
A Grand Theft Auto név egyértelműen a sorozat egyik alapelemére, az autók ellopására utal. Persze nem ez az egyetlen ok, amiért ezt a nevet kaphatta a franchise, hiszen a Grand Theft Auto IV két epizodikus kiegészítőjét leszámítva nem volt olyan GTA epizód, melyben ne lett volna egy olyan mellékküldetés, melynek lényege néhány autó eltulajdonítása.
Brucie is kér néhány kiszemelt járművet e-mail-ben, de a No.1 c. küdetés teljesítése után, melyet ő maga ad egy barátja, akinek a neve szintén elhangzik a misszióbeli párbeszédben, Stevie harminc autó, illetve motor ellopására kér meg, melyeket a South Bohan-i garázsába kell elvinnünk pár saroknyira a helyi rejtekhelytől a Guantanamo Avenue-ra.
Brucie különleges rendeléseitől eltérően ezúttal szöveges üzentben kapod az információkat az autókról. Stevie leírja, hogy melyik negyedben vagy utcában található, esetleg egy közeli épületet is megnevez, de egy-egy képet is mellékel, ami a helyszínen segít majd tájékozódni. Ezúttal nincsenek szituációk, maximum a megszólaló riasztó okozhat galibát. Ettől eltekintve jóval több pénzt csúsztat Stevie a zsebedbe, mint Brucie. Még akkor is, ha a leglepukkantabb autót a felismerhetetlenségig összeroncsolódva viszed be a garázsba. Mind az öt városrészből kell majd vinned járműveket és ezúttal is véletlenszerű sorrendben jönnek kérések. Ha egybe beszállsz a játék kiírja, hogy az egy Stevie által kért jármű. Ha tönkretennéd a játék mindig generál egy újat a régi helyére.
Alant egy táblázatban összefoglaltuk a járművek nevét, fellelési helyét, illetve az árukat is megjegyeztük, amit akkor kapsz, ha teljesen épségben gurulsz be a garázsba - vagyis a sofőr melletti ablak sincs kitörve. A "kép" linkre kattintva egy-egy képet is megtekinthetsz róluk. A radart és a környezetet figyelve talán hamarabb megtalálod őket. Egy térképet is mellékeltünk segítség gyanánt. A harminc jármű leszállítása feltétele a 100%-os végigjátszásnak. Ha teljesítetted ezt a melléktevékenységet egy trófeát vagy achievmentet kapsz a verziódtól függően, valamint 2%-al növekszik a számláló a statisztikában. Ezután bármilyen járművet elvihetsz a garázsba, ha pénzre van szükséged, de már kevesebb pénzt kapsz értük.
| Név |
Fellelési hely |
Érték |
Kép |
| Banshee | Algonquin, Middle Park West, Galveston Avenue | 26 400$ | Kép |
| Bobcat | Dukes, Francis Int. Airport, Algonquin - Dukes Expressway | 8 250$ | Kép |
| Buccaneer | Bohan, Industrial, Lompoc Avenue | 5 940$ | Kép |
| Cavalcade |
Alderney, Leftwood, Manzano Road |
23 100$ | Kép |
| Cognoscenti | Alderney, Alderney City, Lyndon Avenue |
29 700$ |
Kép |
| Comet |
Algonquin, Westimnster, Hematite Street |
19 800$ | Kép |
| Contender | Dukes, Boabo, Mohanet Avenue |
8 250$ |
Kép |
| Coquette | Algonquin, Suffolk, Liberty Lane |
13 530$ | Kép |
| DF8-90 | Broker, Hove Beach, Crockett Avenue |
5 940$ |
Kép |
| Dilettante | Dukes, Willis, Carrollton Street |
6 600$ | Kép |
| Dukes | Algonquin, East Holland, Vauxite Street |
7 260$ |
Kép |
| Faggio |
Algonquin, Chinatown, Diamond Street |
2 310$ | Kép |
| Freeway | Dukes, Beechwood City, Saratoga Avenue |
6 600$ |
Kép |
| Huntley Sport | Bohan, Northern Gardens, Leavenworth Avenue |
13 200$ | Kép |
| Infernus | Dukes, Downtown, Montauk Avenue |
33 000$ | Kép |
| Intruder | Broker, Rotterdam Hill, Asparagus Avenue |
8 250$ | Kép |
| Manana | Dukes, Cerveza Heights, Camden Avenue |
8 960$ | Kép |
| Moonbeam |
Dukes, Charge Island, East Borough Bridge |
7 260$ | Kép |
| NRG 900 | Algonquin, Lancaster, Birsmarck Avenue |
8 250$ |
Kép |
| Patriot | Algonquin, Castle Gardens, South Parkway | 16 500$ | Kép |
| PMP 600 | Algonquin, The Exchange, Amsterdam Lane | 10 560$ | Kép |
| Rancher | Alderney, Port Tudor, Roebuck Road | 8 250$ | Kép |
| Rebla | Algonquin, The Triangle, Colombus Avenue | 11 550$ | Kép |
| Sabre GT | Dukes, Meadow Hills, Stillwater Avenue | 8 250$ | Kép |
| Sentinel | Alderney, Normandy, Roebuck Road | 7 750$ | Kép |
| Sultan | Alderney, Berchem, Plumber Skyway | 11 550$ | Kép |
| Super GT | Algonquin, Chinatown, Calcium Street | 36 300$ | Kép |
| Turismo | Alderney, Westdyke, Owl Creek Avenue | 36 300$ | Kép |
| Voodoo | Dukes, East Island City, Bunker Hill Avenue | 6 600$ | Kép |
| Washington | Dukes, Steinway, Franklin Street | 7 260$ | Kép |
Kapcsolódó térkép![]()
| Stevie lopásai térkép |