Legkeresettebb tartalmak:

GTA V csalások | Tőzsde | GTAO: Bikers (MC) | GTAO Szintek | RDR | GTAPlaceTV

GTA V: A hét rövidhírei

2013.06.01 21:12  |  Írta: Shotgun

Az elmúlt, illetve elkövetkezendő időszakot tekintve már igen sok Grand Theft Auto V információt kaptunk, illetve kaphatunk, melynek köszönhetően bőven van miről olvasni a sorozat elkötelezett rajongóinak. A hét fontosabb híreiről ugyan tudósítottunk titeket, azonban oldalunk minőségi tartalmát tekintve úgy döntöttünk, hogy a kisebb, jelentéktelenebbnek tűnő híreket inkább hétvégente fogjuk felsorakoztatni számotokra, így pedig a híres szólás szerint „a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad”.

Érkezzenek hát a legújabb résszel kapcsolatos e heti hírek.

 

Elfogyott az összes Collector's Edition

Egy héttel a hivatalos bejelentés után, úgy tűnik, hogy a Grand Theft Auto V – Collector's Edition névre hallgató csomagjai már mind előrendelőre találtak – állítja legalábbis a BehindGames.com.


A jelenség lényegi háttereként az szolgál, hogy az olyan nagyobb online viszonteladók, mint az Amazon.de, már nem adnak lehetőséget a játék gyűjtői kiadásának előrendelésére, csupán az alapjátékra, illetve a Special Editionre.

 

Viták a játék méretéről

Nemrégiben tettük közzé a hírt, mely szerint a ComputerandVideoGames szakijai összeállítottak egy igen rendezett kis térképvázlatot a Grand Theft Auto V fiktív Los Angeleséről, és annak környező területéről.

A térkép – annak ellenére, hogy teljesen légből kapott, és csak az ugyancsak nemrégiben kiszivárgott hivatalos képek alapján készült – nagy port kavart fel a rajongók köreiben, mivel a város méreteit tekintve igen kicsinek találták a játékosok által bejárható területet.

Ezt megelégelte néhány GTAForums.com, illetve Reddit júzer és együttes erővel, az eddig megjelent képeken, illetve videókon szereplő nevezetességeket felhasználva állítottak össze egy sokkal pontosabbnak vélt térképet.

GTA

 

18 millió eladott példányra számítanak az első évben

A The Coven Group szakemberei 18 millióra becsülik a játék első évében bezsebelhető eladásainak számát. Erre bizonyítékként a Grand Theft Auto IV mai napig eladott 25 millió példányával dobálóznak, valamint felemlegetik, hogy a konzolok akkori felhasználótábora immáron több, mint háromszorosára nőtt, így hamarabb kapkodhatják el a játékot az eladók polcairól.


Emellett sejtelmes volt a múltkori konferencián adott Zelnick válasz is, mely azt sugallja, a játék előrendelései „nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jól” haladnak.

Érdekes feltevés. Várjuk a fejleményeket.



Kreatív HUD tervek a rajongóktól

Az internet számos bugyrában találhatunk Grand Theft Auto rajongót, aki már olvasott a legújabb résszel kapcsolatban megjelent előzetesekből. Ennek köszönhető talán, hogy a mai nap során már egy igen tetszetős kis vázlatra tehettünk szert, a játék HUD-ját illetően.

Íme a képek.

GTAGTAGTAGTAGTAGTAGTAGTAGTAGTA

 

Tetszetős render a játék iPhone hasonmásáról

Ugyebár senkinek sem kell bemutatni a Rockstar kreativitását, ha éppen a valós márkák játékba ültetéséről van szó. Nos, a játék iFruit névre keresztelt iPhone-ja megihletett egy kívülálló csapatot, akik hobbiból, felkérés nélkül készítettek egy nem pontos, de általuk valószínűnek vélt rendert a telefonról, majd ebből „reklámvideót” csináltak.

Fontos megjegyezni, hogy a játékbeli verzióhoz ennek SEMMI köze sincsen – néhány oldal hamis híreivel ellentétben.

Ennyi lenne így erre a borongós szombati estére. Reméljük sikerült kielégíteni hírszomjatokat, és a továbbiakban is minket fogtok látogatni, a hiteles, nem elferdített hírek olvasásának éredkében.

Challenger02

Offline
2013. 06. 01. 21:21
Zsír lenne, ha lehetne a telefonunknak saját háttérképet "fényképezni"
Egyébként ez a heti kis hírösszefoglalás jó ötlet!
Shotgun

Offline
2013. 06. 01. 21:30
A jövőben sor kerül még ilyesmire.
dani.szentgali

Offline
2013. 06. 01. 21:34
Nekem is tetszik az összefoglalás, köszönjük szépen!

A rajongók által elképzelt HUD képek tetszenek legjobban az összefoglalóból, szerintem nagyon jó és ötletes munkák. Némelyikhez még küldetési utasítást is írtak!
hapci

Offline
2013. 06. 01. 21:36
Borongós vasárnapi estére?! Ember... Hétfő reggel van.
Shotgun

Offline
2013. 06. 01. 21:38
hapci: Ezért ne írj hírt részegen. DD

Egyébként javítva. Azért került oda vasárnap, mert eredetileg csak holnap került volna publikálásra.˘˘
Davekoma

Offline
2013. 06. 01. 21:39
Shotgun: Ha lenne Like gomb, ez k*rva nagy Like lenne!
Szerk: CompuretandVideoGames ComputerandVideoGames...
Shotgun

Offline
2013. 06. 01. 21:43
Csak összerakjuk azt a hírt együttes erővel. DDD
realostew

Offline
2013. 06. 01. 21:45
Nembaj Shotgun, örülünk, hogy szombat este erre áldozol időt és energiát
Davekoma

Offline
2013. 06. 01. 21:45
Shotgun: Jaja.
Shotgun

Offline
2013. 06. 01. 21:52
realostew: Nincs semmi jó házibuli, úgyhogy...
DereX

Offline
2013. 06. 01. 22:02
A HUD-ok közül nekem ez: http://gtaplace.hu/kepek/...y-by-dupz0r.jpg tetszik a legjobban, a többi se rossz, igaz vannak köztük eléggé érdekesek
xinosz

Offline
2013. 06. 01. 22:09
Na de ez a térkép azért már odab@sz!
dvflls

Offline
2013. 06. 01. 22:45
De itthon még lehet előrendelni CE-t ugye?

Egyébként meg ami a terület-vitát érinti, a legtöbb embernek a város méretével van gondja, nem a teljes bejárható területtel... Ugyanis az eddigiek, illetve a CE fotóin látható térképfoszlány alapján a VÁROS egyelőre nem tűnik nagyobbnak a 2004-es Los Santos-nál... NE legyen igazam!
dani.szentgali

Offline
2013. 06. 01. 22:58
dvflls: Kurva életbe, most már tényleg hagyjátok abba a térkép meg Los Santos basztatását! Már kezd elég unalmas lenni, hogy amióta kijött az a CVG-s térképspekuláció, a fél oldalnak elment az esze és azon rágódik, hogy milyen pici lesz LS városa. Ki mondta, hogy LS nem lesz nagyobb, mint a 2004-es változata? Senki, csak néhány újdonsült geológus meg térképszakértő nyafog itt a semmiért!
realostew

Offline
2013. 06. 01. 23:14
dvflls: A R* megmondta, hogy maga Los Santos városa nem lesz nagyobb mint a GTAIV Liberty City-je .
xinosz

Offline
2013. 06. 01. 23:16
dani.szentgali: Én most csak azt mondtam, hogy ez sem különbözik sokban az előzőhöz képest! De nem tudom, az ilyen emberkék, mint te is, miért veszik ennyire magukra, ha valakinek valami nem tetszik! Amúgy meg nem is kéne ezt a térkép dolgot erőltetni, majd meglátjuk ha kijön a játék, vagy ha a Rockstar lesz olyan fasza gyerek és előtte leleplezi az egész térképet!
dani.szentgali

Offline
2013. 06. 01. 23:20
xinosz: Nem veszem a lelkemre, ha valakinek nem pozitív véleménye van, csak azt, ha valaki olyan dolgot szól le, ami nem megerősített, hivatalos tény, hanem csak egy spekuláció. Viszont az utolsó mondatoddal egyetértek, tényleg nem kell a térkép dolgot erőltetni addig, amíg csak spekulációk vannak a kezünkben bizonyítékként.
xinosz

Offline
2013. 06. 01. 23:40
dani.szentgali: Okés, értelek, csak a dolog filozófiai értelmében, pont fején találtad a szöget, vagyis olyan dolgot szól le az a valaki, ami egy spekuláció, vagyis magát a spekuláció eredményét szólja le, ami a nem hivatalos cucc, bla bla, szal érted...! Az eredeti, hivatalos dologgal meg már lehet tök meg lesz elégedve!
PSP

Offline
2013. 06. 02. 01:09
DereX: Pedig igen nagy valószínűséggel pont nem ilyen lesz, legalábbis ami az élet, armor, képességek kimutatását illeti.

Örülök, hogy felhasználták a lengyel srác által lerajzolt HUD-ot, mondjuk én értem, hogy nem kell készpénznek venni amiket leírt és lerajzolt, de sejtem nem véletlen, hogy utólag eltűntek a válaszok, lehet, hogy valami porszem csúszott a jogi dolgokba?...
tatec

Offline
2013. 06. 02. 09:48
A rajongók nevében köszönjük szépen,mellesleg nem tudja valaki Trevor telefon számát?
GeriKun

Offline
2013. 06. 02. 10:30
Skacok, valaki tudna adni linket a Collector's Edition előrendeléséhez ? (lehetőleg ne a RWH -t, azzal semmire nem megyek) Előre is köszönöm!
GeriKun

Offline
2013. 06. 02. 11:26
oh, köszi!
dvflls

Offline
2013. 06. 02. 11:52
dani.szentgali: Kurva unalmas már az is, hogy mindenkit helyreraksz.
dani.szentgali

Offline
2013. 06. 02. 12:05
dvflls: Na ebben most igazad van, tényleg nem tudom, minek beszélem itt rongyosra a számat Visalival, ha úgyis minden ötödik komment a mondhatni rajongói térkép szapulásáról fog szólni és ha ilyen retardáltakkal vagyok körülvéve, akik olyan erősen ragaszkodnak az alaptalan baromságaikhoz, mint te. Szóval kajak fölöslegesen próbálok helyrerakni itt egy pár elvakult elmét, úgyse fogok sikerrel járni. Amíg nem látjátok majd a saját szemetekkel a hivatalos térképet, addig úgyis nektek lesz igazatok vele kapcsolatban, mert ti aztán kurvára értetek hozzá!
2013. 06. 02. 13:15
I don't buy this shit!
Kedves embertársaim, kicsit figyeljünk jobban oda. Bármennyire különlegesnek tűnhet is előttetek, ha egymásra rakjátok a térképeken ábrázolt várost, akkor láthatjátok, hogy teljes egészében ugyanaz (Bocsánat, csak az utak nyolcvan-kilencven százaléka, az új térképen néhány nincs feltüntetve).
Hiába szégyenli bárki is azt, amit az előző témában mondott, azzal, hogy az új (Azonos) várost ajnározza nem teszi jóvá.
És mielőtt bárki elkezdené mondani, hogy mekkora mi vagyok, egy szót nem mondtam ennek a szarnak a méretéről (amúgy szép munka ezt is összerakni).
laroy

Offline
2013. 06. 02. 14:17
Engem k*rvára nem érdekel mi mekkora hány méter, csak JÁTSSZAK MÁR VELE !! wáááá GTA SA feeling
totyak

Offline
2013. 06. 02. 16:23
Azért én azt kétlem, hogy minden CE előrendelőre talált már. Ebben az esetben hogyan lehet még a magyar boltokban kapható? Vagy ezek már azt előrendelésnek veszik, ha egy bolt lead nekik mondjuk 10 darabra rendelést? Mert, ha így van, akkor ez a statisztika azért erősen sántít, hiszen ettől még az adott bolt lehet, hogy csak kettőt ad el a tízből. A kiadó ezzel próbálja meg jó színben feltüntetni magát?
realostew

Offline
2013. 06. 02. 17:54
totyak: Gondolom inkább arról van szó, hogy a kiadó onnantól kezdve, hogy a boltok megvették tőle az összes darabot, már nem foglalkozik a dologgal, mert ő már pénzénél van. Neki onnan már mindegy, hogy a boltból megveszik-e mindet vagy sem, a bolt már úgyse küldi vissza neki a pénzét követelve.

Hozzászólok

Social
Kövess minket Facebookon, Twitteren és Tumblren, a főbb hírek mellett különböző érdekességeket is posztolunk!



Tumblr
Ki van itt?
Jelenleg 19 vendég böngészi az oldalunkat.
Kiemelt partnereink
Társoldalak