Legkeresettebb tartalmak:

GTA V csalások | Tőzsde | GTAO: Bikers (MC) | GTAO Szintek | RDR | GTAPlaceTV



GTA III - Speciális járművek

Módosítva: 2010. 05. 12. 20:42  |  Szerző: VISALI

A harmadik GTA generáció, melynek egyik legnagyobb tulajdonsága, hogy az új részek már külső nézetesek, így részletes kidolgozást kaptak a karakterek és épületek mellett járművek. Bár számuk a Grand Theft Auto III-ban még mindig nem sok, valamivel több, mint a korábbi epizódokban volt.

A legnagyobb újdonság, hogy ezúttal már a vizet is módunkban áll meghódítani a játékban fellehető hajók segítségével. Motorokkal viszont ezúttal sem találkozhatunk. Több módon is csoportokba oszthatjuk a városba fellelhető járműveket. Cikkünk megíráskor úgy döntöttünk, hogy négy gruppot alkotunk. A kategóriákat az alant látható táblázatból érheted el. Összesen 54 vezethető autó, hajó, ill. repülő van, és bátorkodtuk itt leírni a városi vonatról szükséges tudnivalókat, tehát az 55. járműnek tekintjük.

Speciális járművek

A speciális járművek közé azokat az autókat soroltuk, melyekbe beülve egy alkalmi munka vagy más egyéb mellékküldetés érhető el, ill. azok egy bizonyos szintjének elérése után kapunk jutalmul. Ezek kinézete mindig állandó. Összesen 11 verda került ebbe a csoportba.

A speciális járművek listája

GTA

Ambulance
A betegek szállításáért egy gyors, de rendkívül borulás veszélyes jármű felel. A sziréna bekacsolása után félreállnak előled a civil járművek. Külseje a tipikus amerikai mentőautóról lett mintázva. A fehér alapon piros sávok és betűk vannak. A kórházak előtt midig parkol egy-kettő.

GTA

Barracks QL
A hatodik körözési csillag megszerzése után jönnek ezek a lassú, de nagyon strapabíró verdák, természetesen egy tucat katonával a hátsó részen. Természetesen zöld színű. Staunton Island északi részén, pontosabban Phil katonai telkén parkol egy ilyen.

GTA

Borgnine Taxi
Ha leszállítottad a 100%-os végigjátszás eléréséhez szükséges 100 utast, egy ilyen parkol majd Portland Harwood negyedében a Borgnine Taxi cég épülete mellett. Kinézetre a Cabbie egy kipofozott változata. A színe vörös, és a kocsi elején levő négy nyárs teszi látványosabbá. Az eltérés azonban főleg a teljesítményben nagy. A Borgnine nagyon gyors, jól kezelhető és strapabíró.

GTA

Cabbie
A 70-es és 80-as évek tipikus taxija. Nagyon lassú, ami talán a jármű korának tudható be. Viszonylag strapabíró, ezért ezzel is érdemes végigvinni a taxis küldetéseket. Hátránya, hogy nincs benne rádió. Természetesen sárga színű. Joey szerelőműhelyétől kicsit északra parkol egy a Main Street Taxis székházánál.

GTA

Enforcer
A rabszállító átlagos sebességű, és érdemes használni, mivel az egyik legellenállóbb jármű a játékban. A színe fekete, csakúgy, mint a sima járőr kocsié. A SWAT kommandósok használják. Ha beleülsz, egy golyóállómellényt is kapsz a strapabíró verda mellé. A Staunton Island-i rendőrség hátsó részén parkol egy.

GTA

FBI Car
A Kuruma hatósági változatát az F.B.I. használja. A szedán teljesen fekete, nagyon gyors, jól kezelhető, de hamar felrobban. Sehol sem parkol egy, ezért az öt csillagos körözésnél kell egyet valahogy eltulajdonítanod, ami nem könnyű feladat. Jellegzetessége, hogy ez az egyetlen olyan hatósági jármű, amit átfestenek a Pay’n Spray garázsokban.

GTA

Firetruck
A tűzoltóautók értelemszerűen a tűzoltóállomások előtt parkolnak. Piros színűek, melyen fehérek a feliratok. Nagy sebességre fel lehet gyorsulni vele, a féke is nagyon jó, a vízágyúval pedig remekül el lehet szórakozni. A szirénával megtisztíthatod magad előtt az utat.

GTA

Police
A járőr kocsik nagyon gyors szedánok. Jól fog a fékük és a kanyarokat is szépen veszik. Természetesen ez is fel van szerelve szirénával. A verda eleje és hátulja fekete, a középső része fehér. Ezen fekete felirat van – LCPD. Érdekesség, hogy a megjelenés előtt kiadott képeken kék-fehérek a rendőrautók. Valószínűleg ezt is a szeptember 11-i események miatt változtatták meg. Police természetesen a rendőrkapitányságok előtt parkolnak, de megtalálható egy Francis International Airport-ban is, pontosabban a reptér nyugati oldalán levő helikopter-leszállóhely mellett.

GTA

Rhino
A tank magától értetődően hasznos jármű. Bár alapjában véve nagyon lomha ezen lehet változtatni. Ha a tank csövét hátrafelé fordítod, majd elkezdesz lőni vele, nagyobb sebességre tehetsz szert. Sziréna nincs rajta de nem is kell, mivel bármikor kirobbanthatod magad elől a verdákat akár egy apró ütközéssel is. A színe zöld, és hat csillagos körözésnél jön, de a fő küldetések teljesítése után Phil telkén is parkol majd egy ilyen.

GTA

Taxi
Gyors, kezes és stabil járgány. A tetején két fajta taxi feliratú tábla is lehet. A színe sárga. A város minden utcáján közlekedik taxi, persze az alagutakat kivéve. Emellett több helyen is parkol, például Saint Marks északi részén Salvatore villájával szemben a kis parkban, Newport-ban az emeletes parolóházban, ill. a reptéri parkolókban.

Nincs kép

Toyz
Gyakorlatilag egy Pony kicsit puccosabb festéssel. A tulajdonságaik teljes mértékben megegyeznek, vagyis lassú és borulékony. Ebbe beszállva a kisautós mellékküldetéseket indíthatod el. Portland-on kettő is van, az egyik Saint Marksban, a másik Hapburn Heights-ben. Staunton Island-on Torrington-ban parkol egy, Shoreside Vale-en pedig Wichita Gardens negyedben.
Social
Kövess minket Facebookon, Twitteren és Tumblren, a főbb hírek mellett különböző érdekességeket is posztolunk!



Tumblr
GTA III
Ki van itt?
Jelenleg 19 vendég böngészi az oldalunkat.
Kiemelt partnereink
Társoldalak