Ahogy arról múlt héten hírt adtunk, a mai napon megjelent a Max Payne 3 következő kiegészítője a Disorganized Crime Pack. Egyelőre csak X360 platformra, a PC verzió még a mai napon, a PlayStation 3 viszont csak a holnapi nap folyamán érkezik meg Európába.
A kiegészítőben az előzőleg bejelentett újdonságok kerültek bele. A Hoboken Rooftops pálya, melyet a csütörtöki multiplayer eseményen is láthatunk majd. A többi tartalom az egyjátékos módot bővíti: Noir mód, új beállítások a Score Attack játékban (robbanó töltények, agresszívabb ellenfelek, fejlövés mód).
Amint a többi platformra is megérkezik a DLC, értesíteni fogunk Titeket ezen hír frissítésével. Az X360 játékosoknak pedig jó szórakozást kívánunk!
UPDATE: Elérhetővé vált a PC verzió.
UPDATE #2: A játék hivatalos oldaláról kiderült, hogy mi az összes újítás az ingyenes DLC-ben, ezeket összegezzük újra:
Kapcsolódó:
A nyári játéknaptár utolsó Social Club Multiplayer Eventjét rendezi meg a Rockstar Games ezen a héten csütörtökön. Ezúttal a GTA IV-ben és Max Payne 3-ban is egyaránt összemérheti bárki az ügyességét a többiekkel vagy éppen a Rockstar fejlesztőivel szemben, ráadásul mindhárom platformon.
A csütörtöki party először a GTA IV: Complete Edition-nel kezdődik magyar idő szerint 18:00 órakor. Az alapjáték és az EFLC is sorra kerül, tehát nem muszáj a Complete Edition-nel rendelkezned. Egészen 21:00 óráig tart majd a móka Liberty City-ben, majd egy egyórás szünet után indul a lövöldözés a Max Payne 3-ban, ahol már rögtön ki is próbálhatjátok az ingyenes Disorganized Crime Pack DLC-hez tartozó Hoboken Rooftops mapot.
A játékokat megszokott módon élőben is lehet követni két Rockstar játékos szemszögéből a Social Clubon és a Twitch.tv oldalán is, illetve mindkét helyen lehet chatelni a többi nézővel.
A részt vevő Rockstaros gamertageket és a csatlakozás mikéntjét a folytatásban olvashatjátok...
A Rockstar Games ma közzétett egy koncepciós képet a Hoboken Rooftops pályáról, mely holnap érkezik a Max Payne 3-hoz a Disorganized Crime Pack DLC részeként. Az ábra prezentálja a helyszínt - Max Payne régi New Jersy-i házát -, bemutatja annak legjelentősebb részeit, hogy holnap már valamennyi rajongó felkészülten vághasson neki az online csatáknak.
Az ingyenes Disorganized Crime Pack egyébként újabb játékmódokat ad majd a Score Attack-be, illetve lehetővé teszi, hogy Noir módban (fekete-fehér stílusban) játszuk végig a sztorit.
A rajongók örömére a Rockstar Games pénteken újabb képeket tett közzé a Grand Theft Auto V-ből, melyeket csakúgy, mint a korábbiakat tüzetesen megvizsgáltunk. Szétnéztünk a legnagyobb GTA fórumon, kutatakodtunk kicsit a neten, hogy kérésetekre ismét összeállítsunk egy olyan elemzést, amely nemcsak a hazai GTA közösség észrevételeit tartalmazza, és pontosabb információkkal tudjunk szolgálni.
Az új képcsokor a Business, azaz Üzlet címet kapta, vélhetően küldetésekből, mellékküldetsekből származnak a jelenetek.
Az esti sötétségben Los Santos kikötője bontakozik ki. A képen egy fickó egy Norinco Type 56-2 gépkarabéllyal céloz a rendőrségi helikopterre, amihez hasonlót már láttunk egy korábbi képen. A gépmadáron lévő lövész célzását egy vörös lézerfény mutatja, mely korábban még nem volt a GTA epizódokban. A háttérben több érdekességet is megfigyelhetünk. Jobbra a képen egy hajót láthatunk, bal oldalt pedig egy épületet, melynek oldalán Jetsam Terminal felirat olvasható. A Jetsam már ismerős lehet, ugyanis a trailer kikötős jeleneténél számos konténer oldalán rajta van ez a logó. A híd, amelyet látunk egyértelműen a Gerald Desmond Bridge (és NEM San Fierro vasúti hídja!). Kicsit balra tőle a Vincent Thomas Bridge pillérei bontakoznak ki. A háttérben a város fényeit csodálhatjuk, és a szemfülesek a US Bank sziluettjét is felfedezték.
Úgy látszik, ezen a héten minden napra jutnak kisebb-nagyobb információk a Rockstar háza tájáról. A múlt hét folyamán érkezett egy Max Payne 3 frissítés a PC játékosok számára, ma pedig a konzolosok kapják meg ugyanezt.
A frissítés menete a szokásos, ha elindítod játékot, és kapcsolódva vagy az internethez, akkor automatikusan letölti és feltelepíti. A változtatások listája egyaránt tartalmaz hibajavításokat és ujdonságokat is:
Ezen kívül egy új rendszer kerül bevezetésre a jövőheti Disorganized Crime Pack megjelenésével Payne Threshold névvel. Ezeket amolyan kisebb trófeákként kell elképzelni a Grind-ekhez hasonlóan. Az idők folyamán folyamatosan változni fognak, kezdetben az alábbi három lesz aktív:
Itt tehát a többi játékos teljesítménye is fontos. Ahogy a Grind-ek, ezek is négy szintből állnak (bronz, ezüst, arany, platinum). Az első három szinten XP-t kapunk jutalomként (1000, 2500, 5000), a platinumnál pedig egy egyedi rangot.
A Max Payne 3 marketing tehát még korántsem ért véget, a következő hónapokban további újításokat várhatunk.
Ahány webáruház, annyi Grand Theft Auto V megjelenési dátum kering az interneten, de tegnap az egyik népszerű brit online kereskedés, a Zavvi mégis felkeltette a sajtó érdeklődését. Történt ugyanis, hogy a játék profilján 2012. november 23-át megjelölték a megjelenés időpontjaként.
Ez azért is érdekes, mert ez a nap péntekre esik, mint általában az európai megjelenések. A portugál Eurogamer kérésére megerősítették, hogy ez a szállítójuktól kapott dátum, és ha változik, akkor átírják a játék profilján, noha később egy frissítésben cáfolták, hogy bármiféle információt kaptak volna a szállítójuktól.
Eközben a VideoGamer-nek nyilatkozott egy kereskedő, aki nem kívánta felfedni kilétét, és utalt rá, hogy nem valószínű egy idei megjelenés. Ahogy ő fogalmazott:
"Feltenném rá a feleségem, a házam és az életed, hogy idén nem jelenik meg."
A Rockstar Games egyelőre még nem közölt hivatalos dátumot. Ez nyilván akkor fog megtörténni, ha már biztosat tudnak mondani. Mindenesetre a Take-Two Interactive negyedévi jelentéseiben szereplő pénzügyi jóslatok arra engednek következtetni, hogy a játék március végéig a boltok polcaira kerül.
Tegnap három új Grand Theft Auto V képpel örvendeztetett meg minket a Rockstar Games, melyeket természetesen azonnal nagyító alá vettünk, és veletek együtt próbáltuk meg a végletekig kielemezni. Persze az apróságok felfedezéséhez több idő kell, de talán már fel tudjuk hívni a figyelmeteket olyan dolgokra, amiket esetleg nem vettetek észre.
Sokak kívánságát teljesítették a fejlesztők azzal, hogy végre vidéki területeket is megmutattak. Az első képen mindjárt egy olyan unaloműzést láthatunk, ami nem először fordul elő a játékban - az ejtőernyőzést. Az ernyő úgy néz ki, vagy csak nagyon hasonlít arra, ami a The Ballad of Gay Tony-ban volt. A háttérben egy csodálatos völgyet látunk napfényben fürdő, meredek sziklafallal, csordogáló patakkal, a háttérben vízeséssel. A híd végén egy alagút bejáratát láthatjuk. Jobbra lent egy szélesebb földút van, mely láthatóan változatos, vagyis a készítők nem tudták le egy ismétlődő textúrával. Többféle fát láthatunk, lomblevelűt és fenyőt, melyek lombjai igencsak részletesek. Folyik a találgatás, hogy a valóságban ez melyik vidéknek felel meg. A legvalószínűbb, hogy a San Gabriel hegyekben van, a háttérben látható ívhíd pedig a Bridge to Nowhere, ami Los Angeles-től keletre található, és annak annak az útvonalnak a része, amely a San Gabriel völgyet köti össze Wrightwood-dal.
Nem várattak sokat magukra az új Grand Theft Auto V képek, ma a Rockstar Games ismét hármat tett közzé, melyek különböző szabadidős tevékenységeket mutatnak be - ejtőernyőzés, tenisz és terepmotorozás -, ráadásul most már vidéki területeket is láthatunk Los Santos környékéről.
Az összes hivatalos kép megtekinthető a galériánkban.
Az elmúlt két hétben kicsit elmaradtunk a hírekkel a Max Payne 3-mal kapcsolatban, pedig a Rockstar Games-nél még mindig nagy figyelmet szentelnek erre a játékra is. A múlt héttől már minden platformon elérhető a Local Justice Pack DLC, a hétvége folyamán pedig lezajlott a második PC-s multiplayer event is. Az újabb GTA V képek után pedig a következő letölthető tartalomról a Disorganized Crime Pack-ról érkezett néhány infó.
Az új csomag a jövő hét folyamán, pontosan agusztus 28-án érkezik mindhárom platformra. A pénztárcánkat ezúttal elfelejthetjük, ingyenes letölthető tartalomról van szó, ehhez képest viszont az újdonságok listája egész kellemesre sikeredett:
A letölthető tartalom tehát igazi csemege lesz a rajongóknak, talán újabb alkalmat teremt a játék ismételt végigjátszásához is.