Új trükkel rombolják a játékélményt hackerek a GTA Online PC verziójában, valamint az előző generációs konzolokra kiadott – PlayStation 3 és Xbox 360 – változatban.
A "vandál suhancok" egy kiskaput kihasználva bármelyik játékos szintjét felhúzhatják, aki még nem érte el a 250-es szintet, ami egyben azt is eredményezi, hogy óvatlanul ártatlanokat is bannolhatnak a fejlesztők, de van ennél merészebb trükk is a csalók tarsolyában.
Bárki pénzét le tudják nyúlni egy érdekes "hospital bill" címszó alatt. A játék úgy észleli, mintha egy passzív módban lévő játékost öltünk volna meg, és ezzel nehezen megkeresett milliók kerülnek át a játékosoktól a cheaterek pénztárcájába.
Egy support bejegyzés szerint a Rockstar Games már dolgozik a megoldáson, de addig is szerencsésebb inkább privát szobákban játsszatani a barátainkkal, akikben megbízunk.
Érdemes csatlakozni valamelyik remek aktív magyar crew köreibe, mint például a...
...vagy bármelyik másik nagyszerű csapat közösségébe, ahol biztosan akadnak normális skacok, akikkel lehet együtt szórakozni, és akár egy teljes szobát meg lehet tölteni értelmes játékosokkal.
A múlt héten érkezett Infernus Classic után ismét egy ismerős autóval lett gazdagabb a GTA Online. A Ferrari F40-ről mintázott Grotti Turismo Classic a San Andreasban megismert Turismo képében köszön vissza ránk, amelyet mindössze 705 000 dollárért vásárolhatunk meg a Legendary Motorsport oldalán.
Egy új Prémium verseny is érkezett Bumblebee néven, ahol egy Rocket Voltic volánja mögött küzdhetünk meg ellenfeleinkkel, egészen április 10-ig.
A fejlesztők egy rögtönzött javítást is elérhetővé tettek, ami kijavítja az Infernus Classic hibás hátsókerekét. A patch verziószáma minden platformon 1.39.
A Red Dead Redemption 2 lehet az egyik nem saját gyártású játék, amivel a Microsoft a legújabb és egyben legerősebb konzoljának erejét kívánja demonstrálni az idei E3 konferencián.
Elérhetővé vált egy új Adversary Mode és a Vice City-ben megismert Infernust is megvásárolhatjuk a GTA Online-ban.
A Resurrection Adversary Mode-dal 4-8 játékos játszhat 2 csapatra osztva, egyelőre 7 különböző pályán. A feladat egyszerűen hangzik, minden ellenfelet meg kell ölni az ellenséges csapatban, ez azonban mégsem olyan könnyű, mivel ha az egyik csapatban megölnek egy játékost, a másikban újra éled egy (olyan sorrendeben, ahogy meghaltak). Az új Adversary Mode játszmákért dupla RP és GTA$ jár.
A Pegassi Infernus Classic néven fellelhető autó, több Lamborghini modell fúziója lehet. Leginkább a Vice City-ből megismert, Lance által is vezett Infernusra emlékeztet. A Legendary Motorsport weboldalán vásárolhatjuk meg - nem is túl drágán - 915 000 dollárért.
Egy hét tesztidő után már a játékosok is készíthetnek stunt pályákat a különböző speciális járművekhez a GTA Online Creatorban.
Kedden újabb tartalmakat aktiváltak a fejlesztők a Cunning Stunts: Special Vehicle Circuit frissítés újdonságaiból – most a beígért új pályaelemek érkeztek meg a szerkesztőbe.
Elérhetővé vált egy új kocsi is, a Hijak Ruston.
A következő hetekben vélhetően a "klasszikus GTA járművek" érkeznek majd.
Húsz izgalmas futamon vághatunk fel azokkal a méregdrága járműcsodákkal, amiket anno az Import/Export kiegészítő tett elérhetővé a GTA Online-ban. Az Aqua Blazer, a Ruiner 2000 és a Rocket Voltic-specifikus pályák már elérhetőek, ahogyan a beígért új Progen GP1 szuperautó is.
A Cunning Stunts: Special Vehicle Circuit alcímmel megjelent frissítés egy trailert is kapott, ami bemutatja az új őrült versenyeket, és némi ízelítőt ad abból, hogy a következő hetekben milyen további tartalmakat fognak élesíteni a fejlesztők.
Új bónusz hét is kezdődött; "ki nem találtuk volna", de a kétszeres RP és pénzjutalom most a húsz új versenypálya teljesítéséért jár. Az viszont újdonság, hogy mire megszoktuk a két hetes bónusz ciklusokat, ismét változni látszik a rendszer: az extra szorzók és kedvezmények bő egy hétig, pontosan március 22-ig érvényesek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a következő újdonságot jövő csütörtökön aktiválják majd a fejlesztők.
Addig is lehet spórolni (vagy inkább herdálni), hiszen 25 százalékos árkedvezmény van:
Kisebb változtatásokat is eszközölt a Rockstar a multiplayerben. Többé nem kell megküzdenünk azért, hogy páncélozott Kurumát, Insurgentet vagy tankot vegyünk: a heist járművek a rablások teljesítése nélkül, a Rhino tank, az Annihilator és Buzzard harci helikopter, valamint a Dubsta 6x6 pedig különösebb szintelérés nélkül bárkinek, az újonnan belépő kezdő játékosoknak is instant elérhető.
Ahogy a trailer végén megmutatják a fejlesztők, jönnek még új kocsik a következő hetekben. Jó érzés lenne feltenni a kérdést, hogy "na ki ismert rá a videó végén száguldó klasszikusokra?", de ezt most úgy néz ki, el kell engednünk. Vélhetően ugyanis nem sokan nyújtanák a kezüket, pedig a modderek már megtalálták a frissítés fájljaiban, hogy ezek lennének azok az ominózus korábbi GTA epizódokból visszatérő járművek.
A Rockstar ügyesen elhúzta a mézes madzagot, de úgy tűnik, nem számíthatunk a GTA IV-ből visszavárt Turismo sportkocsira, de még a GTA San Andreas-os változatra sem, ahogy az Infernus Classic-nak sem lesz sok köze ahhoz a combos, kerek formákkal megáldott szuperverdához, amivel Liberty City utcáin száguldoztunk még a GTA3-ban. A visszatérő kocsik nem a régi járgányok részletgazdagabb modellekkel és textúrákkal finomított replikái lesznek, mindössze a mintául szolgált autómárka teremt kapcsolatot a jól ismert modellnevek és a hamarosan érkező kocsik között.
Jön egyébként még egy Hijak Ruston nevű sportautó is.
Meghosszabbították a lerövidített bónusz ciklust afejlesztők, így március 29-ig jár dupla RP és pénz stunt versenyekért. A kedvezmények változtak, most főleg versenyautókat vehetünk meg 25 százalékkal olcsóbban, valamint garázsokat és néhány fegyvert:
Már a jövő héten élvezhetjük azokat az egyedi stunt futamokat a GTA Online-ban, amiket a fejlesztők az Import/Export kiegészítő speciális járműcsodáira tervezetek.
Összesen 20 pályával lesz gazdagabb a stunt versenyek palettája – ezek közül valamennyi vagy a Ruiner 2000 különleges képességeit, vagy a Rocket Voltic sebességét, vagy az Blazer Aqua kétéltű formatervezését használja ki.
Ízelítő az egyik Knight 2000 replikára szabott pályából
A készítők örömükben további bónuszokat aktiváltak, melyek a már ismert szorzók és kedvezmények sorát tetézik:
Újabb kép a Progen GP1 "megszmlálhatatlanadik" szuperautóról
Akit pedig hidegen hagynak az új pályák, esetleg a korább stunt versenyeken szeretné lealázni a GTA Online közösség apraja-nagyját, elgarázsolhatja a legújabb Progen GP1 szuperautót. A járgányt a LegendaryMotorsport kínálatában kell majd keresni.
Különleges stunt pályákkal és régi klasszikus GTA járművekkel lesz gazdagabb ebben a hónapban a GTA Online. Várható a következő nagy kiegészítő is, mely a katonai technológiákra fókuszál majd, és megújult hivatalos oldalon böngészhetünk a rajongói pályák között.
A fejlesztők a Newswire-on fedték fel terveiket az év körülbelül első felére vonatkozóan. Nem véletlenül emelik ki két héten át a stunt versenyeket, ugyanis még márciusban érkeznek speciális pályák, melyeket az Import/Export frissítés egyedi járműcsodáira terveztek. Izgalmas futamokat szabnak a Rocket Voltic-hoz, földön-vízen versenyezhetünk majd a Blazer Aqua-val, vagy szabadon ugrálhatunk a Ruiner 2000-rel. A készítők saját ötletein túl a játékosok is készíthetnek majd pályákat a Creator segítségével.
Egyedi stunt race pálya, amely a Rocket Voltic kocsikhoz készül
Mivel az adversary módok bizonyulnak a legnépszerűbb kategóriának a GTA Online-ban, a tavasz folyamán újabb típusokra is számíthatunk. Kettőt neveztek meg a készítők: az egyik a Resurrection lesz, egy másik pedig a Top Down. Utóbbi ígéretük szerint a felülnézetes GTA epizódokat idézi majd.
A nosztalgikus hangulatot régi ismerős járművekkel fogják tetézni. Közkívánatra hozzáadnak a játékhoz néhányat az egykori kedvencekből, például érkezik a Turismo Classic és a GTA3 béli Infernus. Bár a Rockstar ezt nem említette, mivel március 6-tól megszűnik a karakterek migrálása a PlayStation 3 és Xbox 360 verzióból a feljavított változatba, úgy tippeljük, hogy egyúttal a visszatérő játékosok számára exkluzív Stallion, Dukes és Blista Compact most már minden játékos számára elérhető lesz a multiplayerben.
Lesznek ugyanakkor teljesen új kocsik is, például a Progen GP1.
Az izmos Progen GP1 hamarosan bekerülhet a garázsunkba
A Rockstar csepegtetett némi infót a következő masszív GTA Online tartalomról is. A középpontba a fegyvercsempészet kerül majd, felfegyverzett járművek, különböző hadi eszközök és izgalmas küldetések jönnek majd. A kiegészítőt a tervek szerint még nyár végéig megkapjuk.
Egyúttal egy szép új weboldalt is kapott a GTA Online. Innen értesülhetünk a legfrissebb hírekről, olvashatunk a játékmódokról, böngészhetünk a rajongói pályák, képek, videók és csapatok (crew) között, de saját ötleteinket, kívánságainkat is megoszthatjuk a készítőkkel a Feedback menüpont alatt.
A stunt versenyek kerültek porondra a legújabb két hetes GTA Online bónusz ciklusban. A fejlesztők azonban nem csak megduplázták az izgalmas futamokért járó jutalmakat, de szélesítették is a repertoárt tizenöt vadonatúj pályával, így kevésbé lesz repetitív a móka.
A kétszeres szorzók március 13-ig vannak érvényben valamennyi régi, új, és Rockstar verified stunt versenyre. Extra jutalomként pedig egy rózsaszín kezeslábast kap ajándékba minden játékos, aki az elkövetkező két hétben belép a multiplayerbe.
Akik az új versenyeket szeretnék kipróbálni, azok a következő neveket keressék:
Természetesen vannak kedvezmények is, melyek szinténa stunt versenyek égisze alatt pattantak ki a fejlesztők fejéből. 25 százalékos akció van:
A kiemelt prémium futam március 6-ig a szuperautókra szorított "Pier Race", az ezt követő hét napban az "In The City" pályán nyerhetnek szép summát a legjobb sofőrök. Utóbbira sportkocsikkal lehet majd nevezni.
Most érdemes pénzt farmolni motoros bandákkal a GTA Online-ban, Valentin nap alkalmából ugyanis 25 százalékkal növelte meg a feketeáru eladásából származó bevételt a Rockstar. A megszerzett pénz reálértékét nagyszerű kedvezmények növelik, a romantikus vérfürdőt pedig két új "Till Death Do Us Part" pálya biztosítja.
A fejlesztők idén nem rukkoltak elő komolyabb Bálint napi újdonsággal, mindössze kettő darab, 2 vs. 2 játékosra szabott adversary pályával bővítették a tavaly készített mód repertoárját. A szerény kínálatot ugyanakkor duplán kárpótolják a rermek pénzszerzési lehetőségek és a jelentős árengedmények.
Ahogy az borítékolható volt, a Be My Valentine öltözékek, az Albany Roosevelt és Roosevelt Valor kocsik, valamint a Gusenberg Sweeper gépkarabély árának negyedét elengedik. Hasonló akció lépett érvénybe az Import/Export tetoválásokra, az Ocelot Penetrator sportkocsira, de ami a legjobb, hogy szintén 25 százalékos kedvezmény van Benny összes járműfejlesztésére is, amivel sok százezer dollárt spórolhatunk.
Pénz pedig lesz rá dögivel, ugyanis a legjobb pénzszerzési lehetőségek – a motoros bandák eladásai, valamint a CEO bűnszervezetek zugáru eladásai most 25 százalékkal többet hoznak a konyhára.
Két hét múlva viszont nincs örökké, a bónuszok és akciók a legújabb szokás szerint két hetes ciklus erejéig, pontosan február 27-ig érvényesek.
Az első héten a prémium futam a "Duel" pálya lesz, melyre csak izomautókkal tudunk nevezni. Február 21. és 27. között ezt az "Over and Under" vátlja majd, ahol a kétkerekű parpiákkal tudunk megmérkőzni a csinos kis fődíjért.