
Mondtam én,majd NEXT GENre lesz tökéletes a GTAV ,ez az xbox 360,ps3 verzió csak egy próbálkozás lett,tele hibával és kihasználatlan lehetőségekkel
Baluka

Offline
2013. 09. 16. 12:29
áhh olyan kommentek vannak néha
HDReady

Offline
2013. 09. 16. 12:33
kekholgy: Azert ez nem epp igy van meg ezeken a generaciokon is csoda szep a grafikaja es le a kalapal hogy egy ijen nyilt vilagu jatekot sikerult ezekre a konzolokra fejeleszteni.'Probalkozas' ?? ezt meg hogy erted ? en nem hiszem hogy probalkozas lenne hisz mindent bele adtak a R* fiuk es ki hasznaltak a konzol erejet,persze az mar mas kerdes hogy egy felso kategorias PC sokkal nagyobb vizualis elmenyt nyujt mint a jelenlegi konzolok de a lenyeg az hogy jol szorakozz es nem azt figyelni hogy most mejk a jobb mert szerintem mindegyik ugyan olyan jo.
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 12:42
HDReady: olyan ly-jé,tanulj meg írni...
Young Buck

Offline
2013. 09. 16. 12:44
kekholgy: Te mindenkibe belekötsz? folyton csak veszekedést próbálsz itt generálni...
HDReady

Offline
2013. 09. 16. 12:49
kekholgy: Neha elofordul az emberrel hogy hibazik ez van .
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 12:49
Én holnaptól ha meló közben fellátogatok ide olyan kaján vigyorral fogom olvasgatni a szidogatós kommenteket meg az előrendelés lemondásokat, hogy szinte már most mosolyra fakad a szám. - Én tudom, hogy csodálatos lesz a játék, ha tetszik, ha nem. Aki pedig nagyban készül az Online-ra októberben hasonló lelkesedéssel mint én az keressen meg privátban! Xbox Live-on gyűjtögetek embereket akikkel majd csapathatjuk.
FreDDy

Offline
2013. 09. 16. 13:34
kekholgy: És ezt mind úgy mondod hogy ki sem próbáltad a játékot, meg sem jelent. Hát gratulálok!
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 13:43
Kipróbáltam bénadzsóxd
FreDDy

Offline
2013. 09. 16. 14:00
kekholgy: Hát akkor bújj el
negyven2

Offline
2013. 09. 16. 14:06
Na, Új-Zélandon már játszhatnak a GTA V-el (ott már 17.-e van).
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 14:12
Amúgy, bocsánat a más témáért, de a RDR-ben sem lehetett a vonatot vezetni, és mégis meg volt a hangulat ott is. http://www.youtube.com/wa...h?v=bb6_McvKFjA
..........................................................................................................................
negyven2
Ez a 9 óra 40 perc már itt is gyorsan eltelik
vigo1

Offline
2013. 09. 16. 14:38
FIGYELEM !! Ha valakinek kell GTA V Special Edition (PS3), az szóljon mert van egy felesleges előrendelésben. (már elvileg sehol nem lehet kapni) 24990 ft az ára. Ha kell valakinek akkor nem törlöm és még ma éjfélkor átveheti velem.
E mail címerm viigooadam@hotmail.com viszont akinek kell az még ma írjon. Mert nem akarok 2x menni.
Vagy az egyszerűség érdekében + 36 30 991 1175
Krampi

Offline
2013. 09. 16. 14:40
Kit érdekel,hogy az RDR-ben nem lehet vonatot vezetni. Ez GTA V itt azért alap dolog lenne mint anno a sa-ban.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 14:41
Majd beülök a masiniszta mellé, aztán üvöltöm a fülébe, hogy GYORSABBAN A KU..A ANYÁÁÁD!
McFly

Offline
2013. 09. 16. 14:42
kekholgy:

Na meg a "lesz" az egy "sz"-el írandó.....

Young Buck: Nem veszekedést generál,hanem csak kijavította,ami nagyon is helyes.Az okos ember tanul a hibából,nem pedig kötekedésnek veszi. Két hozzászólásban ennyi helyesírási hiba pedig elég szomorű. 1-2 vesszőkihagyást még meg lehet emészteni,na de ezeket: " ijen, lessz, mejik stb....."

LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 14:43
kekholgy: Hol van az előző mondatodból a pont ? A PS3, és az Xbox 360 tulajdon név, tehát nagy betűvel kezdjük.

McFly:Ez rendben is van, de a GTAPlace.hu nem azért van, hogy megtanuljunk magyarul, hanem azért, hogy mindent tudjunk az új GTA-ról.És ez az egész off téma.
Petya

Offline
2013. 09. 16. 14:45
Krampi: Rossz hatással van Rád ez a kekholgy nevű nemtudommitkeresitt egyén...bízzál bennünk többiekben,jó játék lesz!!
hapci

Offline
2013. 09. 16. 14:46
kekholgy: Képzeld, én is játszok vele (nyugi mindenki, meg lesz véve), és nagyon hülyeségeket írsz. Ezekből a konzolokból többet kihoztak, mint lehetett. Rettenetesen jó játék lett! (És ez nem spoiler!)
Krampi

Offline
2013. 09. 16. 14:46
Petya: Héhé! Én nem mondtam,hogy rossz játék lesz a gta!! Csak azt sajnálnám nagyon,hogy ha nem lehetne vonatot vezetni.
McFly

Offline
2013. 09. 16. 14:46
Amúgy,a véleményével viszont már nem értek egyet.Nagyon is jó ez a verzió,kell a francnak az új gépekre!
Nincs annyi pénzem,hogy első évben beruházzak egy gépre,egyébként sem éri meg. Van itthon PS1,PS2,PSP,X360. Minek új gép???
Petya

Offline
2013. 09. 16. 14:49
Krampi: Megértelek...de a többi kismillió lehetőség egész biztosan kárpótolni fog!
Na még egy óra a tesztekig...már izgulok 9.5-9.8 közé várom.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 14:53
Halljátok láttam most egy olyan gameplay videót, azt hittem leteszem a hajam, annyira király lett! A vonat is minden egybe van. Én nem találok szavakat. Komolyan a gyomorgörcs van rajtam, meg őrülök, mint régen a szakvizsga előtti napomon lennék újra Legyen már holnap reggel!!!!
Petya

Offline
2013. 09. 16. 14:55
vohhries: De jó Neked...én estig várhatok
Prtygbr

Offline
2013. 09. 16. 15:01
Petya: Én meg minimum márciusig...
Clairvoyance

Offline
2013. 09. 16. 15:04
vohhries: Persze fokozzad még! Az hátralevő órák és a várakozás nálam fordítottan arányos. CAN'T WAIT!!!!
hapci

Offline
2013. 09. 16. 15:05
Amúgy figyelmeztetek mindenkit, hogy mikor először fog játszani a GTA V-tel, akkor az első pár óra nagyon lehangoló lehet! Ez azért következhet be, mert az eleje még nem izgalmas annyira. Gondoljatok csak bele, a SA sem azért klasszikus, mert néhány alap autóval, meg puszta kézzel tudsz utazgatni. Először én is, meg haverok is megijedtünk, hogy jó-jó, nagyon állat játék, de nem ezt vártuk. Aztán elkezdtem néhány küldetést csinálni, és... hihetetlen állat játék! Minél előrébb jutsz a játékban, annál jobb lesz, míg végül az elvárásokat is felülmúlja. Ezt ne felejtsétek el!
Petya

Offline
2013. 09. 16. 15:08
krecko

Offline
2013. 09. 16. 15:13
3 nap alatt kijátszható a játék.. de szar..
Clairvoyance

Offline
2013. 09. 16. 15:15
krecko: Köszönjük Emese.Most menjél szépen hátra, és verd le azt a kurv@ lakatot.
Petya

Offline
2013. 09. 16. 15:19
krecko: Ezt az infót honnan vetted??Jaaa,már én is látom...viszont nem mindegy milyen precizitással nyomod...,ráadásul többszöri végigjátszás ajánlott,és talán a végkifejlet is változhat...nemhogy!?
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 15:21
krecko:

A Skyrim pedig ha nagyon megerőltetem magam 24 óra alatt kijátszható. Ennek ellenére 6 hónapig tartott mire tisztességes tempóban, odafigyelve a részletekre végigcsináltam. Nekem ne speedrunokból meg hasonló rohanásokból vonjon le senki következtetést!
M3RC3N4RY

Offline
2013. 09. 16. 15:23
gondoljuk végig logikusan.Elősször miért nem jelentették még be a platformokat? Next genre át akarhatták változtatni a projektet valamiért,és ez meg is magyarázná a nyomokat,csak aztán párhuzamosan elkezdhették tervezni
a Pc meg szerintem 1-2 hónap lemaradással max párhuzamosan készülhet.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:24
krecko: Csinálj hosszabb játékot, nagyobb, és kidolgozottabb területtel, és történettel.Ja, és ne felejtsd ki a Crash-Test játékhoz illő tökéletesen realisztikus törést.Mind ezt egy rohad jó multival, és 3 főkarakterrel.50 év múlva jelentkezhetsz, hogy a 1 utcát megcsináltál, és nincs több pénzed.
aruha

Offline
2013. 09. 16. 15:26
krisz195

Offline
2013. 09. 16. 15:28
krecko: A legtöbb játék akár pár óra alatt kijátszható. Nem végigrohanni kell a főküldetéseken, hanem ÉLVEZNI a játékot, és máris hónapokig, akár évekig tud tartani.

Amúgy szerintem nem fog jönni next-gen konzolokra. Lehet, hogy tévedek, de attól még nem értem, hogy miért veszi mindenki annyira biztosra a next-gen megjelenést. Az egy generációval ezelőtti Black is nagy játék volt, ráadásul az X360 debütálása után adták ki, mégsem került át a mostani konzolokra.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:30
aruha: 10-est kapott az IGN-től.Akkor kit érdekel néhány fanboy sírása?
krecko

Offline
2013. 09. 16. 15:33
LeO_nFTW: Ez nem rólam szól, hanem a fejlesztőkről és a kiadókról. Egyértelműen az Ubisoft csinálja a legjobb játékokat mint grafikailag mint tartalmilag.. lásd: Watch Dogs, Far Cry 3, Assasins Creed és még sorolhatnám. Méret ide vagy oda, akkor is meglehet jól csinálni egy játékot ha nagy a terület. El se kellet volna mondják hogy ez a világ legdrágább videójátéka.. mert szégyen
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 15:33
HÚÚÚÚ gyerekek, hogy ez a Vice City is mekkora sz*r. 2 óra alatt végig lehet vinni? Ezen mit élveztünk annyira? Hogy ez micsoda orbitális gáz játék, húhúúúú! XDXDXD

http://www.youtube.com/wa...h?v=trgPztVBFns
aruha

Offline
2013. 09. 16. 15:33
LeO_nFTW: igaz de megemlítették, hogy a vezetés a Midnight Club LA-re hasonlít a legjobban..
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:36
krecko: Akkor mit keresel itt?Menj egy Ubisoft oldalra.Kinek az Ubisoft kinek a Rockstar.Igen meglehet egy játékot csinálni jól nagy területtel lásd:Összes GTA.Ezzel nem dicsekedtek, hanem elárultak egy dolgot.Te nagyobb szégyen vagy, mint a Rockstarnak akármelyik hibázása.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 15:37
ÉÉÉÉS MEGVAN A 10 PONT!!!! Most minden fikázó hajoljon meg a R* előtt és utána hajoljon tovább és nyalja ki a saját seggét!
krecko

Offline
2013. 09. 16. 15:38
LeO_nFTW: Azt ne felejtsük el, hogy nekem is megvan a véleményem a játékról és itt azért lehet osztani ezt. Rólad nem alkottam véleményt, szóval légyszíves te se
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:39
vohhries: Na, amit én akartam mondani kicsit másképp.D
krecko

Offline
2013. 09. 16. 15:39
vohhries: 10 Pont ide vagy oda a Rockstar mindig lefizette az IGN-t, szóval nem kell úgy bedőlni ennek.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 15:41
krecko:
Engem is lefizetett a R* csak ők azzal, hogy megcsinálták nekem és a többi nagy rajongónak a Grand Theft Auto című játékot.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:41
krecko: Viszont a kedvenc játékomról igen. És az nem vélemény, hogy szar!A Rockstar sok időt töltött azzal, hogy megcsinálja, és erre valaki azt mondja még megjelenés előtt, hogy szar.Ezért vagy te szégyen.
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 15:41
Csak azért kapott 10est mert pajtiba van a Rockstar az Ignel!
A független lapok majd lepontozzák....
Birkák vagytok hagyjátok magatokat megvezetni...
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 15:42
Én fekete BLACK METÁLOS birka vagyok
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 15:42
krecko:

Ubisoft és legjobb játékok? - Hagyjál már! Évente ontják magukból az Assassin's Creed-eket 0,05%-os változással az elődhöz képest. Semmi innováció nincs bennük. Alapvetően nagyon ügyesek mivel amikbe belekezdenek új projektek azok tényleg ütősek. Assassin's Creed I, II, Far Cry 3 tényleg jók. De utána évekig facsarják még annak az egy friss citromnak a levét, nem számít, hogy azóta megpenészesedett. Én folyamatában veszem az új AC részeket, de évről évre azt tapasztalom, hogy 0 a fejlődés. Még a story-ban is visszaestek, pedig zseniálisan indult a sorozat. Az Ubisoft az egyik legpénzéhsebb cég amit valaha láttam az EA mellett. Semmi nem számít, csak a profit. Ami OK, mert ezek a cégek se azért jöttek létre, hogy vegetáljanak, de semmi nyomát nem látom annak, hogy törődnének a fogyasztók igényeivel. Amit ők csinálnak az a ponyvaregény kategória. Amit pedig a Rockstar művel az művészet. Olyan mintha azt mondanád, hogy Danielle Steel a legjobb és Dosztojevszkij tök gáz. Gondolkodjunk már ezen egy kicsit!
Robbanto1

Offline
2013. 09. 16. 15:44
kekhogyot is meg lehet érteni,most it kell itt ennyire védeni a R-t? Megértem hogy jó játék de elkövettek pár hibát és kész be kell látni,grafika szerintem szép,bár a járókelők hiánya annak tudható be hogy gyengék ezek a konzolok hozzá
Viszont nem kell ennyire védeni mert ez beteges,tök mindegy mennyire tetszik de ha ő kipróbálta és nem tetszik,had írja már ki ide istenem.Most lehet szidni de az a beteges hogy nem lehet egy rossz szót sem szólni erről a játékról mert egyből menj a faszba tipikus válaszon jönnek.

Adam Yahyaval pedig eggyetértek,mert tényleg dícséretet érdemel hogy 5 évig fejlesztették a játékot,ellenben az EA játékaival amit kb fél-1 évig fejlesztenek és meg is látszik,mert eszméletlen szar és értelmetlen,legalább pár hónap kell a sztori megírásához de EA ilyenekkel nem foglalkozik,csak a profit,pénzéhes banda.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 15:44
Adam Yahya:
Az a baj, hogy a mai tizenéveseknek fogalmuk sincs a művészetekről és a kemény verejtékes munkáról.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:44
kekholgy: Igen, majd meglátjuk, hogy más mit mond.Meglátjuk, hogy ki fog beégni.
krecko

Offline
2013. 09. 16. 15:45













Nembaj.. Nagyon gáz a GTA V és szégyellje magát a rockstar! De attól függetlenül nekem is mindjárt megérkezik a csomag, úgyhogy trollolo

















AngelHeart

Offline
2013. 09. 16. 15:45
LeO_nFTW: Hagyd már szertencsétlent letöltött valamelyik torrent oldalról valami szétbarmolt verziót tapasztalatból mondom a tört játékok 90% rengeteg mindenben eltér az eredetitől amit addig észre sem veszel míg ki nem próbálod.
2 és ha az eddigi híreket figyelmesen végigkísérte volna az illető akkor feltünt volna neki hogy itt már a multin nagyobb a hansúly mint az sp-n erős túlzással azt is meg lehet kockáztatni hogy a sp egy kis tutoriál a multihoz
3 De mindezek ellenére azt kizártnak tartom hogy 3 nap alatt kipörgette a játékot úgy hogy szépen mindent megnézett kiélvezett rendberakott magyarul saving progress 100% esetleg gyorsan végigszaladt a fő köldetéseken valami csalással vagy anélkül de az aki így játszik úgysem lesz soha semmi elég jó
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 15:45
Robbanto1: köszönöm . Igazad van,végre valaki aki megértett
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 15:45
Gyújtsuk fel! Gyújtsuk fel! Gyújtsuk fel!
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:47
Robbanto1: Ahogy már leírtam, az "ez szar" az nem vélemény.
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 15:48
Robbanto1:

Ebben nincs igazad. Majd ha kijött a játék és az alapján mond véleményt akkor semmi baj vele ha megosztja. Egyelőre saját tapasztalat NEM LÉTEZIK. EZ A JÁTÉK MÉG 8 ÓRÁN KERESZTÜL NEM FOG MEGJELENNI! ÉS A LETÖLTÖTT VERZIÓRÓL ALKOTOTT VÉLEMÉNY UTÁNA SE FOG SZÁMÍTANI.
Nekem pl. Vice City Stories folyamatosan elnyeli az autóimat PSP-n a garázsban. Letöltött játékról beszélünk, nem eredeti. Most akkor én is mondjam, hogy milyen sz*r a játék? Nem mondom, mert meg volt PS2 eredetiben és nyomát se láttam a problémának, ahogy más PSP-s véleményekben sem találkoztam a hibával. Szóval ennyit az eredeti VS. letöltött másolat témáról.
Robbanto1

Offline
2013. 09. 16. 15:49
LeO_nFTW:
Figyelj,lehet ideges mert másik oldalra is ki írta hogy őneki mi nem tetszik a játékról,és oltották mint a veszett kutyát holott igaza volt pár dologban amit el kell fogadni és be kell látni,tökéletes játék nincs,de a világban semmi nem tökéletes
aruha

Offline
2013. 09. 16. 15:49
Fent vannak a csalások is XD.. hát nincs túl sok..
bocsánat még csak párat szedtek össze..
krecko

Offline
2013. 09. 16. 15:49
Adam Yahya: Már ki jött a játék te győkér..
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:50
aruha: Nem az összes..
Robbanto1

Offline
2013. 09. 16. 15:51
Adam Yahya: Őőő lehet,de a vezetés ne mfog változni mondjuk,amit te hozták fel az meg bug,mint hogy az is hogy átmész a kocsival a falon vagy stb...De ő konkrétan azt írta le hogy neki mi nem tetszik,nem a bugokat.Egyébként lehet neki is kivitték elöbb,ha bolttulajdonos vagy akkor te is nyomhatod régóta.
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 15:51
VICC HOGY NEM AZ EREDETI IGN TESZT LETT 10/10es csak egy FELHAZNÁLÓ TESZTELTE enyhénszólva butuska volt aki belinkelte.... Ehhez mit szóltok?????
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:53
Robbanto1: Megértem, de ha ideges vagyok, akkor nem oltom más dolgát, főleg nem egy fél évtizednyi kemény munkát.Igazad van, nincs tökéletes játék, de nem tudom, hogy mikor mondtam ilyet.Minden játék jó valamiben.CoD gyors FPS,BF taktikai FPS,GTA OpenWorld, és sorolhatnám.Viszont be kell vallani, hogy a Rockstar nem évről évre adja ki a játékokat, és dolgozik velük.Ha valaki ezt nem látja, az az ő hibája, nem a Rockstaré.
Robbanto1

Offline
2013. 09. 16. 15:55
Igen,de azt említettem is hogy dicséretes
krisz195

Offline
2013. 09. 16. 15:55
Szerintem inkább az a baj, hogy he has no cash for this fucking game or he does not have a console. Szóval várni kell. A ubisoft amúgy szerintem egy kalap kaki, ismétlődö, monoton játékelemek. A szabadság sem jelent semmit, mert alig lehet valamit csinálni a világban. Hú, vaccsdogz... meghekkeled a lámpát. És utána? Meghekkeled a lámpát. Fantasztikus.

Akit nem érdekel a játék, nem pazarolja az idejét erre az oldalra.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:56
krisz195: Ezt emlegetem nekik, de fölösleges.Legalább látom, hogy van itt más rendes ember is.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 15:58
LeO_nFTW:

Már csak 8 óra van hátra! Szűkösen bele fér egy Gyűrűk Ura trilógia moziváltozat
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 15:59
vohhries: Inkább Family Guy!
Petya

Offline
2013. 09. 16. 15:59
LeO_nFTW: Jelen...
Robbanto1

Offline
2013. 09. 16. 15:59
Egyébként hogy valak elmondja mi nem tetszik,nem feltétlenül jelent azt hogy ő utálja,vagy nem érdekli csak egyszerűen közli hogy most na ez neki nem jön be és kész,ettől függetlenül másnak bejöhet mert kinek ez kinek az.Na ezt akartam csak elmondani
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:02
Robbanto1: .Az a vélemény, amikor kifejti, hogy miért tetszik/nem tetszik egy adott dolog neki.Viszont ha én azt mondom, hogy szar, az csak ócsárolás.Ugyan ez visszafele is megy.Az, hogy tetszik, vagy nem tetszik egy dolog, azt te döntöd el.De ha másnak mondod akkor kell véleményt mondanod.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 16:03
LeO_nFTW:
Ne aggódj, minden este zakatol a Family Guy Havi 1x befigyel a Star Wars paródia is belőle
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 16:04
krecko:

Na egy pillanatra! Én nem gyökereztelek le, úgyhogy légy szíves te se tedd meg még egyszer! Tudom itt következmény nélkül lehet nagyszájúskodni, de én ennek nem vagyok a híve. Ugyanúgy elvárok egy minimális etikettet itt interneten is akárcsak személyesen. Úgy gondolom az itt jelenlévők nagy része és maguk az adminisztrátorok is egyet értenek ebben velem. Ha mégsem akkor elnézést, rossz helyen járok.
Ezen kívül meg nem! NEM JÖTT KI A JÁTÉK! Vannak szerencsések akik megkapták eredetiben, hozzájutottak, de hivatalosan még nincs kinn. Szóval finomabban. Ha neked meg van eredetiben és az alapján véleményezel, akkor elnézést kérek minden beszólásom miatt. Rád nem vonatkozik. Amennyiben kalózverziót véleményezel, úgy továbbra sem számít a véleményed, ha meg csak gameplay videókra hivatkozol akkor meg pláne nem kíváncsi rád senki aki tisztességes GTA vagy Rockstar rajongónak vallja magát.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:05
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 16:05
Ez az eredeti teszt:

http://www.ign.com/articl...on-app-revealed

Nem az amit itt az egyik BUTA felhasználó belinkelt!
Mondom az IGN protekcióval adott 10et...
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 16:07
vohhries:

Én munkaidőben addig Age Of Empires II-vel tolom, az elmegy a bolti gépen.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:08
kekholgy: Rendben, de a kedves felhasználó szerintem nem arra a tesztre értette.Nem buta, mert akárki akármit írhat az interneten, és itt nincsenek tulajdonságok.
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 16:09
Adam Yahya:
Jó az
hapci

Offline
2013. 09. 16. 16:11
Hagyjátok már ezt a krecko nevezetű trollt! (Igen, troll, mert nem lehet ennyire hülye egy ember a valóságban) Már ott elbukott, hogy a Ubisoftot nevezte meg a legjobb kiadó/készítőnek XD Innováció! Most már tudsz lovagolni! ...megint.
Amúgy csak mellékesen jegyezném meg, hogy már benne van 20 órám a játékban (igen, ennyire kib@szott jó ), és még csak a játék 3%-ánál tartok (azt is csak a kötelező első küldik miatt kb). Most kezdek neki a küldetéseknek. Ne akadjunk már fenn egy kis trollon, emberkék
De inkább megyek GTA V-özni, ő meg otthon örülhet az AC 3-jának
kekholgy

Offline
2013. 09. 16. 16:11
LeO_nFTW: Dehogynem arra ami ott volt a videón amit belinkelt! Sajnos rosszul tudta mert az nem a hivatalos értékelő volt! ...

Tessék jönnek a negatív dolgok:

http://kotaku.com/grand-t...view-1324730770
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:14
Trevor:My daddy ws not nice to me. WTF?DD Trevor majdnem sírt!
krisz195

Offline
2013. 09. 16. 16:14
kekholgy: Fasza. Mi meg protekció nélkül fogunk tízből ötvenezret adni rá.
Mit akarsz? Hogy ne vegyük meg a játékot? Zavarna, ha nekünk meglenne? HAHAHA, szerintem a legtöbben tojnak a véleményedre, mert tudják, hogy a világ egyik legjobb játéka jön holnap. Ez van, törődj bele!
Ha neked nem tetszik, van egy egyszerű megoldás a problémádra: NE JÁTSZD! Nehéz?
Gondolom, amúgy a trollkodást élvezed itt. Minek maradnál tovább, ha nem így lenne? Az ilyen embereket ignorálni kell. Idővel megunják, hogy nem figyelnek rá. Szóval én inkább megyek valami értelmesebbet csinálni.
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 16:15
krecko:

Idéezk " Adam Yahya: Már ki jött a játék te győkér.."
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:16
kekholgy: Milyen negatív dolgokra gondolsz?Maga a szerkesztő írta, hogy a játéknak sosincs vége.
zekory1993

Offline
2013. 09. 16. 16:17
Annak szól a kérdésem aki kipróbálta már a játékot!!!!!!!!!!!!!
Zene: rock, rap, 80Hits, Country zenén kívül van valami normális ( mert amit eddig néztem videókat csak ilyenek szóltak benne... és nem éppen az én stílusom ez a pár kategória ) ://///// ???!!!
Ami érdekel: electro, house, dubstep vagy indie ??? Van olyan rádió ahol lehet majd ilyen zenéket hallgatni..??? Ha igen pls valaki leírná a nevét ???
KÖSZÖNÖM 1000 hála
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 16:20
GTA V
hapci

Offline
2013. 09. 16. 16:20
zekory1993: Van csomó rádióállomás. Van ahol a mostani, ismert számok is mennek, de neked való is van.
Petya

Offline
2013. 09. 16. 16:21
És mi lesz még az online-ba...Jesszus Krisztusz
zekory1993

Offline
2013. 09. 16. 16:23
hapci: Nagyon szépen köszönöm ... ez az egy dolog amitől féltem a GTA 5-el kapcsolatban, de megnyugtattál...( zene mániás vagyok )
Petya

Offline
2013. 09. 16. 16:24
LeO_nFTW: Ha nem foglalkoztok velük,egy idő után talán abbahagyják...
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:26
CVG:10.. http://www.computerandvid...rdinary-review/ Ja, őket is lefizették, bocs.
KristX

Offline
2013. 09. 16. 16:27
Hát komolyan mondom besírok ezeken a trollokon Úgy leülnék egy ilyennel személyesen, beszélgetni kicsit. Hogy milyen ember élőben... Na mind1, nemsokára éjfél, irány a Konzolvilág
krecko

Offline
2013. 09. 16. 16:28
LeO_nFTW: Igy már értem hogy miért került a játék dollár milliókba.. De komolyan srácok.. Logikusan.. nem inkább a pénz nagyrészét költöm maga a játékra és nem a hirdetésekre meg a média lefizetésére? Hát.. csalódtam a Rockstar nem tud bánni a pénzel.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 16:30
Krecko.. Nem érted a viccet.Olvass vissza egy kicsit.
vigo1

Offline
2013. 09. 16. 16:30
.
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 16:30
Most néztem meg az IGN Video Review-t. Ez valami gyönyörű! Akkora jelenet lesz az egész! Már csak a párbeszédek miatt megéri megvenni komolyan mondom. Hatalmas momentumok meg beszólások vannak benne. A játékmenet is csodálatosnak tűnik. Egy dolog nem tetszik, a prostis résznél ez "Sims" szerű kikockázás. Anno pont ez tetszett a IV-ben, hogy végre nem csak azt láttuk, hogy ugrál az autó. OK, ruhában csináltak mindent, de egy videójátéktól nem is pornót várunk el. Jó lesz ez. Most már holnapig inkább fel se jövök, látom már egyesek megint jól el szeretnék cseszni a játékélményt a SPOILER-eikkel. Csak tudnám, hogy ebben ők mit élveznek...
vohhries

Offline
2013. 09. 16. 16:58
Hatalmas az IGN tesztje! Hát most még jobban be vagyok indulva a játékra!
wantoo

Offline
2013. 09. 16. 17:00
Próbáltam törölni minden nem ide illő kommentet, illetve kekholgy többszöri kihágás miatt végleges kitiltásra került, krecko pedig néhány napig nem lesz tagja a közösségnek. Elnézést, ha ideillő komment is törlésre került, nem szándékosan.
Adam Yahya

Offline
2013. 09. 16. 17:01
wantoo:

Köszönjük! Hálásan köszönjük! Ezért jó ide járni. Itt foglalkoznak az emberek gondjaival.
LeO_nFTW

Offline
2013. 09. 16. 17:07
wantoo: Áhh köszi!
Petya

Offline
2013. 09. 16. 17:10
Mennyei ez a csend...thanks!
krecko

Offline
2013. 09. 16. 17:16
Adam Yahya: Vallásos vagyok igen, de nem nagyon hiszek semmiben.
GtaLaLa8

Offline
2013. 09. 16. 18:35
Juppije!!!!!!!!!!!!!!!!!
mczolly

Offline
2013. 09. 16. 20:25
A Max Payne 3 PC változata némi reményt adhat... talán ezúttal nem szúrja el annyira a R* a portolást.
zol1991

Offline
2013. 09. 16. 22:03
Ezt nézzétek meg !
ROCKSTAR ANNOUNCEMENT - GTA 5 PC RELEASE DATE :: OCTOBER 1st 2013
http://www.rockstarannoun...B.CixijLdN.dpbs
mark74

Offline
2013. 09. 17. 16:40
zol1991: ÁÁÁÁÁ ez vmi fake lehet,bár a fene tudja Meg mi lesz 12 óra múlva? Nem értem az egészet meg az Október 1? Szóval ez nekem zavaros
zol1991

Offline
2013. 09. 17. 18:16
mark74:

Jaja eléggé tegnap még 14 nap múlva most meg 11 óra múlva valószínű h kamu.
Nem tudom miért jó evvel szórakozni...
mark74

Offline
2013. 09. 18. 15:55
Az hát

Hozzászólok

Social
Kövess minket Facebookon, Twitteren és Tumblren, a főbb hírek mellett különböző érdekességeket is posztolunk!



Tumblr
Ki van itt?
Jelenleg 24 vendég böngészi az oldalunkat.
Kiemelt partnereink
Társoldalak