A Grand Theft Auto sorozat legelső tagja 1997-ben tűnt fel a piacon, és már akkor heves tiltakozásokat váltott ki a politikában és a médiában egyaránt. Egy most megjelent interjúban David Jones és Mike Dailly, a játék két atyja elárulta, hogy miként koordinálta az akkori PR guru, Max Clifford a média mögötti hisztériát, aminek végülis a játék a hatalmas sikerét köszönhette.

A szóban forgó interjú a Sunday Times-ban jelent meg, amiben Dailly állította, "Max Clifford felelős az egészért. Ő tervezte meg a nyilvános felháborodást, ami szinte garantálta a képviselők bevonását is... Bármit megtett a nyilvánosságért."
Jones hozzátette, "elmondta nekünk, hogy hogyan csinálja, kiket célzott meg az egésszel és hogy ők hogyan reagálnak majd. Minden úgy lett, ahogy mondta. Minden döntésünknek tudtuk a miértjét, és soha nem az vezetett minket hogy most akkor csináljunk valami felháborító dolgot."
"Mindig a legjobb szórakozás nézőpontját helyeztük előtérbe. Ennek köszönhetően el is mentünk egy kicsit morbid irányba." – összegezte Jones.
Az eredeti játék kisebb tiltakozást váltott ki az egyes képviselők körében, akik attól tartottak, hogy a fiatalok gondolkodását befolyásolhatja az abban megmutatott erőszak és bűnözés. Ennek ellenére a sorozat mára az egyik legsikeresebb címmé fejlődött, miközben újra és újra kihúzza a gyufát valamilyen felső szintnél.
Maga Max egyébként már nem emlékszik konkrétan a stratégiájára, de azt elmondta, hogy nem tagadja a lapban leírtakat.
"A legtöbb dologra, ami a Sunday-ben megjelent, őszintén szólva már nem is emlékszem." – kommentálta a cikket Max. "Igen, meglovagoltunk pár felháborodást keltő dolgot az évek alatt, de ugyanakkor egyre kevesebb ilyen volt. Csak megnéztük, mérlegeltünk és belevágtunk, és néha meg kellett küzdeni a kettős mércével és az emberek képmutatásával is."

Ismét bevonja a játékosokat a fejlesztésbe a Rockstar Games, a készítők ezúttal a GTA V Crews rendszeréhez várnak ötleteket a rajongóktól.
A fejlesztők eleddig kevés információt csepegtettek a már nagyon várt Grand Theft Auto V-ről, de azt már elárulták nekünk, hogy a játék multiplayer módja a Max Payne 3-ban megismert Crews rendszerre épül majd. A Rockstar most a mi véleményünkre, ötleteinkre kíváncsi, hogy ezt mivel tehetnék jobbá következő fejlesztésükben.
Ha bármilyen elképzelésed, javaslatod van a Crews rendszerhez kapcsolódóan - legyen szó magáról a funkcióról, annak elemeiről, megoldásairól, vagy a Social Club ranglistákról, bármiről, ami ezzel kapcsoalatos -, és persze tudsz angolul, írj egy e-mailt a fejlesztőknek a [email protected] címre.
A Rockstar elsősorban azok véleményére kíváncsi, akik jelenleg is tagok vagy vezetők, hogy minél szórakoztatóbbá tegyék a csapatjátékon alapuló többjátékos módot.
A Crews rendszerről bővebben Max Payne 3 - Multiplayer és GTA V - Multiplayer cikkünkben olvashatsz.
UPDATE: Aki nem teljesen bízik meg az angoltudásában, írja le hozzánk kommentben az ötleteit, majd ha elég összegyűlik, elküldjük.

A Rockstar Games pár napja bejelentette egy különleges pakk érkezését, melyben az elmúlt években kiadott legnépszerűbb fejlesztéseiket kínálják egy dobozban, azonban ez a csomag exkluzívan csak Észak Amerikban jelenik meg!
Néhány nevesnek vélt hazai videojáték-orientált portál büszkén jelentette be, hogy november 6-án elérhetővé válik a Rockstar Games Collection Edition 1 a PlayStation 3 és az Xbox 360 játékosok számára. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy a pakk csak Észak-Amerikában lesz elérhető. A fejlesztők nem sokkal a hír közzététele után egy rajongó kérdésére válaszolva kommentben megerősítették, hogy egyelőre nem terveznek Európai megjelenést!

A kiadás egyébként négy játékot tartalmaz majd: a Red Dead Redemption és az L.A. Noire alapjátékokat, a Midnight Club: Los Angeles Complete Edition-t (tehát a Midnight Club DLC-ket is!), valamint a GTA: Episodes from Liberty City-t, mely a GTA IV kiegészítő tartalmait, a The Lost and Damned-et és a The Ballad of Gay Tony-t foglalja majd magában, mindössze $59.99 dollárért.
Nem egyedi eset, hogy csak egy kiválasztott régióban jelenik meg egy kiadás. Számos alkalommal volt már így a Rockstar Games történetében, voltak már Európának szánt csomagok, akciók is.

UPDATE: A Game Informer rendszerint korábban adja ki a lapjait, így a decemberi szám valójában november első két hetében várható. Ráadásul a borítót még a megjelenés előtt fel szokták fedni. Ha megtudunk valami konkrétat, azonnal kitesszük.
Andy McNamara, a Game Informer magazin főszerkesztője egy Twitter bejegyzésben árulta el, hogy a decemberi címlapra nem más, mint a Grand Theft Auto V kerül, sőt ő maga már látta is működés közben a játékot. A bejegyzést a Rockstar is közzétette a saját Facebook oldalán.
Az eredeti bejegyzés:
In NYC, about to check out December’s cover game #GTAV twitter.com/GI_AndyMc/stat…
— Andy McNamara (@GI_AndyMc) október 11, 2012
Magyarul:
"NYC-ben vagyok, nemsoká látom a decemberi címlap játékunkat #GTAV"
Úgy tűnik tehát, hogy az első komolyabb információkat karácsonyra már megtudhatjuk a sorozat következő nagy részéről. Annak idején a GTA IV is hasonlóan mutatkozott be szintén a Game Informerben. Az akkori cikkből kiderült a főhős kiléte, és jónéhány játékelem is, beleértve a történet előzményeit, így valószínűleg most is hasonlóra lehet számítani.
UPDATE 2: 2007-ben a GTA IV-ről egy 10 oldalas cikk jelent meg új képekkel, és infókkal a játékról.
UPDATE 3: Andy McNamara újra megszólalt a twitteren, mégpedig hogy rengeteg kérdés érkezett a játékról, de dolgoznak az összefoglalón és hamarosan megtudjuk a lapszám megjelenési dátumát:
And since I have been asked a million times, we are working hard on the GTAV issue and will have more information soon on the exact release
— Andy McNamara (@GI_AndyMc) október 16, 2012
A YouTube egyik lelkes felhasználója, laurigun1 készített egy videót, melyben összevágta az összes Rockstar Games logót, amik a játékok indulása elején láthatóak. A majdnem tíz perces alkotásban a 90-es évek Rockstar játékainak intró logóit is látni lehet.
Többek közt olyan ritkaságok, mint a Thrasher: Skate and Destroy, vagy a Surfing H3O elején látható jellegzetes R* emblémái is benne vannak a videóban, és persze az összes Grand Theft Auto változat is. Mivel a videó egy éves, egyedül az L.A. Noire és a Max Payne 3 maradtak ki a gyűjteményből.
Kapcsolódó link:

A mai nappal az európai PlayStation Network kínálatába is bekerült a PS2 klasszikusként letölthető Grand Theft Auto III. Lévén, hogy már nálunk is hivatalosan elérhető a PSN, a játékot bárki letöltheti a konzoljára kicsit borsos, 3 035 Ft-os áron.
A játék semmilyen módosításon nem esett át, és Trófeákat sem lehet benne szerezni, tehát egy az egyben a PS2 élményt nyújtja a nosztalgiázni vágyók számára.
Ha kíváncsi vagy a többi PSN Store frissítésre, kattints ide!
UPDATE: Videó a játék letöltéséről és futásáról:

Nem csak a rajongók, de már az elemzők is egyre szkeptikusabbak a Grand Theft Auto V megjelenését illetően. A Robert W. Baird & Co. társaság egyik elemzője, Colin Sebastian kezd kételkedni abban, hogy márciusig a boltok polcaira kerül a játék.
"Bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy [a játék] nem jelenik meg márciusig, van egy-két tényező, amin érdemes elgondolkodni. Előszöris, a kiadótól eleddig semmi pontosat nem hallottunk a megjelenés időpontjáról. Másodszor, a kereskedők általában szeretnek 4-6 hónap előkészületi időt kapni, hogy felkészülhessenek egy akkora játék érkezésére, mint a GTA, és én úgy tudom, ők eddig semmit sem hallottak róla. Harmadszor, a Rockstar nagyon helyesen előbbre helyezi a játékok minőségét, mint azok megjelenési dátumát, ami igencsak eltolhatja az időpontot." - vélekedik Sebastian.
Márciust azért tarják a legkésőbbi lehetséges megjelenési időpontnak, mert a kiadó az idei üzleti évére (ami márciusig tart) igencsak nagy bevételt vár, melynek elérése szinte lehetetlen egy új GTA epizód piacra dobása nélkül.
Sokan várták, hogy a Take-Two Interactive a tegnapi találkozóján, melyen a részvényeseknek tartott évi beszámolót felfedi a dátmot, ez azonban nem történt meg. Sőt, a cég a tavalyi üzleti év kisebb bevételét az elhalasztott játékokkal magyarázta, de pontosan egyiket sem nevezte meg. Nyilván a BioShock Infinite és az XCOM a címek között van, de a GTA V is régóta készül, ezért többen feltételezik, hogy a Rockstar legújabb fejlesztése is késésben van az eredeti tervekhez képest. A rendezvényen a kiadó vezérigazgatója, Strauss Zelnick épp csak annyit erősített meg, hogy gőzerővel dolgoznak a játékon.
Colin Sebastian egyébként úgy jósolja, a GTA V igazi siker lesz, az első három hónapban 12-14 millió példány kel majd el.
Év eleje óta többször is felmerült, hogy a lassan már minden platformra kiadott Grand Theft Auto III-at megjelentetik PlayStation 3-on is a PS2 Classics sorozat tagjaként. Most maga a PlayStation fedte fel a megjelenési dátumot szeptember 25-ével.
A korszakalkotó játékot tavaly év végén adták ki mobiltelefonra a tizedik születésnapja alkalmából, és később az ESRB oldalán feltűnt egy PS3 verzió besorolása is. Eredetileg július 31-én kellett volna megjelennie, de ezt "nem várt problémák" miatt elhalasztották. Később kiderült, hogy az egyik zene licencével voltak gondok.
A PS3 verzió egy PSN update során kerül be az adatbázisba, így csak digitális formában lesz majd letölthető $9.99 dolláros áron (Európában, tehát nálunk is valószínű szeptember 26-ára érkezik meg). Mivel egy az egyben portolták át, sem Trophy support, sem pedig HD grafika vagy egyéb javítás nem kerül bele.

Hosszú idő után újabb reklámokkal toldotta meg a Rockstar Games az Advertising Council kínálatát. A teaser oldalra, melyen a már megjelent Grand Theft Auto epizódokban hallott rádiós reklámokat hallgathatjuk újra tíz új hanganyag került fel.
Vice City, 1984

A Rockstar jó szokásához híven továbbra is megrendezi a közös Multiplayer Eventeket, és most kiadták az őszre vonatkozó dátumokat is:
