Egy újabb nóvum a GTA Vice City-ben a ruhaváltás lehetősége. Ez nem csak, hogy sokat dob a játék hangulatán, és színesebbé teszi azt, de új küldetésfajtákat is hozott magával. Ruházatod a ruha ikonba lépve cserélheted le. Minden ikon más-más rongyba öltöztet.
Ezek fokozatosan vállnak elérhetővé a játék során, és később vagy a legfontosabb mentőházaidnál, vagy boltok közelében találod meg őket. Maga a ruhacsere nagyon hasznos dolog a játékban, mivel a két csillagos körözést le lehet rázni ilyen módon is, ill. egyes uniformisok viselete gyakorlatilag belépőt jelent a civilektől elzárt területekre. Összesen tizenkét ruhapárosítás van. Ezekről egy-egy képet láthatsz az alanti táblázatba, ill. ezek mellett feltüntettük a nevüket, fellelési helyüket és megjegyeztük az elérhetővé válásának időpontját. Egy térképet is mellékeltünk a cikkhez, mely tartalmazza a ruha ikonok helyét.
Street (Utcai viselet) |
 |
Kinézet: |
Kék farmer, világoskék pálmafás ing és fehér sportcipő. |
Fellelési hely: |
A három legjelentősebb mentőháznál, tehát az Ocean View hoteli szobádban, a Vercetti villában és a Hyman Condo tetején. |
Elérhető lesz: |
A játék kezdetétől (tehát az An Old Friend c. küldetés után). |
Soiree (Partira illő öltöny) |
 |
Kinézet: |
Kék öltöny, hozzá fekete garbó és félcipő. |
Fellelési hely: |
A Rafael’s ruhabolt bejáratánál. |
Elérhető lesz: |
A The Party c. küldetés után. |
Coveralls (SpandEx munkásöltözék) |
 |
Kinézet: |
Az ismert világoskék pálmafás ing és sportcipő, hozzá kék munkás farmer és baseball sapka. |
Fellelési hely: |
A North Point Mall-ban a Tooled Up nevű szerszámbolt hátsó végében. |
Elérhető lesz: |
A Riot c. küldetés után. |
Country Club (Golföltözék) |
 |
Kinézet: |
Piros nadrág, kockás ing és fehér kesztyű. |
Fellelési hely: |
A Leaf Links golfklub fémkapuja előtt. |
Elérhető lesz: |
A Four Iron c. küldetés után. |
Havana (Kubai öltözet) |
 |
Kinézet: |
Piros Fehér póló és világoskék farmer. |
Fellelési hely: |
A Streetwear ruhaboltban. |
Elérhető lesz: |
A Two Bit Hit c. küldetés után. (A játék egyik hibájából adódóan előfordul, hogy később nem lehet bemenni a boltba. Ennek úgy lehet elejét venni, hogy korábban teljesíted a No Escape? és Cop Land c. küldetéseket.) |
Cop (Rendőregyenruha) |
 |
Kinézet: |
Barna rendőrszerkó, amit az utcai fakabátok is viselnek. |
Fellelési hely: |
A Washington Beach-i rendőrkapitányság öltözőjében. |
Elérhető lesz: |
A The Party c. küldetés után. |
Banker (Bankrablós öltözék) |
 |
Kinézet: |
Zöldeskék egyberuha és fehér maszk. |
Fellelési hely: |
A Malibu Club emeleti irodájában. |
Elérhető lesz: |
A The Job c. küldetés után. |
Casual (Egyéb utcai viselet) |
 |
Kinézet: |
A már ismert sötétkék farmer és fehér edzőcipő, hozzá kényelmes barna póló. |
Fellelési hely: |
A North Point Mall-ban a Gash ruhabolt emeleti bejárata előtt. |
Elérhető lesz: |
A Treacherous Swine c. küldetés után. |
Mr. Vercetti (Elegáns öltöny) |
 |
Kinézet: |
A szürke-fehér csíkos öltöny, lila ing és fekete félcipő. |
Fellelési hely: |
A Streetwear ruhaboltban. |
Elérhető lesz: |
A Pole Position sztriptízbár megszerzése után. |
Tracksuit #1 (Sportruha #1) |
 |
Kinézet: |
Fekete melegítő oldalt két fehér csíkkal. |
Fellelési hely: |
A Downtown-i Jacksport sportruhaüzlet bejárata előtt. |
Elérhető lesz: |
A Supply and Demand c. küldetés után. |
Tracksuit #2 (Sportuha #2) |
 |
Kinézet: |
Vörös melegítő oldalt két krémszínű csíkkal. |
Fellelési hely: |
A Little Havana és Little Haiti határán levő mosodában. |
Elérhető lesz: |
A Phnom Penh ’86 c. küldetés után. |
Frankie (Jutalom ruha) |
 |
Kinézet: |
Világoskék farmer fehér pólóval, utóbbin vastag fekete betűkkel írt szöveg. |
Fellelési hely: |
A Vercetti villa dolgozószobájában. |
Elérhető lesz: |
A 100% elérése után. |
Kapcsolódó térkép
 |
Ruhák térkép |
Módosítva: 2019. 05. 31. 11:53 ▪ Szerző:
Visali
Módosítva: 2019. 05. 31. 11:53 ▪ Szerző: Visali