Mióta világ a világ, és GTA a GTA, jól ismerjük a Rockstar igényesen megtervezett, képregényszerű montázsban tálalt artworkjeit, melyek a játék egy-egy fő karakterével vagy mozzanatával népszerűsítik azt.
Ez persze nem volt mindig így, a sorozat legelső, kategóriájában már akkor is innovatív epizódjának posztere és "brandingje" sokkal inkább hasonlított egy hetvenes évekbeli filméhez.
Jól látni, hogy a játékot már eleve Sony PlayStation és PC platformon jelentette be az akkor még DMA Design név alatt futó Rockstar North fejlesztőcsapata, bár való igaz, hogy a PC gamingnek is nagyobb hagyománya volt az ezredforduló tájékán, főleg az internet és a fájlcserélés hiányának köszönhetően.

Az elmúlt hónapokban igen sok előzetes érkezett az online, illetve a nyomtatott sajtó jóvoltából, melyek bőven kivesézik a Grand Theft Auto V legfrissebb demójában látott lehetőségek, játékelemek által nyújtott újdonságokat. Mivel eddig sehol nem találkoztunk ilyesmivel – a külföldi médiumokat figyelmen kívül hagyva - , úgy gondoltuk, hogy érdemes lehet egy komplett listát összeállítani az eddigi érdekességekről, melyek közül teljes mértékben kihagytuk a fake híreket.
Egyúttal ezzel szeretnénk kompenzálni a beígért PC Guru összefoglaló hiányát, melynek oka nemes egyszerűséggel az, hogy a magazin nem tartalmazott „exkluzív” újdonságokat, sem írásban, sem pedig képeket illetően. Ez persze nem egy meglepő, szokatlan dolog, hisz minden újságíró ugyanazt a demót látta.
Íme a lista:
A játékban lehetnek bérgyilkos, illetve fegyverkereskedői mellékküldetések/tevékenységek. Ezekre eddig csak utaltak a magazinok.
A rablásoknál alkalmazható csapattagok típusai a következők lehetnek: Wheelman (azaz a sofőr), Muscle (az erőember), illetve Hacker.
A küldetések közben történő játékosok közötti váltás folyamán az idő lelassul, hogy könnyedén átállhassunk a másik karakter használatára.
A fejleszthető képességek, mint például a stamina (kitartás), vagy lung capacity (tüdőkapacitás) még nem véglegesek, ezek helyett más lehetőségek is bekerülhetnek a végleges játékba.
A Blitz Play küldetés során Trevor által használt binokulárról (távcső) még nem tudni, hogy küldetéseken kívül is használható lesz-e.
Mikor a Blitz Play küldetés során a teherkocsiban ülő Franklinre váltunk, a kamera belső nézetre vált. Később, pár másodperccel a pénzszállító kocsiba való ütközés előtt pedig átugrik cinematic, azaz „moziszerű” nézetre.
Az örmény autókereskedő neve – akinek Franklin dolgozik/dolgozott – Simeon Yetarian.
Vásárolhatunk, illetve lecserélhetjük ruháinkat a ruhaboltokban.
A javított fedezékrendszer immáron lehetőséget ad arra, hogy simábban guruljunk, váltsunk fedezékről fedezékre.
A kamera alkalmazás ikonja az iFruit – a játék iPhone paródiája – mobilunk jobb alsó sarkában található. Ez a kilencedik alkalmazás a telefon listájában.
Az iFruit kezelőfelülete ugyanaz, mint a Franklin trailerében látható hirdetőtáblán.
Változatos NPC tevékenységek is megtapasztalhatók a tengerpartokon, strandokon, mint például különféle bulik, illetve sütögetések.
| Kattints ide a folytatáshoz! |

Múltkori hírünkben beszámoltunk arról, hogy egy rajongó az újonnan megvásárolt Red Dead Redemption játékának dobozában talált egy teljesen új Grand Theft Auto V képet, egy a játékot reklámozó kis lapon.
Ezúttal ugyanez történt, a helyzet csupán annyiban más, hogy most az L.A. Noire csomagolásából sikerült kioperálni egy eleddig sehol nem publikált képet, mely a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium játékbeli másának közvetlen közelében készült.
Az obszervatóriumot amúgy a GTA San Andreasban is fellelhetjük, Verdant Bluffs területén.![]()
Emellett azt is érdemes megfigyelni, hogy milyen részletességgel modellezték le a fejlesztők a területet. Íme egy kép a valós Griffith Obszervatóriumról.
Reméljük, hogy a környék többi nevezetessége is legalább ennyire élethű lesz. Amint érkezik jobb felbontású, illetve minőségű kép, azonnal felkerül oldalunkra.
Pár hete írtunk róla, hogy a Rockstar élőszereplős GTA V reklámot forgathat néhány megjelent fotó alapján, de mostanra kiderült, hogy a spot a Sony megbízásából készült a PS4 népszerűsítésére.
Egyébként elég ütős lett:
Ha már PS4, ezt se hagyjátok ki! :-)

Bevett szokása a Grand Theft Auto rajongóknak, hogy meglehetősen valósághű fake képeket készítenek, azonban még ezek között is igen kevés olyan van, mely igazán említésre méltó munka lenne.
Azonban néha az is előfordul, hogy egy-egy elvetemültebb fan arra adja fejét, hogy egy igen lélegzetelállító próbálkozás keretein belül akár a játékmenetetet, vagy éppen az elképzelései szerint kialakított menüt, betöltőképernyőt mutassa be egy videó keretein belül.
Ez történt most is, ugyanis a régebben igen aktív Brotha elkészítette a Grand Theft Auto V, PlayStation 3-mas felületének általa megálmodott verzióját, az eleddig napvilágot látott információk alapján.
Jó szórakozást a videóhoz!
És íme egy régebben leközölt hírünk alanya, melyet ugyanez a felhasználó készített, csupán Xbox360-as környezetben.