Legkeresettebb tartalmak:

GTA V csalások | Tőzsde | GTAO: Bikers (MC) | GTAO Szintek | RDR | GTAPlaceTV

GTA V PC, Xbox One és PS4 megjelenési időpontok

2014.09.12 14:40  |  Írta: wantoo  |  Forrás: Rockstar Newswire

Pontosította a Rockstar Games a GTA V újabb verzióinak megjelenési dátumait, illetve az extra tartalmakat, amelyeket ezzel együtt kapunk. A PC verzió 2015. január 27-én érkezik, az Xbox One és a PS4 verziók pedig idén november 18-án.

Az extra taralmak és változások pontos listája:

  • magasabb látótávolság és felbontás
  • új fegyverek, járművek és tevékenységek
  • részletesebb élővilág
  • sűrűbb forgalom
  • részletesebb lombozat a növényeken
  • fejlesztett sérülés és időjárás effektek
  • 100 új zeneszám és új mixek a jelenlegi csatornákon
  • minden előrendelő 1 000 000 GTA$-t kap (felét a Story Mode-ban, felét pedig a GTA Online-ban)

A következő újdonságok egyaránt elérhetőek lesznek Xbox 360-on és PS3-on az új platformok mellett:

Helyreigazítás: Az alábbi tartalmak azok számára lesznek elérhetőek,  akik korábban a PlayStation 3 vagy Xbox 360 verzióval is játszottak:

  • új járművek: Dukes, Dodo Seaplane és egy gyorsabb, jobban manőverezhető Blimp (léghajó)
  • új tevékenységek: vadon fotózás, új lőtér kihívások
  • új fegyverek

Az Xbox One és a PS4 változatoknál GTA Online-ban a maximális játékos szám megemelkedik 30-ra, a PC verzióról viszont nem közöltek pontos információt. A jelenlegi karakterek átvihetőek az új platformokra.

Kaptunk egy rövid trailert is:

Valamint 16 új képet egyenesen a PS4 verzióból:

GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA GTA 

 

totyak

Offline
2014. 09. 12. 14:54
Nem tudom eldönteni, hogy a Pc kiadással ennyire nem törődnek és azért az az utolsó, vagy ennyi energiát fordítanak rá, hogy tökéletes legyen. Valamiért inkább az elsőre gyanakszom. Csalódott vagyok. Arról is mondhattak volna valamit, hogy lesz e gyűjtői kiadás, vagy sem.
KevinSipos979

Offline
2014. 09. 12. 14:56
Ez így igaz sajnos.
Davekoma

Offline
2014. 09. 12. 14:57
Már nézető a trailer: http://www.rockstargames.com/videos
KevinSipos979

Offline
2014. 09. 12. 15:01
Ha egy csomó hiányos dolgot beleraknak (pl. étkezés, kondizás, épületek belső területeinek bővítése, és sok más) akkor megéri várni.
KRISZ46

Offline
2014. 09. 12. 15:33
Oké akkor most lehet mondani: Köszönjük a ps4 és xbox one tulajoknak a beta tesztet xD
mark74

Offline
2014. 09. 12. 15:38
Na kis okostojások Méghogy nem késik DDDDDDDDD
MateL

Offline
2014. 09. 12. 16:05
Késik, de legalább nem b*szom el a vizsgaidőszakot.
Lehetne megint beállítani a visszaszámlálót, két dátumra is.
dani.szentgali

Offline
2014. 09. 12. 16:10
A "gyorsabb, jobban manőverezhető Blimp" alatt azt értik, hogy az alap léghajó mellé jön pluszba egy másik, ami kicsit más lesz, mint az alap volt, vagy csak egy olyan frissítés jön a régi alap Blimpre, amellyel könnyebb lesz az irányítása?
bond71

Offline
2014. 09. 12. 16:21
Lehessen guggolni!,,Billiard, kajáldák, gyúrás, harc stílusok, kaszino, legyen!! !
rovoo

Offline
2014. 09. 12. 16:28
És a blimp alapból elérhető lesz mindenki számára?
Vagy majd ez is tele lesz mindenféle olyan cuccal, amit az előrendelők kapnak meg?
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 12. 16:28
Na gratulálok, másodszor is sikerült másik évszakra tenni a megjelenést Engem meg nem érdekel, hogy azon dolgoznak-e, hogy tökéletesre csiszolják, vagy csak leszarják a PC-s kiadást, nyilván tudták már 2 hónapja, hogy mi lesz. Még esküdöztek is, hogy nem fog késni, ezzel a hazudozással nekem teljesen hiteltelelenek lettek, úgymond az sem igaz amit kérdeznek. Miért nem mondták már az elején, hogy őszre csak a "kiválasztottaknak" adják ki?!
negyven2

Offline
2014. 09. 12. 16:54
KevinSipos979: és bond71: Ezek nem hinném, hogy bekerülnek, vagy ha igen akkor minden platformra jön majd.

Guggolni fezedékben tud (vagyis ha alacsony a fedezék akkor lejjebb "guggol"), kajálni most is tudsz (igaz chips-eket/csokik meg üdítőket tudsz, meg berúgni de ez csak az életet tölti vissza (vagy veszi le). Más hatása nincs nagyon. Gyúrással max az a Strength-et tudod feljebb tornászni, de mivel ez csak egy irányba növekvő skill így egy idő után nem lenne értelme nagyon, és ugyan ez igaz a harcművészetekre.

Mivel a játszható karakterek közül 2 már igencsak benne van a korban így ők nem nagyon fognak eljárni kondizni (nem is olyan a személyiségük).

A kaszinó lehet, hogy visszajön, de lehet, hogy nem. A nagyobb belső tereknek meg eddig se nagyobb volt akadálya. Max ha jönnek a sztori DLC- akkor hozzáadnak majd plusz épületrészeket.
PawahDani

Offline
2014. 09. 12. 17:04
KevinSipos979: és bond71: Amiket mondotok, az már vagy bent van, csak kicsit más módon, vagy értelmetlen, azaz minek kondizni, ha így is lehet növelni a skilleket, minek kell billiárd, ha nem is azért szeretjük a játék, minek harc stílus, ha fegyverrel leütöm egyből, minek étterem, ha már lehet enni chipset, lehet inni kólát. Azt hiszem ezeket soroltátok. Ti csak biliárdoztok a GTA IV-ben? Ugye hogy nem, ha meg játszok, azt megunom 2 perc után. És ez vonatkozik a legtöbb minigamere.
bond71

Offline
2014. 09. 12. 17:27
PawahDani: Mi ezzel nem így vagyunk!! SA- ban mindenap eljártam gyúrni nem csak skillt növel hanem az izomzaton is komoly kinézetet ad a karakternek,, billiárd mindig jó kell online is és SA, IV benne volt legyen már itt is,én eltudok játszani vele bármeddig ahogy a tennisszel is, a gyors éttermek is jók voltak,, vagy a SA lákásban a playstation, meg sok helyen a játék gépek, ugyan azokat visszapakolhatnák!!

Harc stílus: minek azért mert "leütöd??" akkor minek hogy kitudj szállni a kocsidból ha elmehetsz bárhova a kocsival.... ez kb, ugyan az!! Lehet te nem játszottad szét a SA-t mert annak a varázsa és felül múlhatatlansága a lehetőségek ezreiben rejlik!!! (sorolhatnánk reggelig)

Guggolás nagyon jól jön mindig nem érdekel hogy csak fedezékhez lehet guggolni hanem pont ez idegesít!
negyven2

Offline
2014. 09. 12. 17:30
PawahDani: : valószínűleg azért szeretnék mert anno San Andreasban is ezek voltak benne, az meg a sok 10-12 aki "Fehér gyerek vagyok aki úgy öltözködik és viselkedik mint az amerikai gettófekan*gerek és azért a kedvenc játékom San Andreas, mert ebben is ilyen a főhős" típusú ember. Ény úgy vagyok, hogy jó játék a SA, de pont ez a tamagotchi (aki nem tudnád, hogy mi volt ez akkor az nézzen utána) szimulátoros elemek nekem nem jöttek be, és ahogy korában is írtuk nem is nagyon illenének a GTA V-be.
bond71: : De ezek nagy része már nem igazán illik a GTA V dramaturgiájához. Ezeket a dolgokat nem ok nélkül nem tették bele. Ha észrevetted a IV óta a karakterek személyisége terén eléggé megváltozott a GTA. itt már vannak igazi céljaik.
aruha

Offline
2014. 09. 12. 19:00
Srácok örüljetek már egy kicsit jobban !! Hát mit ki nem tudnak még hozni ebből a játékból??? Egy csomó újítást bele tettek a grafikáról meg nem is beszélve mert az gyönyörű ! !!
Davekoma

Offline
2014. 09. 12. 19:06
aruha: Pontosan, mindenki lehet egy kicsit mérges, de meglátjátok megéri várni.
GeriKun

Offline
2014. 09. 12. 19:11
Eddig azért ment a hiszti mert nem volt dátum - most van dátum és azzal van bajotok. Úgy kell nektek!
totyak

Offline
2014. 09. 12. 19:12
Davekoma: Már eleget vártunk. Nemrég a hivatalos oldalon egy R* dolgozó felelte egy rajongó kérdésére, hogy mindegyik kiadás egyszerre jön. Ez volt kb. 2 hete. Legalább akkor ne hazudnának.
Zider20g

Offline
2014. 09. 12. 19:24
totyak: Biztos hogy bejött valami technikai baki vagy nem halad olyan mértékben az optimalizálás vagy javítanak egy két dolgon.GeriKun: Nem ezt ígérték!azt ígérték egyszerre jön de sebaj akkor legalább ne legyen GTA 4 szintű PC-s verzió
krecko

Offline
2014. 09. 12. 19:29
Nagyon egyértelmű a dolog, ez marketing. Ha egyszerre jönnének ki, akkor több mint valószínű legtöbben PC-s verziót választanák, sőt mit több a torrentes verziót.
Én megértem a rockstart Aki meg türelmetlen, az menjen ki a házból, amúgy is az élet kint van.
aruha

Offline
2014. 09. 12. 19:41
Én még azt is eltudom képzelni hogy PC-n egy még ennél is nagyobb grafikai felbontást/törésmodellt, stb csikarnak ki...lehet hogy a belső nézet csak ott lesz, vagy ott se.. XD.. de az is lehet h a PC-re akár pár jármű vezetési mechanizmusát is átdolgozzák, illetve gondoljatok a célzó-fedezékrendszerre, ez önmagában se kis munka..
Arminho

Offline
2014. 09. 12. 20:01
Fuck man, that ain't so bad!
adam10603

Offline
2014. 09. 12. 21:02
Végre lesz Dukes! Nem értem hogy miért nem tették bele a GTA V-be alapból. A Dukes of Hazard zenéje is benne van, valamint a Lee tábornok dudáját és ugyanazt a felnit is megveheted LS Customs-ban! De a Charger-t nem tették bele... sose értettem miért Most majd végre lehet Lee tábornokot csinálni
dvflls

Offline
2014. 09. 12. 21:04
Én nem pattogok, bár akárhogy is nézem ez közel másfél éves csúszás (PS3-X360)és innentől még hátra 5 hónap... De a fenti lista egészen impozáns, és az imáim is meghallgattatik, jön a normális sérülésmodell is remélhetőleg az új irányítással is egyetemben. Úgyhogy én nem sírok. Jól jártunk, higgyétek csak el.

Ami pedig a leges legjobb az egészben és sokan nem is gondoltatok rá.. Az eddigi DLC-k extra járművei feltűnnek a forgalomban is, a képek tanúsága alapján, ami még változatosabb és színesebb forgalmat eredményez.
adam10603: Egyébként hiányzik a Stallion is, meg még jó sok más autó. :/ a Dukes-nak örülök, Dodge Carger nélkül nem létezhet GTA a továbbiakban.

Az az artwork a nyitóképen zseniális, nincsen fent valahol?

Szerk: A Gamekapocs cikke új küldetésekről is beszél.. Ha igaz lenne nagyon örülnék neki, mindig is keveselltem a nagy Heist-eket, elfért volt kétszer ennyi. Többek között egy rendes belvárosi bankrablás is. Vagy a Breaking Bad ötödik évadának a vonatrablásának a reprodukálása óriási lenne.
Banshee

Offline
2014. 09. 12. 21:49
Annyira nem vészes,pikk-pakk itt lesz.Legalább javul az a két dolog, amik szúrták a szemem a konzolos verziókban,mégpedig a sérülés és az irányítás.Inkább kicsit legyen olyan mint a GTA IV-ben.
Franklin

Offline
2014. 09. 12. 22:05
Ha kijön a nextgen verzió a ps3/xbox360 ra majd szarnak rá.
aruha

Offline
2014. 09. 12. 22:41
Banshee: na ezaz... az irányítás, figyeljétek meg, hogy ha PC-re ugyanazt a járművezetési mechanizmust hagyják, rendkívül kellemetlen és nehéz lesz irányítani a járműveket nyilakkal....de ha vannak jó tesztelőik, márpedig vannak, biztosan beállítják/átállítják a PC-seknek..
Cube Head

Offline
2014. 09. 12. 22:45
minden előrendelő 1 000 000 GTA$-t kap (felét a Story Mode-ban, felét pedig a GTA Online-ban)

Azt a hülyeséget... Így is túl könnyű néha már a játék.
aruha

Offline
2014. 09. 12. 23:47
Srácok ! A Hajós-üldözős képen megtudnátok mondani mi az a vörös kézigránát kinézetű épület a parton? Az csak nekem új?
bond71

Offline
2014. 09. 13. 09:43
-magasabb látótávolság és felbontás"

Akkor ez nem FULLHD lesz??? Mert gondolom akkor így írták volna nem??, nem pedig hogy magasabb felbontás...
Mit gondoltok erről??

Az új tevékenységek pedig lehet mini játék?? pl: billiárd, vagy gyúrás??
wantoo

Offline
2014. 09. 13. 09:48
bond71: A képek és a trailer is full hd felbontásúak, és mindegyik a PS4 verzióból való. Így nincs okod aggódni
Zider20g

Offline
2014. 09. 13. 10:02
Még nem tartunk a 4k-val olyan szinten hogy ez már természetes legyen mint a full HD.
A magasabb felbontás alatt szerintem azt értette a R* hogy a Konzolos változathoz (ps3,xbox360) magasabb minőségű textúrák,jobb effektek lesznek meg ilyesmi.
dvflls

Offline
2014. 09. 13. 11:17
PC-n pedig csillagos égig húzhatod a felbontást valószínűleg, a GTA IV-et is lehetett 2560x1600-ban. Persze ha megvolt alá a vas..
aruha

Offline
2014. 09. 13. 11:43
bond71: A gyúrásn esélyes lett, szerintem a trailerben nem hiába mutogatták azt az izmos csávót...sok rajongó reklamált már a Ps3/xbox360 kiadásnál hogy a gyúrás nem került bele, és mondták h bonyolult lett volna megoldani.. de talán mostmár ez is lehetséges
Bár ha úgy vesszük, eleve mindhárom főhős izmos és nagydarab...a SA-ban Cj vékony volt és nekünk kellett őt eddzeni... de majd kiderül
PawahDani

Offline
2014. 09. 13. 12:45
negyven2: Pontosan. Meg hát Franklin használná a konditermet, mert Michael és Trevor már túlkorosak hozzá, úgy érzem, szóval annyira nem látszana rajta az izom, meg felesleges is. És ez a "fehér vagyok, de fekete akarok lenni" dolog, hát ebben teljesen igazad van, míg a kisgyerekek mit sem tudnak, hogy mi zajlik ott, ha azt mondanám, hogy gettó, akkor arra gondolnának, hogy drog, üzlet, lövöldözés. Ők annyira nem értik a történetet, ezért csak simán játszanak. Nekem a történet nem tetszett, nem is játszottam vele sokat.
bond71: Akkor játszatok a GTA SA-al, és csücsüljetek le. Amiket sorolsz az a feleslegességük miatt lettek kivéve. Van játékgép, igaz csak 1 fajta van, de annyi elég is, ha te ezt szereted, akkor keress magadnak az interneten böngészős játékokat. És ez a példád: "akkor minek hogy kitudj szállni a kocsidból ha elmehetsz bárhova a kocsival.... ez kb, ugyan az!!" nagyon rossz hasonlat volt. Egyáltalán nem ugyanaz. Még ha azt mondtam volna, hogy minen közelharc, ha lelőhetem fegyverrel, akkor egy kevéske hasonulás lenne köztük, de akkor se sok. Ezt a hasonlítást ne erőltesd. A felesleges dolgokat kivették, törődj bele, ha meg ezeket szereted, akkor mondtam, menj a pátyolgatott San Andreasodba.
Franklin: Remélem nem így lesz
aruha

Offline
2014. 09. 13. 18:12
Egyébként tudjátok mit nem értek? WEzek a feljavított fű textúrák..., ugyanúgy megmaradt a földre rajzold zöldes barna valami és itt-ott elhelyeztek pár fűszálat ...érdekes módon ahogy láttam a Red Dead Redemptionnél sokkal látványosabb-szebb fű és egyéb természeti textúrákat tudtak összehozni..érdekes módon az az előző generációs konzolokra jött ki.. Akkor hogy is van ez?
dani.szentgali

Offline
2014. 09. 13. 18:17
De jó. Most látom a "Helyreigazítás"-ban, hogy csak a nextgeneseknek meg PC-seknek jár majd a Dukes, Dodo, meg az új Blimp. Kezd kicsit elszaladni a ló a Rockstarral. Én megértem és teljesen jogosnak tartom azt, hogy a sok várakozás után megérdemelnek a Nextgen/PC tulajok egy rakat újítást, ugyanakkor azt nem támogatom, hogy ENNYIRE különbözzön az új verzió a régiektől. Elhiszem, hogy kicsit másnak kell lennie az új GTAV-nek, de azért az előző generáció tulajait sem kéne teljesen hülyének nézni. Ahogy nézem az új verziókba tett újítások egyre növekvő listáját, kis túlzással már csak a sztori folytatását és a küldetések számát nem cserélik ki 69-ről 200-ra. Lehet, megjelenésig még Las Venturas-t és San Fierro-t is belerakják. Mire megjönnek az új verziók, addigra már annyi újítás lesz bennük az előző verziókhoz képest, hogy nem GTAV-öt, hanem akár GTAVI-ot is írhatnának a dobozára, miközben a prevgenesek képébe röhögnek ezerrel a PC-sekkel az élükön, akik írogatják majd kedves Rockstarukkal egyetemben a "Köszi a bétatesztet pancserek!" és ehhez hasonló kommenteket a prevgenes tulajoknak. Félreértés ne essék, senkitől sem sajnálom az újításokat, de egy teljesen új játékot ne csináljanak már a régi nevén!
KRISZ46

Offline
2014. 09. 13. 18:26
Lehet hülyeséget mondok de én még PC-re egy steam es workshop os dolgot is eltudok képzelni.
aruha

Offline
2014. 09. 13. 18:26
dani.szentgali: Azért ennyire ne lásd borúsan a dolgokat...Ha jól tudom 1 éven keresztül folyamatos újításokat/ingyenes DLC-ket tettek elérhetővé az xbox360/ps3 tulajoknak, sőt, ha jól emlékszem, még karácsonykor az egész térképet hóba borították+egy csomó akkori tartalmat is beleraktak kizárólag ezekre a verziókra, még nemtudni hogy ez a fent említett pár újítás nem-e lesz elérhető azon verziókban is később, de természetes hogy valami ujdonságokkal elő kell rukkolniuk, hogy ismét hatalmas eladást produkáljon a játékuk..különbségek a 2 veerzió között ígyis-úgyis lesznek, de ne úgy názzétek, hogy a R* games ki akar bárkivel is tolni, hanem épp ellenkezőleg igyekeznek mindenkinek a kedvében járni !

Igenis adják ki később a PC-s verziót, ha van rajta annyi tökéletesíteni való, hogy mindenki élvezze !
Jakesz

Offline
2014. 09. 13. 19:00
dani.szentgali: A prevgen játékosokat a Rockstar azzal ajándékozta meg, hogy 1 évvel korábban elérhetővé tették nekik a játékot. A nextgen és PC tulajoknak meg várni kellett, ami egy ilyen játéknál nem kellemes dolog. Valamint fizetni is kell nekik rendesen, mivel 21 000 Ft lesz a játék, szóval valamit valamiért
dani.szentgali

Offline
2014. 09. 13. 19:03
aruha: Igen, jól tudod, hogy folyamatosan jöttek az ingyenes letölthető tartalmak, ez így volt. Ez eddig tiszta sor, nincs probléma. Viszont volt egy korábbi hír, amelyben a Rockstar közölte, hogy a nextgen/PC-s verziók alapból tartalmazni fogják az összes patchet és általad említett ingyenes tartalmat. Ergo ti megkapjátok azokat a dolgokat, amiket mi is megkaptunk a megjelenés óta, de ti kaptok hozzá egy csomó olyan dolgot pluszba, amik a prevgeneseknek nem lesznek elérhetőek.

Eddig magamban tartottam legmélyebb véleményemet, de most kimondom. Szerintem elég lett volna a PC-s és nextgenes GTAV-be is annyi újítás, mint amennyi volt anno a PC-s GTAIV-be. Tehát grafikai újítás+modok. Ennyi. Ezzel tudtak a legjobban a kedvében járni mindenkinek. És véleményem szerint itt is pontosan ezt kellett volna tenniük (persze a rossz optimalizálást leszámítva). Ezzel, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy teljesen más legyen az új GTAV, csak felidegesítik a prevgeneseket és még több fát, sőt olajat öntenek a konzolosok és PC-sek közt dúló nézeteltérések tüzére.
aruha

Offline
2014. 09. 13. 19:21
dani.szentgali: teljesen igazat adok neked, jogos a felháborodás, azonban sajnos itt minden elsősorban a pénzről szól, vlsz hogy ennyi újítással még1x majdnem akkor aeladást tudnak produkálni a GTAV-el, mint amikor tavaly először megjelent....
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 13. 20:57
dani.szentgali: Megértem a felháborodást, és egyfelől teljesen jogos, másfelől viszont a játék kb másfél évvel később jön PC-re, mint prevgenre, másfél év alatt más fejlesztők összeraknak egy komplett játékot, szóval én elvárom, hogy ne csak portolással töltsék ezt az időt. De hidd el, én inkább játszottam volna a régi verzióval egy éve, mint az újjal majd fél év múlva! Inkább örülni kell, hogy megjelent prevgenre, ráadásul másfél évvel előbb. Én is örülök, hogy jönni fog PC-re, csak azt sajnálom, hogy csak januárban (de nem katasztrófa, legalább az első félévem jó lesz ).

Amúgy a Rockstart soha nem érdekelte a PC vs konzol vita tüze, mindig is csak úgy hányta rá az olajos benzint
bond71

Offline
2014. 09. 13. 22:57
Nem kell a sírás ha prevgenes vagy,, ha akarod hogy többet tudjon a játékod amit nem bírt el prevgen azt most megadják nextgenen (ez törödés a rockstartól)! Ezzel semmi baj, sőt én ezt vártam!!
kazmergta4

Offline
2014. 09. 14. 08:07
Mellékesen!
Pc-sek ti örűlnétek egy Trailer1-es grafikájú PC-s GTA 5-nek!
Én igen!
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 14. 10:16
kazmergta4: Ja, nagyon, de egy GTA 3 grafika mégjobb lenne
Banshee

Offline
2014. 09. 14. 11:06
Szerintem a régebbi konzolokból, kipréselték amit ki lehetett.Mondhatni örüljetek hogy kijött még rá a játék.Sajnos meg is látszott, hogy nem is lett olyan amilyen.PC-sek meg szokásos módon mindig utoljára maradnak.A Rockstar mindig minőségi munkát végzett a játékoknál,hát had mutassák meg hogy mit tudnak.Ha nem tetszik a rendszer,át kell váltani nextgenre,vagy PC-re.
dvflls

Offline
2014. 09. 14. 14:23
Lehet csak én vagyok figyelmetlen de én nem emlékszem olyan küldetésre Trevorral, ahol táska volt rajta, főleg nem felüljárón, főútvonal felett... Új story küldetés (Heist) volna? Ugyanígy furcsállom a hatodik képen is Michaelt, ahol háttérben a robbantás volt, ez ugyanaz a helyszín ahol Franklinnel kellett üldözni a bandatagot a kutyával a vasúti síneknél,.. itt sem emlékszem rá hogy Michael-nek ugyanitt lett volna bármi dolga, bár lehet csak szimpla free-roam őrjöngés, de a Rockstar-ról közismert, hogy legtöbbször küldetés közben készített screenshot-okat publikál. Ugyanakkor a Trevor-os utolsó képen több realitást látok ezzel kapcsolatban.
PawahDani

Offline
2014. 09. 14. 15:22
Mi prevgenesek úgy le leszünk szarva, mint a PC port... Kár is volt kipengetni 15.000 Ft-ot a GTA V-re, ha nem is kaphatom meg az egészet, hanem csak egy töredékét, és még bétateszteltem is, nevetséges.
realostew

Offline
2014. 09. 14. 16:23
Szép, szép. A forgalomról mutathattak volna többet. a prevgen verzióban az a legidegesítőbb, hogy nincs benne forgalom.
Corelighter

Offline
2014. 09. 14. 16:38
Érdekes hogy így mutatták a félelmeket, meg a UFO-kat. SA-ban is szerették az ilyen mysteriket a fejlesztők vittek is bele ott volt aza bizar ember a zöld lámpájával, meg a jetpack, ami remélem benne lesz. És azt is hogy pld a fort Zancudos liftben lehet majd menni és lesz lent egy nagy R.I.P.D bázis ürlény fegyverrel vagy ruhával amitől Saints Row IV-sek leszünk vagy vezethetünk UFO járművet, vagy a mount chilliadnál egy elrejtette ürhajó amibe találunk valamit, vagy felakarnak lőni mint Just Cause 2 ben.. Hisz találtak a játékban ürlény tojást meg HUD-ot, remélem nem hiábavalóan.
Zider20g

Offline
2014. 09. 14. 19:00
PawahDani: Remélem hogy a PC-s portos hasonlatod nem lesz igaz.Amúgy ezt előre letehet tudni hogy ki jön PC-re és valamivel jobb lesz mint a konzolos.
Visali

Offline
2014. 09. 14. 19:45
Én mélységesen felvagyok háborodva azon, amit a Rockstar csinál. Undorító, botrányos a pénzéhségük. Olyan dolgokat, amiket az emberek szeretnek, ráadásul már az első trailerben is beígértek, beleteszik neked a nextgenbe, ha korábban megvetted a PS3/Xbox 360 verziót, és mégegyszer PS4-re vagy Xbox One-ra is? Szerintem ez abszolút nem fair, mégha másfél évetm is kell várni az új verziókra.

Az pedig nem kifogás, hogy PS3ra és Xbox 360ra folyamatosan adtak ki update-eket, mert azokat is mind benne lesznek az új verzióban.

Most márt teljes mértékben egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy PS3as és az X360as verzió volt a bétateszt. Gyakorlatilag hülyére vették a népet. Heistokat sem kaptunk, pedig azt már több, mint egy éve ígérték be, és persze elfelejtettek szólni, hogy bocsika, az majd később jön. De azért vedd meg, mert az lesz benne.
Zider20g

Offline
2014. 09. 14. 19:54
Visali: Szerintem mikor megjelenik a nextgen kapnak a prevgenesek is egy patchet a heistekkel kapcsolatban vagy egyéb ingyenes DLC-t mind 2 fél.Na az lenne a legpofátlanabb dolog hogyha ez sem lenne prevgenbe amit most mondok de remélem igazam lesz és a ti is kaptok valamit.
Visali

Offline
2014. 09. 14. 20:44
Zider20g: Egy fenét adnak ki javítócsomagot Akkor nem azzal reklámoznák a next-gent, hogy ez meg ez lesz még benne. És a kedvenc GTA-s kocsikat még mindig csak a nextgenbe teszik bele, és csak akkor, ha még egyszer megveszed. Én ezen teljesen ki vagyok bukva.
Zider20g

Offline
2014. 09. 14. 21:17
Visali: Majd meglátjuk de sajnos nagy esélyt látok az igazadra...Hát igen ez a kapitalista rendszer ebben élünk :/
dvflls

Offline
2014. 09. 14. 21:52
Visali: Mire gondolsz ez alatt? Mit ígértek be az első trailerben?

Másrészről pedig, előbb utóbb mindenki Next-Gen-re fog váltani szépen lassan, nem gondolnám, hogy a jelen fórumozók között is lenne aki még mindig a PSX-szel szenved..

Én pl nekiállhatnék pattogni az RDR miatt, hogy az miért nem lesz PC-re valószínűleg soha.. pedig rohadtul kipróbálnám.

A Heist-ek pedig jönni fognak előbb utóbb, a Rockstar dolgozik mint a güzü, mérget vennék rá, hogy készül a GTA VI(ce City), nekik is időre van szükségük, számtalan projektjük lehet még, beleértve az esetleges epizodikus tartalmakat a V-höz.
Shotgun

Offline
2014. 09. 15. 00:28
dvflls: Kezdésnek egy pár jármű is megjelent az hivatalos trailerekben, amelyeket most pakolnak majd bele a jelen generációs konzolokba. Példának okáért a régebben megismert Skimmert, amit átneveztek természetesen...

Azt meg ne is kelljen mondanom, hogy a beígért heist-ok miatt rohadtul mindenki okkal háborodik fel. Hiába váltunk lassacskán mindannyian, nekem például rohadtul nincs arra felesleges pénzem, hogy PC-t újítsak, vagy megvegyek egy 100k körüli konzolt, mert GTA rajongó vagyok.

Értem? Értem.
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 15. 00:59
Nemrég volt egy cikk, hogy a 12 gigás PS3 már nem elég a GTA Online-hoz a repülőiskolás frissítés óta, szerintem ez azért jelzi, hogy kipréselték a maximumot a konzolokból. Persze hogy egy új konzolra jobb verziót tudnak csinálni, mint egy hét évesre.

más téma: Annyira remélem, hogy visszateszik a régi Blista Compactot, a 80-as évek japán autóját, a Vice City óta a kedvencem volt (bár az új kocsikra is nagyon kíváncsi leszek )
dvflls: Adja a jóisten hogy a GTA VI tényleg Vice City (és környéke) legyen
Cube Head

Offline
2014. 09. 15. 08:00
Azért egy kicsit basszák már meg. Dukes, Dodo és Seaplane? Három ilyen kultikus jármű, ami csak az kap meg aki már egyszer megvette a játékot? Új fegyverek? Új állatok? Basszák már meg, ehhez nem kell next gen. Csinálnak neki egy modellt, meg hogy néha lespawnoljon, ez nem hiszem hogy annyira igényelné a hardvert. Köszönöm szépen Rocktar, hogy 17 ezer forintért részt vehettem ebben a béta tesztben (ami még csak maradadó élményt sem volt képes nyújtani, ki tudja, talán az új verzió tudott volna).

Ja, és azért a PC-seknek nem kéne felvágni azzal hogy milyen szipi szupi most nekik. Értem hogy örültök, meg másfél év, de ne kárörvendjetek. (Akinek nem inge ne vegye magára)
MolGabi

Offline
2014. 09. 15. 08:33
Platformtól függetlenül azt látom, hogy valamilyen formában mindenkivel kicseszett a R* ! Tőlük eddig ilyesmit azért nem várt szerintem senki. Kiadták a lebutított játékukat a régi konzolokra, majd kiadják újra az új gépekre is, végül PC-re is nagy kegyesen sikerül majd hónapokkal később.
Véleményem szerint a nagy sikert elérve kicsit elszaladt az a bizonyos ló a "fiúkkal". Eddig még nem volt nekik pofára esés, de úgy gondolom, ideje lenne valaminek történnie, mert ez a helyzet így nagyon nem felhasználóbarát, akár melyik oldalról is nézzük, függetlenül hogy az PC vagy a konzolok valamelyike.

Gondoljatok bele, 5 év telt el a két főrész között ( a tavalyi megjelenést tekintve ) de az új generációhoz viszonyítva, sőt a PC-hez viszonyítva már a 6. évnél tartunk. Ez azért kicsit nevetséges, akárki akármit mond. A Rockstar bebizonyította már, hogy az eltelt idő nincs feltétlenül arányban a minőségi programmal.

Most ők csücsülnek odafent a csúcson, de lesz ez még fordítva is.

Visali-val egyetértek, undorító az ilyen szintű pénzéhség már !
tatec

Offline
2014. 09. 15. 11:52
Csak azt szeretnem tudni,hogy amikor megveszem PS4-re a jatekot az honan a tokombol fogja tudni,hogy nekem meg volt PS3-mon is es adni fogja az extrakat?A "pénzéhség"-röl meg anyit,hogy lehet bele solnak ott masok is(Take-Two) mert sok kutya marakodik a koncon de lehet,hogy tevedek!
realostew

Offline
2014. 09. 15. 12:14
tatec: PSN-ről avagy Social Clubról pillanatok alatt kideríti a program, hogy neked megvolt-e PS3-ra.
negyven2

Offline
2014. 09. 15. 13:02
Visali: : teljesen egyetértek, függetlenül attól, hogy valószínűleg egy ONE-al együtt én is beszerezem majd újra (csak ott már a digitális boltból 50$-t /ez majd PS4-en is meg lehet csinálni mert/, tehát akinek nem kell a doboz, az kb 12k-t be tudja majd szerezni)

Ezt már máshol is kifejtettem, hogy bár azért ezekből az előzetesekből és nyilatkozatokból még nem kell leírni a 360/PS3-as változatot, azért lesz itt sok olyan dolog, amit bár bírna a régi gép is, pusztán marketingből nem rakják bele (a tapló verzió, hogy ha még azt nyilatkozzák rá, hogy nem nem a marketing, hanem mert gyenge a hardver). Ezt egyébként kisit éreztem folyamatosan, hogy vannak benne olyan dolgok amik mintha szándékosan nem kerültek volna bele.

Ha pedig a Heist-ek és egyéb DLC-k csak az új kiadáson lesznek elérhetőék, akkor végleg leírják magukat a Rockstarnál (vagy tényleg igaz a pletyka, hogy megveszi a Take-Two-t az Activison, és ezért ilyen már a hozzáállás?).
Corelighter

Offline
2014. 09. 15. 14:55
Komolyan csak engem érdekel a ufo meg fort zancudo stb? Ami van ott fény probalta mar valaki rávinni a ürlény kocsit?
Zider20g

Offline
2014. 09. 15. 15:01
Cube Head: Teljesen mindegy hogy PC-s,konzolos ha ilyen a jelleme akkor így is úgy is beszól valamiért ha ilyen az illető.
rovoo

Offline
2014. 09. 15. 15:03
A PS4-es verzióba szerintetek belekerülnek azok a dolgok, amiket eddig az előrendelők, vagy valamelyik gyűjtői változatot megvásárlók kaptak? (Blimp, fegyverek, ruhák meg ilyesmik)
Zider20g

Offline
2014. 09. 15. 15:05
Corelighter: Úgy látszik most háborús hangulat van tehát igen.
negyven2

Offline
2014. 09. 15. 16:17
Egyébként még egy apró dolog, hogy miért nagy probléma, hogy ha esetleg semmibe venné a régi tulajokat a Rockstar. Mégpedig az, hogy ha csak lazán tojnak 33 millió játékosra, akkor mi akadályozza meg őket abban, hogy tojjanak majd másra is egy idő után, vagy csak úgy. ja és észrevette más is rajtam kívül, hogy a amióta megjelent az V azóta azon kívül más játékhoz szinte már nincs is evet (Dupla Xp stb, pl RDR/GTAIV/MP3).
dvflls

Offline
2014. 09. 15. 17:57
Nah most wait a minute... megkavartak a kommentek. A PC-s verzióba mindenképpen bekerülnek az új cuccok (Dukes, Dodo,.. stb)??

Csak a konzolnál feltétel az hogy prev-gen-en játszottam vele már??


(Érdekesség hogy a replay editorrol most miért nem esett szó..?)
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 15. 18:20
dvflls: szerintem a PC-s ben minden benne lesz, és előbb utóbb megkapják az extrákat azok a nextgenesek is, akik nem játszottak prevgenen
kekesi

Offline
2014. 09. 15. 19:25
Az a baj, hogy a Rockstar most tényleg mindenkivel kiszúrt. Amire megjelenik az új verzió olyan sok új tartalmat kap és annyi változáson megy keresztül, hogy a régi változat tényleg olyan lesz mint egy bétatesz. Ami azt jelenti, hogy az eddigi vásárlókat átvágták és egy butított terméket adtak el nekik. Ez pedig elég undorító dolog. A Rockstar-nak választania kellett volna, vagy tényleg a legvégsőkig feszíti a PS3/Xbox360 konzolok képességeit és amit csak tudnak belegyömöszölnek a programba és az új verziókba már csak 1-2 extrát raktak volna bele, mint például a feljavított grafika. Vagy egyáltalán nem adták volna ki az előzőgenerációs masinákra és akkor igaz, hogy kisebb lett volna a bevétel és sok rajongóval úgy is kiszúrt volna, de még sem lenne az a lehúzás érzése. Az 1-1,5 éves késés pedig nevetséges megértem, hogy jó munkát akarnak végezni, de akkor is. Szerintem a háttérben az van, hogy megállapodott a Rockstar az MS és a Sony, hogy a játék három ciklusban jelenjen meg. Először a legnagyobb vásárlói bázissal rendelkező most már prew genes konzolokra, majd miután ott szinte mindenki megvette jöhetnek az új gépek, amiknek kell egy igazán erős húzócím, aztán mikor ott is eladtak néhány millió példányt irány a PC, hogy még eltudjanak menni egy trópusi nyaralásra és tudjanak venni néhány új kocsit házat, új melleket az asszonynak. De ez van, a mai világban csak a pénz számít a játékipar is egyre lejjebb süllyed, a rajongók elégedettsége és a kész termék minősége már egyáltalán nem fontos. Nem szoktam ilyet kívánni egy vállalatnak sem, mert tudom, hogy számtalan munkahelyet adnak és egy kisebb kudarc is vezethet leépítésekhez, de a Rockstar-nak jót tenne egy kisebb pofára esés, mert túl nagy lett a pofájuk.
Mindezek ellenére szeretettel várom a PC-s portot és remélem, tényleg élvezhető jól optimalizált portot kapunk. Illetve előre is jó szórakozást az XboxOne/PS4 játékosoknak.
realostew

Offline
2014. 09. 15. 20:20
Nagyon megy a R* ócsárlása, de szerintem kicsit elszaladt itt a ló. Lehet én mondok hülyeséget, de általában a kiadónak van a legnagyobb szava. Azaz a T2-tól jöhetett a égi parancs, hogy ez így legyen. Legalábbis én sokkal inkább gondolom így.
totyak

Offline
2014. 09. 15. 20:47
kekesi: Furán gondolkozol. Tehát szerinted jobb lett volna, ha előző konzolokra nem is jön, mint így. Akkor még ennél is nagyobb felháborodás lenne. Illetve pofára esést kívánsz a Rockstar-nak, aki csak úgy mellékesen az itteni többség kedvenc játéksorozatát fejleszti. Őszintén szólva a konzolosok problémáját nem is értem. Az egyértelmű volt, hogy grafikai, látótávolságbeli javulás lesz. Ezen kívül sok érdekes változást nem látok a listában, ami nélkül ne lehetne élni. Nem mártírkodásképpen, de szerintem még mindig a pc-seknek van a legnagyobb okuk a sírásra.
Rockstar69

Offline
2014. 09. 15. 21:07
"Az alábbi tartalmak azok számára lesznek elérhetőek,  akik korábban a PlayStation 3 vagy Xbox 360 verzióval is játszottak:

új járművek: Dukes, Dodo Seaplane és egy gyorsabb, jobban manőverezhető Blimp (léghajó)
új tevékenységek: vadon fotózás, új lőtér kihívások
új fegyverek"

Ezen szakadtam. Egyre jobban lealjasúl a Rockstar, de a humoruk még megvan. Tehát költesz 36 000 forintot egy játékra, és kapsz pár szarságot, amit fél óra után megunsz, a Rockstarosok, meg egy üveg sör mellett összedobtak egy délután alatt. 21 000 forint nem elég pénz a GTA V-re. Költsetek rá 36 000-ret. Ááá... Egyre lentebb van a srácok.
Davekoma

Offline
2014. 09. 15. 21:29
Én is mérges vagyok egy kicsit, hogy késik a PC-s változat, de szerintem k*rva jól csinálja a R*, ki akar csikarni minden kis lóvét a játékosokból, de a minőség megmarad, én is ugyanígy csinálnám... Srácok el kell fogadni itt már a pénz az úr, de a játékra senkinek egy rossz szava nem lehet.
EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM NEM AKAROK VITÁT!
Rockstar69

Offline
2014. 09. 15. 21:53
Davekoma: Sajnos úgy tűnik, hogy ilyen mentalitású emberek vannak a Rockstar élén is. Csakúgy, mint az EA vagy Activision élén.
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 15. 22:03
Davekoma: Ez mondjuk hatalmas plusz pont, hogy a minőségből nem engednek, és nem hánynak a piacra évente valami COD szintű "csodát". Csak mondjuk ha most ilyen pénzéhesek lettek, vajon mikor lesznek EA szintű nagykiadók, akik már a minőségre sem adnak? Rossz irány ez, remélem megmaradnak a pénzéhségnél, és a minőségből továbbra sem engednek
Rockstar69

Offline
2014. 09. 15. 22:06
Mr.Vercetti: Szóval akkor minőségi egy játék, ha nem évente jön? Tolnák ők is évente a GTA-kat, ha tudnák.
Mr.Vercetti

Offline
2014. 09. 15. 22:09
Rockstar69: 1 év alatt nem lehet minőségi játékot csinálni (legalábbis AAA kategóriában)
Rockstar69

Offline
2014. 09. 15. 22:11
Mr.Vercetti: A Rockstarnak 5 év alatt sem sikerült maradéktalanul minőségi játékot csinálnia.
realostew

Offline
2014. 09. 16. 10:37
Rockstar69: Nem a R* védelmére, de maradéktalanul minőségit nem lehet csinálni. Valaki úgyis jönni fog és ugatni, hogy ami a szar benne.
AngelHeart

Offline
2014. 09. 16. 11:48
dani.szentgali: Elsősorban azt kell neked is meg az összes prev gen-esnek megértenie hogy ez a játék már alapjában is feszegette konzolaitok határait a millió plusz DLC hatására meg már van olyan konzolos akinek bővítenie kell mert el sem indúl neki a játék és itt nem csak a tárhelyről beszélek hanem egyéb hardverekről is mint példáúl memória és processzor igencsak elavultak az évek során olvasni lehetett korábbi cikkekben hogy így is elég nagy csoda azokon a konzolokon ez a játék. Meg kell értenetek azok a gépek ennyit bírtak ha kellenek az új dolgok sajnos új hardvert is venni kell hozzá nincs mit tenni a hőbörgéednek meg semmi értelme csak irígység semmi más annakidelyén nem mondtad te sem hogy hát a PC-sek is kapjanak már GTA-t ne csak mi hanem röhögtél a bajusz alatthogy neked van a haladás nem áll meg és nem is fog legalábbis addig amíg Putyin úgy nem dönt hogy megnyomja a nagy piros gombát
Cube Head: Ti konzolosok is kárörvendtetek meg fújoltatok a másfél év alatt meg fenhéjáztatok hogy nektek már van a PC-sek meg csak sírnak és ,ég petíciót is írtatok hogy PC-re ne adják ki an elmész te a picsába ezzel a szöveggel már bocsánat MÁSFÉL ÉV UTÁN most mi jövünk és ti nézitek ahogy mi verjük a nyálunkat mert most nekünk van mire verni meg ahogy egy korábbi hozzászóló mondta még régebben "akarsz GTA V-öt vegyél XBOX360/PS3-at"most én mondom akarjátok az új dolgokat vegyetek XBOX-ONE-t/PS4/PC-t
Visali: És fel vagytok háborodva hogy mennyi minden újítás van benne mi is fel voltunk háborodva hogy egyáltalán nektek volt GTA-tok nekünk meg nem azt is leszarta az összes konzolos mi meg ezt szarjuk le megérdemeljük és kész. Ide is vonatkozik hogy akinek nem inge ne vegye nadrágra.

Na elszívtam egy cigit kicsit megnyugodtam durva voltam elismerem, de MolGabi: szolta itt a legnagyobb igazságot nem egymást kellene oltani meg egymást hergelni ugyanis tényel mindenkivel ki lett cseszve velünk azért mert várnunk kellett nem keveset veletek meg azért mert nem kaptok meg sajnos sok mindent amit mi igen részben jogos a felháborodás ha beleképzelem magam egy prevgenes helyébe nekem se esne jó az biztos, de kérlek titeket akkor képzeljétek kicsit ti is magatokat bele a PC-sek helyébe közel egy évig azt sem tudtuk biztosan hogy lesz-e nekünk is GTA-nk semmit sem tudtunk mert semmit sem mondtak képzeld el az milyen érzés lehet mert bizony nem kellemes nekem elhiheted amikor várnál egy bejelentést egy hírmorzsát egy elszólást,telnek a napok a hetek a hónapok,de semmi közben a konzolosok nem mind hagsúlyozom nem mind, de a bunkóbja meg röhög a pofádba meg tolja az arcodba a baromságait ebbe képzejétek bele magatok. Egyetértek szemét dolog amit a R* csinál ezzel de talán egy kicsit megérdemli az aki egy-másfél évig csak a youtube-n látott GTA V-öt.
Zider20g

Offline
2014. 09. 16. 14:11
AngelHeart: Nagy részében egyet értek veled (PC-s vagyok)de attól még a R* jobban is megoldhatta volna ezt a prevgen nextgen dolgot például:Aki megvette prevgenre az megkapja INGYEN MINDENNEL EGYÜTT nextgenre ha megvan a masina hozzá vagy ez fordítva.És máris nem lenne ekkora vita.

UI:Még valami utólag:A hardver frissítés sose árt te döntöd el mikor akarsz mikor nem,de egy idő után azért érdemes átállni újabb gépekre vagy fejleszteni a gépet.
Davekoma

Offline
2014. 09. 16. 16:04
Zider20g: Ez nagy baromság, ingyen sose adnak semmilyen játékot, semmilyen formában!
KRISZ46

Offline
2014. 09. 16. 17:00
Dehogynem volt ami ingyen volt azoknak akiknek a régi konzolokra megvolt a játék
negyven2

Offline
2014. 09. 16. 17:07
Davekoma: : Ha pl a Destiny-t megveszed január 15.-ig PS3/X360-ra a digitális store-ból akkor ingyen megkapod a ONE/PS4 verziót is! És ráadásul úgy, hogy ha veszel egy ONE/PS4-t akkor megmarad a régire is.

más cégek úgy csináltak, hogy X ideig átválthattad a játékot a nextgen kiadásra (vagy ingyen vagy egy max 10-15$-t).

Tehát a Rockstar is megtehetné ugyan ezt (persze ezt a csalások kivédése miatt a digitálisan vásárolt példánnyal teheted meg, vagy esetleg a boltban beveszik a lemezt és cserébe kapsz pl 2-3k-t egy új kiadást).
Davekoma

Offline
2014. 09. 16. 17:08
Na jó lehet tévedtem, de ilyen elég ritkán van és ezt a R* úgyse csinálja meg, az ilyen nem vall rájuk.
Zider20g

Offline
2014. 09. 16. 18:12
Davekoma: Ez nem igaz!Valamilyen nintendo-s játékot ha egyszer megvettél akkor átvihetted a következő konzoljukra ingyen (játék nevét nem tudom) és ez szerintem a legemberbarátibb megoldás:Ha egyszer megvan fizet a franc 2x 15k-t.
realostew

Offline
2014. 09. 16. 20:38
AngelHeart: Szerintem nem kellene bunkózni, főleg hogy ha jól tudom (javítsatok ki ha nem) Cube Head PC-s nem pedig konzolos.
Rockstar69

Offline
2014. 09. 16. 21:04
realostew: Rosszul tudod.

Zider20g: Nextgenre 21 ezer forint lesz!
negyven2

Offline
2014. 09. 16. 21:20
Rockstar69: lemezesben, itthon igen. De pl a digitális storokban 50-60$. De a kinti lemezes ár is ennyi.
Franklin

Offline
2014. 09. 16. 21:31
Dodo, charger, fegyverek akkor a ps3/x360 ra is elérhetőek lesznek?
Rockstar69

Offline
2014. 09. 16. 21:55
negyven2: PS Store-ban 21 ezer forint PS3-ra a GTA V. Szerinted akkor PS4-re mennyi lesz?
negyven2

Offline
2014. 09. 16. 22:46
Rockstar69: : Szerinted?
http://tinypic.com/view.p...pic=2wo9gch&s=8

Csak egy paypal kell és egy ennyi (talán meg US számlázási cím es acc- de erre passz, ONE-on elégegy paypal meg egy átállított konzol regi beállítás és működik),
Zider20g

Offline
2014. 09. 17. 07:40
Rockstar69: Akkor majd nyáron összehozom valahogy mert így minden elmegy a PC fejlesztésbe
AngelHeart

Offline
2014. 09. 17. 11:10
Zider20g: Davekoma: Mégha nem is ingyen, de jelentős kedvezménnyel mint például a Metro-nál ugye ott akinek megvan az a metro Redux-ot azthiszem 50% kedvezménnyel megveheti ami teljesen korrekt
realostew: Úgy hiszem a basszák meg szöveget nem én írtam le egy mondatban többször is.

Véleményem szerint a dobozosnál is megoldható lenne gondolom ott is van valami cd kulcs vagy valami mint a pc-s játékoknál és amúgy is hozzá kellett rendelni a Live vagy a PSN acchoz és digitális vásárlásnál ez amúgy is litszik az hogy most a blotba becseréljék az huzósabb és felejtős is ha kedvezményt akarsz vedd meg digitálisan már ha lenne kedvezmény amit mondjuk teljesen jogosnak tartanék, de az ingyen-t azt nem.
Davekoma

Offline
2014. 09. 17. 13:54
Srácok ma is jön valami, eddig csak egy üres névtelen "hír" van a Rockstar oldalán: http://www.rockstargames....ntent/#comments
Szerk1: Eltűnt az oldal.
Rockstar69

Offline
2014. 09. 17. 14:13
negyven2: Ez a PS4-es storeból van?
negyven2

Offline
2014. 09. 17. 15:18
Rockstar69: : Elvileg igen.

https://uk.news.yahoo.com...-070131420.html

De ha a hivatalos áron (60$) is lesz akkor is megéri megvenni digitálisan (lemezesen is ennyi az új játékok).

Zavvin pl. £42.98 az ára (17k és ott ingyenes a házhozszállítás még Magyarországra is.


http://www.zavvi.com/game...v/10968096.html

De ahogy észrevettem itthon nagyon nagy a lehúzás a boltok részéről, az új generációs játékoknak az ára.

Davekoma: Lehet, hogy lesz valami hiszem ma egy éve jelent meg a játék.

Amúgy ez a link amit linkeltél

http://www.rockstargames....clusive-content
Davekoma

Offline
2014. 09. 17. 15:34
negyven2: Nem, mert amit most te linkeltél az az 52308-as poszt, de amit én az az 52314-es poszt, ez egy külön poszt volt csak a R* azóta eltávolította.(A link neve azért nem változott mert nem adtak az új posztnak semmilyen nevet).
Cube Head

Offline
2014. 09. 17. 17:06
AngelHeart: Köszönöm az általánosítást, de én addig nem is hallottam a petícióról amíg nem mondtad, és attól még vártam a PC verziót. Nem biztos hogy annyira mint ti, de érdekelt hogy mit hoznak ki a játékból PC-re.
Ettől függetlenül, miért ne lehetnék felháborodva én is? A beajánlott dolgok fele is alig volt meg a 2013-as verzióban, most meg ilyen sok dolgot beleraknak az új verziókba, HA megvetted előző genre is, amin pedig ti is fel lehettek háborodva, teljesen jogosan.
realostew: Nem kötelezem el magam egyik oldalon sem, min két platformon játszok.
realostew

Offline
2014. 09. 17. 18:00
negyven2: A linkel csak az a baj, hogy nem magyar store. Ugyanis a magyar store az brit árakkal számol, ami azt jelenti, hogy kőkeményen a fontot kell átszámolni forintra és az marhára húzós. Cube Head: sry, a videóidból következtettem erre.
negyven2

Offline
2014. 09. 17. 18:22
realostew: . Xbox ONE-on ha átállítod a konzol régióját (csak magán a konzolon kell) USA-ra, megadsz egy fizetési feltételt (pl PayPal, de sok magyar bakkártyát is elfogad), és pl egy kamu alaszkai, oregoni (ezekben az államokban nincs áfa, tehát a kiirt árat kell kifizetni címet, akkor Te USA árakkal (dollárban) fogsz fizetni. PS4-en is elvileg ugyan ez a helyezett.
Davekoma

Offline
2014. 09. 17. 19:45
stonecold

Offline
2014. 09. 17. 19:46
Na a Rockstar megint megnyitotta a féregjáratot és csörgedezik a fekália...
Rockstar69

Offline
2014. 09. 17. 19:53
Davekoma: Ez remek...
AngelHeart

Offline
2014. 09. 18. 11:34
Srácok lenne egy kérdésem csak én vagyok így vele vagy mást is hidegen hagynak ezek az artwork-ök, sőt engem lassan az is idegesít hogy ezeknek hír értéke van, ahelyett hogy inkább érdemi információkat közölnének?
Rockstar69

Offline
2014. 09. 18. 12:16
AngelHeart: Nem vagy egyedül, én is így vagyok vele.
Visali

Offline
2014. 09. 18. 12:58
AngelHeart: Most ennek is örülni kell, mert három havonta egyszer mondanak vagy tesznek ki valamit. Olyankor tesznek közzé egyszerre sok infót. Sajnos nem osztják szét. :/ A mostani bejelentést is simán el lehetett volna osztani 7-8 posztra, és akkor minden héten lett volna valami. A GTA IV-nél anno még így csinálták. Sajnos változtattak a stratégián. :/
stonecold

Offline
2014. 09. 19. 15:05
AngelHeart: Én már konkrétan az első nemtudom hány után nem néztem antwörköket, mert pont leszarom őket...
dani.szentgali

Offline
2014. 09. 20. 12:15
Teljesen jogos a prevgenesek felháborodása. A rockstar bekaphatja a faszt. Eddig mindenki dicsérte őket az oldalon, míg más kiadók voltak a pénzéhes, minősíthetetlen marketingpolitikájú mocsokládák, addig a R* a becsületes, minőségi terméket gyártó fejlesztő és kiadó szerepében tetszelgett. Majd, miután mindenki bedőlt nekik és a többi fejlesztőt/kiadót mindennek elhordták, szépen hátba szúrt egy csomó hű rajongót a Rockstar. Olyan volt, mint Tartuffe. Mindenki a megtestesült jóistennek képzelte, most meg alig pár hét leforgása alatt megmutatták az igazi arcukat, bebizonyítva, hogy semmitől sem különbek, mint az ezen az oldalon a sok elvakult Rockstar fan által szidott kiadók/fejlesztők. Ubisoft, EA, Activision... itt minden felhasználó elmondta őket minden rossznak. Na, most derült ki, hogy a Rockstar sem különbözik semmiben tőlük. Egy aljas, mocskos, pénzéhes bagázs, akik éveken át elhitették a rajongókkal, hogy ők "mások".

Én a magam részéről végeztem a Rockstar Games-szel. Sajnos őket is magával rántotta a mindenható dollár és a három főhőshöz hasonlóan ők is túl messzire mennek ennek megszerzéséjért. Prevgenes sorstársaimat, ne foglalkozzatok senkivel és semmivel, a Rockstar Games meg kapja be a faszomat, nyalja le a zacskómat, törölje ki a seggemet és dugja fel magának az összes rohadt játékát, amit a közeljövőben csinálnak arra a két "nextgen" retekre meg személyi számítógépre! Én eme felháborodott, indulatos véleményemmel búcsúzom az oldaltól, sziasztok!
Zider20g

Offline
2014. 09. 20. 14:19
dani.szentgali: A mindenit mit látok...!
totyak

Offline
2014. 09. 20. 19:43
dani.szentgali: Az oldal több látogatója nevében mondhatom szerintem, hogy ilyen megnyilvánulás után jobban is járunk, ha érzékeny búcsút veszel. A kutya nem kényszerít, hogy játssz. Amikor kijött a játék, öröm volt és boldogság, pedig várhattál volna te is velünk, pc-sekkel együtt egy keveset a "jobb" kiadásra. És ez vonatkozik minden rinyagép előző generációsra. Nem igaz, hogy ezt kell itt művelni. De amikor mi a pc kiadást hiányoltuk (sokkal inkább jogosan, mint most itt ti), akkor kaptuk az oltást. És igen, tudom, most én leszek a köcsög pc-s, akinek úgy is mindegy, mert én a szebb, jobb kiadást kapom, de nem érdekel. Aki így gondolja, bekaphatja. Nem egyszer leírtam, hogy inkább kaptam volna a korábbi "gyengébb" kiadást várakozás helyett. A konzolosoknak az volt a plusz, hogy korán kapták, nekünk meg a fenn felsoroltak. Ennyi a történet, bele lehet törődni.
realostew

Offline
2014. 09. 20. 20:13
Én is prevgenen nyomom, de azt kell mondjam, hogy toyaknak teljesen igaza van. dani-ról meg igazából a többiekről sem gondoltam volna hogy ilyen hisztis dedót vágnak le itt egyszer...
Cube Head

Offline
2014. 09. 20. 22:26
totyak: Ezzel csak az a baj, hogy a fent felsoroltakat ti is csak akkor kajátok meg, ha játszottatok prev genen. És szerintem ez itt a rossz, hogy mind a két generációs játékosokkal kiszúrtak.

A grafikai dolgokat meg egyáltalán nem sajnálom, sőt, kíváncsi vagyok mit hoznak ki az új platformokból.
totyak

Offline
2014. 09. 21. 11:38
Cube Head: Ahogy a fenti hírt olvasom, csak az utolsó három dologra vonatkozik, hogy azok kapják, akik játszottak előző generáción. De, ha az összesre vonatkozna, akkor sem érdekelne és nem érezném, hogy velem ki lett szúrva, át lettem verve. Vegye mindenki úgy, hogy a duplán fizetők ajándékot kapnak. Akinek megéri a 2x-es pénzkiadás, az meg is érdemel valami pluszot.
adam10603

Offline
2014. 09. 22. 10:05
Ez az új haj/szőr modell szerintem túlzás. 0:33-nál a n*ger haja tényleg nagyon jól néz ki vele, oké. De a kutyákon idiótán áll, mint ha dauer-olva lenne a szőrük
brenor

Offline
2014. 09. 23. 23:16
Nem értelek titeket mit rinyáltok? Amikor kijött a játék magasztaltátok, de amikor bejelentették a next-gen verziót már egy béta szar lett. Nagyon ellentmondásosok letettek! Ha nem tetszik vegyetek magatoknak új konzolt vagy újítsátok fel a gépeteket! Ha nincs rá pénzetek dolgozzatok meg érte!
Cube Head

Offline
2014. 09. 24. 07:16
brenor: Erről csak annyit, hogy én speciel nem magasztaltam túl. Persze, meg volt az újdonság varázsa, de nagyon sok beígért dolgot hiányoltam belőle. Az új DLC-k pedig túlságosan könnyűvé tették a single playert.
avalanche8

Offline
2014. 10. 02. 21:00
Srácok, én tényleg nem értem, mi ez a rinyálás a prev-genesek részéről.
Ahelyett, hogy örülnétek, hogy egyáltalán kijött ps3-ra/xbox 360-ra, és nem is akárhogy (a hardverhez képest veszettül jól nézett ki), az új generáció és a PC port hallatán mindenki konstans elégedetlen. Ezek a hardverek ennyit bírtak és kész, nem tudják tovább fejleszteni a játékot, ez a határ, lépés kell tartani a korral. Most, hogy kijöttek az új konzolok, lehetőségük nyílik még jobbra megcsinálnia játékot, viszont ezért fizetni kell, hisz a Rockstarnál is mindenki fizetésért dolgozik, na meg persze ott van még a 8 millió egyéb költség is.
Szerintem ez így teljesen fair: Prev-gen 15 ezer forint, 1-1,5 évvel korábban kapják, Next-gen 22 ezer forint, jobb grafika, pár apróság, de 1 évvel később jutnak hozzá, PC 13-14 ezer forint, még jobb grafika, másfél év késéssel kapják.
Szerintem ez így korrekt, és mielőtt valaki nekem ugrana, megvettem a játékot PS3-ra, és nagyon örülök, hogy játszhattam vele, és meg fogom venni PS4-re is, örülök, hogy kiadják, és örülök, hogy lesz plusz content, mert így fair.

Hozzászólok

Social
Kövess minket Facebookon, Twitteren és Tumblren, a főbb hírek mellett különböző érdekességeket is posztolunk!



Tumblr
Ki van itt?
Jelenleg 88 vendég böngészi az oldalunkat.
Kiemelt partnereink
Társoldalak